2024 április 19

RSS Facebook

2016. augusztus 11. csütörtök, 10:23

Akinek a hivatása a szenvedélye Kiemelt

Értékelés:
(1 értékelés)


Dr. Melles Imre azon kevés szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült úgy hivatást választaniuk, hogy a munkájuk egyben a szenvedélyük is. Ez persze nem csupán egyetlen jó döntésen alapul, hanem a hosszú, kitartó és következetes munka eredménye. Mára létrehozott egy olyan tudásbirodalmat, amely külföldi összehasonlításban is megállja a helyét. Nem véletlen hát, hogy nála nem szlogen: a munkahelye a második otthona.







Gyermekkora óta mágnesként vonzotta a repülés és a víz. Órákig képes volt bámulni a sirályok röptét, s mivel a családi kirándulások során gyakran megfordult a Hármashatár-hegyen, egyre eltökéltebben készült a levegő meghódítására. Ám a szülei – mint megannyi családban – azt az elvet vallották, hogy szerezzen előbb egyetemi diplomát, s ha még mindig él benne a vágy, akkor lehet belőle pilóta. Egy ideig kénytelen volt beérni a modellezéssel, ami jó előtanulmánynak bizonyult ahhoz, hogy aerodinamikai ismereteket szerezzen, és beiratkozzon egy vitorlázó-tanfolyamra. S bár ez idő tájt megszaporodtak a hét végi családi programok, sikerült levizsgáznia, s ezzel még közelebb került az álom: már maga irányíthatta a vitorlázórepülőt, majd az évek múlásával motoros repülőgépre, helikopterre is engedélyt szerzett, végül multiengine jogosítást is kapott.


Repülőorvosi pályáját a Sportkórházban alapozta meg, ahol három évig irányította a Központi Repülőorvosi Bizottság munkáját, majd az Országos Orvosszakértői Intézet (OOSZI) Magassági Állomás főorvosa lett, s végül – egy sikeres pályázatnak köszönhetően – az OOSZI Repülő-egészségügyi Osztály főorvosa lett. Eredetileg helyettesnek érkezett, de dr. Balla főorvos úr azonnal a mély vízbe dobta. Míg ő elutazott egy tanulmányútra, rábízta az osztály vezetését: szabad kezet kapott, hogy korszerűsítse, megújítsa a vizsgálatokat.

Dr. Melles Imre pedig jól sáfárkodott az egyetemen és a mentoraitól tanultakkal. Volt kitől elsajátítania a tudását: dr. Halm Tibor hatósági főorvos fül-orr-gégésztől, dr. Medgyaszay Attila szemész repülőszakorvostól. S követte a nagy előd – s egyben a kórház névadója –, Merényi Gusztáv példáját is.

Fokról fokra haladt előre, s nem sajnálta rá az időt, hogy folyamatosan képezze magát, igyekezzen lépést tartani a külföldi újdonságokkal, hazahozza az amerikai és német technikai, vizsgálati módszereket. Az Egyesült Államokban a Federal Aviation Administration (FAA) kinevezett orvosa, úgynevezett FAA Aviation Medical Examiner lett. Míg más házat épített, vagy autókba ölte a pénzét, addig ő lelkesen bújta a szakirodalmat, eredményeivel helyet követelt a szakmai társaságokban, regisztrációs díjakba, konferenciákon való részvételbe fektette javait és szabad idejét. Ezzel párhuzamosan gyűltek a szakvizsgái is.1981-ben repülőorvostan szakvizsgát, 1996-ban pedig foglalkozás-orvostan szakvizsgát tett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.


Élete egyik fő művének tekinti, hogy amit megálmodott, azt meg is valósította a munkahelyén. Számára első perctől fontos volt, hogy a pilóták, légiutas-kísérők, irányítók és hajózási szakemberek érezzék, hogy itt minden értük van, nem ellenük. A barátságos környezet hivatott oldani a vizsgálatokhoz társuló feszültséget, hogy az eredmény a valós helyzetet tükrözze. A technika nemcsak pontosabb adatokat jelent, hanem azt is, hogy általa egyszerűbbé válik a folyamat, nem rabolják feleslegesen egymás idejét. Hangsúlyos szerepe van a prevenciónak, az egészségmegőrzésnek. Nem az a cél, hogy bárki is elveszítse a hivatását, megélhetését, hanem az, hogy biztonságosan repülhessen, hajózhasson. Ezért is került ki minden elavult teszt, s vette át a szerepüket egy korszerűbb vizsgálati módszer, mellőzve a felesleges túlbiztosításokat. Mára megszűnt a mumus szerep, ám ezáltal sokkal nagyobb felelősség nehezedik a vizsgáló orvosokra.

