2013. április 03. szerda, 09:16

Szakmai nap Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Téma: 965/2012/EU rendelet (Part OPS) bevezetése

A Légügyi Hivatal idei évre vonatkozó egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az ügyfeleket közelebb hozza a hatósági ügyintézéshez, és megerősítse a két oldal közötti párbeszédet, amely segíti a hatályban lévő, valamint a bevezetésre kerülő új szabályok alkalmazására és a kapcsolódó hatósági engedélyezés folyamatára történő előzetes felkészítést.







A Hatóság tematikus szakmai nap sorozatának márciusi eseményeként a kereskedelmi célú légiközlekedési tevékenységet végző helikopteres üzembentartókat hívta össze egy pár órás tájékoztató megbeszélés erejéig a Légügyi Hivatal vecsési épületébe, hogy előzetes tájékoztatást adhasson az érintett szervezetek részére a hamarosan bevezetésre kerülő Európai Uniós szabályokról. A szakmai nap egyedülálló lehetőséget biztosított az érdeklődők számára, hogy a témához kapcsolódó kérdéseiket megvitathassák egymással és a hatósággal, valamint egy olyan párbeszédet alakítsanak ki, amely hosszabb távon is nagy segítséget nyújthat a helikopteres üzemelésben érintettek részére az új szabályok megfelelő alkalmazásához, és nem utolsó sorban a hatósági ügyintézés megkönnyítéséhez is.

A siklóernyőzéssel foglalkozók számára megrendezett, valamint az ATO szakmai napok után a Légügyi Hivatal 2013. március 7-én megtartotta a kereskedelmi célú légiközlekedési tevékenységet helikopterrel végző üzembentartók részére a szakmai találkozót. Az előre meghirdetett szakmai nap rendkívül nagy érdeklődésre tartott számot, az utólag kapott visszajelzések alapján egyértelműen érzékelhető, hogy a légiközlekedési iparág szereplői igényt tartanak a hasonló kezdeményezésekre, és támogatják a további közös munkát, együttműködést.

A hivatal költözése és belső átalakítása után pedig már az infrastrukturális lehetőség is adott az ilyen jellegű szakmai fórumok méltó körülmények között történő megtartására, az NKH honlapjának folyamatos fejlesztésével pedig a kívánt „szolgáltató” funkció is egyre érzékelhetőbbé válik, hiszen ennek a felületnek a segítségével tudja a hatóság naprakész információkkal ellátni a repülőtársadalmat a fontosabb eseményekről, hírekről. (A Légügyi Hivatal Üzembentartási Osztálya részéről elhangzott előadás anyaga is hozzáférhető és letölthető a hatóság honlapjáról.)

Az AOC-val rendelkező helikopteres üzembentartóknak tartott szakmai nap megrendezésével a Légügyi Hivatal célja az volt, hogy az elkövetkezendő időszakban ellátandó feladatok végrehajtása közben várhatóan felmerülő problémákat megelőzendő, részleteiben bemutassa a 965/2012/EU rendelet bevezetésével kapcsolatos változásokat, új kötelezettségeket, valamint a vonatkozó formanyomtatványokat, természetesen mindvégig szem előtt tartva az ügyfeleket érintő esetleges kérdéses esetek tisztázását.

A szakmai napra történő felkészülésük során a Légügyi Hivatal munkatársai kiemelt figyelmet fordítottak az üzembentartó szervezetektől előzetesen beérkezett kérdések és a felvetett problémakörök feldolgozására. A bemutatott szakmai prezentációkkal igyekeztek lefedni, hogy jogalkalmazási szempontból milyen tényezőkre ajánlott odafigyelni a jelenleg hatályos és a meghatározott ütemterv szerint bevezetésre kerülő új szabály alkalmazására történő átállás időszakában.  Tekintettel az évek során szerzett hatósági tapasztalatokra, a Légügyi Hivatal képviselői jelentős hangsúlyt fektettek a vonatkozó hivatalos dokumentumok formai és tartalmi követelményeinek részletes szemléltetésére is, amely első sorban a napi szintű munkavégzés könnyítését célozta, mind a hatóság, mind a helikopteres üzembentartó ügyfelek számára.

A szakmai napon Farkas András, az NKH légügyi elnökhelyettese és hivatalvezető nevében Forgács Zsolt elnökhelyettesi szervezési osztályvezető elmondott bevezetőjében felhívta a résztvevők figyelmét: a hatóság kezdeményezésének egyértelmű célkitűzése volt, hogy az elmúlt időszak helikopteres üzemeltetésével kapcsolatos tapasztalatait összegyűjtve a vonatkozó nemzeti és nemzetközi szabályok betartását nehezítő körülményeket és az ebből adódó esetleges vitás kérdéseket azonosítsák, és minél több kérdésre válasz, minél több problémára megoldás szülessen.


A hatóság tájékoztatta az érintetteket, hogy az 2012. október 5-én megjelent, a légi járművek üzemben tartásához kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő rögzítéséről szóló 965/2012/EU RENDELET ( PART OPS), amelyet a hatálybaléptető rendelkezés alapján 2012. október 28-tól kell alkalmazni.

A Part OPS 10. cikk (2) bekezdése értelmében azonban a tagállamok dönthetnek úgy, hogy 2014. október 28-ig nem alkalmazzák az I–V. melléklet rendelkezéseit.

