Számos ismert hadiipari szereplővel karöltve a HForce-ot azzal a szándékkal fejlesztette ki a helikoptergyártó, hogy kettős hasznosítású típusportfóliója (Ecureuil, H145-ös, H225-ös) számára biztosítsa a moduláris, korszerű követelményeknek is megfelelő fegyverzeti képességet, „megspórolva” ezzel a felhasználóknak drágább harci helikopterek beszerzését és fenntartását. A HForce különböző szintű előbeépítéseivel, mintegy „fegyverrendszer-infrastruktúrával” még a gyártósoron ellátott forgószárnyasokat élettartamuk során a nyitott architektúrának köszönhetően rugalmasan lehet felfegyverezni, ha arra van szükség. Amikor tehát a meglévő flottán belül több gépet akarnak fegyveres feladatra használni, nem kell költséges és időigényes átalakításokat végezni, hanem elég a meglévő rendszerhez csatlakoztatni a szükséges perifériákat, azaz magát a fegyverzetet, illetve az alkalmazásához szükséges eszközöket (például szenzorokat, sisakcélzót, fegyverzetfelfüggesztőket). Nem kell új csomópontokat sem kialakítani a sárkányszerkezeten, mert azok a hforce-os gépeken ott vannak, legfeljebb ha nincs rájuk szükség, nem veszik igénybe azokat, illetve más feladatokhoz mást rögzítenek rájuk. Az egyes újabb, konkrét fegyverfajták integrációja természetesen mindig komoly munkát fog igényelni, de legalább az alapok rendelkezésre állnak.

A Magyar Honvédségnek Donauwörthben épített összes H145M rendelkezik HForce-előbeépítésekkel, ugyanakkor az egyes gépeket a szerződésnek megfelelő konfiguráció-ban szállítják le. Tízet könnyű általános célú (LUH), ötöt kutató-mentő (SAR), ötöt pedig többcélú felfegyverzett (MP) változatban.

Mint arról magazinunk 2020. októberi számában beszámoltunk, az első MP (az angol multipurpose szóból) konfigurációjú magyar gép, a 20320-as gyártási számú, D–HCBR ideiglenes német lajstromot viselő példány szeptemberben repült először, és a gyári, illetve szpotterfotók, valamint a repüléskövető oldalak tanúsága szerint intenzív tesztprogramon ment keresztül. Így látható volt a gép oldalára szerelt fegyvertartó rácsszerkezettel és az azon elhelyezett Alkan függesztőberendezésekkel, továbbá a gép orra alá szerelt L–3 Wescam MX–15-ös szenzortoronnyal. A függesztőberendezésekre a Thales belga leánycége által készített FZ231-es rakétaindító konténer, továbbá a Nexter 20 milliméteres NC621-es gépágyúkonténer került szimmetrikus, illetve aszimmetrikus konfigurációban a helyi berepülések során. De a honvédségben 12-es oldalszámot kapó gép vélhetően további tesztelési vagy demonstrációs céllal jóval távolabb is merészkedett az Airbus-gyártól. Szep-tember–október fordulóján a belgiumi Kleine Brogel légibázisra települt, ahonnan felszállva több napon át számos feladatot teljesített a Donderslagse Heide, népszerű nevén Pampa lőtér felett. Itt is az említett fegyverzetével kapták lencsevégre a helyi „repülő paparazzók”.

Az első magyar MP-t követően nem sokkal elkészült a 13-as (20322-es, D–HCBQ), illetve a 14-es (20328-as, D–HADR) is. A gyári átvétel után a téliesre forduló időjárás nyújtotta lehetőséget kihasználva de-cember 8-án együtt szállították le mindhármat. Ismeretlen okból kifolyólag azonban ezek nem a megszokott Donauwörth–Wiener Neustadt–Szolnok útvonalon érkeztek, hanem alig 150 kilométer megtétele után leszálltak Eggenfelden repülőterén, még az osztrák határ előtt. Mintegy 40 perc földi idő után indultak tovább, és a Bécs melletti tankolás helyett ezúttal nem is álltak meg Pápáig. Itt már több mint egy órát töltöttek el, s kevéssel délután három óra után indultak tovább útvonaluk utolsó szárára. Néhány perces térközzel, egymást követve repültek Szolnokig, ahová már majdnem sötétben, röviddel negyed öt előtt érkeztek meg.

Érdekesség, hogy alig két héttel korábban már járt egy fegyvertartókkal ellátott H145M Magyarországon. A szerb haderő egyik példánya (14503-as) november 20-án Donauwörthből először Wiener Neustadtba, majd Grazba repült. Onnan indult tovább Magyarországon át Szerbiába, de jóformán a magyar–szerb határról ismeretlen okból visszafordult. A D–HADZ ideiglenes német lajstromot viselő gép Pécs-Pogányon szállt le, és a légimentők hangárjában éjszakázott. Onnan indult tovább 21-én délelőtt. Ekkor a határátlépés gond nélkül lezajlott, s a háromszínű terepmintás H145M mintegy 70 perc repülési időt követően szállt le Batajnicán. A HForce-rendszerrel felszerelt szerb gépeknél már csak azért is érdemes elidőzni, mert jól illusztrálják, hogy a megrendelő kívánságának megfelelően jóformán bármilyen fegyverzetet lehet integrálni azokhoz. Nemcsak a kiállításokon és a donauwörthi berepülések közben, hanem odahaza Szerbiában éleslövészeten is bemutatkozott már a saját gyártású L80-07-es rakétakonténerből indított SZ–8-as nem irányított rakéta, valamint a 12,7 milliméteres géppuskát tartalmazó konténer. A hazai fejlesztésű, nagy hatótávolságú irányított rakéták illesztése is napirenden van.

A HForce-koncepciónak megfelelően a fejlesztésben Németországban sincs megállás. November végén Donauwörthben először fotózták le szpotterek a cég tesztelésre használt egyik gépét, a D–HMBE lajstromút Rafael Spike ER II-es nagy hatótávolságú irányított páncéltörő rakéták konténereivel. A repüléskövető oldalak tanúsága szerint néhány nap múlva ugyanez a példány északra repült s Cellébe települt, ahol aztán a környékbeli gyakorló- és lőterek (Bergen) felett hajtott végre repüléseket, ami akár összefüggésben állhat a fegyverintegrációs tesztkampánnyal. Ennek pedig köze lehet a Bundeswehr mintegy 60 darabos, HForce-szal felszerelt H145M-re vonatkozó követelményéhez, melyre a jelek szerint megrendelés még nem született, de az előkészületei már zajlanak. A honvédség számára ez is fontos fejlemény, hiszen a Spike rakétacsalád jövőbeli hazai rendszeresítése igencsak valószínű. Míg a H145M-ekre a már említett 8–10 kilométer hatótávolságú ER II-es változat mehetne, a Lynx gyalogsági harcjárművek a 4–5,5 kilométeres LR II-es változat indítóival fognak rendelkezni.

Kép és szöveg: Zord Gábor László