Tavaly év végén találkozott az Aeromagazin tudósítója, Luigino Caliaro Texasban egy repülőnapon az idén március 18-án elhunyt amerikai asztronautával, Al Wordennel, akivel élete egyik utolsó interjúját készítette el. Ezzel tisztelgünk most előtte április 12-én, az űrhajózás napján. Az Apollo 15 Hold-küldetése az egyik legkülönlegesebb repülése volt az amerikai Hold-programnak, ugyanis a számos tudományos kísérlet mellett ennek során használták első alkalommal a Hold felszínén a Pavlics Ferenc által tervezett holdjáró autót, azaz a Lunar Rovert. Az idős asztronauta nagyon készségesen a rendelkezésére állt, hogy interjút készíthessen vele a munkatársunk. Most már tudjuk, valószínűleg az egyik legutolsót, ugyanis 2020. március 18-án álmában érte a halál egy Houstoni kórházban, ahol bakteriális fertőzés okozta szövődménnyel kezelték.
Alfred „Al” Merrill Worden 1932. február 7-én született a Michigan államban lévő Jacksonban, amelyet követően az általános és középiskolai tanulmányai végeztével felvételt nyert az amerikai hadsereg West Point-i akadémiájára. Ezt követően a michigani egyetemen szerzett master fokozatot aeronautikából és asztronautikából 1963-ban. Még ugyanebben az esztendőben felvételt nyert az amerikai légierő pilóta tanfolyamára, amely sikeres elvégzése után a marylandi Andrews légibázisra vezényelték, ahol a 95. vadászrepülő század állományába került F–104-es Starfighter típuson. Itt azonban nem túl sok időt töltött, mert hamarosan átvezényelték az Edwards légibázison működő légierő berepülő pilóta iskolába. 1965-ben pedig már a Nagy-Britanniában lévő farnborough-i Empire Test Pilot School hallgatójaként folytatta tovább a szakmai tanulmányait. Mint ahogy a találkozásuk során elmesélte azt, hogy végül űrhajós lehetett belőle csak a véletlen szerencséjének volt köszönhető.
Al Worden a légierő teszt pilóta iskolájában
„Abban az időben én oktató pilótaként szolgáltam az amerikai légierő berepülő pilóta iskoláján és eszembe nem jutott, hogy valaha is űrhajósnak jelentkezzek egészen 1966-ig, amikor is a NASA felvételt hirdetett a tesztpilóták számára, hogy jelentkezzenek az űrhivatal által indítandó Hold-programhoz asztronautának. Ez a lehetőség és a vele járó kihívás nagyon megtetszett és eleget tettem a felhívásnak, így jelentkeztem az űrhajós programba. Egy nagyon hosszú és szigorú felvételi eljárást követően a legnagyobb meglepetésemre felvételt nyertem az űrhivatalhoz, amelyhez 1966 szeptemberében csatlakoztam. Ez az időszak életem egyik legnehezebb és leghosszabb tanulással töltött periódusa volt akkoriban, mivel nagyon sok új szakmai ismeret és tananyagot kellett elsajátítanom, amely során három újabb master fokozatú diplomát szereztem a már meglévő egyetemi végzettségeim mellé. A kiképzésünk is igen intenzív és fárasztó volt, napi 10-12 órás elfoglaltságot jelentett a hét minimum öt, de inkább több napján keresztül folyamatosan. Az űrhajós kiképzés gyakorlati része a teljes folyamatnak mintegy 25 százalékát jelentette, amelyet szinte teljes egészében a szimulátorban töltöttünk. Ennek az élet stílusnak az egyik hátránya kétségtelenül az volt, hogy a feszített tempójú kiképzés miatt mi asztronauták szinte minden időnket a NASA központban töltöttük vasárnapól péntekig, ezért nagyon kevés időnk maradt csak az otthoniakra, a családtagokra. Kevéssé ismert tény, de sajnos igaz, hogy a Hold-program során igen magas volt a válások aránya az asztronauta családok körében akkoriban.
