2024 március 28

RSS Facebook

2017. április 27. csütörtök, 11:36

Látványosan gurulgatott az iráni lopakodó, az F313-as Hódító Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)

Április 15-én bemutatták Teheránban Irán állítólagos új lopakodó harci gépét, az F313-as Qahert (Hódító). A repülőgép az iráni védelmi minisztérium által szervezett kiállításon volt látható egy új, szintén iráni fejlesztésű kétüléses sugárhajtású kiképzőgéppel, a Kowsarral és egy harci bevetésre alkalmas pilóta nélküli repülőgéppel együttesen.

A Qahert és a Kowsart is az iráni aeronautikai ipari tömörüléshez (AIO) tartozó kutatóközpontban fejlesztették ki a közelmúltban. A mostani fejlesztés eredményeként megszületett repülőgépek annak a programnak az eredményeként jöhettek létre, amelyet még 2002-ben kezdett el Irán az orosz MiG gyárral közösen. Akkoriban a Shafaq és a Bohran elnevezésű harci gépeken dolgott együtt a két ország, de 2010-től kezdődően az oroszok már nem vettek részt a fejlesztésben. Irán emellett néhány régebbi Northrop Grumman F–5-ös vadászgépet is felújított és modernizált Saeqeh néven.

A Qaher-programot 2013 februárjában mutatta be hivatalosan a perzsa állam az említett két másik fejlesztéstől teljesen függetlenül az 1979-es iráni forradalom tiszteletére. Az akkor nyilvánosan is szerepeltetett repülőgépről több nyugati szakértő is állította, hogy az csak valamilyen makett vagy rádió irányítású modell lehetett és nem valódi repülőgép. A most bemutatott működőképes példány jelentős mértékben eltér a 2013-ban bemutatott repülőgéptől.

A kiállításra meghívott iráni újságírók a saját szemükkel láthatták, ahogyan az F313-as ide-oda gurulgat a kiállítás helyszínéül szolgáló meherabadi légitámaszpont betonján, de a hivatalos iráni hírügynökségi jelentés szerint még csak a felkészítése folyik az első felszállásra. De a szakértők szerint az is nagyon valószínű, hogy a gép szűzfelszállása nem erről a repülőtérről történik majd, mert annak túl rövid a futópályája egy ilyen feladat végrehajtásához.

Az F313-es “lopakodó” méretei ugyanakkor meglehetősen kicsinek tűnnek, mivel a gép hossza kevesebb, mint 15 méter, a fesztávja 5 és fél méter, amelybe nem számít bele a meglehetősen furcsa kialakítású lefelé kinyúló szárnyvég. A vízszintes vezérsíkja kacsa elrendezésű, míg a függőleges vezérsíkból kettő is van egymás mellett. Bár ezen kormányszervek mozgása nem igen volt látható a taxizós bemutató ideje alatt. A gép farokrészén két hajtóműnek a kiáramló nyílása látható, vagyis ezek szerint a lopakodó iker gázturbinás. Az erőforrás minden bizonnyal az F–5-ösökben használatos GE J85-ös gázturbinák lehetnek, bár iráni szakemberek már korábban is beszéltek arról, hogy saját fejlesztésű hajtóművön is dolgoznak jelenleg. Az iráni nemzeti hírügynökség (IRIB) állítása szerint az F313-as egy több célú lopakodó harci gép lesz, amely egyaránt alkalmas földi csapatok légi támogatására, légiharcra és felderítési feladatokra.

A gurulási próbáról készült videó itt nézhető meg:

https://www.youtube.com

De emellett a már említett Koswar sugárhajtású kiképzőgép is alkalmas lesz légi támogató feladatok végrehajtására. Ez a repülőgép fémszínűen, festés nélkül volt látható most a hadiipari kiállításon. A hírek szerint ez a típus sem emelkedett még fel korábban a levegőbe. A kétüléses, két hajtóműves iskolagép nagyon hasonlít ránézésre a tajvani AIDC és a Northrop Grumman által az 1980-as években kifejlesztett AT–3-as iskolagépre.

A két új repülőgéptípus mellett még egy toló légcsavaros pilóta néküli hadászati repülőgépet is megtekintehettek a meghívottak, a Mahajer 6-ost. A kiállított gép also részén egy  félgöm alakú felderítő konténer volt látható, illetve a szárnyak alól indítható levegő-föld rakéták.

Fotó: AIO