Zákányi Eszterről elöljáróban annyit, hogy a családi hagyományok folytatója. Édesapja, testvére is a szárnyalás szerelmese. Így aztán már meg se lepődtem azon, hogy ő is „megfertőződött”. Ripsz-ropsz a dunakeszi reptéren, a Malév Repülőklubban találta magát.

– Szinte egész kiskoromtól kezdve ebben éltem, szinte belém ivódott ez a sport, hiszen az apukám és a bátyám is repül. Így számomra természetes volt, hogy előbb-utóbb én is a reptéren kötök ki.

– És így is történt…

– Hat éve, 2005-ben a dunakeszi repülőtéren kezdtem ismerkedni a vitorlázórepüléssel a gyakorlatban is. Elég szépen haladtam.

– Olyannyira, hogy két évre rá már a válogatottba is meghívtak…

– Nagyon meglepett, és kimondhatatlanul boldog voltam, amikor Pollermann Judit, az edzőm azt mondta, hogy csatlakozzak hozzájuk, mert lát bennem fantáziát. Akkor már a válogatott elkezdett készülni a 2009-es női világbajnokságra. Fantasztikus volt, hogy én is benne lehettem abban a válogatottban, amely elindult a vb-n.

– Ez volt az első nagy megmérettetésed?

– Igen, de előtte meg kellett nyernem egy női nemzeti bajnokságot ahhoz, hogy ott elindulhassak. Sikerült.

– Sikeres vitorlázórepülőként most mégis a földön próbálkozol…

– Nincs ebben semmi különös. A repülést természetesen nem hanyagolom el, de egy kedves kollégámmal a vendéglátásban is „megmérettetem” magam. Együtt szeretnénk kialakítani egy olyan helyet a Kertész utcában, ahol a pilóták otthonosan éreznék magukat, és ahol a felszállás előtt egy kávé, vagy landolás után egy pohárka ital mellett jókat beszélgethetnek. A „Sróf” nevű pubot ilyennek szánjuk, egy helynek, amely majd összehozza azt a pilótaközösséget, amelyik most egy kicsit szétesni látszik. Aki ott felmutatja a szakszolgálati engedélyét, mindenféle engedményekben részesül. De lesz egy olyan dicsőségfalunk is, ahová a pilóták kirakhatják a képeiket, relikviáikat, hogy érezzék: ez a hely itt a miénk.

– Akkor: háttal a repülésnek?

– Dehogy! Most kezdem el a motoros kiképzést. De az már nem a versenyzés felé, inkább a munka felé fog elvinni, mert beállok a családi sorba, és ha minden sikerül, egyszer majd közforgalmi pilóta szeretnék lenni.

– A vitorlázásnak annyi?

– Nem, dehogy. Az idén két versenyen is elindulok. Vett a klubunk egy kétszemélyes oktató- és teljesítménygépet, a Janust. Az a terv, hogy a friss szakszósoknak, a versenyeseknek is nagyon tapasztalt pilóták, mint például a világbajnok Gulyás Gyuri, mutatják meg, hogy ők hogyan repülnek meg egy távot, egy versenyfeladatot. Ebből nagyon sokat tanulhatok.

– Akkor nincs „szakítás”, hanem a versenyzés is marad?

– Mindenképpen, mert ifjúsági és utánpótlás-kerettag is vagyok. Minden mást majd meglátunk később.

Fotó: Zákányi Eszter