2024 április 20

RSS Facebook

2012. október 12. péntek, 09:25

Budapesten az Ural Airlines – új kapcsolat nyílt kelet felé

Értékelés:
(0 értékelés)


Tegnap pontosan 16.35 perckor landolt Budapesten az Ural Airlines Jekatyerinburgból érkező járata.

Ezzel egy újabb fontos kereskedelmi és üzleti útvonalat sikerült feléleszteni: a hetente egyszer közlekedő járat három és fél év után ismét összeköti a magyar fővárost Oroszország negyedik legnagyobb városával. Az egy hete indult járatot a Budapest Airport és a légitársaság magyarországi partnere, a Robinson Tours és a Magyar Turizmus Zrt. ünnepélyes keretek között fogadta ma délután.









Nagy meglepetésben volt részük azoknak az utasoknak, akik az oroszországi Jekatyerinburgból indulva, mintegy 4 óra 40 perces repülőút után leszálltak Budapesten. A Budapest Airport az ilyenkor megszokott diadalív-vízsugárral köszöntötte a járatot, a leszálló utasok pedig kis ajándékokat kaptak a repülőtér munkatársaitól. A járaton utazott Alekszej Fomin, a légitársaság minőségbiztosítási igazgatója, aki a helyszínen tartott sajtótájékoztatón is részt vett. 

Újabb kapu nyílt Oroszország szíve felé azzal, hogy az Ural Airlines október 3-án megkezdte működését Jekatyerinburg és Budapest között. A heti egyszer közlekedő járat egy hosszú ideje hiányzó célállomást tett ismét elérhetővé Budapestről: ezen a vonalon utoljára menetrend szerinti járatot a Malév üzemeltetett 2007 és 2009 között. Az Ural Airlines Magyarországról jekatyerinburgi átszállással számos oroszországi és délkelet-ázsiai célállomással kínál remek összeköttetést.

Kép és szöveg: Budapest Airport