2024 április 19

RSS Facebook

2013. április 03. szerda, 08:57

A tapasztalatnak respektje van Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Az elmúlt hónapokban folyamatosan beszámoltunk arról, miként válik egyre korszerűbbé, szervezettebbé a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala. S miközben szinte a szemünk láttára újul meg és racionalizálódik minden, már komoly sikereket is magáénak tudhat a hivatal. Hazai és nemzetközi visszajelzések igazolják, jó úton járnak, amikor a megalapozott szakmai tapasztalatokra építve lehetőséget teremtenek arra, hogy a következő generáció a legjobb szakemberektől leshesse el a szakma mesterfogásait.

 






Ezúttal Polónyi Györgyöt ismerhetik meg, aki megbízott vezetőként 2013 januárjától áll az Üzembentartási Osztály élén.

– Mikor dőlt el, hogy a repülés játssza a főszerepet az életében?

– Mint megannyi kortársam, én is kamaszként kezdtem erről ábrándozni. Miután 1976-ban francia–sport tagozaton érettségit szereztem, már kezemben volt a célirányos Malév képzésen szerzett ösztöndíj is, amivel megkezdhettem a tanulmányaimat Aktyubinszkban, a Polgári Légiközlekedési Főiskola gépészmérnök-repülőgépvezető szakán. A repülési program első lépcsője a kisgépes (JAK–18T) alapképzés volt, amely magába foglalta a műrepülést, a műszeres képzést nyári és téli viszonyok között egyaránt. A második, s egyben a végső repülési képzés a Jak–40-es típuson történt, amely már utasszállító kategória volt. Az egykori Szovjetunió, ma Kazahsztán területén működő intézményben 1980-ban vettem át a kitüntetéses diplomámat.

– Innen, gondolom, egyenes út vezetett a Malévig.

– Igen. 1980 novemberében kezdtem maléves pályafutásomat, és 1981 áprilisában szereztem meg a navigátori, júniusban pedig a másodpilótai szakszolgálati engedélyemet a Tu–134-es típuson. 1982 decemberében elkezdhettem a Tu–154-es típusátképzést. 1983 és 1989 között másodpilótaként repültem a típuson, majd 1989 tavaszán letettem a kapitányi vizsgát és két évvel később megszereztem az oktatói jogosítást is. A Tu–154-es mellett Jak–40-esen is repültem. 1995-ben a Malév flottamegújításának részeként újabb típusátképzésen vettem részt és a Fokker 70-esre szereztem jogosítást mint kapitány, és röviddel később mint oktató-kapitány. Aktív repülő pályafutásom 2003 nyarán ért véget. Sajnos egy egészségi probléma állított nehéz döntés elé.

– Ám ez a búcsú csak a pilótaságnak szólt, a repülés világa megmaradt a továbbiakban is.

– 2003-tól 2008-ig a Malév Repülési Igazgatósága Repüléstervező és Előkészítő Osztályának voltam osztályvezetője. Három szakterület, a személyzettervezés, a navigáció és a nyilvántartás tartozott az irányításom alá, 45 beosztottam volt.

2008-tól 2012. február 3-áig, a Malév leállásáig a Repülési Igazgatóság szakfelügyeletén, mint repülési dokumentáció vezető és üzembentartási kézikönyvszerkesztő dolgoztam. 2009-ben megszereztem a Bombardier Dash–8 Q400-as típusjogosítást, mint szimulátoros oktató és vizsgáztató. Szimulátoron a mai napig oktatok, illetve vizsgáztatok, sok pilóta képzésében vehettem részt. Repült óráim száma 11 500, a szimulátoron pedig 850 óra.

 

– Az elmúlt év újabb fordulatokat hozott a pályájában...

– 2012. február 3-án megtörtént az, amire soha nem mertem volna gondolni: a Malév üzemelése leállt. Úgy tűnt, innen már nincs tovább, de decemberben kaptam egy telefonhívást, hogy személyem beleillik az NKH–LH szakmai elképzelésébe. Mondanom sem kell, milyen érzés fogott el, az első pillanatokban megcsíptem magam, hogy álom vagy valóság? A Malév leállását követően csak titokban bíztam abban, hogy a repülésben szerzett 32 éves szakmai tapasztalatomat, gyakorlatomat talán kamatoztatni tudom egy, a repüléshez szervesen kapcsolódó területen. A felkérés az Üzembentartási Osztály osztályvezetői tisztjére szólt, és ha valami, akkor ez a pozíció a leginkább „repülős” a Légügyi Hivatalon belül.

– Az új év tehát már az új kihívásokkal kezdődött...

– Január 15-én álltam hivatalosan munkába, mint az üzembentartási osztály megbízott osztályvezetője. Új munkahely, új közeg, új munkatársak, új ügyrend; itt volt és van mit tenni. Nagy kihívást jelent a légiközlekedésben ilyen meghatározó szerepet betöltő terület irányítását átvenni, megfelelően alkalmazkodni az új körülményekhez, megismerkedni az ügyvitellel, elsajátítani a jogszabályi ismereteket, majd megfelelően alkalmazni is azokat. Az eddig eltelt két hónap alatt sikerült tapasztalatokat szereznem, de nagyon sokat kell még tanulnom, képeznem magam annak érdekében, hogy maradéktalanul meg tudjak felelni a magas szintű szakmai követelményeknek.

– Gondolom, tele van ötletekkel, tervekkel, hiszen egy új munka egyben arra is lehetőség mindannyiunknak, hogy nyomot hagyjunk magunk után.

– Nagy kedvvel és lendülettel kezdtem a munkának, jelenleg is sok ötlettel, megvalósításra váró elképzeléssel indulnak napjaim.

Szakmai programom alapelve a szakmai intelligencia magas fokú képviselete és érvényre juttatása az ügyfelekkel és a belső munkatársakkal való kapcsolattartás, valamint a munkavégzés során egyaránt. A szakmai intelligencia az én felfogásom szerint nem más, mint a szakmai precizitás, az időtudatosság és a fegyelem együttállása, összessége. A profi munkavégzés szempontjából kulcsfontosságú elem a jó kommunikáció és koordináció, valamint a folyamatok maximális szabályozottságára való törekvés.

Nagy hangsúlyt kívánok helyezni az üzemeltetőkkel folytatott párbeszéd elmélyítésére, a szakmai találkozók számának emelésére. Március 7-én eredményes, jó légkörben lefolyt szakmai napot tartott az osztály a helikopteres üzembentartó szervezetek számára a 956/2012 EU rendelet bevezetéséről.

A legfontosabb feladataim a közeljövőben: a 965/2012 EU rendelet (Part Ops.) bevezetési terv teljesítése első körben a helikopteres üzemeltetésben; az EASA (European Aviation Safety Agency) követelményeinek való maradéktalan megfelelés; az osztály munkájának felülvizsgálata – feladatok és felelősök kijelölése; társterületekkel történő koordináció elmélyítése az esetlegesen előforduló duplikált eljárások, szabályozók számának csökkentésére; az alkalmazott felügyelői kézikönyv (ISM – Inspecting Staff Manual) módosítása/naprakésszé tétele.

Nagy öröm számomra, hogy hasznosíthatom a repülésben szerzett tapasztalataimat. Beilleszkedésemet elősegítendő nagyon sok és hasznos segítséget kaptam a vezetőimtől, közvetlen és közvetett munkatársaimtól már az eddig eltelt rövid idő alatt is.

 

Vincze Mara

 Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült!