2024 március 29

RSS Facebook

2017. május 16. kedd, 09:56

Már elkezdődtek a gurulási tesztek az új orosz MSZ–21-es utasszállító géppel Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)

Minden bizonnyal sikerült az orosz United Aircraft irkutszki gyáregységének az új MSZ–21-es szárnyain talált repedésekkel kapcsolatos problémákat kijavítania, ugyanis elkezdődött a napokban az új orosz utasszállító repülőgép földi tesztelése, amelyet követően hamarosan végrehajthatják majd a géppel az első felszállást. Az első MSZ–21-300-0001-es gyári számú repülőgépet ugyanis átvette az Irkutsk Aviation gyár berepülési részlege, amelynek a feladata a gép föld előkészítése és felkészítése a berepülési programra, illetve annak a végrehajtása.




A gyár repülőterén ennek megfelelően már hozzáláttak az új MSZ–21-300-as első példányának az életre keltéséhez. Bekapcsolták és ellenőrzik a gép rendszereit, beindították a segéd-, és a fő hajtóműveket, illetve végrehajtották az első kis sebességű gurulási próbát is a géppel. Ezek a lépések azt jelentik, hogy az irkutszki gyár akár heteken belül eljut addig a földi tesztek során, hogy a gép készen álljon a szűzfelszállásra. Ha ebben az ütemben haladnak ugyanis az előkészületi munkálatok az sem kizárt, hogy a gép az egy évvel ezelőtti bemutatójának az évfordulóján, azaz június 8-án hajthatja végre a történelmi első felszállását.

Az új MSZ–21-est két Pratt&Whitney PW1400G áttételházas gázturbina emeli majd a magasba, s ez a típus lesz a legszélesebb törzsű egyfolyosós gép a piacon. A gyár lista ára gépenként 91 millió dollár, ami mintegy 15 százalékkal alacsonyabb például az európai Airbus A320-asénál. Éppen ezért a gyártó United Aircraft nagyon bízik abban, hogy a típus iránt komoly érdeklődést mutatnak majd a diszkont légitársaságok.

Az orosz repülőgép gyártó tervei szerint nem csak a kanadai PW1400G hajtóműves változat lesz elérhető a jövőben, hanem az orosz Aviadvigatyel által gyártott PD–14-es gázturbinás változat is, igaz ez utóbbi erőforrás jelenleg még csak a második teszt fázisában van és egy Il–76-os gépen ellenőrzik a műszaki paramétereit. Az oroszok szerint az új MSZ–21-esnek az üzemeltetési költsége mintegy 15 százalékkal lesz alacsinyabb, mint az A320-asé, többek között annak köszönhetően, hogy a gép sárkányának mintegy 30 százaléka immár kompozitanyagokból készült. Ennek a legjelentősebb része a szárny, amelyet az uljanovszki AeroComposit gyárban készítenek. Ezzel szemben jelenleg még a B 737 MAX és az A320neo szárnyai is fémből készülnek az egyfolyosós gépek piacán. A két nagy gyártó egyelőre csak a hosszú távú repülésekre használt B 787-esnél és az A350-esnél használja a szárnyak esetében a kompozit technológiát.

A gyár komolyan foglalkozik azzal, hogy a most berepülésre váró 150 személyes MSZ–21-300-ast követően hozzálát a nagyobb utasbefogadó képességű MSZ–21-400-as kifejlesztéséhez is, amelyről a döntés még idén megszülethet. Igaz, előbb azt is szeretnék látni a gyártók, hogy milyen lesz az első változat piaci fogadtatása.

A tervek szerint egyelőre évi 72 darab gép gyártására lesz alkalmas a felújított és modernizált irkutszki gyár, ami legalább havi hat gép átadását teszi szükségszerűvé. Bár ez nagyon ígéretesen hangzik, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban képes is lesz ekkora kapacitásra a gyártósor az első időkben. Az új MSZ–21-300-asra egyelőre 175 fix megrendelés érkezett és 100 opciós, amelyek közül a típust bevezető légitársaság, az orosz Aeroflot 50-et tudhat a magáénak. Oroszországon kívül egyelőre csak az egyiptomi Cairo Aviation kargócég rendelt a típusból hat darabot. Illetve a majál illetőségű Crecom Burj Resources-nak van még 2010-ből egy ötven gépre vonatkozó szándéknyilatkozata a típussal kapcsolatban.


Fotó: Irkut Aviation