A légierő témakörével kapcsolatban nem meglepő, hogy a figyelem leginkább a repülőgépekre és pilótáikra összpontosul. Pedig a támogató és harci támogató alakulatok nélkül nincsenek műveletek sem. Ilyen formáció az átalakulás „után, közben és előtt” álló 54. Veszprém Radarezred is.
Magyarország légtérszuverenitásának kiinduló pontja, hogy a hazai hatóságok tudják, mi történik az ország 93 ezer négyzetkilométeres területe felett, illetve a szomszédos légterekben. Ennek az információgyűjtő munkának az „első lépcsője” a szükséges szenzorrendszert üzemeltető alakulat, melynek immár azért ez a meghatározása, mert idén februártól a vezetés-irányítási funkciók egy újonnan létrehozott entitáshoz, a Légi Vezetési és Irányítási Központhoz lettek delegálva. Az Zentai László alezredes vezette 54. Veszprém Radarezred jelenleg hat helyen üzemeltet rádiólokátorokat az országban, melyek 24 órás üzemben tapogatják le a felelősségi körzetükhöz tartozó légtereket, hogy bemenő adatokkal szolgáljanak a légi célok elhelyezkedéséről és mozgásáról az úgynevezett azonosított légihelyzetkép (Recognized Air Picture, RAP) előállításához.
Mivel a légtérellenőrzés a NATO-ban szövetségi feladat és felelősség, így nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az 54-esek és jogelődjeik (például a közvetlen előzmény, az 54. Légtérellenőrző Ezred) voltak azok az alakulatok a Magyar Honvédségben (MH), melyek technikai és eljárásbeli kompatibilitását és interoperabilitását a legszigorúbban kellett venni az ország 1999-es szövetségi csatlakozása óta. Ez megnyilvánult úgy a vezetés-irányítási rendszer, mint a szenzorok modernizációjában, de olyan NATO-szintű ellenőrzésekben is, melyekhez hasonlót egyetlen más MH alakulatnak sem sikerült abszolválnia az elmúlt 12 év alatt. Mindezt úgy, hogy a két évtizede tartó leépítés nyomán lényegében ugyanazt a munkát egyre kevesebb helyszínről, egyre kevesebb technikával és emberrel kellett végrehajtaniuk.
A változás ma is folyamatos, és az elmúlt évben hozott politikai döntés nyomán, valamint korábban beindult folyamatok eredményeként a nem túl távoli jövőben is jelentős átalakulásra kerül sor az alakulatnál. Az előbbi a harmadik háromdimenziós radar helyszínének Medinára történő kijelölésére vonatkozik, míg az utóbbi a két másik új radar várható rendszerbe állítása nyomán előálló helyzetre. Bár a változások lefolyásának időtartama még kérdéses, az bizonyos, hogy ebben a formában már nem sokáig áll fenn a rendszer, így mindenképpen időszaerű volt hozzájuk, az alegységekhez az elmúlt hónapokban ellátogatnunk.
