2024 március 29

RSS Facebook

2012. október 03. szerda, 13:01

Teljessé válik a korszerű honi radarrendszer

Értékelés:
(0 értékelés)


Hamarosan elkezdődik a NATO-radar építése a Tolna megyei Medinán. A létesítmény alapkövét Hende Csaba honvédelmi miniszter a kivitelezők, tervezők képviselőivel együtt helyezte el a településen október 2-án, kedden.







Hende Csaba az alapkőletétel előtt kijelentette: „nem beszélhetünk független, szuverén Magyarországról akkor, ha saját légterünket nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani". A medinai háromdimenziós radar megépítésével teljessé válik a korszerű honi radarrendszer - mondta a honvédelmi miniszter, majd hozzátette, hogy a beruházás költségeinek kilencvennégy százalékát a NATO állja.

A honvédelmi tárca vezetője úgy fogalmazott, hogy a magyar honvédség a csúcstechnológiájú radarrendszerrel, a világszínvonalú Gripen harcászati repülőgépekkel a légtér védelmében a legjobb válaszokat tudja adni a levegőből érkező bármely fenyegetésre. A radar teljesítményét azzal jellemezte, hogy az képes lesz érzékelni egy kétszáz kilométeres távolságban lévő, harminc centiméter átmérőjű gömböt.
Hende Csaba hangsúlyozta azt is, hogy a honvédséget mindenkor a legjobb eszközökkel kell ellátni. „Újraépítjük a magyar hadiipart, a nemzetközi piacon is versenyképes hazai eszközökkel szereljük fel a honvédséget" - jelentette ki.

A Honvédelmi Minisztérium 2011 márciusában jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett, a NATO követelményeinek megfelelő, háromdimenziós radarállomás Medinán épül meg, egy 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával készült radart felváltva. A magyar légteret ellenőrző másik két, háromdimenziós radarállomás Bánkúton, illetve Békéscsabán működik.

MTI, Honvédelmi Minisztérium
Fotó: Kálmándy Ferenc - MTI