2017 szeptember 26

RSS Facebook

2013. július 18. csütörtök, 11:55

Proton rakéta baleset – a „kreténmentesítő” se működött Kiemelt

Értékelés:
(1 értékelés)


Az óriás hordozórakéta irányító rendszerének meghibásodása okozta július 2-án,  Bajkonúron  a Proton-M óriásrakéta balesetét. A szögsebesség érzékelőit tévesen állították be. Az első hírek szerint az egyetlen lehetséges összeszerelési módot garantáló, un. „kreténmentesítő” sem működött. A Roszkoszmosz a hivatalos jelentést csütörtökön teszi közzé, ám a vizsgálatok eredményeit Moszkvában kiszivárogtatták.







Az első feltételezéseknek megfelelően, az indítás után fél percen belül megsemmisült Proton-M hordozó rakéta menet stabilizálása mondta fel a szolgálatot és a billegő mozgás miatt semmisült meg a rakéta, a rajta lévő három Glonaszsz távközlési műholddal. Alekszandr Lopatyin, az orosz űrkutatási ügynökség elnök-helyettese a rövidesen publikussá váló hivatalos vizsgálati jelentés előzeteseként erről tájékoztatta az Interfax távirati irodát. Ő nevezte meg a tévesen beállított szögsebesség érzékelőket, mint a baleset bekövetkezéséért felelős rendszereket. A hírek szerint egyszerűen arról van szó, hogy valaki összekeverte a pozitív pólust a negatívval – állítják az orosz szakértők. Az orosz médiában széles körre kiterjedt szakmai vita alakult ki arról, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes azt állította, hogy „az ilyen rendszerek gyártásakor alkalmazzák az un. kreténmentesítő védőrendszert, ami annyit jelent, hogy lehetetlen az egységeket helytelenül egymáshoz illeszteni.”

 

Az orosz sajtó szerint mégiscsak lehetséges a dolog. A Kommerszant azt írja, hogy a Proton szögsebesség érzékelőit 180 fokkal elfordították és emiatt kerültek téves adatok a tájoló egységbe. A lap hírét a Roszkoszmosz egyik – névtelenséget kérő – szakértője megerősítette. Ugyanez a forrás közölte azt is, hogy a hiba még a földön, az összeszerelés szakaszában történt meg. „Ezt a rakétát 2011. novemberében gyártották” – mondotta. A kozmikus baleset szakmai okait rögzítő Roszkoszmosz-vizsgálatot követően Rogozin kormányfő-helyettes vezetésével, létre jön egy kormánybizottság a baleset körülményeinek teljes elemzésére. Az orosz média szerint a hadiipart is felügyelő kormányzati vezető vélhetően átfogó reformprogramot terjeszt elő az egységes és integrált orosz űripar rendszerének kialakítására. (Az aeromagazin.hu két évvel ezelőtt cikksorozatban elemezte az orosz űrkutatás rendszerhibáit.) Nem kizárt, hogy a ma még egyedül álló Roszkoszmosz ügynökségnek vetélytársa lesz, ha megalakítják az „Egységes rakétagyártó és űrkutató korporációt”. Moszkvában egyre több szó esik az orosz ipar  felelős vezetői körében várható személycserék lehetőségéről.

 

Meruk József

Fotó: RIA Novosti / Yuri Aliseenko