Az Apollo 15 személyzete, Scott, Worden és Irwin
Engem 1970. március 26-án jelöltek ki hivatalosan űrhajósnak az Apollo 15 küldetésre. Ez volt a kilencedik repülése az Apollo-programnak és egyben a negyedik tervezett Holdra szállás. A küldetés parancsokának David Scottot nevezték ki, ami egyben a harmadik űrrepülést is jelentette a számára. A holdkomp pilótájának James Irwint választották, míg engem jelöltek ki a parancsnoki modul pilótájának. Vagyis nekem kellett addig a Hold körül keringő űrhajóban maradnom, ameddig a két társam leereszkedett a holdkomppal a Hold felszínére, hogy ott elvégezzék a számukra előírt tudományos kísérleteket. Azt gondolom bátran kijelenthetem, hogy az Apollo 15-ös küldetés teljes sikerrel zárult, mert minden olyan feladatot el tudtunk végezni, amelyeket a felszállás előtt a tudósok meghatároztak a számunkra. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a társaimmal együtt maximálisan odafigyeltünk arra, hogy a lehető legtöbb feladatot végre hajtsuk a repülés során, ami sikerült is és ennek köszönhetően elvitathatatlan tény, hogy a Hold-repülések közül az Apollo 15 küldetése zárult a legtöbb tudományos kísérlet végrehajtásával, így ez lett a NASA teljes Hold-programjának a legsikeresebb repülése.”
Indul a Saturn V-ös rakéta-komplexum a Hold felé 1971. július 26-án
Nem jelentett problémát az ön számára, hogy nem léphetett a Hold felszínére a misszió során?
„Sokan megkérdezték tőlem az életem során, hogy nem jelentett-e csalódást az a számomra, hogy a két társammal ellentétben és soha nem sétálhattam a Hold felszínén. Erre mindig azt válaszoltam, hogy azért nem, mert sokkal nagyobb felelősséggel járt az, hogy a parancsnoki modul pilótája voltam, mintsem, hogy a holdkomp vezetésére jelöltek volna ki. A Holdra szállás során ugyanis a parancsnoki modul feladata a legfontosabb és legösszetettebb a teljes holdra szállási küldetés végrehajtása során. Emellett az is nyilvánvaló volt, hogy a későbbi missziók alkalmával csak olyan űrhajósból válhat majd újabb parancsnok pilóta, aki azt megelőzően már irányított parancsnoki egységet egy Holdra-szállás során. Persze azért annak a lehetősége, hogy sétálhat valaki a Hold felszínén egy életre szóló élmény és egy egyedül álló lehetőség minden asztronauta számára, de őszintén megmondva engem sokkal jobban motivált az, hogy ennek a küldetésnek a révén a későbbiekben én is parancsnoki megbízást kaphassak, ami automatikusan magával vonzotta természetesen annak a lehetőségét is, hogy így majd a Hold felszínén sétálhatok egyszer. Sajnos az élet azonban másképpen alakult és a későbbiekben – mire sor kerülhetett volna arra, hogy én legyek az elkövetkező Hold-repülés parancsnoka – a NASA törölte az újabb Apollo repüléseket. Ennek ellenére az Apollo 15 misszió egy olyan egyedül álló különleges lehetőséget is nyújtott a számomra, amely során végrehajthattam egy űrsétát a Holdra szállást követően a hazafelé tartó repülés során. Így 38 percet töltöttem kint a világűrben, amelynek keretében az űrhajó hátulsó műszaki egységében elhelyezett SIM berendezés által rögzített fotókat és adatokat tartalmazó adathordozókat hoztam be kívülről a parancsnoki kabinba. Erre azért volt szükség, mert a SIM rekeszt az űrhajó műszaki egységében helyezték el, aminek az egyetlen hátránya az volt, hogy a fotók nem voltak közvetlenül elérhetők. A fényképeket tartalmazó adathordozókért ezért hátra kellett menni egy űrséta során, amely feladatot a mindenkori parancsnoki modul pilóta kapta. Az űrséta során köldökzsinórral a kabinhoz voltam rögzítve és az űrhajó oldalára szerelt kapaszkodók mentén mentem hátra a műszaki egység oldalán, hogy begyűjthessem az adathordozókat. Irwin ezalatt a parancsnoki kabin ajtajában állt derékig kiemelkedve a kabinból, hogy így felügyelje a manővert és a köldökzsinór mozgatásával segítse a munkámat. Egy rekord is kapcsolódik ehhez az űrsétához, ugyanis én voltam az az asztronauta, aki a Földtől a legnagyobb távolságra hajtott végre ilyen manővert.”
