2024 március 28

RSS Facebook

2017. május 05. péntek, 09:56

Végrehajtotta szűzfelszállását a kínai COMAC C919-es utasszállító repülőgép Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)

Május 5-én helyi idő szerint délután 3 óra után 19 perccel felszállt Sanghaiból a kínai COMAC repülőgépgyár első teljesen saját tervezésű és építésű egyfolyosós utasszállító repülőgépe, a C919-es. Az esemény fontosságát mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy a kínai állami televízió élő egyenesben közvetítette a szűzfelszállást. Mi több, két fedélzeti kamerát is elhelyeztek a gépen. Egyet a pilótafülkében, egyet pedig az orrfutó gondolájában. Ezeknek a képeit is látni lehetett a felszállás közben.

https://www.youtube.com/C919

A C919-est a kínaiak a Boeing B 737-es típusának és az Airbus A320-as gépcsaládjának a versenytársának szánják. A sikeres szűzfelszállást követően kezdődik el a 4200 órás berepülési program, amelyben összesen majd hat C919-es példány vesz majd részt. A tervek szerint a gyártó állami COMAC 2020-ban adja majd át az első széria példány a kínai China Eastern légitársaságnak. Ez idáig több, mint 570 gépre érkezett megrendelés a gyárba elsősorban kínai légitársaságoktól és lízingcégektől.

Fotó: COMAC