2024 április 19

RSS Facebook

2012. április 03. kedd, 13:19

Nem könnyű, de jó nehéz!

Értékelés:
(3 értékelés)


Így indítja beszélgetésünket Szilágyi János, a vitorlázó műrepülő válogatott újonnan kinevezett szekcióvezetője. Jó kezdés... Tavaly év végén e posztról lemondott Tóth Feri nyolcszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok, aki közforgalmi pilótaként cége temesvári bázisán dolgozik, és érthető okokból úgy gondolta, hogy a távolság számára kezelhetetlen a mostani helyzetben.







- Így került egy másik világbajnok a keret élére személyedben.

- Igen. Megválasztott a szekció, s ezt a funkciót egyelőre csak egy évre vállaltam.

- Te aztán igazán átlátod a helyzetet...

- Na igen... Ennek ellenére bizakodunk, pedig pénz nincs, a technika öregszik velünk együtt, és egyre kevesebben is vagyunk. Az utánpótlással nagy gondok vannak. Pillanatnyilag az „unlimited”, vagyis a korlátlan műrepülő keret háromfősre szükült. Az érdeklődés hiánya, de főleg az anyagi lehetőségek miatt. Az utánpótlás pedig nem nagyon versenyzett az utóbbi időkben.

- Az elmúlt években rendeztek világversenyeket a haladó kategóriában is...

- Nélkülünk. Ebben szeretnénk most már csapatot építeni, hogy egy-két év múlva az itt versenyző pilóták kis továbbképzéssel fel tudjanak kerülni a „korlátlanok” közé. Nagy gond, hogy csupán egyetlen kétüléses versenygép van az országban – magánkézben –, s ennek természetesen korlátozottak a használati lehetőségei. Most tárgyalunk a tulajdonossal, hogy milyen feltételekkel tudjuk ezt majd használni. Ez is a korlátja annak, hogy lesz-e második csapat, vagy sem. Szerencsére a tulaj, maga is kiváló repülő, átérzi a helyzetünket, és úgy tűnik, pozitívan áll hozzá.

- A tavalyi esztendő nagy nemzetközi versenyei nélkületek zajlottak, pedig a csapatban többszörös világ- és Európa-bajnokok szárnyalnak...

- Megint csak azt tudom mondani: sajnos! Ahogy mondani szokták: se paripa, se fegyver. Pedig tehetségekben tényleg nincs hiány. A srácok nagyon szépeket, jókat repülnek, de a mi lehetőségeinkkel a versenytapasztalatot nem tudják megszerezni. Pedig három-öt kell, mire egy versenyző a nemzetközi rutint megszerzi.

- Tavaly lemaradtatok néhány komoly nemzetközi versenyről...

- Megint csak ott tartunk, hogy gép- és pénzhiány... Korábban egy-egy repülőnapon, a bemutatókon való részvétellel össze tudtuk repülni magunknak az induláshoz való nevezési díjat. Tavaly már az effajta fellépéseink száma is a nullához közelített. Az MRSZ-re nemigen számíthatunk, már ami az anyagi támogatást illeti, hiszen a szövetség is hasonló problémákkal küszködik. Pedig az egyszemélyes versenygépünk, úgy tűnik, rendben van, és nagyon bizakodom abban, hogy a kétüléses gép is a rendelkezésünkre áll az idén. S ha mindenki „felszívja magát”, egy hat-nyolc fős csapat is elindulhat a versenyeken, amire 2003 óta nem volt példa.

- Hol és mikor mutathatja meg magát a csapat?

- Szerencsénkre a közelben, a szlovákiai Dubnicán lesz a 15. vitorlázó műrepülő és a 3. advanced világbajnokság, egy időben és egy helyszínen. Ez augusztus 19-étől 28-áig zajlik majd.

- De a felkészülés, az sem olcsó mulatozás...

- Sajnos nem. A vontatógép, a benzin bele... Szponzorok hiányában, úgy tűnik, saját „zsebes” lesz ez az évünk is. Hallottál már olyan világ élvonalába tartozó válogatottról, amelynek tagjai maguk finanszírozzák az országnak is szóló dicsőséget? Mi eddig is így csináltuk.

- Csapatban is, egyéniben is sokszoros világ- és Európa-bajnokokról van szó. Azt már nem is említve, hogy általatok is – túlzás nélkül mondható – a magyar sportrepülés ismét ott van a világ élvonalában...

Mi pedig nagyven-ötven gyakorló felszállással készülünk a következő megmérettetésre. Nagyjából ennyit vagyunk képesek „zsebből” állni. De azt megígérhetem, hogy az idei év nemzetközi versenyei nem múlnak el magyar pilóták részvétele nélkül.

Úgy döntöttem, hogy én is – persze saját zsebből – küldök egy példányt ebből az interjúból a  Sportokért felelős minisztériumba. A különféle szakágakban világ-és Európa-bajnoki érmek sokaságát „termelő” repülősportolók okán talán a Magyar Repülő Szövetségre is odafigyelnek …egy kicsit jobban.

Látó János

Fotó: Szilágyi-archív