2015. február 05. csütörtök, 14:02

NKH LH – csapatmunka eredményekkel Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Megtérülő befektetés

Minden előrelátó cég igyekszik a nyugdíjba vonuló kollégák tapasztalatait átplántálni az őket követő generációk tagjaiba, hogy ne vesszen kárba egy emberöltőnyi tudás. S bár alig néhány év telt el azóta, hogy megújult az NKH Légügyi Hivatala, máris érezni annak jótékony hatását, hogy a kezdetektől fontos volt itt a hivatalon belüli továbbképzés, tapasztalatátadás. A tudást így a saját nevelésű kollégákra örökíthették. Különösen fontos ez olyan munkahelyeken, amelyek egyediek, és az iskolapadban csak részben sajátítható el a munkavégzéshez szükséges ismeret. Vicsotka József az első olyan trónkövetelő, aki fiatal kora ellenére már maga alatt tudja pályafutása jó néhány grádicsát, s ezt a saját ambíciói mellett annak is köszönheti, hogy a nagy öregektől leshette el a szakma gyakorlati tapasztalatait.





– Igaz, csak november 1-jétől lett megbízottból kinevezett főosztályvezető és EASA-koordinátor, mégis komoly eredményekről számolhat be az eltelt időszakot összegezve. Mire a legbüszkébb?

– Számos sikert értünk el az elmúlt nyolc hónapban. Az EASA-val való megállapodás keretében biztosítottuk a lejárt ICAO szakszolgálati engedélyek EASA-engedéllyé konvertálásának lehetőségét. A katonai tapasztalat beszámítását, az 5/2001. KöViM rendelet szerint és az azt megelőzően kiadott berepülői jogosítások konvertálását. A repülésbiztonság növelése céljából már feltüntetjük az LVO jogosultságokat a szakszolgálati engedélyben, az FCL.065 korlátozást, és egyértelműbb oktatóijogosítás-jelöléseket vezettünk be. Elindítottuk az új honlapot, számos korábban nem létező funkcióval és átláthatóbb szerkezettel, a kornak megfelelő modern felülettel. Megtartottuk a negyedik ATO szakmai napot, delegáltuk az orvosi minősítések kiadmányozási jogát az orvosi vizsgálóközpontoknak és vizsgálóorvosoknak. A repülés-egészségügyben bevált szakterületi vezetői rendszert a vizsgáztatási területen is bevezettük. December végétől Solymosi Rita látja el a szakterület vezetését a hatékonyabb koordinálás érdekében. 2014. december 1-jén a hatóság életében az eddigi legsikeresebb FCL területi EASA-auditot zártuk le. A szakmai jellegű findingokat már a 2012. novemberi FCL-audit után néhány hónap alatt lezártuk. A megmaradt három – a menedzsmentrendszert érintő – findingból kettőt az audit alatt lezártunk, a harmadik lezárásához szükséges intézkedéseket pedig 2015 első felében megtesszük.

Ami gyökeres változást jelent országos szinten valamennyi pilóta életében, és amire a legbüszkébb vagyok, az a január 5-én életbe lépett új, lényeges egyszerűsítést jelentő, nyugati típusú vizsgáztatási rendszer bevezetése. Nem kevés energiaráfordítással készítettük elő és publikáltuk a lehető legszélesebb körben, hogy minél hatékonyabban működhessen az első perctől kezdve. Erről később olvashatnak bővebben is.

– Ez a fiatalos lendület továbbra is jellemzi majd a munkáját?

– Természetesen, számos projekt valósul meg most is, amelyek révén tovább kívánjuk egyszerűsíteni a jelenlegi ügyintézést az ügyfelek számára. A projektek rengeteg munkát igényelnek, de az eredmények magukért beszélnek. A sikerek mindig szakmai tapasztalatot hoznak és az ügyfelek elégedettségével járnak, ez pedig önmagában is megéri a befektetést.

– Milyen terveket készül valóra váltani a kollégáival?

– Az első negyedévben terítéken van a légiutas-kísérők elméleti vizsgáztatásának részleges delegálása az arra alkalmas feltételeket biztosítani képes operátorok felé. Ezzel szorosan összefügg a felügyeleti rendszer hatékonyságának növelése, a felügyelet mennyiségi és minőségi erősítése. A 32/2009. KHEM rendeletet és az 5/2001. KöViM rendeletet kiváltó nemzeti FCL rendelet tervezetének véglegesítése a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, ami remélhetőleg még idén hatályba lép, és orvosolja a két korábbi rendelet hiányosságait. A hosszabb távú terveket egyelőre a tarsolyban tartanám, reményeim szerint kellemes meglepetésként szolgálnak majd egy későbbi lapszámban.

– Gondolom, az, hogy nem ismeretlen pályán kellett bizonyítania, hogy a kollégákkal már régóta jó viszonyt ápol, sokban megkönnyíti a helyzetét…

– Igen, hiszen a „saját nevelésű” vezető generációhoz tartozom. Pilótaként láttam, látom kívülről is a rendszer hiányosságait, illetve referensként is az első vonalban küzdöttem meg a jelenlegi kollégáimmal karöltve a főosztályt érintő belső problémákkal. Ezek a tapasztalatok nagymértékben hozzájárultak a sikerekhez, és már referensként kialakultak azok a belső és külső kapcsolatok, amelyekre azóta is támaszkodom. Véleményem szerint egy eredményes vezető mögött mindig kiváló csapat dolgozik, a sikerek pedig közösek, az egész csapat érdemei.

– Milyen perspektívát jelent a jelenlegi pozíciója a saját karrierje szempontjából? Vannak-e dédelgetett álmai ezen a téren?

– Kiváló lehetőség az önmegvalósításhoz a légi közlekedésen belül a jelenlegi pozícióm, az irányt az NKH jelszava egyértelműen mutatja: „Ésszerűség, nemzeti érdek, jogszerűség.” A feladatok 2015-re nagyjából adottak, új kihívások mindig lesznek, az álmom pedig olyan ideális hatóság kiépítésének elősegítése, ahová ügyfélként is szívesen járnék vissza.


Vincze Mara

 Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült! 

Fotó: NKH LH


vissza a tetejére