A közelmúltban Nyíregyházán jártam, és arra voltam kíváncsi, hogy mi most a helyzet a hazai pilótaképzés fellegvárában. Hogyan él, működik a nagy múltú repülőklub? Hársfalvi Péter, a négy éve megválasztott elnök – maga is kitűnő vitorlázórepülő – nehéz örökséget vett át. Lerobbant állapotú épületek, elavult közművek, elhanyagolt javítóbázis…

De ez már a múlt, mert aktív, áldozatkész munkája, szervezőkészsége – és nem kevés anyagi áldozata – révén újra beindult Nyíregyházán az élet.

Az biztos, hogy Péter sokat tett és tesz azért, hogy újra régi rangjára emelkedjen a klub, a reptér – mondja Horváth Péter, a Tréner Kft. vezetője, aki valamikor szintén itt kezdett el repülni. – 1980-ban vettem át a mérnöki diplomámat a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola repülőmérnöki szakán. Ezt követően a MÉM Repülőgépes Szolgálatához kerültem, ahol oktatóként a főiskolai hallgatók gyakorlati képzésére kaptam megbízást. Talán közhely, de igaz: a repülés életem nagy szerelme, így aztán természetes volt, hogy megmaradjon az 1968-ban elindított repülős képzés Nyíregyházán. Ezért is alapítottam meg munkatársaimmal 1992-ben a Tréner Kft.-t.

– Még ne szaladjunk ennyire előre…

– Amikor idekerültem, a motoros kiképzések után Bunkóczi Laci bácsi engedett el először egyedül. Hát az egy életre megmarad az emberben! Az alapképzettségem hiánya miatt némi hátrányból indultam, hiszen két ezüstkoszorús vitorlázó volt a csapattársam. Sokat tanultam tőlük, miként Kovács István oktatómtól is. Sokakkal ellentétben én nem kívánkoztam a Malévhez, itt maradtam.

– Aztán egyre jobban belejött a motoros repülésbe…

– Nagy dicsőség volt, amikor 1984-ben beválogattak a magyar műrepülő válogatott keretbe, de maradtam  továbbra is itt, Nyíregyházán, és kisgépes oktató parancsnokként dolgoztam tovább. Több száz hallgató első repülését engedélyeztem, közülük már többen óriásgépekkel szárnyalnak a világ minden táján.

– Gondolom, büszke rájuk…

– Naná! Volt egy nagyon ügyes, jó kezű, a műrepülésbe nagyon beleszeretett növendékem a sok között, a Veres Zoli (Guinness-rekorder, Európa-bajnok, Boeing-kapitány – a szerk.), aki „véges türelmű Mardell”-oktatónak nevezett el, ami azóta is rajtam maradt – neveti el magát.

– Az utóbbi időben kicsit „leült” itt az élet…

– A nyolcvanas években volt a csúcs. A MÉM Repülőgépes Szolgálat egy jól működő cég volt, képes volt finanszírozni a különböző versenyeket. Híresek voltak a Nyírség Kupa-versenyek, amelyeket nemzetközileg is jegyeztek. Voltak gépek a műrepülésre, az utánpótlás nevelésére. A nyolcvanas évek közepén vette meg például a Repülőgépes Szolgálat a három Z–50-est, amelyekkel a válogatott versenyzett, majd az Aerotriga bemutatózott. A rendszerváltásig működött itt minden szépen, sok hallgatóval. Aztán, amikor kezdték szétdarabolni a mezőgazdaságot, kevesebb pilótára volt szükség. Átálltunk a kereskedelmipilóta-képzésre. Jószerével a műszeres repülés irányába mozdult el a képzés. Jelenleg repülnek száznegyven órát és hatvanöt órányi szimulátort. Ekkor lépett a képbe a Tréner Kft., és az 1992-ben végzett hallgatóknak mi fejeztük be a kiképzését, majd a többieknek folytatjuk, mind a mai napig.

– Mit csinál most a Tréner Kft. itt, Nyíregyházán?

– Üzemelteti a repteret tizenhárom éve az üzemben tartó önkormányzattal együtt, és folytatja a gyakorlati pilótakiképzést… Mondhatni, Nyíregyháza egy jól felszerelt kiképző és szabad légterű nyilvános reptér. Mi pedig folytatjuk a főiskola hallgatóinak kiképzését. Az ottani elméleti tanárok is szakszolgálati engedéllyel rendelkező pilóták. Tehát nem vak vezet világtalant az iskolán, és nagyon jó a kapcsolatunk.

– Mit hozhat a jövő?

– Ez itt mindig is a pilótaképzés bölcsője volt, és az is marad…