Januárban és februárban az Egyesült Államok körvonalazta az elkövetkező évek védelmi stratégiáját, és a hozzájuk szabott költségvetési forrásokat. A vezető nagyhatalom döntései számos légierő-programot érintenek, világméretű lökéshullámként terjedve befolyásolják a szövetségesek és a partnerek terveit és lehetőségeit.
Hogy nem a szokványos helyzetben van az amerikai védelmi szféra, az már látható volt abból is, hogy január 5-én példátlan módon maga az elnök, Barack Obama ismertette védelmi stratégiai útmutatását a Pentagonban. Ennek lényege, hogy az Egyesült Államok egy évtizednyi háborúskodás után – tekintettel Kína felemelkedésére – Ázsia és a Csendes-óceán térsége felé fordul, miközben fenntartja jelenlétét a Közel-Keleten, de csökkenti, átformálja azt Európában. Az amerikai haderőnek a folyamatban lévő deficitcsökkentési erőfeszítésekkel párhuzamosan mérsékelnie kell költekezését, ami a létszám csökkentéséhez vezet. A változtatások alapgondolata, hogy a haderő „kiüresítése” elfogadhatatlan, azaz csak azt szabad megtartani, ami hatékonyan működtethető. A létszámcsökkentés (különösen a szárazföldi erőknél és a tengerészgyalogságnál, összesen 92 ezer fő) azt jelenti, hogy a tervezett 2014-es afganisztáni kivonulást követően a Pentagon egyelőre lemond a hosszas, nagy létszámú megszállást igénylő stabilizációs, illetve nemzetépítési műveletekről. A védelmi vezetők azonban hangsúlyozták, hogy megőrzik a teljes képességspektrumot, azaz szükség esetén helyreállíthatóak lesznek a most leépítendő kapacitások. Hogy ez mennyire így van, azt az is bizonyítja, hogy a csökkentett létszám még így is felette lesz a 2001. szeptember 11-e előttinek.
Leon Panetta védelmi miniszter január 26-án ismertette a stratégiai iránymutatás és a deficitcsökkentési elvárás nyomán megalkotott költségvetési stratégiát az elkövetkező tíz évre. Ez azt jelenti, hogy a Pentagon 2013-tól 2022-ig 487 milliárd dollárral költhet kevesebbet, mint azt korábban tervezték. Félidőben, a 2017-es költségvetési évben például a Pentagon 567 milliárdból gazdálkodhat a korábban remélt 622 milliárd helyett. A tárcavezető nem felejtette el leszögezni, hogy egy újabb, hasonló mértékű deficitcsökkentő döntést már nem lennének képesek jelentős képességcsorbulás nélkül végrehajtani.
Panetta bejelentésétől a 2013-as büdzsé hivatalos, február 13-ai bemutatásáig sorra tisztázódtak a részletek, köztük a légierőt és a repülőgépipart érintő döntések is.
A szárazföldi létszámcsökkenés egyik következménye, hogy sor kerülhet a szállítóflotta legöregebb C–5A Galaxy (25 darab), C–130E és H (65 darab) gépeinek kivonására. A C–27J típusú kis szállítógépek további beszerzése leáll, mivel a szükséges harcászati szállítási feladatokat az afganisztáni tapasztalatok szerint a Herculesekkel is képesek maradéktalanul látni. A jelenlegi 60 helyett 54 vadászrepülő század (FS) lesz. A leépítendő századok közül öt ma A–10-eseken repül, így ebből a típusból 102 darabot vonnak ki, és 246 marad meg. A legújabb 350 darab F–16-os korszerűsítését viszont a váltótípus, az F–35-ös késése miatt biztosítják, s a gpet felszerelik többek között aktív fázisvezérelt radarral is. A döntés ismét csak arra utal, hogy hosszú távon a többfeladatú gépek élveznek előnyt, nem a specializáltak, ugyanakkor az elmúlt évtizedben megszokottá vált közvetlen légi támogatási forgatókönyv, amelyben jóformán nincs is légvédelem, veszít a jelentőségéből. A csökkentések újabb bázisbezárásokat és racionalizálási fordulókat eredményeznek 2013-ban és a 2015-ben az elmúlt időszakban megszokott formula (BRAC) szerint.
