2015. május 07. csütörtök, 14:26

Sikeresen vizsgázott a Crew Dragon űrhajó mentőrendszere Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Május 6-án sikeres földi tesztet hajtott végre az amerikai SpaceX cég az új, űrhajósok szállítására is alkalmas Crew Dragon űrhajó változattal. A megszakított felszállást szimuláló teszt (Pad Abort Test) volt az első olyan próba, amely során valós körülmények közepette, indítás közben ellenőrizték az emberes Dragon űrhajó-változat mentő-rendszerét. Ez volt az egyik első igen fontos állomása az űrkabin berepülési programjának, amely a tervek szerint 2017-ben szállíthat majd asztronautákat a világűrbe.

Az egész kísérlet –és a folyamat – alig két percig tartott mindössze. Ez idő alatt azt próbálták ki a SpaceX mérnökei, hogy miként lép működésbe az űrhajósokat magában foglaló Dragon űrkabin vészrendszere egy olyan vészhelyzet során, amikor a kapszulát indítás közben kell leválasztani az anyaűrhajóról, illetve az indító állásról a kabinban űlő űrhajósok biztonsága érdekében. Vészhelyzetben a Dragon űrkabinját nyolc darab SuperDraco hajtómű emeli a magasba, amelyek mindegyike egyenként 7000 kg-os tolóerőre képes. A mentő hajtóművek teljesen új módon a kabin külső oldalán helyezkednek el körben, s nem a kabin felett, mint ahogyan azt régen használták az Apollo űrhajók esetében.

Ez az új fajta kialakítás lehetővé teszi, hogy az indítás visszaszámlálásától kezdődően a Föld körüli pályára állásig bármikor aktívizálható a mentőrendszer, illetve az űrhajó Földre történő visszatérésekor a leszállás előtti pillanatokban fékezőrakétaként is használhatóak a mentő hajtóművek.

A mentőrendszer működése képekben:

A nyitó képen a vészrendszer aktívizálása látható, s ahogyan az Dragon elhagyja az indítóállványt.

Ezután a nyolc hajtómű egyszerre lép működésbe és adja le a maximális tolóerőt kilőve ezzel függőlegesen a kapszulát a magasba. A hajtóművek fél másodpercig aktívak így, majd az óceán felé irányítják a kabint megváltoztatva a tolóerő irányát és a teljesítményüket. A Dragon 1,2 másodperc alatt gyorsul fel nulláról 160 km/h-s sebességre, majd eléri a maximális 552 km/h-s sebességet.

A mentőhajtóművek a Dragont az indítóállványról történő leválás után a biztonságos óceán felé irányítják

Miután leálltak a hajtóművek a műszaki rekesz leválik a parancsnoki kabinról, amely orkúppal felfelé zuhanni kezd

Ezt követően nyitóernyők aktívizálódnak a panancsnoki kabin orrából

Miután a nyitóernyők stabilizálják a kabin helyzetét kinyílnak a főernyők, tovább csökkentve az ereszkedés mértékét

Kevesebb mint két perccel az indítást követően az emberes Dragon kabin biztonságosan vizet ér az Atlanti-óceánban

A május 6-ai repülés során az űrkabinban érzekelőkkel felszerelt tesztbábuk helyettesítették az űrhajósokat, s ezek segítségével tudták a mérnökök nyomon követni az eseményeket a kabinból belsejéből. Az elkövetkezendő időszakban hasonló repülési tesztek lesznek még az űrhajó felszálló ágában, s ezt követően kezdődhet meg a Dragon valós űrrepülése.

Fotó: SpaceX

vissza a tetejére