2024 március 28

RSS Facebook

2012. április 03. kedd, 12:59

Afrikában is sikeres a brazil A–29-es Super Tucano könnyű harci gép

Értékelés:
(0 értékelés)

Száznyolcvan millió dolláros megrendelést könyvelhetett el magának a brazil Embraer repülőgépgyár azt követően, hogy három afrikai ország is megerősítette, hogy a gyár által kifejlesztett A–29-es Super Tucano könnyű harci géppel kívánja felszerelni a légi erejét. Elsőként Burkina Faso légi ereje rendelt a turbólégcsavaros katonai repülőgéptípusból a fekete kontinensen. Három darab A-29-est már le is szállítottak a számukra, amely gépekkel a határvédelmi feladatokat látják el. Rajtuk kívül az angolai légierő is a Super Tucanót választotta erre a célra. Összesen hatot rendeltek az A–29-esből, amelyek közül három darabot még az idén átvehet az afrikai ország légi ereje. Ezen kívül még Mauritánia is bevásárolt a Super Tucanóból, amely gépeket a lázadó csoportok elleni harcban kívánnak majd bevetni.

Ezeknek a beszerzéseknek köszönhetően immár kilenc országban állnak majd hadrendbe az A–29-esek Latin-Amerikában, Afrikában és Dél-kelet Ázsiában együttesen. Az A-–29-esek egyaránt alkalmasak kiképzésre, földi célok elleni légicsapásra és légi felderítésre. A Tucano harci gépek ezidáig már több mint 130 ezer légiórát teljesítettek, amelyek közül 18 ezer óra éles harci bevetés volt. A gépek napjaink legmodernebb eszköveivel és berendezéseivel vannak felszerelve, többek között éjjellátóval, infravörös és elektro-optikai lézeres célzóberendezéssel, kódolt rádió és adatátviteli rendszerrel, amelyek mellett számos külöféle irányított és nem iránytott fegyverzet illeszthető a gépek pilonjaira.

Fotó: Embraer