A debreceni repülőtér „túlsó”, azaz a terminállal ellentétes oldalán, a 47-es főút mellett találjuk a 21. Radarszázadot, ahol Rácz Károly őrnagy, az alegység parancsoka fogad. Bár a század a többi alegységhez hasonlóan az 54. ezred közvetlen alárendeltségében van, helyzete több szempontból is különlegesnek nevezhető. Laktanyája ugyanis nem a technikai terület mellett helyezkedik el (mint másutt), hanem a városban, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál, a Kossuth Laktanyában, s éppezért ellátás tekintetében is oda van utalva. Debrecen egyike az ország lefedettségét jelenleg biztosító négy gerinc radar századnak, és ezt a munkát hat primer radarberendezéssel végzi. Vannak itt kétdimenziós körfelderítő P-37-esek, és PRV-17-es nagy teljesítményű magasságmérők. Bár a századnál – miképp a többinél is – vannak másodlagos radarberendezések is (az önálló AN/TPX-54, illetve az egyik P-37-esre integrált Siemens 1990 berendezés), a katonai légtérellenőrzés lényege az elsődleges rádiólokáció, az együtt nem működő (transzponderrel nem rendelkező, vagy azt szándékosan nem használó) célok mindenkori felderítésének képessége. Az egyik éppen nem üzemelő lokátor mellett állva a parancsnok segít vizualizálni, hogy hogyan is történik a légtér letapogatása a P-37-essel. Eszerint egy öt tollú, függőlegesen tartott legyezőt (a radar öt csatornájának nyalábjait) kell elképzelni, melyet – egyik oldalával a földfelszínt súrolva – körbeforgatnak. Bár a különböző célú repülések magasságtartományát (~0-15 km) és a felderítési zóna mélységét (300-400 kilométer) ismerve szögfüggvényekkel, nomeg a föld görbületének bekalkulálásával pontosan ki lehetne számítani, hogy minek is kell beleférnie ebbe a letapogatásba, az mindenesetre tanulságos, hogy a célok 70-80 százalékának felderítése a legalsó, a horizont felett alig néhány fokos helyszögtartományt lefogó nyalábokkal történik.
A Juta jellegzetességét egyedi "gördülőajtós" harcálláspont-fedezéke adja
A debreceni század abban is különleges, hogy 2004 decemberében az ő személyi állományukra alapozva hozták létre a bükki Bánkúton a 3. Gerinc Rarad Mérőpontot. Hivatalosan fogalmazva az új radaregység személyzete a kiképzési feladatok mellett vezénylési parancs alapján részt vesz a 21. Radarszázad feladatai végrehajtásában is. Miután a szükséges eljárások lezárultával (év végén, jövő év elején) megörténik az olasz Selex Sistemi Integrati RAT-31DL háromdimenziós rádiólokátor hadrendbe állítása, elviekben sor kerülhet a debreceni századstruktúra felszámolására, bár ennek időpontja és mikéntje még bizonytalan.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ma a bánkúti a legszebb környezetben fekvő katonai radarhelyszín Magyarországon. A Bükk hegység egyik legmagasabb pontján, a bánkúti sícentrum feletti, régóta katonai kézben lévő (mikrohullámú átjátszónak helyet adó) területet jelölték ki arra, hogy fogadja a NATO-beruházás részeként beszerzett egyik háromdimenziós új lokátort. Miskolc 38, Lillafüred 18 kilométer a kacskaringós autóúton, mely panorámájával és a fák szépségével elkápráztatja ugyan az autóst, de minőségével elborzasztja. 3. Gerinc Rarad Mérőpontot Nagy Géza százados vezeti, s a már említett „debreceni származás” miatt ő egyben az ottani alegység parancsnokhelyettese is. Az elkészült radartorony őrzés-védelmét 2005 szeptemberében vették át, még azon az őszön az olasz radarszállító egy török céggel felépíttette az amerikai ESSCO gyártmányú a radarburkolatot, az úgynevezett radomot. Az alegység működése 2006 júliusában kezdődött meg itt. Szeptember 28-án érkezett meg a radar, melynek első bekapcsolására 2007 január 15-én került sor, s a tesztelési eljárás február 26-án vette kezdetét, melyben a úgy a helyiek, mint gyártó és természetesen a programot futtató NATO-ügynökség, az NC3A emberei részt vettek. Hogy miért telt el ennyi idő? A hihetetlenül összetett, korszerű technológiákat felvonultató radart a próbák nyomán – jelentős részben a magyar szakemberek tanácsai alapján – kellett úgy továbbfejleszteni, hogy megfeleljen a valós életben felmerülő követelményeknek, a mechanikai igénybevételtől kezdve a hűtésteljesítményen át az önellenőrző rendszerig és a jelfeldolgozó algoritmusok optimalizálásáig. S mint az az ilyen összetett rendszerek esetében lenni szokott, az egyes problémák megoldása nyomán a „gördülő hiba” jelenségével is szembesülni kellett.
