November 1-jétől Sáfár Albert dandártábornok a légierő haderőnem főnöke, s egyben az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnokhelyettese. A kinevezése után nem sokkal adott interjút az Aeromagazinnak. A beszélgetés során a légierő vezetéséről, identitásáról, a fegyvernemek és fegyverrendszerek jelenéről és jövőjéről kérdeztük.

– Mire terjed ki a légi haderőnem első emberének a munkaköre ma Magyarországon? Elsősorban végrehajtói feladatai vannak, vagy a légierővel kapcsolatos tudása alapján tanácsadói, döntéselőkészítői szerepre is fel van jogosítva a magasabb vezetési szintek felé?

– Most változik az Összhaderőnemi Parancsnokság struktúrája. Létszámcsökkentést hajtottunk végre, miután elrendelték, hogy a vezetési szinteket csökkenteni kell. Elfogadták az új állománytáblánkat is. A mostani parancsnok és a jövőbeni parancsnok is azt támogatja, hogy a haderőnemi főnökök több jogosítvánnyal rendelkezzenek. Tehát közvetlenül a haderőnemi főnök fogja irányítani a légierő-hadműveleti és kiképzési főnökséget, illetve közvetlenül hozzám lesznek bekötve az alakulatok. Tehát ebből következik, hogy nem csak tanácsadó jogköröm lesz, hanem olyan jogosítványokkal is fogok bírni, amelyek a csapatok kiképzésére, napi életére, jövőjére fognak hatást gyakorolni. Természetesen mindezt továbbra is az ÖHP parancsnokának a parancsai alapján. A tanácsadói szerepkör sem vész el, ugyanis különböző vezérkari bizottságokba is meghívnak, s ezeken a megbeszéléseken természetesen részt is veszek. Továbbá a hadműveleti és kiképzési főnökség beosztott állományán keresztül, akik ezekben a munkabizottságokban bent vannak, mi a saját elképzeléseinket, tanácsainkat visszük tovább. Igyekszünk minél többet tenni azért, hogy a légierős szakma, a különböző szakterületek minden szinten képviselve legyenek.

– A HM védelmi tervezési szintjére is igaz ez a tanácsadó szerep?

– Természetesen, amennyiben hívnak bennünket, mi részt veszünk, a saját szaktudásunkat bármikor letesszük az asztalra, hogy segítsük a HM munkáját. Ezt teljes mértékben elfogadjuk, ez számunkra megtisztelő feladat.

– Ami a vezetést illeti, az év elején történt egy változás a légierő szervezetében. A korábbi 54. Légtérellenőröző Ezred és az ÖHP egyes elemeinek bázisán létrehozták a Légi Vezetési és Irányítási Központot. Ennek mi volt a racionalitása, és ha már említette az ÖHP átstrukturálását, hogyan illeszkedik ez abba a folyamatba?

– Azt javasoltuk, hogy válaszuk le a radarezredről a veszprémi Légi Hadműveleti Központ, az úgynevezett AOC ottani technikáját, illetve magát a vezetési funkciót, és jöjjön létre egy olyan szerv, amelyre az ÖHP parancsnoka, illetve a légierő-haderőnem főnöke úgy a békevezetés, illetve a háborús vezetés idején is egyértelműen számíthat. Így teljesen világosan különválik a vezetési rendszer és az ezt biztosító technikai rendszer. A békétől eltérő időszakban a légierő-hadműveleti főnökség segítségével, az ÖHP-parancsnok parancsai alapján, ezzel a veszprémi irányítóközponttal tudjuk végrehajtani a légierő vezetését. Hiszen ott van az AOC, amely a nemzeti vezetés eszköze, és ott van a Légi Irányító Központ, a CRC is, amely ma a NATO rendszerébe tartozik. Ugyanakkor ebből nincs kettő, tehát a békétől eltérő időszakban vagy bármilyen más helyzetben a légi haderőnem főnöke, az ÖHP-parancsnok, illetve a vezérkari főnök csak ezt a rendszert tudja használni, ezen keresztül valósul meg a vezetés. A radarezred ezután a technikára koncentrálhat, a 3D-s radarok bevezetésére, a vezetés információellátásának biztosítására. Nem kell foglalkozniuk a vezetési rendszerben dolgozók kiképzésével, fölkészítésével, a különböző doktrínákkal. Ezt megteszi maga az új szervezet, a Légi Vezetési és Irányítási Központ.

– A vezetési struktúra változásai kapcsán a légierőnek mintha ismét határozottabban kezdene körvonalazódni az identitása. Jól érzékelem ezt?