Figyelemmel arra, hogy a rendelet bevezetése kapcsán számos feladat hárul mind a hatóságra, mind az üzembentartókra, így belső eljárások megalkotása, módosítása, konvertálási jelentések elkészítése szükséges, a rendelet 10. cikke alapján Magyarország eltérést jelent be az Európai Bizottságnak, hogy 2014. október 28-áig kívánja bevezetni a rendelet I–V. mellékletét.




A 965/2012/EU rendelet (PART OPS) (továbbiakban: rendelet) a helikopterrel végzett kereskedelmi üzemelést is  szabályozza. Ettől eltérően, a Part OPS kereskedelmi célú légiközlekedési tevékenységet helikopterrel végző üzembentartókra vonatkozó szabályozóinak bevezetését a hatóság 2013. június 28-án tervezi, s erről részletes bevezetési ütemtervet készített az EASA részére is.


A helikopteres üzembentartókra vonatkozó rendelkezések eltérő bevezetési ütemezésének az az oka, hogy a jelenleg hatályban lévő nemzeti jogszabály nincs teljes mértékben összhangban a nemzetközi előírásokkal, így vagy a nemzeti jogszabályt kell mielőbb módosítani, vagy a nemzetközi előírásoknak megfelelő, új szabályozást szükséges bevezetni. Tekintettel arra, hogy a Part Ops legkésőbb 2014. október 28-áig mindenképpen bevezetésre kerül, indokolt az érintett rendelkezések korábbi bevezetése, így teljesíthetőek teljes körűen a nemzetközi előírások is.

A szakmai nap a meghirdetettek szerint az alábbi két napi rendi ponttal folytatódott:

  • 965/2012/EU rendelet felépítésének ismertetése a helikopteres üzembentartók részére,

bevezetési ütemterv kihirdetése.

A PART OPS felépítése:


Annex II Part-ARO (Hatóságra vonatkozó előírások),

Annex III Part-ORO (Légijármű-üzembentartókra  vonatkozó előírások),

Annex IV Part-CAT(Kereskedelmi légi szállítás),

Annex V Part-SPA (Egyedi jóváhagyások),

Annex VI Part-NCC (Nem kereskedelmi üzemelés  komplex motoros légijárművel),

Annex VII Part-NCO (Nem kereskedelmi üzemelés nem  komplex motoros légijárművel),

Annex VIII Part-SPO (Technikai követelmények akülönleges üzemeléshez).

Ezen belül részletesen áttekintették:Az Annex Part-ORO (Légijármű üzembentartókra vonatkozó előírások)

– GEN általános követelmények,

– AOC légi üzemeltetői engedély,

– MLR kézikönyvek, naplók, nyilvántartások,

– SECbiztonság,

– FC hajózó személyzet,

– CC légiutas-kísérő,

– TC műszaki személyzet,

– FTL repült idő és szolgálati idő korlátozása.



A Hatóság tájékoztatta az üzembentartókat, hogy a jelenleg érvényes AOC engedélyek a Part Ops-re történő átállást követően, az ICAO és EU előírásokkal összhangban kerülnek kiadásra a megújító engedélyezési eljárás lefolytatása után minden kereskedelmi célú légi közlekedési tevékenységet folytató üzembentartó részére.

Fontos megjegyezni, hogy az  üzembentartásra vonatkozó jogszabályok tervezetét az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) dolgozza ki. Az Ügynökség jogalkotási tervet készít, majd minden jogalkotási feladathoz meghatároz egy munkamódszert, mely jellemzően egy szakértő csoport megalakítását jelenti. A szakértő csoport ülésein kidolgozza az új jogszabály vagy jogszabály módosítás koncepcióját és szövegezését, és egy NPA-t (Notice of Proposed Amendment – jogszabály módosítási értesítő) tesz közzé az Ügynökség honlapján, amelyet bárki véleményezhet. A beérkezett vélemények értékelése után közzéteszik a módosított jogszabály tervezetet és a véleményekre adott válaszokat egy CRD nevű dokumentumban (Comment Response Dokument – Hozzászólásokra adott válasz dokumentum), amelyet szintén lehet véleményezni. A véleményezési időszak után a beérkezett hozzászólásokat kiértékelve születik meg az Ügynökség álláspontját tükröző Opinion (vélemény), amely tartalmazza a jogszabály tervezetét. Ezután az Európai Unió komitológiai eljárásainak eredményeként jelenik meg a tényleges jogszabály az Ügynökség véleményéhez képest kisebb-nagyobb eltérésekkel. A Hatóság javasolja, hogy az érintettek kapacitásukhoz mérten részt vegyenek a folyamatban, vagy kövessék nyomon annak érdekében, hogy a várható jogszabály változásokra a lehető legjobban fel tudjanak készülni.

A Légügyi Hivatal szakmai előadásait követően további kérdések, javaslatok és problémafelvetések megtételére volt módja minden résztvevőnek, a párbeszéd valós megteremtésének jegyében. A kérdéseknek a meglévő jogszabályok alkalmazására vonatkozó részére a Légügyi Hivatal szakértői egyértelmű válaszokkal tudtak szolgálni. Előzetes kérdések csak egy szervezettől érkeztek a Hivatalhoz, azonban a részletes tájékoztatót követően több tisztázandó felvetés is előkerült a résztvevők részéről. A találkozó minden tekintetben eredményesnek mondható, a Hatóság a továbbiakban is tervezi a tematikus szakmai nap sorozat folytatását, és reméli, hogy a résztvevők hasznos információkat kaptak a Part Ops alkalmazásához való felkészülésben.

NKH Légügyi Hivatal

Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült!  

Fotó: NKH, Sebők Balázs, Fly-Coop 




vissza a tetejére