2017 december 12

RSS Facebook

2015. május 13. szerda, 09:43

Szeptemberben szállhat fel az első Mitshubishi Regional Jet (MRJ) Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Áprilisban számoltunk be arról, hogy csúszik a japán Mitshubishi Aircraft által kifejlesztett MRJ regionális utasszállító repülőgép szűzfelszállása és berepülési programja. A szigetországbeli gyártó ennek ellenére tartani kívánja az első kereskedelmi forgalomra szánt repülőgép tervezett 2017-es második féléves átadási időpontját és azt mondja, hogy a késés nem befolyásolja a tesztsorozat menetét. Jelen elképzeléseik szerint vagy idén szeptemberben, esetleg októberben történhet majd meg az MRJ legelső felszállása. Most ezt megerősítendően a Mitshubishi Aircraft egy fotósorozatot hozott nyilvánosságra a Clevelandben zajló regionáis légitársaságok szövetségének az éves közgyűlésén a berepülési programban részt vevő gépek jelenlegi állapotáról. Összesen öt MRJ-t használnak majd a tesztekhez az elkövetkezendő két évben, ezekről készült a fotósorozat.



A legelső elkészült FTA–1-es számú gép után teljesen összeszerelték már az FTA–2-es gyári számú utasszállítót is. Az MRJ-ket a Pratt & Whitney által kifejlesztett PW1200G  hajtóművek emelik majd a magasba. A harmadik, FTA–3-as számú teszt gép még a szerelőcsarnokban van. A törzset és a szárnyakat már összeszerelték, illetve a futóművek is a helyükre kerültek, de a hajtóműveket még nem szerelték fel a gépre. Az FTA–4-es egy munkafázissal hátrébb tart, annak most építik össze a törzs szekcióit és a szárnyakat. De már fent vannak a gépen a vezérsíkok, az oldakormány, a csűrők, a szárnyvég fülek, illetve a hajtóművek is.

Az ötödik, FTA–5-ös számú példány nem gyári festéssel készül, hanem a típust bevezető légitársaságnak, a japán All Nippon Airwaysnek a festését kapja meg.

A gyár vezetése arról is beszámolt a clevelandi találkozón, hogy négy újabb amerikai helyszínt is bekapcsolnak az MRJ berepülési programjába a jövőben. A Washington államban lévő Moses-tónál lévő tesztbázis mellett egy Seattle-i műszaki bázist is igénybe vesznek majd, míg a magaslati repülőtérről való üzemeléshez kapcsolódó repülési feladatokat a Colorado államban lévő Gunnison Crested Butte regionális repülőtérről hajtják végre. A speciális futópálya tesztek végrehajtásához pedig az Új-Mexikó-i Roswell International Air Centre-be viszik a gépet. Emellett pedig a klímatesztekre a floridai Eglin légibázison lévő McKinley klímaközpontot használják.

Az FTA–2-es számú gép

Az FTA–3-as és háttérben az ANA festésű FTA–5-ös

Az FTA–4-es összeszerelése még javában tart

Fotó: Mitshubishi Aircraft