Az elmúlt hetekben hol áhítattal, hol bosszankodva konstatáltuk, hogy mindennapjaink része lett a Die Hard ötödik részének forgatása. Ki autógrammra, fotóra vadászik, ki a dugóban szitkozódik, de alig van ember a fővárosban, aki ne hallott volna arról, hogy itt forgat Bruce Willis. Ám, ahhoz, hogy a levegőben is készülhessenek felvételek, még a hősnek és stábjának is meg kellett szerezniük a szükséges engedélyeket. Hogy mivel is jár, mennyiben más egy ilyen munka, arról Baumann Zsoltot, az NKH Légügyi Hivatala Állami Repülési Osztályának vezetőjét faggattuk.

– A feladat mind repülőszakmai, mind közigazgatási értelemben komoly kihívást jelentett, mert sűrűn lakott, kiemelt intézmények, történelmi városrészek körzetében került sor a forgatásra – kezdte Baumann Zsolt. – Olyan repülési rezsimeken folyt a filmezés, amely a légtér igénybevételi korlátait súrolta, illetve komoly repülésbiztonsági kihívásokat jelentett a kis magasságú repülés és a filmforgatás igényeinek megfelelő manőverek miatt. Tovább bonyolították a munkát az alkalmazható jogszabályok okozta korlátok, a korlátozott légterek és Ferihegy közelsége. A forgatás további különlegességét az adta, hogy mindvégig nagy lakossági érdeklődés övezte, és számos közintézményt, illetve egyéb szervet is be kellett vonni az ügyintézésbe. Hogy mást ne mondjak, az amerikai nagykövetség, a Magyar Nemzeti Bank, a Parlament és az elnöki palota közelsége miatt a biztonsági szolgálatok, a köztársasági őrezred és az érintett önkormányzatok is részt vettek ebben a munkában.
– Hogyan tudták hatékonyan végrehajtani a nem mindennapi feladatot?
– A Légügyi Hivatal – több osztályának bevonásával – felállított egy munkacsoportot, amelynek vezetésével engem bízott meg Győri Gyula, az NKH légügyi elnökhelyettese. Gondoskodnunk kellett a repülésekkel szemben támasztott követelmények szigorú meghatározásáról, a feladatok folyamatos felügyeletéről, ellenőrzéséről, a rugalmas és szakszerű ügyintézésről. Minden forgatásnál a helyszínen voltak a szakembereink, hogy figyelemmel kísérjék a repülési szabályok betartását. Többször ellenőriztük a forgatásban résztvevő repülőszemélyzetet és repülőtechnikai eszközöket. 
– Milyen volt a kapcsolatuk a helikopter pilótájával?
– Megnyugvást, egyfajta garanciát jelentett számunkra, hogy a helikoptert Matyikó Ferenc vezette, aki az elmúlt évtizedekben komoly rutint szerzett a filmezés terén, s maga is precíz tervekkel készül egy-egy feladatra. Mivel pályafutását mezőgazdasági pilótaként kezdte, nagy mestere a szűkített fordulóknak, ami a filmezésnél nagy előny. Ráadásul a mi ismeretségünk is messzire nyúlik vissza, még fiatal vadászpilóta koromban vitt el egy körre egy újonnan érkezett helikopterrel. Ő igazi katalizátor volt a stáb és a többi magyar közreműködő között. Higgadt magatartása, nyelvtudása nagy segítség volt mindenkinek.
– A lakosság miként fogadta a zajt, a lezárásokat?
– Igazán toleránsan. Nálunk is kuriózumnak számított, de eddig egyetlen panaszt, vagy reklamációt sem kaptunk az emberektől. Ennek nyilván a film, a főszereplő népszerűsége lehet az oka. Ha voltak is bosszankodók a kánikulában araszolni kényszerülő autósok között, senki sem emelte fel a telefont, vagy írt levelet.
– Önök mennyire voltak rugalmasak?
– A rugalmasságra és a gyors, szakszerű hatósági közreműködésre nagy szükség volt, amiért is már a forgatások félidejében komoly elismerésben részesültünk. A produceri iroda köszönőlevélben méltatta a hatósági közreműködést, és azt ajánlották fel, hogy a film végén a szokásos feliratozásban külön köszönetet mondanak majd a Légügyi Hivatalnak is. Ezen túl meghívtak bennünket a magyarországi filmstúdióikba is mint VIP vendégeket.

Akin sok múlt

Baumann Zsolt 1972-ben, az akkori MHSZ keretein belül kezdett repülni. A repülés misztifikált, „agyonidealizált” hősévé válásának varázsa sok fiatal fantáziáját mozgatta meg abban az időben. Volt egy tévésorozat is „Őrjárat az égen” címmel, az akkori top színészgárdával.
– Természetesen a film engem is megfogott, de igazából sosem hittem el, hogy egyszer majd én is vadászpilóta lehetek. Egyszer aztán beállítottak az MHSZ toborzói, hogy lehet jelentkezni, csak keresztül kell menni az alapos orvosi vizsgálatokon. Gondoltam, legalább igazoltan megúszok egy-két unalmas matekórát. Így indultam el a „lejtőn”, és a sikeres orvosi tortúrákat, elméleti képzéseket követően, majd a kötelező sportrepülő előképzés után (Budaörs, Esztergom, Békéscsaba) 1974-ben vadászpilóta-növendék lettem. Egy év itthon (Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, Szolnok), majd három év a Szovjetunióban (Primorszko, Kusovka, Krasznodar) következett. 1978 decemberében pedig Taszáron megkezdődött a hőn áhított „őrjáratozás az égen” fiatal vadászpilóta hadnagyként. Futárfeladatok, személy- és teherszállítás, VIP szállítások, különböző parancsnoki beosztások után 2006-ban vonultam nyugállományba, ám 2011 októberétől a Légügyi Hivatal Állami Repülési Osztályának vezetőjeként veszek részt katonai légügyi feladatok levezénylésében.

V. M.

Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült!