2017 július 27

RSS Facebook

2014. november 18. kedd, 14:40

Pilóta felügyeli a szakszó-engedélyezést Kiemelt

Értékelés:
(1 értékelés)


Empátia és csapatmunka

 

Szeptember 1-je óta Szerecz János személyében új vezetője van a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal Szakszolgálati Főosztály Engedélyezési Osztályának. Csaknem harmincéves pilótamúlttal a háta mögött nem okoz gondot számára, hogy szakszerűen és empátiával végezze feladatát.









– Mi motiválta annak idején a pályaválasztását?

Sok kollégámmal ellentétben engem nem a családi indíttatás vezérelt, s azt sem mondhatom, hogy már apró gyermekként erre készültem. Nem jártam többet a repülőtérre, mint más korombeli gyerekek, s bár építettem néhány repülőmakettet, akkor még nem vonzott különösebben a repülés. Az általános iskola végén az egyik osztálytársam hívott vitorlázni, de nem mentem. Aztán a középiskola vége felé egyszer csak kijelentettem, hogy pilóta leszek. Ma sem tudom, hogy miért pont ezt választottam. Jelentkeztem Aktyubinszkba, de hamar kiderült, hogy a Piarista Gimnáziumból nem vezet oda egyenes út. Ám ekkor már ragaszkodtam az elképzelésemhez, így megcéloztam a nyíregyházi főiskolát.

Milyen emlékeket őriz abból az időből?

– Szinte csak jókat. Tele volt újdonsággal, izgalommal, hiszen én ott ismerkedtem az alapokkal is, így unatkozni nem maradt időm. Emlékszem az első vizsgámra, anyagismeretből. Lelkiismeretesen készültem, csak úgy ömlött belőlem a szó. Amikor egy kisebb szünetet tartottam, a tanárom közölte, hogy eddig kettes. Nem mondom, hogy nem törte meg az önbizalmamat egy pillanatra, de szerencsére hamar felvettem az ütemet, és nem volt gondom a tanulással, pedig komoly munkát követelt a számtalan tantárgy és a gyakorlati oktatás. Szerencsére az égiek is vigyáztak rám. Komoly meghibásodás vagy vészhelyzet nem nehezítette az életemet. Néhány apróbb dolog persze akadt, mint az egyedül repülést megelőző alkalommal is, amikor az 526-os Tréner futója nem akart bejönni az ellenőrző repülésen. 1980-ban diplomáztam a mezőgazdasági gépészeti kar repülőgép-vezető ágazatán. Kellemes emlékeket őrzök, és jó eredményeket a bizonyítványomban ebből az időből.

Huszonkilenc évig egyetlen munkahelye volt. Ilyen hűséges alkat?

– Igen (mondja, és a hangjában mosoly bujkál) –, a mi évfolyamunk pilótái voltak az elsők, akiknek nem kellett a mezőgazdaságban kezdeni a munkát, azonnal jelentkezhettünk a Malévhez. Azon szerencsések közé tartoztam, akiknek sikerült felvételt nyerniük az átképzéshez, s mivel jó légkör és jó kollégák vettek körül, nem vágytam el onnan. Ahogy gyűlt a tapasztalatom és lépegettem a ranglétrán, úgy kínált a munkám új kihívásokat. Folyamatos tanulással, képzéssel telt az életem, s ennek megfelelően sokasodtak a csíkok az egyenruhámon s később a típusok a szakszómban. Nem volt okom panaszra, hiszen a kapitányi munka mellett oktatói feladatom is volt, ami jó tréning minden területen, mert frissen tartja a szellemet és a készségeket is. Aki oktat, vizsgáztat, annak muszáj minden téren edzésben maradnia, hogy ne veszítse el a renoméját a vizsgázók előtt.

Volt kedvenc típusa?

– Konkrétan nem, a Boeing 737-es szinte valamennyi verzióját repültem és szerettem. Persze az igazi élményt a manuális repülés jelentette, amire a 200-as biztosította a legtöbb lehetőséget.

Az ilyen egyenletes teljesítéshez stabil hátország szükségeltetik.

– A magánéletem is kiegyensúlyozott, ott is a hűség és a szeretet játssza a főszerepet. A feleségemmel együtt úgy gondoltuk 1983-ban, amikor összekötöttük az életünket, hogy ez a szövetség egy életre szól. Öt gyermekünk született, a legidősebb és a legfiatalabb lány, köztük meg három fiú. Mindketten tudtuk, hogy mit vállalunk, hiszen a feleségem a Gyáli úti kórházban, majd a repülőtéri elsősegélyhelyen dolgozott, így volt rálátása a pilótalétre. Mindemellett a hivatásunk sohasem rövidítette meg a családi együttléteket, mert a szabadidőnket mindig együtt töltjük. Szeretünk túrázni, és öt gyerek mellett mindig van mit tenni, tanulni, megbeszélni.

Akad köztük olyan, aki aspirál a stafétabotra?

– A most érettségiző, legkisebb fiam kacérkodik a pilótasággal. Nem tiltom, nem unszolom, de drukkolok neki, mert csak a saját álmait valóra váltva lehet boldog mindegyikük.

Ez az idilli pálya 2012-ben véget ért. Hogyan élte meg?

– Nehezen, mint minden sorstársam. Tettem pár tétova kísérletet a külföldi munkára, de a lelkem mélyén nehezen tudtam elképzelni, hogy hónapokig távol legyek, vagy felborítsam a család életét egy költözéssel. Igaz, a külföldi cégek sem voltak igazán nyitottak, a gazdasági válság után inkább a saját bedőlt légitársaságaik dolgozóit alkalmazták pilótaként, ami érthető. Egy ideig az egyetlen szál, amely a repüléshez kötött, az oktatói, vizsgáztatói státusom volt, s végül ez a terület kötött össze újra a repülés világával. 2012 őszén kaptam egy felkérést az NKH Képzési és Vizsgáztatási Osztályától, és 2013 márciusától dolgoztam azon az osztályon. 2014. szeptember 1-jén átkerültem az Engedélyezési Osztályra, és egyúttal megbíztak annak vezetésével is.

Vannak már tervei?

– Most még csak a feltérképezésnél tartok, mert egy hónap nagyon rövid idő, de bizonyára lesznek. Mindig is csapatjátékos voltam, s ez a kinevezéssel sem változik. A Légügyi Hivatal komoly racionalizáláson esett át, s a finomhangolás még ma is tart. Ennek eredményeként remek csapatok dolgoznak az osztályokon, így maximálisan támaszkodhatok a kollégáimra. Tudom, hogy akkor is olajozottan megy minden, ha nem vagyok a sarkukban. Ma még kicsit több a munka, néha a másnapi beosztást, szignózást csak a hivatali idő után tudom elkészíteni, de ez nem tart örökké, rövidesen beáll a ritmus ebben is. Mi igyekszünk a szlogennek megfelelően ügyfélbarát szolgáltatást nyújtani a hozzánk fordulóknak, a szakszolgálati engedélyek rövid idő alatt elkészülnek. A hivatalos terminus 21 munkanap, de a valóságban az esetek többségében ez nem tart tovább egy hétnél. Idén áprilistól a vitorlázó- és ballonos szakszókat is konvertáljuk, s azután már ott is az EASA-szabályok lesznek érvényesek. Bízom benne, hogy néhány aprósággal még gördülékenyebbé tudjuk tenni a munkánkat, s akkor én is elégedett leszek.

 

Szerecz János előtt két éve bezárult egy ajtó, és szögre akasztotta a pilótasapkát, de a szimulátorokban tovább repül és vizsgáztat, s a hétköznapokban is megtalálta a helyét a repülés világában. S hogy ismeri a munka csínját-bínját, volt beosztott, vizsgázó és vizsgáztató, csak még inkább empatikussá teszi. A pályája jól példázza, hogy van élet a repülés után, és a földön is várnak még kihívások arra, aki ezen a területen képzeli el az életét.

Vincze Mara

Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült! 

Fotó: NKH LH