2024 március 29

RSS Facebook

2012. február 04. szombat, 12:08

Malév vezérigazgatói interjúk 2000 évtől - 6. rész Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


2007/ augusztus - Interjú a Malév igazgatóságának tagjával, az AiRUnion elnökével - A sikerhez reformok kellenek

A júniusi maléves repülőnapon Dunakeszin Alekszander Abramovics, a Malév Igazgatóságának tagja nemcsak az Aeromagazinnak nyilatkozott, de a munkatársak „vendéglátásából” is kivette részét, amikor egy rövid időre beállt pecsenyét sütni az egyik lacikonyhába.






– Immár több mint két hónapja megtörtént a Malév tulajdonosváltása. Milyenek az első tapasztalatai a légitársasággal kapcsolatban?

– A legelső dolog, ami megragadta a figyelmemet, az az volt, hogy a Malév dolgozói gárdája egy összeszokott csapat, a működési rendszer szempontjából pedig nagyon jól felépített a társaság. Az összes technológiai folyamat megfelelően működik a vállalaton belül. Úgy gondolom, hogy a Malév potenciálja nagyon nagy – az emberekben is megvan az a fajta elhivatottság, ami ezt erősíti a cégen belül. Ezt az emocionális feltöltöttséget a jövőben is ki szeretnénk használni, hogy azon az úton haladhassunk tovább, amelynek az eredményeként egy olyan Malév jöhet létre, amely a lehető legrövidebb időn belül veszteségmentessé válik. Úgy gondolom, hogy a légitársaság rendelkezik ehhez a megfelelő szakembergárdával és vállalati kultúrával.

– Az átvételt követően azt tapasztalta-e, amire számított, vagy jobbra, esetleg rosszabbra?

– Már régóta ismerem a Malévet, hiszen a privatizáció egy többéves folyamat eredményeként jött létre, így elég régóta képben voltam a Malévvel kapcsolatban. Éppen emiatt semmi meglepővel nem szembesültem, nem érzékeltem eltérést, hiszen mint már mondtam, régóta ismerem a céget, és szeretném is hangsúlyozni, hogy nagyon tetszett, amit a társasággal és az itt dolgozókkal kapcsolatban tapasztaltam. Ugyanakkor a sikeres működés érdekében a cégen belül reformok, átalakítások szükségesek. De ezek mind olyan dolgok lesznek, amelyek a Malév javára válnak majd.

– És mikor kezdődnek ezek a reformok?

– Ezek már el is kezdődtek, és mindennap egyre erőteljesebben fognak megnyilvánulni. Ezek a változások hamarosan már érezhetővé is válnak.

– Hogyan képzeli a Malévnek és az AiRUnionnak a jövőbeli kapcsolatát?

– Azt gondolom, hogy a két társaság kereskedelmi alapon tud együttműködni, ugyanúgy, mint ahogy bármelyik másik légitársasággal együttműködik a Malév. Az AiRUnion felajánlja saját útvonalhálózatát a Malévnek, a Malév pedig a saját útvonalhálózatát adja az AiRUnionnak. De ez csakis kereskedelmi alapon, a kölcsönösség elve alapján, mind a két fél érdekében történhet.

– Elképzelhető, hogy Budapest Krasznojarszkkal együtt tud egy olyan alternatívát jelenteni, ami Moszkvával is versenyezhet?

– Az AiRUnion nem csak azt ajánlja, hogy Krasznojarszkból lehet vele repülni, hiszen máshová is repül Oroszországon belül: Moszkva is az egyik fő célállomásunk. Ma az AiRUnion rendelkezik Oroszországban a legnagyobb útvonalhálózattal, és Krasznojarszk csak az egyike azon városoknak, ahová repülünk. Ebből a szempontból a Moszkvával való konkurálásnak a kérdése fel sem vetődik. Olyan együttműködést szeretnénk kialakítani az orosz légiközlekedési társaság és a Malév között, amelynek az előnyeit mindegyik fél maximálisan ki tudja használni. De nem ez az egyetlen útvonal, amellyel a Malévnek foglalkoznia kell. Foglalkoznia kell a már meglévő útvonalaival is.

– Mikor lesz érezhető a légitársaság menetrendjében, hogy új tulajdonosa van a Malévnek?

– Aki jól ismeri a légi utasszállítás sajátosságait, jól tudja, hogy a menetrendi változások nem egyik napról a másikra történnek, ezek bevezetéséhez komoly előkészületek szükségesek. Éppen ezért egyelőre csak kisebb módosítások várhatóak a jelenlegi menetrenddel kapcsolatban, és az ilyen irányú jelentős változásokat majd a következő évi nyári menetrenddel egy időben tudjuk bevezetni. De ahhoz, hogy a jelentősebb változások a következő év nyári menetrendjétől létrejöhessenek, komoly előkészületek szükségesek. Ezen még sokat kell dolgoznunk az elkövetkezendő időszakban.

