2024 március 29

RSS Facebook

2015. március 27. péntek, 13:55

Pilóták, akik nem csak magukkal végeztek Kiemelt

Értékelés:
(2 értékelés)


A polgári légiközlekedés történetében sajnos számos esetben előfordult már, hogy egy repülőgépvezető szándékosan halálba vitte az általa vezetett repülőgépet. Szerencsére azonban kevesebb mint egy tucat ilyen esetet jegyeztek fel eddig a repülés története során. Összesen kilenc olyan légikatasztrófa történt, ahol a pilótán kívül más ártatlan áldozatok is meghaltak a repülőgépvezető öngyilkos akciója miatt. Ezek közt az öngyilkos akciók között volt utasszállító repülőgép ugyanúgy mint kétszemélyes kis Cessna 152-es, vagy An–2-es repülőgép. A közös ezekben az esetben az volt, hogy senki sem sejtette előre a pilóta közvetlen környezetében, hogy az öngyilkosságot végrehajtó repülőgépvezető mire is készül, így lehetetlen volt a bekövetkezett tragikus eseményeket megelőzni.





A legismertebb esetek az alábbiak voltak:

  • 2013 novemberében a Mozambique Airlines Maputo-Luanda járatának a kapitánya zárta ki az elsőtíisztet a kabinból, majd vezette a földnek az Embraer 190-es repülőgépet. Összesen 33 ember vesztette életét a tragédia során.
  • 1999. október 31-én az Egypt Air New York-Kairó járata zuhant az Atlanti-óceánba. A Boeing B 767-esen 217-en tartozókódtak. Az amerikai NTSB, azaz közlekedésbiztonsági szervezet jelentése szerint a gépet az elsőtiszt, Gameel Al-Batouti vezette szándékosan az óceánba. Az egyiptomi légügyi hatóság hivatalos jegyzőkönyve viszont műszaki meghibásodásra vezette vissza a katasztrófát.
  • 1997. december 19-én az indonéz Silk Air Jakarta-Szingapur járata szenvedett végzetes katasztrófát. A tragédia során összesen 104-en vesztették el az életüket. A baleset kivizsgálását követően itt sem volt egyértelműen megállapítható, hogy mi okozta a katasztrófát. Mivel az esemény során egy B 737-es gép zuhant le, ezért az NTSB is részt vett a kivizsgálásban az indonéz hatóságokkal közösen. A zárójelentés azonban eltérő volt a két szervezet részéről. Az amerikaiak véleménye szerint a tragédiát a gép parancsnokának a szándékos cselekedete idézte elő, míg az indonéz hatóságok szerint az oldalkormány vezérlő mechanizmusa sérült meg oly módon, hogy a repülőgép vezethetetlenné vált.
  • 1994. augusztus 21-én a Royal Air Maroc ATR–42-es repülőgépe csapódott nem sokkal az agadiri felszállás után az Atlas-hegységbe. A fedélzeten tartózkodó 44 ember életét vesztette. A kivizsgálás szerint a kapitány kapcsolta ki a robotpilótát és vitte szándékos zuhansába a repülőgépet. A marokkói pilóta szakszervezet a mai napig nem fogadja el ezt a kivizsgálási jegyzőkönyvet.
  • 1994. április 7-én az amerikai FedEx csomagszállító cég egyik DC–10-es repülőgépén történt majdnem hasonló öngyilkos merénylet. Auburn Calloway, a cég egyik szabadnapos pilótája utasként szállt fel a cég Memphisből San Joséba tartó teherszállító járatára és egy gitár tokba rejtve számos szerszámot, köztük kalapácsot csempészett a fedélzetre. A férfi a felszállást megelőzően megpróbálta tönkretenni a gép fedélzeti adatrögzítőjét, hogy a lezuhanást követően balesetnek tűnjön a tragédia. Majd a levegőben nekiesett a kalapácsokkal a pilótáknak. A parancsnok és az elsőtiszt súlyos sérüléseket szenvedett, de le tudták fegyverezni a férfit és visszaszálltak az DC–10-essel a memphis-i repülőtérre.


  • 1982. február 9-én a Japan Airlines Fukuoka-Tokió járatán a kapitány egyszerre bekapcsolta az általa vezetett négy hajtóműves DC–8-as 2-es és 3-as hajtóművén a sugárfordítókat, hogy ez által végzetes vészhelyzetbe sodorja a repülőgépet. Az első tiszt és fedélzeti mérnök megpróbálta átvenni az irányítást a kapitánytól, ami csak részben sikerült nekik, így a repülőgép egy sekély vízű tóba csapódott 300 méterrel a futópálya előtt. A baleset következtében 24 haltak meg a 166 utas és 8 fős személyzet tagjai közül. Seiji Katagiri, a gép parancsnoka is túlélte a zuhanást, s a kimentésére sietőknek azt mondta, hogy ő csak az egyik utas a túlélők közül. Utólagosan zavart elmeállapotot diagnosztizáltak nála a baleset kivizsgálásában részt vevő orvosok.

Hasonló tragédiával végződő esetet okozott már légitársasági alkalmazott is az Egyesült Államokban

  • 1987. december 7-én az amerikai Pacific Southwest Airline egyik BAe 146-os repülőgépe szenvedett végzetes katasztrófát. A tragédiát David Burke, a PSA anyacégének, a USAir légitársaságnak az alkalmazottja idézte elő. A férfit – aki jegykezelőként dolgozott a USAir-nél – lopással gyanusította a főnöke. Miután erről beszélt vele, Bruke is jegyet váltott a PSA azon Los Angeles-San Francisco járatára, amelyen a főnöke, Ray Thomson is utazott. Bruke egy elrejtett 44-es Magnum revolverrel szállt fel a repülőgépre, amelyet azért tudott felvinni a fedélzetre, mert légitársasági alkalmazottként ki tudta játszani a biztonsági ellenőrzést. A felszállást követően a férfi egy üzenetet írt az egyik higéniai tasakra a főnökének, amelyet feltehetően át is adott neki. " Hello Ray, ironikus nem, hogy mi most így együtt végezzük be. Emlékszel, hogy milyen segítséget kértem tőled a családom végett? Nem kaptam meg. Hát akkor te is így végzed..." Majd a fegyverrel agyonlőtte a menedzsert. A lövéseket hallva az első tiszt jelezte az irányításnak, hogy fegyver keltette zaj hallatszott az utastérből. Majd a légiutas-kísérő nyitott be, és szólt a kapitánynak, hogy baj van. – Mi a baj? – kérdezett vissza a pilóta, mire ismét egy lövés dördült el. – Én vagyok a baj! – mondta Bruke, aki miután lelőtte a stewardesst a két pilótával is végzett. A repülőgép ezt követően zuhanni kezdett, majd nem sokkal később becsapódott a kaliforniai Cayucos mellett.