2017 december 12

RSS Facebook

2015. április 13. hétfő, 11:32

Kipróbálták a China Eastern szakemberei az új kínai utasszállítógépet Kiemelt

Értékelés:
(1 értékelés)

Első alkalommal repülhettek április 2-án a China Eastern Airlines, valamint az SPDB Financial Leasing Co., Ltd., a China Aircraft Leasing Co., Ltd. és a YanShang Corporation képviselői az új kínai regionális utasszállító repülőgépen, az ARJ–21-700-ason egy bemutatórepülés keretében. Vagyis azoknak a cégeknek a reprezentánsai próbálhatták ki elsőként az ARJ–21-est, amelyek már rendetlek az új kínai regionális utasszállítóból. A sanghai felszálláson emellett még jelen voltak a kínai sajtó munkatársai, illetve különböző szintű párt és állami vezetők is a régióból.

Az AC105-ös gyári számú repülőgép Sanghai Pudong nemzetközi repülőteréről szállt fel a vendégekkel és oda is tért vissza az egy órás bemutatórepülést követően. Ez volt az első olyan alkalom, hogy az ARJ–21-est vásárló cégek képviselői a levegőbe emelkedhettek a típussal. Az első nyilvános repülést követően országos turnéra viszi a gyártó COMAC kína első saját gyártású utasszállító repülőgépét, hogy minél több potenciális vásárló ismerhesse meg az ARJ–21-700-as képességeit.