A méretes épület tetején lévő radom alatt forog az új, D-sávú radar fázsivezérelt (FAR) antennája. Itt a nyalábokat nem egy sugárzóval megvilágíttott parabolaszelet reflektorral képezik, mint a hagyományos lokátorok, így a P-37-es esetében, hanem a nyalábformálást az egyes antennaelemekről kisugárzott impulzusok számítógéppel vezérelt fázisviszonya határozza meg. Ami szintén jelentős különbség, hogy az új radarok folyamatos üzeműek, évente néhány nap leállással lehet csak számolni a karbantartási-javítási munkák elvégzésére. Úgy vannak tervezve, hogy funkcionalitásukat elemeik bizonyos szintű degradációja mellett is megőrzik, s nincs szükség feltétlenül az üzem leállítására. A régi radarok ezzel szemben „grafikon szerint” üzemeltek, azaz váltották egymást – ezért is van egy-egy századnál több ugyanolyan radarokból.
Igazság szerint azonban a RAT-31DL típus „felnevelését” eredményező munka nemcsak itt, hanem Békéscsabán, a 22. Radarszázadnál, illetve az 1. Gerinc Radar Mérőponton is zajlott, sőt, ott kezdődött. Itt az új radartornyot közvetlenül a létező radarszázad technikai területe és azzal összeépült laktanyája mellé helyezték el, az épület átadására 2004 szeptemberében, a radom felépítésére decemberben került sor, maga a radar 2006-ban kerül ide – mondja Gulyás László őrnagy parancsnok. A tesztek idején a hagyományos technika a szomszédban üzemelt: ottjártunkkor a szokásos centiméteres hullámhosszú „igáslovak”, P-37-esek és a PRV-17-esek mellett egy méteres hullámtartományú P-18-ast is felfedezhettünk az egyik radardombon. Bár itt a helyszín közös, Békéscsabára ugyanaz vonatkozik, mint Debrecenre és Bánkútra. Ha az új radarok sikeresen hadrendbe állnak, a százastruktúra felszámolására kerül, s innen is eltűnnek a szovjet gyártmányú radarok.
P-18-as VHF-sávú radar medinai fedezékében
Ennyit a „keleti helyzetről”. A nyugati országrészben hosszú évekig az okozott bizonytalanságot, hogy politikai-társadalmi-környezetvédelmi okokból nem sikerült a harmadik új lokátort optimális (Zengő), illetve még elfogadható (Tubes) helyszínen felépíteni. Azzal, hogy a kormány tavaly – a szakma több éve sugallt kompromisszumos javaslatát meghallgatva – úgy döntött, hogy Medinára, egy létező radaros alegység területére helyezi, a bizonytalanság egy része eltűnt. Ebbe a döntésbe azonban az is bele van kódolva, hogy a nem optimális elhelyezés miatt a jövőben is szükség lesz – réskitöltő funkcióval – a meglévő nyugati századok működtetésére.
Medina lényegét akkor értjük meg igazán, amikor a falu felől felgördülünk a jelenleg réskitöltő és települő funkciójú radarszázadhoz a dombhátra. Szép kilátás nyílik minden irányba, de különösen a Duna völgyére. Ebben fekszik Budapest és Paks, Magyarország két legfontosabb oltalmazandó objektumcsoportja, s Medina ide „lát be”. De ebben nincs semmi meglepő, hiszen a medinai helyszínt a Varsói Szerződés légvédelmi fejlesztéseinek utolsó hazai hullámában hozták létre, és 1987-ben adták át kifejezetten kis magasságú célok felderítésére. Jelenleg egy P-37-es és egy PRV-17-es, valamint az ország egyetlen Oborona (5N84AE) típusú VHF-sávú távolfelderítő lokátora dolgozik itt, de a települő erők P-18-asai és SZT-68UM-jei közül is szokták „húzni a grafikont”. Tóth Lajos százados, megbízott parancsnok ez utóbbiakról elmondja, hogy öt óra alatt képesek elindulni a számukra kijelölt mérőpontok irányába, amennyiben szükség van egy adott helyen a rádiolokációs zóna kibővítésére, például a felderítési zóna alsó határának csökkentésére. Ez a funkció előre láthatólag náluk marad, miután felépítik az új radart.