A repülőorvosi véleményezés az elmúlt években egyre bonyolultabb lett. Korábban egy magyar jogszabály előírásait kellett betartaniuk, most A polgári légiközlekedési személyzet egészségi alkalmasságának feltételeiről című, 27/2014. (IV. 30.) számú NFM-rendelet mellett két európai szabályozás előírásait is figyelembe kell venniük. A Repülő-egészségügyi Szolgálat kézikönyve (AMS Manual) tíz oldalon szabályozza a vizsgáló repülőorvosok tevékenységét. Az orvosi vizsgálat adatainak online rögzítése az EMPIC rendszerben nagy gyakorlatot és sok tapasztalatot igényel. A központban gyakran megfordulnak olyan idős pilóták is, akiknek nincs otthon számítógépük, és a külföldi jelentkezők nyelvtudása sem mindig optimális. Ilyenkor türelemmel és persze követendő példával segítik őket. Dr. Melles Imre nem az a szakember, aki bort iszik és vizet prédikál. A sport, az egészséges életmód gyermekkora óta hozzátartozik az életéhez. Felsorolni sem egyszerű: a repülés, hajózás mellett kerékpározik, síel, úszik, wakeboardozik, túrázik. Így nem jön zavarba, ha a vizsgázók közül valakit arra kell intenie, hogy szabaduljon meg pár kilótól, hiszen nem csak a tanácsot, a jó példát is szolgáltatja.


Újabb fejezetet jelentett az Aviation Medical Examinerek életében az orvosi minősítés kiadási jogának delegálása vizsgáló repülőorvosok részére. Amikor a vizsgálatok és a rendelkezésre álló adatok alapján a jogszabályoknak megfelelően „alkalmas” minősítést írnak alá és adnak ki, felelősen kijelentik, hogy a pilóta cselekvőképtelensége – az engedély lejártáig – nem várható. Errare humanum est (tévedni emberi dolog), mondták a régiek, de a repülőorvos ne tévedjen, mert egy rossz döntés életekbe kerülhet. Ma már a feltárt hibákat a hatóság értékeli, súlyozza és egy hibaponttáblázatban rögzíti. A súlyos biztonsági kockázatú hiba pedig a kijelölés (megbízatás) azonnali visszavonását eredményezheti.

Ezért nemcsak az orvos szakmai, hanem a jogszabályok és az eljárások változásaira is figyelniük kell, és folyamatos továbbképzésekkel kell követniük azokat.

Egy éve, amikor a Germanwings másodpilótája sziklafalnak vezette az utasszállító gépet, sokan vélték úgy, hogy még több vizsgálatra és pszichiáterek bevonására lenne szükség. Természetesen dr. Melles Imrét is foglalkoztatta a kérdés. 2015-ben az Aerospace Medical Association kongresszusán Orlandóban konzultált a külföldi kollégákkal is, és végül arra jutottak, hogy nem újabb vizsgálatokra, hanem kellő alaposságra, személyesebb orvos-pilóta kapcsolatra és több időre van szükség ahhoz, hogy ki tudják szűrni az ilyen eseteket.

Tavaly ősszel kormánytisztviselőként a jogszabályok értelmében nyugdíjba kellett mennie. De ez korántsem jelenti azt, hogy visszavonult, mert az Aeromed Repülési Hajózási Tengerészeti Egészségügyi és Oktató Kft. igazgatójaként ugyanabban a szobában dolgozik, ahol korábban.

Aki ismeri őt, az nem is tudja elképzelni róla, hogy ilyen könnyen megválik „legidősebb gyermekétől”; hiszen 1985 óta irányítja, küzd a központ folyamatos fejlődéséért.

