2024 április 19

RSS Facebook

2013. november 14. csütörtök, 13:51

Nemzetközi nyitás a Légügyi Hivatalnál - Közösen könnyebb Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Idén a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala látja el a V4 légügyi hatóságainak elnökségi feladatait, s ez jó alkalom arra is, hogy tovább szélesítse a kört, még több környező országot vonjon be az együttműködésbe, ahol az új hatósági szemlélet szerint munkálkodhatnak.









Arról, hogy miként kezdődött, s most hol tart ez a folyamat, Farkas András légügyi elnökhelyettest faggattuk.

– Először 2011 őszén merült fel az NKH – személyi összetételében és szellemiségében megújult – Légügyi Hivatalának vezetőiben, hogy a repülés biztonsága, továbbá a helyenként határokon átnyúló repülés szakmai problémáinak gyors tisztázása érdekében fel kellene venni a kapcsolatot a térség társszerveivel, légügyi hatóságaival. E szándék megvalósulásának első állomását az jelentette, amikor a Légügyi Hivatal küldöttsége 2012-ben Bécsben, az osztrák légügyi hatóságnál, az AustroControlnál tett látogatást. Az apropót az adta, hogy a Légügyi Hivatal vezetősége rendezni kívánta az osztrák tulajdonban lévő mentőhelikopterek és az azokat vezető magyar pilóták szakszolgálati engedélyeinek ügyét. Szerencsére az osztrák kollégák is szükségét érezték ennek az együttműködésnek, ezért is döntöttek haladéktalanul a meghívás mellett. Heinz Sommerbauer vezérigazgató személyesen is megerősítette ezt, mondván: a két szervezet vezetőinek együttműködése példaértékű lehet. Hozzátette, a napi munkát is nagyban elősegíti, hogy a találkozók révén nemcsak egymás munkamódszereit ismerjük meg, hanem egymást is.

Győri Gyula, az NKH jelenlegi elnöke, akkori légügyi elnökhelyettes köszönetet mondott a vendéglátóknak, amiért nyitottak voltak a Légügyi Hivatal úttörő kezdeményezésére, az együttműködés elmélyítésére, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben ennek köszönhetően gördülékenyebbé válik a két szervezet közötti együttműködés, olykor akár telefonon is tisztázni lehet majd a vitás kérdéseket.

Nagy segítség ehhez az is, hogy lehetőségünk volt a két hivatal vezetőinek átfogó prezentációi révén alaposan elmélyedni az egyes munkafolyamatokban, s világosan kiderültek az egyezések, illetve a különbözőségek is. Innen már csak a finomhangolás van hátra, hogy még átláthatóbb, átjárhatóbb legyen a közös munkaterület. Már ezen a beszélgetésen beigazolódott, mennyi lehetőség rejlik abban, ha összefésüljük a munkameneteket, s mennyivel szilárdabb alapról indulhatunk az európai és világszervezetek megbeszélésein, mert megduplázódik a súlya minden felvetésünknek.

– Hogyan folytatódott a sor?

– 2013. január 22–23-án a montenegrói légügyi küldöttség járt Budapesten a Légügyi Hivatal meghívására. Az együttműködést ezúttal ők kezdeményezték, s ezzel is igyekeznek felkészülni a várható uniós tagságra. Pár nappal később, január 29-én pedig az osztrák kollégák viszonozták a tavalyi látogatásunkat, s ezúttal már konkrét együttműködési pontokról is megállapodás született. A szakmai programon szó esett többek között az EASA-auditok tapasztalatairól, az ICAO ICVM-auditra történő felkészülésről, az új repülőtér-szabályozásról, valamint az új EU-rendeletek implementálásáról.

A Légügyi Hivatal küldöttségét Győri Gyula, az NKH elnöke és jómagam vezettük, míg az osztrákokét Heinz Sommerbauer, az AustroControl első embere, valamint Horst Hasenhütl, az AOT részleg vezetője.

A harmadik lépcső a Visegrádi Négyek soros elnöksége kapcsán előkészítés alatt álló találkozó lesz, amelyre a tervek szerint idén decemberben vagy 2014 januárjában kerül sor. Felkérést kaptunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, hogy a légiközlekedés területének nemzetközi szabályozásában bekövetkezett fontosabb változások bevezetésére a közeli szomszédainkkal összehangoltan, külön szakmai program keretében készüljünk fel. Ennek érdekében már el is küldtük a meghívókat a cseh, a lengyel és a szlovák légügyi vezetők, valamint a szabályozás szempontjából fontos szervezetekkel (ICAO, EASA) elsődlegesen kapcsolatot tartó nemzeti koordinátorok részére.

A tervezett napirenden olyan témakörök szerepelnek majd, mint az ICAO folyamatos monitoring-megközelítést (CMA) alkalmazó felügyeleti rendszerének bevezetése, az EASA ugyanezen koncepcióhoz hozzáigazított saját – a szabványosítási vizsgálatok végzésére vonatkozó – szabályozási változásainak bevezetése. Az európai uniós viszonylatban a szakszolgálati engedélyezés, a légiforgalmi irányítás, valamint a légijármű-üzembentartás területén történt változások is az egyeztetés témái között lesznek. Továbbá szó lesz a most szeptember végén Montrealban megrendezett 38. ICAO közgyűlés eredményeiről, amelyek várhatóan újabb feladatokat tartogatnak a polgári légiközlekedési tevékenységek felügyeletét ellátó nemzeti hatóságok számára. Ezek a szövetségek, közösen megalkotott szabályok, az összehangolt jogalkotás növelik a tekintélyünket a nemzetközi szervezetekben, és sokban megkönnyítik a napi munkavégzést is – hangsúlyozta végezetül Farkas András légügyi elnökhelyettes.


V. M.

Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült! 

Fotó: NKH LH