2024 április 18

RSS Facebook

2013. május 10. péntek, 09:52

Indul a hamudetektor éles tesztje Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Végső fázisába ért az easyJet, az Airbus és a Nicarnica Aviation által fejlesztett AVOID hamudetektor technológia tesztelése. A különleges kísérlet utolsó lépéseként 1 tonna, Izlandról gyűjtött vulkáni hamuból hoznak létre mesterséges felhőt a légtérben, hogy azzal teszteljék az új technológia hatékonyságát. A detektor segítségével a jövőben elkerülhetővé válhatnak a vulkánkitörések okozta fennakadások a légiközlekedésben.






Európa elsőszámú légiközlekedési hálózatát üzemeltető easyJet az Airbus-szal és a Nicarnica Aviationnel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után indította el az ún. AVOID technológia kidolgozását. A soron következő, augusztusban induló kísérletben két Airbus tesztrepülőgép vesz részt: az egyik a vulkáni hamut oszlatja szét a légtérben, - ami így egy mesterséges vulkáni hamufelhőt hoz létre, - míg a másik AVOID technológiával felszerelt tesztrepülőgép több mint 30 000 láb magasságban igyekszik észlelni és elkerülni a hamufelhőt. A kísérlet kezdetén a Seviri és Calypso műholdak az űrből is képesek lesznek rögzíteni a vulkáni hamufelhő képét, ezáltal is bizonyítva az AVOID technológia pontosságát és hatékonyságát.


A rendszer működési elve az időjárási radarokhoz hasonlítható: az infravörös technológiával ellátott repülőgépek képeket közvetítenek a pilótáknak és a légiirányító központoknak, így akár már 100 km-es látótávolságon belül, 5000 és 50 000 láb magasság között is érzékelhetőek majd a vulkáni hamufelhők.  Egy esetleges vulkánkitörés esetén, az AVOID élő, egyidejű információt tud küldeni a légkörben található aktuális hamu mennyiségéről, így azok a légterek, amelyek közvetlenül nem érintettek a vulkánkitörés által, fennakadás nélkül használhatóak lesznek.


Ian Davies, easyJet műszaki igazgatója így nyilatkozott:

„Az izlandi vulkánok továbbra is valós veszélyt jelentenek, ezért az AVOID technológia véglegesítése és élesítése fontosabb, mint valaha. Biztosítanunk kell, hogy ne fordulhasson elő az, ami 2010 tavaszán, amikor is napokra leállt a légi forgalom. Az augusztusi kísérlet egy következő fontos lépés a technológia tesztelésében.”

Dr Fred Prata, az Avoid technológia feltalálója a következőket mondta a kísérletről:

„Az AVOID tesztelése egy tökéletes tudományos kísérletnek ígérkezik, hiszen pontosan tudni fogjuk, mennyi vulkáni hamut engedtünk a légkörbe, mérni tudjuk annak légköri koncentrációját és összetételét. Miután az AVOID is méri és elemzi az adatokat, jól látható lesz a technológia megbízhatósága.”



Videók az AVOID tesztről:

http://www.digitalnewsagency.com/stories/search?q=AVOID%20(Airborne%20Volcanic%20Object%20Imaging%20Detector)