2017 október 24

RSS Facebook

2017. április 04. kedd, 09:31

Húsz plusz ülőhely az A380-as szuperjumbón Kiemelt

Értékelés:
(1 értékelés)

Április 4-én kedden nyílt meg az idei Aircraft Interior Expo (AIX) a németországi Hamburgban. Az első nap egyik legfontosabb bejelentését az európai Airbus gyár tette, amikor bemutatta azt új koncepciót, amely révén 20 további üléssel lehet bővíteni az A380-as utasterét. A cél, hogy összességében legalább 80 plusz ülést el lehessen majd helyezni a szuperjumbó fedélzetein.

Az már korábban is felvetődött a típust használó légitársaságok részéről, hogy miként lehetne még gazdaságosabbá tenni a világ jelenlegi legnagyobb utasbefogadó képességű repülőgépét, mivel számos üzemeltető elégedetlen volt a szuperjumbó gazdasági mutatóival. Ennek eredményeként is születhetett meg az a koncepció, amelyet az AIX első napján mutatott be az Airbus gyár.

A koncepció lényege, hogy teljesen átalakították a gépen belül az elülső belső lépcső kialakítását, amely jelenleg középen, a pilótafülke mögött, a gép törzsével párhuzamosan fut fel a felső szintre. Ehelyett az új elképzelés szerint egy jóval kisebb helyet igénylő megoldással váltanák fel ezt a megoldást, méghozzá úgy, hogy az első utasajtótól induló lépcsőt áthelyezik a második ajtó vonalába és nem a menetiránnyal párhuzamosan futna fel a felső szintre, hanem keresztben a bal oldalon, s egyben ezen keresztül juthatna el a személyzet is az elszeparált fedélzeti pihenőhelyére. Ennek megfelelően a felső szinten is átalakítanák azt a részét a kabinnak, ahol jelenleg bár és társalgó áll az első vagy business osztályú utasok rendelkezésére.

Ennek az átalakításnak köszönhetően a főfedélzeten további két business osztályú elszeparált ülés, illetve 6 prémium turista és 12 turista osztályú ülés kaphatna helyet. Az Airbus ezt a belső kialakítást a jövőben mint standard megoldást kínálná a vásárlóknak, illetve lehetőséget teremtene arra is, hogy a már forgalomban lévő A380-as gépeket is ilyen megoldásúra alakítsák át a típust jelenleg használó légitársaságok.

Az Airbus a hátsó lépcső kialakítását már korábban módosította, amelynek következtében 14 további ülés helyet tudtak kialakítani az A380-as fedélzetének a hátulsó részén. Ezt úgy oldották meg, hogy a hátulsó csigalépcsőt “négyszögesítették”. Ezzel olyan új tároló rekeszeket tudtak kialakítani, ahol el lehet helyezni a fedélzeti ellátmányokat tároló trolikat, s nincs szükség külön tárolórekeszre ezek elhelyezésére, amellyel plusz helyet szabadítottak fel a kabin hátulsó részérebe. Ezt az átalakítást már meg is rendelte az A380-ast üzemeltető légitársaságok egyike, de még nem vezették be a gyakorlatban. További ülés szám növelési lehetőség még az is, hogy a hét vagy nyolc egymás melletti üléses prémium turista ülések helyett kilenc ilyen széket szerelnek be egy sorba, csökkentve a közlekedő folyosók szélességét és közelebb téve a szélső üléseket az ablakokhoz, de ezt a fajta megoldást még egyetlen olyan szuperjumbó használó légitársaság sem rendelte meg, amely kínál prémium turista osztályú szolgáltatást is az A380-as gépeinek a fedélzetén.

Ha az összes átalakítási lehetőséget igénybe veszi gépenként egy légitársaság, akkor akár 80 új üléshely is kialakítható a két fedélzeten, aminek köszönhetően gépenként mintegy 12 millió dolláros extra bevétel generálható az Airbus számításai szerint.


Fotó: Airbus