Sokan és sokszor eltemették már a posztszovjet, benne elsősorban az orosz repülőgép- és védelmi ipart, amiért működése fenntarthatatlan, nélkülözi a hatékonyságot, termékei nem lépnek át a prototípusstádiumból a szériagyártásba, és ezzel együtt a csapatszolgálatba. Mégis, valami csoda folytán, húsz évvel a Szovjetunió bukása után sem akarja feladni a harcot, él és élni akar ez a szektor – s ezt a szándékát az idén augusztus 16-a és 21-e között a Moszkva melletti Zsukovszkijban ismét a világ tudomására hozta.

A Moszkvai Légi- és Űrhajózási Szalont (a MAKSZ-ot) immár tizedik alkalommal rendezték meg, és a jubileumi kiadás alkalmával a vendéglátók gondoskodtak is jó hírekről, amelyek mind azt támasztják alá, hogy ha átalakulásokkal, ráncfelvarrásokkal is, de bizonyosan meg fog maradni orosz vezetéssel a posztszovjet repülőgép-ipari (védelmi, űrhajózási) kultúra. A kényszerű megszűnéseket és cégegyesüléseket követően kezd ugyanis kialakulni egy olyan struktúra, amely átlátható, s a hagyományokból, a tudásbázisból fakadóan széles termékskála megőrzése mellett kellően fókuszált, képes hatékonyan működni a mai világban megszokott feladatok megoldásakor. Az elmúlt húsz évre jellemző felélés után immár mutatkoznak a stabilitás, a fenntarthatóság jelei, nyilván szoros összefüggésben az Oroszországban zajló gazdasági-politikai folyamatokkal, hiszen az állam továbbra is meghatározó tényező marad ebben az ágazatban.

„A repülőgépipar konszolidációja lezárult. Hosszú és kemény volt ez a munka. Ma az integrációban részt vevő összes vállalkozásnak tiszta képe van jövőbeli fejlődéséről” – mondta a MAKSZ második napjára kilátogató Vlagyimir Putyin miniszterelnök, aki újfent megerősítette, hogy a gazdaság sokrétűségének érdekében az országnak folytatnia kell a korszerű technológiát teremtő ágazatok támogatását. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a következő MAKSZ alkalmával, vagyis 2013-ban már bemutatkozhat az az infrastruktúra, amelyet Zsukovszkijban, mint repülőgép-ipari központban felépíteni szándékoznak.

A súlyos ellentmondások persze nem szűnhetnek meg egy csapásra, s azt is tudomásul kell venni, hogy az új orosz repülőgépipar sohasem lesz már az az elszigetelt, saját törvényei szerint működő, saját piacra dolgozó, a technológiai kihívásokat tűzzel-vassal-vérrel, de mindenképpen hazai erőből megoldó komplexum, amely a szovjet időkben volt.

Míg ez a repülőgépipar tavaly januárban előrukkolt egy ötödik generációs harci gép prototípusának első repülésével, addig – mint azt a 2008-as grúziai háború is megmutatta – nem volt képes az orosz fegyveres erőket ellátni nem túl drága és komplex, de mindenképpen élenjáró technológiát igénylő pilóta nélküli repülőgépekkel. Hiába a páratlan – legfeljebb az Egyesült Államokban hasonlóan felhalmozódott – rendszer-integrátori tapasztalat, ha néhány kulcsfontosságú szakágban (több) évtizedes a lemaradás, amit az sem enyhít, hogy más területeken viszont máig egyedi képességekkel rendelkeznek.

A legjobb példa erre a civil szektor, ahol a reménytelenség hosszú éveit követően a kitörés lehetőségét a nemzetközi együttműködés gondolatának elfogadása, majd gyakorlatba való átültetése teremtette meg. Problémáktól nem mentesen, de mozog előre a Szuhoj SuperJetje, és sínen van az MSZ–21-es projekt is, s ezekből a modellekből egyenként 800–1000 gép eladásában reménykednek.

A show szupersztárja azonban egymagában is képes volt megmutatni, miről elmélkedtünk a fentiekben. A Szuhoj T–50-es prototípusainak első, nagy nyilvánosság előtti bemutatkozása a tavaly év eleji első repülést követően ismét a programra irányította a nemzetközi figyelmet. Az a tény, hogy az orosz repülőgépipar képes volt létrehozni ezeket a gépeket, önmagában cáfol minden kételyt az ágazat képességeit illetően. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez amolyan kezdeti lépés volt. Ahhoz, hogy ennek bázisán az évtized második felében az ötödik generációs harci gép szolgálatba is álljon, ma már Oroszország önmagában kevés. Szükséges hozzá egy másik, egy feltörekvő, nagyhatalmi ambíciókat dédelgető ország is, amelynek a világ élvonalába tartozó fegyverekre van szüksége. A Perspektivikus Repülőkomplexum – Front Légierő (PAK–FA) program számára ez, immár nemzetközi szerződéssel alátámasztottan, India lesz, vagy ahogyan egy neves nyugati szakújságíró fogalmazott, nem lepődne meg, „ha 2020-ban a Bangalore-ben gyártott T–50-es lenne a világ vezető vadászgépe”. Addig persze még sok víz lefolyik majd a Moszkva folyón (és a Gangeszen), mindenesetre Szergej Bogdan bemutatópilóta „előadása” a MAKSZ során többször is nagyszerűen bizonyította, hogy az oroszoknak ismét sikerült egy rendkívül jól repülő platformot megalkotniuk, amely a program nevével összhangban valóban perspektivikusnak tűnik. Ha ezt a keretet sikerül tartalommal megtölteni, akkor tényleg az ötödik generáció kritériumainak megfelelő harci gépet kapunk.

...

Folytatás az Aero Magazin 2011/09. szeptemberi számában!