2024 március 29

RSS Facebook

2017. május 15. hétfő, 15:13

Hamarosan felszáll a világ legnagyobb amfíbiája, a kínai AG600-as Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)

Hamarosan levegőbe emelkedhet a világ legnagyobb úszótestü repülőgépe, a kínai AG600-as. Az amfíbiát a kínaiak fejlesztették ki tűzoltási és tengeri kutató-mentő feladatokra. Az AG600-as jelenleg a világ legnagyobb ilyen repülőgépe, mérete ugyanis közel azonos az amerikai Boeing által gyártott B 737-esével. Az első repülőgép 2016 júliusában gurult ki a gyártó AVIC hangárjából, és idén április végén fejeződtek be a teszt példánnyal a nagy sebességű gurulási próbák. A kínai szakemberek szerint a gép az elvárásoknak megfelelően viselkedett ezek alatt a próbák során, így május második felében megtörténhet az AG600-as szűzfelszállása. Ha minden rendben zajlik majd a berepülések során, akkor 2017 második felében végrehajtják az első vízre történő leszállást, majd pedig felszállást. Összesen nyolc pilótát képeztek ki eddig a típusra, akik a berepülések során vezetik majd az új gépet.




Az 53 tonnás maximális felszálló súlyú, négy hajtóműves amfíbiát először tavaly novemberben a zuhai légi vásáron láthatta a nagyközönség. A gyártó AVIC repülőgépgyár egyelőre 17 gépre vonatkozó megrendelést kapott a típusra a kínai államtól, de nem kizárt, hogy a későbbiekben a kínai fegyveres erők is rendelnek a típusból, hiszen a gép alkalmas tengeri járőrfeladatok ellárására is. Tűzoltó repülőgépként az AG600-as képes 12 tonna vizet 20 másodperc alatt egy focipálya méretű területen szétporlasztani.

A gépről készült viedófelvétel az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch


Fotó: AVIC