Kína megkezdte űrállomásprogramját – Kína betartotta az ígéretét, s egyéves késéssel ugyan, de megkezdte vadonatúj Tiangong–1 („Égi Palota”) elnevezésű űrállomásának fejlesztését, valószínűleg egy jövőbeli nagy kínai űrállomás alapegységét. A modult a tervek szerint műszerekkel teljesen felszerelve, de űrhajósok nélkül juttatják fel az űrbe. A kísérlet második fázisában – valószínűleg már ebben a hónapban, vagyis az idén novemberben – egy pilóták nélküli űrhajót, a Sencsou–8-at is felküldik az alapmodulhoz, a Tiangong–1-hez, s a két egység önműködően fog összekapcsolódni.

A kínai szakértők nagy lelkesedéssel fogadták a Tiangong–1 indítását, amely először alacsonyabb pályára került, majd onnan a saját hajtóműveivel 362 kilométeres Föld feletti magasságra emelkedett. Azóta folyamatosan próbálják ki a rendszereit, a távirányítását, az energiaellátását, a rádiókapcsolat biztonságát és a fedélzeten lévő berendezések működését.

A kínai űrállomást a CZ–FT1 hordozórakétával indították 2011. szeptember 29-én. A nagy modul tömege 8,5 tonna, hossza 10,5 méter. Az indítás a Jiuquan starthelyről történt. A pálya hajlásszöge 42,8 fok, a kezdő pálya magassága 200–347 kilométer közötti volt, ahol az űreszköz egy Föld körüli keringést 89,7 perc alatt tett meg.

Az igazat megvallva a Tiangong–1 a méreteit tekintve nem sokban különbözik a kínaiak saját űrhajójától, a Sencsoutól (Aeromagazin 2001/2; 2002/5; 2003/2, 11; 2005/10, 11; 2008/2, 11; 2009/2; 2010/10; 2011/3).

Az űrállomás főbb műszerei közül lényeges egy hiperspektrális képalkotó rendszer (HSI), valamint egy kristálynövesztő berendezés, amelynek kísérleti eredményeit elektronikus úton is a Földre juttathatják. Fontos része a tudományos programnak a Napból érkező részecskék, illetve a földi légkör kémiai összetételének vizsgálata, valamint az ionoszféra változásának folyamatos követése.

A kínai tervek szerint kétévesre tervezik a Tiangong–1 programját. Már jövőre elindítják az űrállomáshoz a Sencsou–9 és a Sencsou–10 űrhajókat – legalább az egyiket űrhajósokkal.

Mint az egyik ábráról láthatjuk, a kínaiak az orosz utat tekintik példának. 1971-ben a Szaljut–1 tudományos űrállomáson csak egy legénység dolgozott, az is csupán 23 napot. 1975-ben a Szaljut–4-en már három különböző legénység dolgozott, összesen 184 napig, majd 1977 és 1981 között a Szaljut–6-on 18 különböző személyzet, köztük számos külföldi űrhajós – például a magyar Farkas Bertalan is. Végül a Szaljut–7-en 1982 és 1986 között tíz különböző személyzet végzett tudományos munkát.

Ha a szovjet Mirt, illetve a Nemzetközi Űrállomást nézzük, akkor azok már igazi „űrgyáraknak” minősülnek a legénységek számát és az általuk elvégzett világűri munkát tekintve is.

 A jövő tervei

A kínai kutatók és mérnökök, úgy tűnik, belátható időn, vagyis tíz éven belül behozhatják a többi űrnagyhatalom most még meglévő előnyét. A nagy kínai űrállomás építését 2020-ra tervezik, és már építik a CZ–5 óriásrakétát is, amellyel kínai űrhajósokat kívánnak a Holdra küldeni.

Dr. Horváth András