2024 március 28

RSS Facebook

2011. november 03. csütörtök, 16:09

Fejhallgatók pilótaszemmel

Értékelés:
(0 értékelés)


A jó fejhallgató fontos tartozéka a repülőgépnek, pilótának egyaránt. Nézzük, hogy mit érdemes tudni róla, még a vásárlás előtt.


A kommunikáció az élet minden területén kiemelkedő szerepet kap, és ez nincs másképp a repülésben sem. Még a laikus olvasónak sem kell elmagyarázni, hogy mit jelenthet egy félreértett vagy meg nem értett irányítói utasítás. Bár a rádióforgalmazás alapvető szabályai elvileg kizárják a hibák nagy részét, és a mai korszerű rendszerek is segítik az ilyen jellegű problémák elkerülését, a biztonság érdekében mégis fontos, hogy a pilóták minden zavaró körülmény ellenére jól és pontosan hallják a légiforgalmi szolgálatokat, a forgalmat, illetve a fedélzeten tartózkodókat, legyen akár oktató, pilóta vagy csak utas az illető. A jó minőségű kommunikáció sok eszközön múlik, melyek közül az egyik lényeges elemre, a pilóta-fejhallgatóra fogunk most fókuszálni.



Az emberi érzékszervek egyike, a fül jelentős szerepet tölt be, az ember és környezete közötti egyik legfontosabb kapocs. Az egészséges emberi fül 400 000 hangot képes megkülönböztetni. Sajnos a legtöbb emberben a jó hallás fontossága csak akkor tudatosodik, amikor már hallóképessége jelentősen megromlott. Zajhatás következtében az érzékszervek károsodnak a belső fülben. Gyakran erős, hirtelen hangingerek okozhatnak maradandó halláskárosodást, de funkciócsökkenést válthatnak ki a tartósan hangos zajok is. A felsőoktatási intézmények hallgatói esetében például a halláskárosodás két legfőbb kiváltója a hangos zene és a fülhallgató. A tartós zajhatás lehet foglalkozási ártalom is, gondoljunk az öszszeszerelő műhelyekben, repülőtereken dolgozókra. Tartósan hangos zajok érik a pilótákat is a helikopterekben, vadászgépeken, a kis repülőgépeken, a turboprop gépeken. A korszerű utasszállítók vagy bizjetek fülkéi ezekhez képest viszonylag csendesnek mondhatóak.

Azzal mindenki egyetért, hogy a pilóta számára a jó fejhallgató elengedhetetlen, így szinte minden pilóta életében elérkezik a pillanat, amikor döntenie kell, hogy milyen headsetet, fejhallgatót vesz magának. A gyártók a repülős fejhallgatók igen széles skáláját kínálják megvételre. A nagy választék segít abban, hogy ezek közül valóban a számunkra legjobbat válasszuk. A kezdő pilóták gyakran hallgatnak az idősebb, tapasztalt oktatókra, akik már több típust, márkát is kipróbáltak pályafutásuk alatt, és így van összehasonlítási alapjuk, tudnak megfelelő tanácsot adni. Érdemes a megfelelő szakkereskedéseket is felkeresni, ahol több gyártó különféle modelljeit lehet megtekinteni, felpróbálni, illetve megfelelő technikai háttérrel (mely ma már elengedhetetlen kelléke az ilyen boltoknak) ki is lehet őket próbálni. A mesterségesen keltett háttérzajok segítenek a különbségekre rávilágítani. Így megtapasztalhatjuk még vásárlás előtt a fejhallgatók egyik legfontosabb tulajdonságát, a zajszűrést, a zajcsökkentést. Tekintsük át a headsetek tulajdonságait, a különböző kialakítások ismérveit.

A fejhallgatókat több szempont szerint is csoportosíthatjuk, mind kialakításuk, mind az alkalmazott zajcsökkentési technológia alapján. A fülhallgató rész szupraaurális, azaz a fülkagylóra felfekvő, illetve cirkumaurális, azaz a fülkagylót körülvéve felfekvő lehet. Megkülönböztetünk zárt, illetve nyitott fejhallgatókat is. Zárt fejhallgató használata esetén a fül teljes mértékben el van zárva a külsõ zajoktól (nyomókamra alapelv). A zárt fejhallgató tipikus jellemzõi a zárt keret, amely megakadályozza a hangáteresztést, valamint a fület körülölelõ párnázat. A fül körüli szigetelés jelentősen befolyásolja a zárt fejhallgató hangkibocsátási jellemzőit. Ebből kifolyólag a zárt fejhallgató nyomóereje nagyobb, mint a nyitott fejhallgatóké.