Meg aztán nem is tehetné, hiszen a Repülési, Hajózási és Tengerészeti Egészségügyi Központ kizárólagos jogosítása Budapesten, hogy a hivatásos repülőgépvezető- és légiforgalmiirányító-jelöltek vizsgálatait végezzék, s ő az egyetlen a kollégái közül, aki I. osztályú minősítést kiadhat. Ezek az első, úgynevezett előzetes vizsgálatok a legnagyobb alaposságot és körültekintést igénylik, mert ekkor kerülnek be a jelöltek az EMPIC vizsgálati rendszerbe.


Igazi életmű az övé, melynek elismerésével a főnökei sem fukarkodtak: tavaly a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének elismerésében részesült, több évtizedes sikeres repülőorvosi és hajóorvosi munkája köszöneteként.

Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pedig kiemelkedő szakmai tevékenységéért miniszteri elismerésben részesítette és Közlekedésért érdemérmet adományozott neki, amihez mi is szívből gratulálunk!

Dr. Melles Imre azóta is aktívan „pihen”, hiszen a repülőorvosi vizsgálatok mellett magyar tengerészeket minősít, hajóorvosi vizsgálatokat végez az AIDA, Costa, Cunard társaságok munkavállalóinak. Ráadásként pedig a hajóorvosi szakterület orvosainak képzését végzi, és az NKH Hajózási Főosztály hajóorvos szakértőjeként a speciális hajóorvosi ismereteket követelő ügyeket intézi. S várható, hogy rövidesen új kihívások elé néz Debrecenben a Pharma-Flight Kutató-Képző Központban is.

S teszi ezt ifjonti lelkesedéssel, bár mindig megjegyzi, hogy mindezt annak köszönheti, hogy remek hátországa van. A munkahelyén is családias, nyugodt légkörben dolgozhat, mert kollégái jó szakemberek, és mindenben számíthat rájuk. Olyannyira, hogy külön kéri, hogy a róla szóló cikkben ők is felsoroltassanak: dr. Csiffáry Réka, Wikhardt Péterné, Klötzlné Szarka Brigitta, Farkasné Gabi, Nagyné Erika.


Otthon pedig szerető család várja, amely nélkül nem lehetne ilyen kiegyensúlyozott és sikeres. S lehet, hogy az utódlás gondja is megoldódik, mert a sportban mindhárom gyermeke partner, s Marci fia kacérkodik a szakmai utódlással is. Igaz, még legalább tíz aktív évet követel, amíg átveheti a stafétabotot.

  


Több repülőorvosi társaság tagja:

– Aerospace Medical Association

– Civil Aviation Medical Association

– Deutsche Gesellschaft für Raum und Luftfahrtmedizin

1999-től tagja az Airlines Medical Directors Associationnek, és az Association of European Airlines Medical Working Groupban ő képviselte a Malév Zrt.-t.

1997-ben a Magyar Repülő- és Űrorvosi Társaság titkárának, majd 2004-ben alelnökének választották.

Előző kitüntetései:

2005-ben Merényi Scholtz Gusztáv-díjjal tüntették ki.

2006-ban az OKK főigazgatója főtanácsosi címet adományozott neki.

Kiemelkedően eredményes munkájáért a népjóléti miniszter dicsérő oklevélben részesítette. Repülőkarrierje:

Alapfokú repülő elméleti tanfolyam, 1967

Vitorlázórepülés: ezüstkoszorú H 1438 sorszámon

Tíz motoros típus: Z–526F, Z–726F, Z–142, PZL–101/A, PZL–104, C–172, Cessna 172, Cessna 152, Diamond D–20, Diamond D–40, Diamond D–42

Egy helikoptertípus: MD–500

Sárkányrepülő-alapképzésen is részt vett, és siklóernyőzni is megtanult. A Pilis dombjain és a Hármashatár-hegyen felejthetetlen órákat repült. Jelenleg SPE és TMG pilótaengedélyekkel rendelkezik.

Repült óráinak száma: 1250


Vincze Mara


Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült. 

Fotó: NKH/Író Zoltán