Az amerikai légierő (USAF) azt tervezi, hogy legalább 2050-ig hadrendben tartja flottája 76 darab B–52H stratégiai távolsági bombázó repülőgépét. Ez azt jelenti, hogy a rendszerben maradó Stratofortressek közül a legfiatalabb is legalább 88 éves példány lesz akkorra. A tervek szerint a B–52-esek a készülő 100 darab Northrop Grumman B–21-es Raider lopakodó bombázókkal együtt maradnak a hadrendben. A jelenleg repülő, a B–52-eseknél jóval fiatalabb Rockwell B–1B Lancer szuperszónikus bombázókat viszont 2025 és 2035 kivonja a hadrendből az USAF, amit követően a Northrop Grumman B–2-es Spirit lopakodó bombázók is hasonló sorsra jutnak.
Ahhoz, hogy ez a terv megvalósulhasson számos modernizációs átalakításon kell átesnie a "Buff" becenévre hallgató típusnak. Többek között új generációs, modern hajtóműveket és fedélzeti lokátorokat kell a gépekre szerelni, de jóval modernebbre kell cserélni a gépek avionikáják, érzékelőit és önvédelmi berendezéseit is. Emellett új fedélzeti adatrögzítő berendezést is kell, hogy kapjanak a gépek és a Sniper célmegjelölő konténer helyett is egy sokkal modernebb változatot kell majd a B–52-esekre illeszteni.
A B–52-eseken jelenleg is folyik egy felújítási sorozat, amelynek a keretében kicserélték a bombatároló rekeszekben lévő forgó bombatartó állványzatot annak érdekében, hogy a gépek alkalmassá váljanak egyszerre több "okos bomba" egy idejű indítására. Ezek az átalakítások 2017-ben fejeződtek be és váltak immár használhatóvá harci körülmények közepette is. Emellett a Buffok hálózati kommunikációs rendszerét is modernizálják (CONECT), aminek révén új, digitális kijelzők, számítógépes hálózati szerverek és valós idejű, látótávolságon túl is működő kommunikációs csatornát is kapnak a gépek. A NATO-ban rendszeresített Link 16-os adatátviteli rendszer 2020-tól lesz használható a B–52-eseken. Mindezeknek az átalakításoknak köszönhetően a felújított példányok típusjelzése B–52J lesz a jövőben.
A teljes fejlesztési és felújítási programra mintegy 2,1 milliárd dollárt különített el a légierő, amely mellett további 1,3 milliárd dollárba kerül a felújítási munkálatok végrehajtása. A folyamat legfontosabb eleme az új hajtóművek és fedélzeti lokátor kiválasztása és beépítése lesz.
A légierő azt tervezi, hogy a B–52H típusokon fent lévő TF–33-as gázturbinákat sokkal modernebb, gazdaságosabban üzemeltethető, kevesebb szervíz igénnyel járó új generációs, a kereskedelmi repülésben használatos erőforrásra cseréli. 1996 óta már tizenhárom olyan tanulmány készült, amely ezt a kérdést hivatott megoldani. Korábban abban gondolkodott a légierő, hogy a gépeken lévő nyolc, egyenként 17 ezer font tolóerőt biztosító Pratt & Whitney TF–33-PW-103-as gázturbinákat négy darab jóval erősebb, nagyobb kétáramúsági fokkal rendelkező gázturbinákra cseréli. Szóba jött többek között a PW2000-es sugárhajtómű és a Rolls-Royce RB211-es gázturbina is, mint lehetőség. A jelenlegi álláspont viszont az, hogy a TF–33-asok helyett azokkal megegyező méretű, súlyú és teljesítményű hajtóműveket építenének be, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a szárnyakon lévő pionokon szükséges mechanikai átalakításokat, ezzel is minimalizálva azokat a strukturális átalakításokat, amelyek feltétlenül szükségesek az új hajtóművek installálásához. A cél, hogy jelentős mértékben csökkentsék a típus üzemben tartási költségét, legalább 20 százalékkal csökkentsék a gépek fogyasztását, mindezt úgy, hogy megtartsák a Stratofortress felszálló teljesítmény paramétereit és a jelenlegi maximális utazó magasság szintjét.
Az áthajtóművezés fejlesztési fázisára 727,5 millió dollárt különítettek el az amerikai védelmi tárca a 2019-2023-as költségvetési időszakban, amelyen kívül további 550 millió dollár áll rendelkezésre a program gyakorlati végrehajtására 2022-től. Az USAF azt tervezi, hogy még az idei év vége előtt kiválasztja azt az új hajtómű típust, amellyel kiválthatják a matuzsálem korú TF–33-as erőforrásokat. 2022-től kezdődhetne meg a nyertes hajtóművek tesztelése két kiválasztott B–52-es példányon, aminek az eredmény kiértékelése után rendelné meg a légierő a fennmaradó 74 gépre a darabonkénti nyolc szettes hajtómű készletet. A teljes állományra vonatkozó áthajtóművezési program 2026-ban kezdődne és 2034-ben fejeződne be.
A jelöltek közül a Rolls-Royce a 17 ezer font tolóerejű BR725-ös erőforrás F130-as változatát ajánlja, amely hajtómű típus jelenleg a Gulfstream G650-es üzleti gépeket hajtja. Ennek a gázturbina modellnek egy korábbi változatát már használja az USAF a Bombardier Global Express típusból kifejlesztett E-11-es harctéri légi kommunikációs központként BACN (Battlefield Airborne Communications Node). Ez a típus már több, mint 200 ezer óra bevetést teljesített a légierő kötelékében. De ugyanez az erőforrása a VIP szállításokra használt Gulfstream G550-es típusból átalakított C–37-es változatnak is a légierőben. Amennyiben a légierő választása erre a gázturbinára esik a B–52-es esetében, akkor a hajtómű alkatrészeinek a legnagyobb hányada az Egyesült Államokban készülne, illetve az összeszerelés is országon belül, az indianai Indianapolisban lenne.
A General Electric az általa gyártott 18-20 ezer font tolóerejű CF34-10-es gázturbináját javasolja az átalakításhoz. Ezt az erőforrást használja a kanadai Bombardier a Global 7500-as jetek meghajtásához. A Pratt & Whitney ötlete az, hogy a B–52-eseken lévő matuzsálem korú TF–33-as sugárhajtóműveket újítaná fel a mai kor követelményeinek megfelelően. Ígéretük szerint a nagyjavítást követően egy jóval kedvezőbb áron üzemben tartható modellé válna a régi-új hajtómű változat. De igény esetén akár új hajtómű típust is fel tudnak ajánlani a Buffok modernizálásához.
A légierő emellett fontosnak tartja a mechanikusan szkennelő AN/APQ166-os lokátorok cseréjét is az új generációs AESA lokátorra. Ennek révén jelentős mértékben megnőne a B–52-es fedélzeti lokátorának a hatótávolsága és képessé válna egyszerre több földi célpont kiválasztására is, illetve digitális adat átviteli rendszeren keresztül küldött adatok fogadására és elektronikai hadviselésre is alkalmassá válnának a gépek.
Fotó: USAF, Rolls-Royce