2024 április 16

RSS Facebook

2011. október 12. szerda, 15:23

1.35 millió dolláros NASA fődíj Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Minden idők legmagasabb repülésért járó díját adta át a NASA azoknak a fejlesztőknek, akik a napokban megnyerték az Amerikai Űrkutatási Hivatal 2011-es CAFE Green Flight Challenge pályázatát. A NASA olyan hagyományos üzemanyaggal működő repülőgépek tervezését várta a versenyen indulóktól, amelyek nagyságrendekkel üzemanyagtakarékosabbak mint napjaink repülő szerkezetei vagy pedig olyan villanymotoros hajtásuk van, amely új generációt hozhat az elektromos repülőgépek világába.








A pályamunkákat – vagyis az elkészült repülő szerkezeteket – a Google által is szponzorált versenyen mutathatták be az indulók a kaliforniai Santa Rosában lévő Charles M. Schulz Sonoma County repülőtéren. Az elvárás az volt velük szemben szemben, hogy az általuk megtervezett és megépített repülő alkalmatosságnak el kell tudnia repülni legalább 200 mérföld távolságra (360 km) kevesebb mint két óra alatt, méghozzá úgy, hogy annyi gallon üzemanyagot használhattak csak fel a repüléshez, ahányan a gép fedélzetén tartózkodtak. Illetve ennek megfelelő mennyiségű elektromos energiát vehettek igénybe a repülőgép meghajtásához. Összesen tizennégy csapat regisztrálta magát a megmérettetésre, de mindössze háromnak sikerült teljesítenie a követelményeket. A versenyt a NASA partnere, a CAFE (Comparative Aircraft Flight Efficiency) alapítvány bonyolította le.


A fődíjat végül a Pipistrel-USA.com csapat nyerte el Taurus G4 nevű repülőgépével (felső kép), miután a kiírt feltételeknek megfelelően teljesítette a repülést elektromos repülőgépével. A második díjat, 120 ezer dollárt a kaliforniai Ramonából érkező eGenius (alsó kép) vihette haza. A nyertes Pipistrel csapat olyan elektromos hajtású repülőgéppel indult, amely képes volt a 200 mérföldes távolságot 100 mph sebességgel végig repülni. – Ez a fajta teljesítmény egy elektromos repülőgéptől két évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt – nyilatkozta a siker után Jack W. Langelaan, a győztes csoport vezetője. A Pipistelnek mintegy két éves fejlesztő munkával sikerült ezt a különleges rekordot elérnie, amely révén teljesen megújulhat a kisgépes repülés, s azon felül, hogy sokkal környezetbarátabb módon használja majd az emberiség a levegőt, új iparág, új munkahelyek is létrejöhetnek.

Fotó: CAFE Green Flight Challenge