Az orosz kormány határozata értelmében a megvalósítás stádiumába lépett a légierő kötelékében évtizedek óta szolgáló An–32-es váltótípusának kifejlesztése. A program finanszírozására és a feladatok megosztására létrejött egy orosz–indiai közös vállalat, s az idén januárban elkezdődtek az Il–214-es MTSZ tervein alapuló közepes katonai szállítógép fejlesztési munkálatai. A többfeladatú sugárhajtóműves MTA/MRTA a tervek szerint 2016-ban emelkedik először a levegőbe, két évvel később pedig már hadrendbe is állhat.
Merőben új helyzetet teremtett a közös vállalat létrehozása, amelyben Oroszország és India egyaránt 50–50 százalékos részesedést birtokol, mivel ezzel egyidejűleg véget ért a többfeladatú szállítógép megépítését idestova egy évtizede övező bizonytalanság. Az orosz United Aircraft Corporation és a Roszoboronexport, valamint az indiai HAL (Hindustan Aeronautics Limited) részvételével, 600,7 millió dolláros alaptőkével megalakított cég a felek egyetértésével az indiai Bangaloréban rendezte be székhelyét. Az orosz kormány politikai sikernek is tekinti a fejlesztési program felgyorsítását, hiszen a jövő kihívásainak minden szempontból megfelelő modern szállítógép vitathatatlanul hozzájárul válságos korszakából kilábaló repülőgépiparuk presztízsének helyreállításához. A legfelsőbb vezetés véleményét az a tény is alátámasztja, hogy az Il–214-es MTSZ áttervezésével elkészülő orosz MTA (Multirole Transport Aircraft), illetve az indiai piacra szánt MRTA (Multi-role Transport Aircraft) hajtására szolgáló ötödik generációs PD–14-es erőforrásokat szintén egy hazai gyár, a permi Avijadvigatyel fejleszti ki. Sőt, a létező legkorszerűbb digitális fedélzeti rendszereket és a glass cockpitot is orosz mérnökök tervezik meg.
De valójában mi is okozta a fejlesztési munkálatok elhúzódását? Nos, az oroszországi rendszerváltást követő években gyakorlatilag megszűntek az állami megrendelések, csakhogy az idő múlásával egyre sürgetőbbé vált a világszerte húsz államban repülő több száz elavult An–32-es szállítógép leváltása. Az orosz légierő taktikai szállítóflottájának modernizációja ugyan már az ezredfordulón felmerült, az Il–214-es MTSZ teherszállító változatának tervei szintén rendelkezésre álltak, ám az iparág krónikus tőkehiánya miatt átmenetileg lekerült a napirendről a korszerű váltótípus kifejlesztése. Ez is egyértelműen érzékelteti, hogy rögös út vezetett a koncepció megszületésétől a megvalósításáig. Az Iljusin tervezőiroda és az Irkut tehát a program beindításának feltételeit megteremtendő 2001-ben aláírt az indiai HAL repülőgépgyárral egy kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást a tervezetben szereplő sugárhajtóműves szállítógép közös kifejlesztésére és gyártására. Természetesen a finanszírozás feltételeit is pontosították a dokumentumban, s eszerint a vállalkozásban részt vevő felek közösen fedezik a program teljes költségét.