– Ha végignézzük a Magyar Honvédség történetét, ha végignézzük más külföldi haderőknek a történetét, a hagyományokhoz mindig mindenki ragaszkodott. Mi is ragaszkodtunk hozzá, mert ha ha nem tudjuk az emberekben a szervezethez való tartozás érzését fenntartani, hogy igen, van egy szervezet, amelyre te felnézhetsz, akkor egy kultúra veszhet el. Jó egy szárazföldinek, hogyha ő tudja, hogy a szárazföldi haderőhöz tartozik, és ő ezért él-hal. A légierőnél ugyanez a helyzet. Szeretném, ha azok az emberek, akik a légierőnél szolgálnak, emelt fővel tudnának járni. Ezzel természetesen nem az a cél, hogy a másikat rosszabb helyzetbe hozzuk, hanem az, hogy a honvédséget hozzuk jobb helyzetbe, mert ha van egy olyan erős haderő-szellemiség, amely az összetartozást elősegíti, az nemcsak a légierőnek jó, hanem a szárazföldinek is, egész Magyarországnak. Akkor tudjuk majd biztosítani a haderő utánpótlását, ha lesznek olyan emberek, akik fölnéznek a légierőre, és szívesen csatlakoznak hozzá.

– A légierő haderőnemen belüli együttműködésről, a szinergiákról tudna-e mondani pár szót? Arra gondolok, hogy tapasztalatom szerint a különböző fegyvernemek, értem ez alatt a radarosokat, lérakosokat, vadászrepülőket, helikoptereseket, eléggé elkülönültek. Lehet-e ezen valamilyen módon javítani, például csereprogramokkal?

– Ez az elkülönülés látszólagos, és ez is része az identitás megőrzésének, ami egészséges irányba terelve szükséges is. Én rendszerben gondolkodom, maga a honvédség is egy rendszer, és ennek egy kisebb alrendszere a légierő. A légierőn belül is vannak alrendszerek. Számomra haderőnemi főnökként nincs külön lérak, nincs helikopter, nincs vadászrepülő, egyik sem élvez előnyt a másikkal szemben. Mindegyik kell, mindegyikre szükségem van. A feladatvégrehajtásban abszolút jó az együttműködés. A légvédelmi rakétások és a vadászrepülők között a különböző gyakorlatokon nem merült fel semmilyen probléma sem. A koordináció a két alakulat végrehajtó állománya között zökkenőmentes. A helikopteresek és a lérak között szintén nincs, legyen szó célrepülések végrehajtásáról vagy a szolnoki településekről. A koordináció, a kommunikáció folyamatos, jó viszonyban vannak egymással az alakulatok, a végrehajtó állomány. Sőt, az utóbbi években azt láttam, hogy sikerült arra a szintre eljutni, hogy már nem csak két alakulat kommunikál egymással, hanem az összes légierős alakulat, mert rá vagyunk kényszerülve arra, hogy ezt a szűkös erőforrást, ami a rendelkezésünkre áll, minél gazdaságosabban használjuk ki. Például ha van egy helikopteres gyakorlat, ahová külföldiek is jönnek, oda levonul a lérak, tudnak gyakorolni, mert van légi cél a levegőben, és mennek a vadászok is, mert nekik is célt jelent a helikopter, viszont akkor már rájuk is tudnak gyakorolni a légvédelmi rakétások. Ugyanakkor ott van a Előretolt Repülésirányító Csoport, a JTAC is, amely a vadászok és a helikopterek rávezetését végzi a földi csapásméréshez. Tehát egy gyakorlaton három, négy fegyvernem tud egyszerre gyakorolni. És ebben természetesen részt vesz a Légi Irányító Központ, meg a radarezred is, mert nekik kell információval ellátniuk a résztvevőket. Úgy gondolom, hogy a légierőn belül példás együttműködés van az alakulatok között, amit én a jövőben szeretnék még tovább javítani.

– Hol áll a Gripen-program, és melyek lehetnek a reális ambíciók? Mit tudunk mi a Gripenből kihozni?

– A Gripen-program egy aláírt szerződés szerint folyik. Ebben a szerződésben rögzítve van, hogy a svéd fél mit biztosít, mik a mi kötelezettségeink, ennek megfelelően mi végezzük a feladatot, és a koordinálás a két fél között normális mederben folyik. Műveleti gondjaink a Gripennel nincsenek, használjuk őket, repülünk. A szerződésben benne van, hogy hány órát vásároltunk, ennek az évekre való leosztása megtörtént, ezt mi folyamatosan tervezzük, a pilóták annak függvényében repülik le, hogy ki milyen szintre jutott már el a kiképzésben. Ennek megfelelően először beraktuk őket a légtérvédelmi készenléti szolgálatba. Az újonnan bekerülő fiatalok ugyanezt a képzést kapják. Aztán továbbképezzük a pilótákat levegő-föld feladatokra, és van, aki már ezen át is esett. Azután jönnek a felderítő feladatok. Ennek a biztosítását bírjuk repidővel, attól függően, hogy az éves költségvetés hogyan alakul, hogy mennyit fogunk tudni üzemanyagra biztosítani a Gripenek számára. De eddig probléma még nem volt.

...

Folytatás az Aeromagazin 2011/december - 2012/január havi duplaszámában!

Szöveg: Zord Gábor László Kép: Tóth László/Armedia