2012. március 09. péntek, 16:07

Kezdődik az A350XWB futóműveinek a tesztelése

Értékelés:
(0 értékelés)

Napokon belül elkezdődik az Airbus Nagy-Britanniában lévő filtoni gyárában az új kompozitanyagból készülő A350XWB fő- és orrfutójának a földi tesztelése. A gép leendő kerekeit, illetve annak működtető szerkezetét egy speciálisan erre a feladatra legyártott állványzaton vizsgálják majd működés közben az Airbus szakemberei.

A futóműpróbák egy évvel azt megelőzően kezdődnek, hogy az A350-es első tesztpéldánya a levegőbe emelkedne, illetve két évvel az előtt, hogy az európai gyártó első kompozitanyagból készülő szélestörzsű utasszállító repülőgépe forgalomba állna. A tesztsorozat célja, hogy leellenőrizzék és megvizsgálják a futóművek megfelelő működését, megbízhatóságát, anyagszilárdságát, illetve azt, hogy miként bírják a folyamatos terhelést az egyes alkatrészek a mindennapos használat során.

A futóművek megtervezésénél elsődleges szempont volt az egyszerűség a megfelelő szilárdsággal ötvözve, illetve az ellenálló képesség többek között a korrozióval szemben. Ezek együttes figyelembe vételével olyan futóműveket gyártott le az Airbus az A350XWB-hez, amelyek megbízhatóságot és olcsó karbantartási költséget tesznek lehetővé a típus jövőbeli használói számára.

Fotó: Airbus

vissza a tetejére