Az An–32-es váltótípusának megépítésében legfőképpen érdekelt Oroszország és India magas rangú tisztségviselői az elkövetkező időszakban kormányközi tárgyalásokon egyeztették az orosz, valamint az indiai légierő több ponton is eltérő igényeit. A diplomácia malmai azonban közismerten lassan őrölnek, így aztán nyolc év telt el, mire sikerült valamennyi részletkérdésben közös nevezőre jutniuk. A versenyképes szállítógép érdekében lobbizó Putyin miniszterelnök 2010 márciusában Indiába látogatott, s ekkor a maratoni tárgyalássorozat záróakkordjaként szabad utat kapott a koncepció megvalósítása. A közös vállalat vezérigazgatója ezt követően egy sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta az Il–214-es MTA/MRTA végleges paramétereit, egyszersmind azt is bejelentette, hogy Oroszország az elkövetkező tizenkét év során 100, India pedig 45 gép beszerzését tervezi. Ez a szám azonban a későbbiek során akár meg is duplázódhat. Ugyanakkor az is okot szolgáltat az optimizmusra, hogy a nyugati versenytársakhoz képest kedvezőbb, vagyis 35–40 millió dolláros listaár becslésük szerint lehetővé teszi mintegy 100–160 további példány értékesítését Oroszország hagyományos piacain: elsősorban Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten.
A sugárhajtóműves Il–214-es MTA/MRTA az első olyan orosz fejlesztésű katonai szállítógép, amelynek gyártása során kompozitanyagot használnak fel. Az is újdonságnak számít, hogy a pilótafülkét a legfejlettebb digitális repülőelektronikával, valamint a gép kormányzását lényegesen megkönnyítő fly-by-wire vezérlőrendszerrel szerelik fel. Ami a jelenleg még a földi próbapadon tesztelt PD–14-es erőforrást illeti, ennek működését és megbízhatóságát a kísérlet végső fázisában egy Il–76-asra felszerelve repülés közben is vizsgálják majd. A 137,3 kN tolóerejű hatómű felügyeletét digitális Fadec rendszer látja el, ezáltal 10–15 százalékkal csökken a tüzelőanyag-fogyasztása, alacsonyabb lesz a zajszennyezési értéke, és az üzemelés során 30 százalékkal kevesebb környezetkárosító nitrogén-oxid távozik majd az égéstermékekkel a légkörbe.
A tervezők azt is figyelembe vették, hogy a jövő modern katonai szállítógépe képes legyen különböző harci és békebeli feladatok ellátására, s emellett teljesítményadatai is maradéktalanul megfeleljenek a majdani üzemeltetők elvárásainak. A 800 km/h-s utazósebességgel repülő Il–214 MTA/MRT tehát képes 18,5 tonnás rakományt, például súlyos és terjedelmes katonai felszereléseket vagy földi járműveket 2500 kilométeres távolságra eljuttatni. Viszont csekélyebb, 4,5 tonnás terheléssel leszállás nélkül akár 6000 kilométert is megtehet. A ki- és berakodás idejét lerövidítendő négy méter hosszú rámpával és a törzs baloldalán található rakodóajtóval is ellátják a gépet. Más jellegű küldetések során ugyanakkor képes 82 katonát és a szükséges muníciót, illetve 74 ejtőernyőst elszállítani rendeltetési helyére. Mentési feladat végrehajtása esetén pedig 60 hordágy helyezhető el a gép fedélzetén, amely segíthet a természeti katasztrófák következményeinek elhárításában is: kutató- és mentőfelszerelést juttathat el gyorsan az árvíz vagy a földrengés színhelyére.
Az Il–214 MTA/MRTA fejlesztését végző közös vállalat már a jövőbe tekint, pedig az első számú kísérleti példány a jelenlegi tervek szerint csak 2016-ban emelkedik majd a levegőbe. Összesen öt prototípust építenek: kettőt a földi tesztekhez, másik hármat pedig az engedélyek megszerzéséhez szükséges repülési program számára. Amennyiben a kísérletsorozat sikeresen zárul, elkezdődik a gép sorozatgyártása, s az első kész példány akár már 2017 őszén is szolgálatba állhat.
A kereskedők véleménye szerint az orosz többfeladatú sugárhajtóműves szállítógép eséllyel veheti majd fel a versenyt hasonló teljesítményű nyugati társaival, vagyis az amerikai C–130J-vel, a brazil Embraer KC–390-es Brasiliával vagy a japán Kawasaki C–1-essel.
Szokol Tibor
Fotó: UAC