Worden 38 percet töltött a világűrben a Holdról hazafelé tartó repülési fázisában a küldetésnek
De nem csak ezek miatt az elmondott dolgok miatt volt különleges az Apollo 15 küldetése, hanem azért is, mert ekkor alkalmazták először a Hold felszínén a Lunar Rovert!
“Igen, ez így van! Ennek azért volt nagy jelentősége, mert a holdjáró segítségével sokkal nagyobb területeket fel tudtak deríteni és térképezni a társaim a Hold felszínén, és sokkal jobban el tudtak távoldni a holdkomptól, mintha csak gyalog jártak volna körbe a Holdra szálló egység közvetlen közelében. A Hold felszínén végzett séták mellett még le tudtuk fotózni a Hold felszínének a 25 százalékát és a haza indulást megelőzően pályára állítottunk egy műholdat a Hold körül, amely még további számos mérést végzett és gyűjtött további információkat a Hold felszínéről, amelynek szintén nagyon sok új információt szolgáltattak a tudósok számára.”
Irwin és az Endeavour holdkomp, a kép jobb oldalán a Pavlics Ferenc tervezte Lunar Rover, azaz holdjáró
Úgy tudom, hogy a felszállásról, a Saturn V hordozó rakétáról is vannak emélkei a küldetés kapcsán.
“Igen, így van. Köszönhetően annak a mindenre kiterjedő kiképzésnek, amit a Holdra szállásra történő felkészítés során kaptunk, jól tudtuk, hogy mire számíthatunk majd az indításkor, amikor begyújtják a Saturn V hordozórakétát. Ám ennek ellenére soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor a hatalmas szerkezet elindult velünk az indító állványról a világűrbe. Életemben nem talasztaltam olyan mérhetetlenül erős nyomást a szervezetemen, mint amilyet az az elementáris tolóerő okozott, amellyel a Saturn V-ös rakéta neki indult a világűrnek. Magát a mozgás tényét, azt, hogy elindultunk és repülünk a világűrbe egyáltalán nem éreztük a testünkön, csak a rádión keresztül hallottuk az irányító központból, hogy sikeresen felszálltunk az indító állványról. Nem véletlenül, ugyanis az Apollo 15 küldetése során kellett a legnagyobb tolóerővel rendelkező rakéta-komplexumot összeállítani a sikeres misszió végrehajtásához. A teljes szerkezet tekintetében közel egyenlő volt a súly és a reá eső tolóerő aránya.”
Az Apollo 15 parancsnoki és műszaki egysége a holdkompból fotózva
Hogyan zajlott a parancsnoki modul és a holdkomp dokkolása a vilgűrben?
„Az űrrepülésünk egyik legemlékezetesebb pillanata volt amikor a holdkomp visszatért a Holdról a küldetését követően és ismételten össze kapcsolódtunk egymással a Hold körül keringve. David Scott parancsok vezette az Endeavourt a manőver során és mint kés a vajba, olyan puhán csatlakozott a holdkomppal a parancsnoki egység dokkolójába. Mire körülbelül 20 méteres távolságra megközelítette a holdkomppal a parancsnoki egységet teljesen stabilizálni tudta annak a mozgását és attól kezdve nagyon lassan és apró manőverek végrehajtásával jött egyre és egyre közelebb egészen mindaddig, amíg össze nem értek a járművek és egymásba nem kapcsolódtak a dokkoló egységek. Élesben sokkal egyszerűbbnek és könnyebbnek tűnt az egész manőver, mint amikor azt számtalanszor elgyakoroltuk korábban a szimulátorban.”
Al Worden asztronauta a texasi repülőnapon az interjú készítésekor
Luigino Caliaro
Fotó: NASA, Luigino Caliaro
Az interjú további részét és Worden űrhajós karrierjének későbbi alakulását az Aeromagazin következő, májusi lapszámában olvashatjátok el, amely számos további érdekességet elárul az ausztronautáról.