– Igaz-e az, hogy tervezik a hosszú távú járatok bővítését?

– Úgy gondolom, igen.

– Az AiRUnion már rendelt az új Szuhoj SuperJet 100-asból. Elképzelhető, hogy a Malév is ebbe az irányba fejleszti tovább a flottáját?

– Azt gondolom, hogy ez az új típus a jövőben megoldás lehet a Malév számára is. Ezért azt szeretném, hogy a közeljövőben a Malév szakemberei is felvegyék a kapcsolatot a gyártóval, és kezdjenek el azon együtt gondolkodni, hogy mennyire felel meg ez a típus a Malév elvárásainak. Ez a közös munka pedig segít nekünk abban, hogy a későbbiekben végleges döntést hozhassunk: valóban a Szuhoj SuperJet 100-as család-e az, amelyre a Malévnek is szüksége lehet. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó repülőgéptípus, amely megfelel majd a Malév útvonalhálózatának is, de természetesen azon még dolgoznunk kell, hogy a döntés megszülessen ebben a kérdésben.

– Viszont akkor felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a CRJ-kkel?

– Úgy gondolom, hogy a lehető leghamarabb döntenünk kell a CRJ-k sorsáról, eladásáról, mivel ezek a gépek nem előnyösek a Malév számára. Nagyon nehéz ezek műszaki támogatása, körülményes a szervizelésük, illetve nagyon gyakori a meghibásodásuk. A gép műszaki és gazdaságossági mutatói sem kedvezőek. Pedig az ilyen befogadóképességű repülőgépekre a Malévnek mindenféleképpen szüksége lesz a jövőben is, hiszen a téli időszakban ezek a kisebb gépek járhatnak azokon az útvonalakon, ahol kevesebb az utas. Ezért a Malévnek a jövőben is mindenképpen szüksége lesz ilyen kategóriájú repülőgépre.

– Ki akarják-e használni annak az előnyét, hogy az Aeroplex a Malév tulajdonában van?

– Az Aeroplex egy komoly javító és karbantartó cég, és úgy gondolom, hogy a jövőben tovább kell fejleszteni ezt az üzletágat, még egy új hangárt kell építeni, hiszen azokra a szolgáltatásokra, amelyeket az ACE nyújt, a kereslet nagyon nagy. Ezen belül az AiRUnion is igénybe tudná venni ezeket a szolgáltatásokat.

– Itt Budapesten?

– A nehéz checkeket illetően igen, itt Budapesten, de az is lehet, hogy a karbantartási szolgáltatásokat Oroszországban, ha ez gazdaságilag nyereségesen megvalósítható, illetve minden szempontból előnyös lehetne a számunkra.

– Tervezik-e azt, hogy a Maléven keresztül az AiRUniont is bevonják a oneworldbe?

– Nem tervezzük, hogy az AiRUniont a Maléven keresztül beléptessük a oneworldbe. Az AiRUnionnak vannak más ajánlatai más légitársasági szövetségektől. De még az sem eldöntött dolog a részünkről, hogy az AiRUniont egyáltalán csatlakoztatni kívánjuk-e bármilyen szövetséghez. Ez még egyelőre nyitott kérdés.

– A szakszervezetekkel nagyon komoly tárgyalások folytak. Terveznek-e hosszú távú megállapodást a szakszervezetekkel, illetve évente kívánnak tárgyalóasztalhoz ülni velük?

– Ez nagyon jó kérdés. Úgy lenne jó kialakítani a szakszervezetekkel a kapcsolatot, hogy mindenről megalapozott, nagyon hosszú távú megállapodások szülessenek. Ha ezt el tudjuk érni, és olyan megállapodás születik, amely minden fél számára elfogadott, akkor utána mindenki nyugodtan tud dolgozni, és mindenki a saját dolgát csinálhatja a vállalaton belül a saját elkötelezettségének megfelelően. Az, hogy évente tárgyalásokat kell levezetni, nagyon sok erőfeszítésbe kerül, ami a munkától vonja el a figyelmet.

– Ha öt év múlva újra itt ülünk majd és beszélgetünk, milyen Malévről  beszélgethetünk majd?

– Egy prosperáló, nyereséges Malévről. Amely már tíz évre előre megkötötte a megállapodásokat a szakszervezetekkel, és úgy gondolom, hogy öt év múlva – bár nem jó előre találgatni – a Malévnek egy olyan jó társaságnak kell lennie, amely sikeres lesz mindenféle szempontból, és azok, akik itt dolgoznak, büszkék lesznek arra, hogy itt dolgozhatnak.


(sajtos)