2024 április 19

RSS Facebook

2015. június 02. kedd, 11:32

Helytelen szoftver telepítés okozta az A400M katasztrófáját Kiemelt

Értékelés:
(2 értékelés)

Az üzemanyagvezérlő-rendszer szoftverének a nem megfelelő telepítése okozta május 9-én az Airbus Military and Space által gyártott A400M katonai szállítógép katasztrófáját Sevillában. Erről Marwan Lahoud, az Airbus stratégiai vezetője beszélt a német Handelsblatt gazdasági hetilapnak a múlt héten. A nem megfelelő szoftvertelepítés az MNS23-as számú gép végszerelésekor történt, s ez okozta a gép katasztrófáját, illetve a fedélzetén tartózkodó hat Airbus szakemberből négynek a halálát. Az Airbus vezetője ugyanakkor megerősítette, hogy a balesetet biztosan nem a repülőgép konstrukciós hibája okozta. Kiemelte, hogy az A400M-mel semmilyen strukturális vagy tervezési problémák nincsenek, viszont nagyon komoly minőségi problémákat találtak a gép összeszerelési folyamatában.

Ugyanakkor napokkal korábban az Airbus konszern vezetője, Tom Enders azért kritizálta a spanyol hatóságokat, mert azok három héttel a balesetet követően sem bocsájtották még az Airbus rendelkezésére a katasztrófa során megtalált repülési adatrögzítőkből kinyert információkat, holott erre azért lenne minél hamarabb szüksége az Airbusnak, hogy azokat összevessék a saját maguk által feltárt eredményekkel. Vagyis, hogy minél gyorsabban fény derülhessen a katasztrófa valódi okára, mert így annak tükrében már ki lehet dolgozni a megoldást is a probléma elhárítására. Ezt követően pedig tovább folytatódhatna a gépek gyártása, berepülése és átadása a megrendelők számára.

Május 19-én ugyanakkor már kiadott az Airbus egy bulletint az A400M-eket üzemeltető légierők számára, amelyben előírta, hogy a gépek felszállását megelőzően mindenképpel le kell ellenőrizni a TP400-as légcsavaros gázturbinás erőforrások elektronikus vezérlését.

A spanyol hatóságok ugyanakkor továbbra sem engedik, hogy az Airbus folytathassa a berepüléseket az új gyártású A400M-ekkel, mindössze a gyári berepülésre használt prototípusok emelkedhetnek a magasba.

Fotó: Airbus