           

A fejre gyakorolt nyomóerő problematikája nem jelentkezik a nyitott fejhallgatók esetében. Ezeket úgy alakították ki, hogy a membrán mögött és előtt található tér átengedi a hangot. A nyitott fejhallgatók előnye a kis méret, illetve a kis súly. Lényeges szempont egy hosszabb repülés alatt, hogy a fejhallgató milyen erővel nyomja a fejünket, a fülünket, illetve hogy milyen súlyt képvisel. A kényelemérzet szempontjából igencsak fontos paraméterekről beszélünk. A pilóta repülés közben sokkal nehezebben tud koncentrálni feladataira, ha egy kényelmetlen fejhallgató zavarja, és azt állandóan igazgatni kell, mert már nagyon nyomja a fülét. Hosszabb távon egyértelmű, hogy a kisebb súlyú készülék viselése okozza a kevesebb problémát.

Az alkalmazott zajcsökkentési technológia alapján passzív és aktív fejhallgatókat különböztetünk meg. A passzív zajcsökkentés lényege, hogy a külső zajt mechanikus védelemmel próbálja meg minimálisra csökkenteni. Ilyen például a fül körüli kialakítás, a fület körülölelő párnázat. Itt fontos, hogy minél jobban felfeküdjön a külső rész, amely lehet zselés anyaggal kitöltött szilikon, szivacsból készült bőrrel vagy bőrutánzattal bevont párna. A jó hangszigetelés érdekében egyes gyártók nagyobb nyomóerővel készítik a fejpántokat, úgy, hogy egyszerűen csak merevebb anyagot használva, erősebben szorítja fejünkre a két kagylót. Itt visszagondolhatunk egy korábban tett utalásra, hogy egy hosszabb úton mennyire befolyásolhatja komfortérzetünket egy nagyobb nyomóerőt kifejtő fejhallgató. A passzív kialakítású fejhallgatók a külső zajokból az alacsonyabb frekvenciájú hangokat a fizikai méretek miatt nem tudják hatékonyan szigetelni.

Az aktív zajszűrés nagyon egyszerű technológiára épül: az egymással szembetalálkozó, egyforma erősségű, de ellentétes fázisú (hang)hullámok kioltják egymást. A reduktor fejhallgatókhoz mikrofonokból és egy apró vezérlőegységből álló rész csatlakozik, amely a kagylókba épített membránokkal van összeköttetésben. A mikrofonok felveszik a környezeti zajokat, majd a vezérlő fáziseltolással lejátssza azokat a membránokon keresztül. Ily módon a kagyló belsejében elhelyezkedő fülünkhöz a környezeti zajok már a csillapítóhullámokkal együtt jutnak el – jelentősen halkabban, vagy épp egyáltalán nem. Ennek eredményeképpen a különösképpen zavaró alacsony frekvenciás zaj drasztikusan lecsökken. A technológiát 1934-ben Paul Lueg szabadalmaztatta, és bár akkor még nem voltak meg a szükséges technológiai berendezések, 1950-ben már megjelentek az első, pilótafülkébe szerelhető prototípusok. 1986-ban a BOSE elkészítette az első, fejhallgatóba épített próbamodellt, amelyet Dick Rutan és Jeana Yeager próbáltak ki Föld körüli repülőútjukon. Sokáig analóg módszerekkel történt az aktív zajcsökkentés, míg a Beyerdymanic cég meg nem jelent a piacon a DANR (Digital Adaptive Noise Reduction), azaz digitális elven működő rendszerrel. Kihasználva a korunk adta lehetőségeket, a digitális zajcsökkentés folyamatosan figyeli a zaj spektrumát, a különböző frekvenciájú összetevők energiáját, és ehhez állandóan korrigálva a használt zajcsökkentő algoritmus paramétereit még kifinomultabban képes elvégezni feladatát. A legújabb típusok esetében ezek a digitális rendszerek nem igényelnek különösebben nagy helyet a fejhallgatókban, be vannak építve a kagylókba, esetleg a különálló hangerőszabályzó egység dobozába.

Hogyan válasszunk magunknak fejhallgatót? Mindenképpen fontos, hogy milyen repülőgéppel fogunk általában repülni, mekkora és milyen zajterhelés fog minket eközben érni, milyen típusú zajcsökkentésre van szükségünk. Fontos szempont, ha már szűkítettük a szóba jöhető típusokat, a súly, a komfortérzet és természetesen nem utolsó szempont a fejhallgatók ára sem. Ez egy hosszabb távú beruházás, amit mutat az is, hogy a gyártók is elég hosszú idejű garanciát vállalnak termékeikre. Lényeges, hogy próbáljuk fel és próbáljuk ki a szóba jöhető készülékeket. Ha valakinek fontos, akkor ma már kap olyan fejhallgatót, amelyhez lehet mp3 lejátszót vagy akár mobiltelefont is csatlakoztatni, némító funkcióval is.

Ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a pilóta szinte mindig napszemüveggel repül; férjen el az is kényelmesen a fejhallgató alatt. Érdekesség, hogy van olyan gyártó, amelynél fejhallgatónkat ízlésünk alapján állíttathatjuk össze. Némi felárért választhatunk a különböző színek között, s egyedivé gravírozást is kérhetünk.


A. M.


Cikkünk a www.pilotshop.hu

támogatásával készült

Fotó: Pilotshop.hu