A Kaposvár melletti Jután, a kaposújlaki volt RSZ-bázisnak helyt adó repülőtér szomszédságában dolgozik a 12. Radarszázad. Hasonlóan Békéscsabához, ez is egy régi helyszín: idén fél évszázada, hogy hogy pörögnek itt lokátorok. A jelenlegi dombokat és fedezékeket 1971 és 73 között építették, a teljesen egyedi, máshol nem található „gödülőajtós” harcálláspontot az emléktábla szerint 1984-ben. Loki Ferenc Zoltán őrnagy parancsnokkal többek között a jövő katonai légtérellenőrzésének problemaikáiról beszélgetünk. A kisgépes, kismagasságú forgalom egyre nő, ami vagy az azonosítóberendezések számának növelését, kötelezővé tételét, vagy a civil-katonai együttmáködés fokozását igényli majd. Itt is P-37-eseket és PRV-17-eseket, illetve egy AN/TPX-54-est találunk, a települő képességet a NATO-csatlakozással vesztette el a század. A század létszámának negyede adja a leendő három dimenziós gerinc radar mérőpont (Medina) állományát. Az ő kiképzésük 2008-ban történt meg Olaszországban.
Utolsóként Kupra látogatunk el. Ez a helyszín is a nyolcvanas évek fejlesztésének eredménye, 1988-ban állt hadrendbe, melynek korai éveit meghatározta, hogy itt volt a pápai 47. Vadászrepülő Ezred harcálláspontja, melyhez a század utalva volt. Vörös Zoltán őrnagy parancsnok (a riportút óta eltelt időben a veszprémi parancsnokságra helyezték) mutatja be a masszív létesítményt, melyhez hasonló, önálló kutakkal és energiaellátó rendszerrel rendelkező fedezékrendszer csak kevés van az országban. A gerincradar funkció mellett itt található a 54-esek másik települő radar csoportja, szintén P-18-asokkal és SZT-68UM-ekkel.
A radarezred működésében kulcsfontosságú szerep hárul a veszprémi parancsnokságnak is helyt adó, jutasi úti laktanyában lévő műhelyre, melynek szerepe a régi szovjet lokátorok üzemben tartásában kulcsfontosságú. Lenyűgöző látni, hogy néhány, évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberen milyen sok múlik.
Megannyi helyszín, megannyi különlegesség. Az 54. Radarezrednek nincs két ugyanolyan százada, radarhelyszíne, mindegyik tükrözi egy adott kor katonai építészetét, érvényesülő doktrínáit, pénzügyi lehetőségeit. Minden helszínnek megvannak a maga rádiólokációs sajátosságai, például úgynevezett állócéljai, melyek bekapcsoláskor referenciaként szolgálnak a kezelők számára. De ami a legfontosabb, őrzik ezt a fegyvernemi kultúrát, mely pótolhatatlan, és mint azt az új technikai befogadása, „felnevelése” is mutatta, pótolhatatlan. Lehet, hogy a modern technológiával nagyobb teljesítményt lehet elérni, csökkenteni lehet a létszámot, de a maradóknak, a hazai radaros közösségnek a tudásától a jövőben is ugyanúgy függ a légtérszuverenitás biztosításának képessége, mint bármikor korábban. Az is bizonyos, hogy a katonai légtérellenőrzés képessége nagyban eltér a civiltől, a kettő együttmáködésére ugyan nagy szükség van, de az egyik nem pótolhatja a másikat. Ha nem együttműködő, netán ellenséges szándékú célokról van szó, melyek arra törekednek, hogy ne jelenjenek meg a radarernyőkön, akkor világossá válik, hogy ezt a területet nem lehet félvállról venni.
Kép és szöveg: Zord Gábor László