2024 március 28

RSS Facebook

2012. január 09. hétfő, 18:40

Kigurult az új Embraer Legacy 500-as

Értékelés:
(0 értékelés)

December 23-án hagyta el a São José dos Camposban lévő szerelőhangárt az új brazil Embraer Legacy 500-as közepes méretű üzleti jet. Ezt követően megkezdődhetnek az új típusnak a földi tesztjei és gurulópróbái, amelyet követően 2012 harmadik negyedévében várhatóan fel is szállhat majd az új Legacy 500-as első repülőképes példánya.

A földi tesztek során először a különböző rendszerek működését vizsgálják, majd pedig ezután történhet meg a hajtóművek beindítása. Ezt a földi vibrációs teszek követik, majd pedig a teljes földi rendszerellenőrzés. A most elkészült Legacy 500-as mellett két további tesztgép összeszerelése folyik, s ez a három repülőgép vesz majd részt a típus berepülési programjában egészen odáig, hogy az új közepes méretű üzleti gép megkapja a légi alkalmassági bizonyítványát.

A típus berepülési programjában mintegy nyolcszáz mérnök dolgozik jelenleg. A gépet két Honeywell HTF 7500E sugárhajtómű emeli majd a magasba egyenként 6540 fontos tolóerővel. A gép maximális utazósebessége 0,82 Mach lesz, hatótávolsága pedig 5600 km négy utassal. A pilótafülkébe a már jól bevált Rockwell Collins Pro Line Fusion integrált avionika kerül, illetve fly-by-wire kormányrendszer. A Legacy 500-as maximum 12 utas számára nyújt kényelmes repülési lehetőséget.

Fotó: Embraer