2024 március 29

RSS Facebook

2012. május 25. péntek, 09:57

Bezárja a Budapest Airport az 1. Terminált

Értékelés:
(0 értékelés)


A magyar légiközlekedés mélyrepülése folytatódik, a Budapest Airport, amelynek csak a Malév-csődje napján 4,2 mrd forint számlája ragadt benn a többi járulékos veszteségről nem is szólva, kénytelen bezárni a repülőtér 1. Terminálját 2012. május 29-én.

Egyebek mellett erről is beszélt Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a repülőtéren tartott mai sajtótájékoztatón.










A 2012. február 3-a Fekete Péntekként vonul be a magyar repülés történetébe, a Malév-csődjének hatásaival azonban még hosszú éveken keresztül számolni kell. További munkahelyek szűnhetnek meg az idegenforgalomban és a repülőtérhez kapcsolódó cégeknél. Egyedül a Budapest Airportnak 4,2 milliárd közvetlen veszteséget jelentett a nemzeti légitársaság csődje. Ehhez még további veszteségeket kell hozzászámítani, mint pl. az elmaradt leszállási díjakat vagy a Malév által bérelt mintegy 90.000 négyzetméternyi iroda, raktár és egyéb repülőtéri helyiségek bérletét. A nehézségeket csak tetézte, hogy a tavalyi évhez képest 675 millió forintról nem kevesebb, mint 2 milliárd 250 millió forintra emelkedett a repülőtérre kiszabott telekadó, ami 330 % változás egyik évről a másikra. Ezt hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, aki kifejtette: a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőteret működtető vállalat valamennyi fejlesztési kötelezettségének eleget tett, de idén kénytelen drasztikusan visszafogni a további beruházásait, és a költségcsökkentés részeként bezárja a repülőtér 1. Terminálját. A bezárás szó szerint is értendő, 2012. május 30-ától minden légitársaság már a 2. Terminálról indul és érkezik, a régi repülőtéri épületet pedig bezárják, az nem lesz látogatható sem a nagyközönség számára, ott csak a repülőtéri cég irodái maradnak.

Jost Lammers emlékeztetett rá, hogy a Budapest Airport a tavalyi rekordforgalmú évben meg tudta mutatni, hogy mekkora gazdasági- és idegenforgalmi jelentőségű potenciálja van a cégnek. Tavaly 8,9 millió utast fogadtak, a repülőgépmozgások száma elérte a 110 000-et, megnyílt az ultra-modern SkyCourt a 2. Terminálon, amely sor nemzetközi elismerést söpört be azóta.

A Malév csődje nyomán azonban megtört a lendület, bár a repülőtér és a légitársaságok szoros együttműködése nyomán egy sor desztinációra nagyon gyorsan sikerült új légi fuvarozót beállítani, más területeken sikerült növelni a járatsűrűséget vagy a meglévő légitársaságok gépeinek befogadóképességét. Ezzel együtt – hangsúlyozta Jost Lammers – a budapesti repülőtér és ezen keresztül a magyar gazdaság is hátrányba került Béccsel és Prágával szemben a régiós versenyben. Bécsből és Prágából pl. hat-hétszer annyi repülőjárat megy Oroszországba vagy Törökországba, mint Budapestről. Itthon négy hónappal a Malév csődje után még mindig nincs kijelölt légitársaság, amely átvehetné a nemzeti légitársaság útvonalait olyan fontos irányokban, mint Moszkva, Kijev, Tel Aviv vagy Isztambul. Csak emiatt mintegy kétszázezer főnyi utast veszít Budapest és az idegenforgalom az idei évben.

Kam Jandu a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója megemlítette, hogy még mindig vannak olyan regionális útvonalak, amelyekre lehetne Budapestről repülni. Így például az utóbbi időben egy romániai légitársaságnak eddig nem sikerült működési engedélyt kapnia, bár készen állna akár holnaptól beindítani járatait a magyar fővárosból. Kam Jandu tájékoztatott arról is, hogy a Budapest Airport forgalmában a tavalyi 26 %-ról 51 % fölé emelkedett a diszkont légitársaságok utasainak részaránya. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója jelezte, hogy a repülőtér továbbra is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy újabb légitársaságok jöjjenek Budapestre és hogy újabb járatok nyíljanak a magyar fővárosból.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az utolsó járatok 2012. május 24.-én este hagyják el az 1. Terminált, másnap, azaz 30-án szerdán reggel már minden légitársaság, így az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air is már a 2. Terminálról indítja reggeli járatait. Ezeknek a légitársaságoknak az utasai a 2B Terminálon keresztül jutnak el a beszállításhoz, míg az érkezés változatlanul a schengeni szisztéma szerint történik. A schengeni országokból érkező utasok a 2A, míg a nem-schengeni államokból a 2B Terminálra érkeznek az utasok. Az 1. Terminál bezárásáról bőséges információ áll az utazók rendelkezésére mind a légitársaságok, mind a Budapest Airport weblapján és Facebook oldalán, az erről szóló plakátok és információ kint van már az érintett pályaudvarokon és a BKV 200E jelzésű buszának megállóiban is. Május 30-án üzemkezdettől pedig kétnyelvű, magyar-angol hangos bemondás is segíti az utazókat a tájékozódásban a MÁV-start vonatain és a BKV-buszokon.