Törlik a RQ–4B Block 30-as Global Hawk pilóta nélküli felderítőgépek további beszerzését és eltárolják a már átvett gépeket, mert azok fenntartása drágább, képességeik pedig nem érik el azokét az U–2-esekét, amelyek leváltására szánták őket. Az MQ–9-es Reaper drónok beszerzése azonban folytatódik, és 2014-re el szeretnék érni, hogy a légierő egy időben 65 őrjáratozási légtérben legyen képes a folyamatos jelenlétre a pilóta nélküli gépekkel, szükséghelyzetben akár 85 bevetést is teljesítve. A Csendes-óceán nagyobb távolságait szem előtt tartva érintetlen marad a bombázóflotta, miközben finanszírozzák a következő generációs bombázó (NGB) fejlesztését is, és folytatják a KC–46-os tankerprogramot.
A hadsereg folytatja a Chinook, Blackhawk és Apache helikopterek kurrens változatainak beszerzését, ahogy érintetlen marad a pilóta nélküli MQ–1C Grey Eagle gépek vásárlása is.
Ami a haditengerészeti repülést illeti, az Egyesült Államoknak továbbra is tizenegy repülőgép-hordozója marad tíz fedélzeti repülőezreddel. A következő hordozót jövőre megrendelik; ez lesz az új, CVN–79-es John F. Kennedy, amely 2022-ben leváltja a CVN–68-as Nimitzet.
Alighanem a legnagyobb várakozás az F–35-ös programmal kapcsolatos bejelentéseket övezte, amelyekre a stratégiai és költségvetési döntésekkel párhuzamosan került sor. A programnak szánt támogatását demonstrálandó Leon Panetta ellátogatott a tengerészet tesztbázisára, Patuxent Riverbe, ahol bejelentette, hogy felmentette a próbaidőszak alól a rövid nekifutás után fel- és függőlegesen leszálló (STOVL) változatot, az F–35B-t, tekintettel az elmúlt évben felmutatott berepülési eredményekre. Ám mindez csak füstködbe burkolta azt a már érlelődő döntést, hogy a program teszszakaszát meghosszabbítják, és a beszerzési tempót is lassítják – bár darabszám-csökkentésről egyelőre nincs szó. Ebben az a ráció, hogy a beérkező teszteredmények nyomán szükségessé váló módosításokat a gyártósoron lehessen, ne a már elkészült repülőgépeken kelljen végrehajtani.
A szövetségesek körében is nagy figyelem övezte az amerikai döntéseket. Ami Európát illeti, nagy a bizonytalanság azt illetően, hogy meddig terjed az amerikai elfordulás. Úgy tűnik azonban, hogy az amerikaiak európai jelenléte az eddigi statikusról egy rugalmasabb formába megy át, például az alakulatok rotációs rendszerű településével. Ebben a rendszerben nagyobb felelősség hárul a NATO európai tagországaira, s a képességmegosztást célzó úgynevezett „Okos Védelem” koncepcióra. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy végre megrendelték a szövetség földi megfigyelő (AGS) programjának öt Global Hawk repülőgépét.
Az F–35-ös program lelassítását Európában kétféle reakció követte: egyrészt felerősödtek azok a hangok Dánia, Hollandia és Norvégia részéről, hogy az F–16-os váltótípusát közösen kellene beszerezni, másrészt azonban – nem függetlenül a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válságtól – Olaszország bejelentette, hogy az eredetileg tervezett 131 harci gép helyett már csak százzal számolnak.
Kép és szöveg: Zord Gábor László