2024 március 28

RSS Facebook

Polgári Repülés
Május 16-án átadta az amerikai Boeing repülőgépgyár az első kereskedelmi forgalomba álló új generációs B 737-8 MAX repülőgépet. Ez a típusváltozat a nagy sikerű B 737-es család legújabb tagja. A gépet a majál Malindo Air légitáraság vehett át a Boeing Seattle-ben lévő központjában. A B 737 MAX család gépeit a CFM International új generációs LEAP–1B hajtóművei emelik a magasba. A gázturbinával kapcsolatban május elején problémák akadtak, ugyanis kiderült, hogy az egyik gyártó által készített alacsony nyomású szekcióban használatos turbina tárcsa minősége nem megfelelő. Emiatt május 5-én fel is függesztették a B 737 MAX-ek repülését. De május 12-étől ismét felszállhattak az új generációs egyfolyosós gépek miután kiderült, hogy az eddig elkészült LEAP–1B hajtóművek nem mindegyikébe építették be a hibás alkatrészt. Így történhetett meg, hogy az eredeti tervekhez képest egy nap csúszással átadhatták az első B 737-8 MAX repülőgépet, amely hamarosan forgalomba…
Minden bizonnyal sikerült az orosz United Aircraft irkutszki gyáregységének az új MSZ–21-es szárnyain talált repedésekkel kapcsolatos problémákat kijavítania, ugyanis elkezdődött a napokban az új orosz utasszállító repülőgép földi tesztelése, amelyet követően hamarosan végrehajthatják majd a géppel az első felszállást. Az első MSZ–21-300-0001-es gyári számú repülőgépet ugyanis átvette az Irkutsk Aviation gyár berepülési részlege, amelynek a feladata a gép föld előkészítése és felkészítése a berepülési programra, illetve annak a végrehajtása. A gyár repülőterén ennek megfelelően már hozzáláttak az új MSZ–21-300-as első példányának az életre keltéséhez. Bekapcsolták és ellenőrzik a gép rendszereit, beindították a segéd-, és a fő hajtóműveket, illetve végrehajtották az első kis sebességű gurulási próbát is a géppel. Ezek a lépések azt jelentik, hogy az irkutszki gyár akár heteken belül eljut addig a földi tesztek során, hogy a gép készen álljon a szűzfelszállásra. Ha ebben az ütemben haladnak ugyanis az…
Május 12-én pénteken ismét felszállhatott néhány példánya az amerikai Boeing repülőgépgyár legújabb, B 737 MAX egyfolyosós gépcsalád eddig elkészült példányai közül. Ezt május 5-én azért tiltotta le a Boeing, mert a B 737 MAX gépekhez gyártott CFM International LEAP–1B hajtóműről kiderült, hogy egyes példányai hibásak, ugyanis az alacsony nyomású turbinasorban lévő egyik tárcsán minőségbeli problémát talált a gyártó francia Safran. Ezért amikor erre figyelmeztették a Boeingot, az amerikai gyártó elővigyázatosságból felfüggesztette a berepüléseket a típussal.A gépek közel egy hétig álltak a földön az ideiglenes leállás miatt, de a Boeing az amerikai FAA engedélyével ismét megkezdte a berepüléseket azt követően, hogy kiderült, vannak olyan LEAP–1B hajtóművek a gépeken, amelyeket nem azzal a turbina tárcsával szereltek össze, amelyet a Safran által megjelölt beszállító gyártott le korábban. Így a Boeing most ismét megkezdte a B 737 MAX repüléseket és a terveik szerint még…
Minden eddigi utas rekord megdőlt idén áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hiszen az év negyedik hónapjában még sohasem volt hétszámjegyű a forgalom. A Budapest Airport legfrissebb adatai szerint 1 088 672 utas érkezett és indult a repülőtérről, ami nem kevesebb, mint 17,5 %-os növekedést jelent az előző év áprilisához képest. Folytatódik az utasforgalom negyven hónapja tartó töretlen növekedése a budapesti repülőtéren. Szemléletes példa, hogy két évvel ezelőtt júliusban és augusztusban volt hasonló a forgalom a 2A és B Terminálon, mint az idei áprilisi napokban. Miközben Európa más országaiban is folytatódik a légiközlekedés bővülése, ami a földrészen jelenleg 7 %-os átlagot jelent, addig Budapesten az utasforgalom ennek majdnem két és félszeresével növekedett, egészen pontosan 17,5 %-kal. A gyors növekedésben kulcsszerepet játszott, hogy csak az év első négy hónapjában máris 11 új járatot indítottak a légitársaságok és az év végéig már…
Megérkeztek az első összeszerelésre váró A320-as repülőgép fődarabjai az Alabama államban lévő Mobile-i Airbus repülőgépgyárba. Az amerikai kontinensen lévő Airbus gyár a megnyitása óta ugyanis csak A321-eseket szerelt össze, méghozzá 27 darabot. A most megérkezett sárkány részegységek és egyéb alkatrészek viszont az első amerikai A320-as összeszereléséhez kerültek a Mobile-i gyárba, amely 2015 óta működik. Az Airbusnak összesen négy A320-as gépcsaládhoz való gyártósora van világszerte. Egy a franciaországi Touoluse-ban, egy a németországi Hamburgban, egy a kínai Tiancsinben és az amerikai Mobile-i a legfiatalabb. Ezen gyártósorok mindegyike alkalmas az A320-as gépcsalád – A319, A320, A321 – összeszerelésére. Az első elkészülő A320-as az amerikai Spirit Airlines veheti majd át ez év nyarán.Fotó: Airbus
Május 5-én helyi idő szerint délután 3 óra után 19 perccel felszállt Sanghaiból a kínai COMAC repülőgépgyár első teljesen saját tervezésű és építésű egyfolyosós utasszállító repülőgépe, a C919-es. Az esemény fontosságát mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy a kínai állami televízió élő egyenesben közvetítette a szűzfelszállást. Mi több, két fedélzeti kamerát is elhelyeztek a gépen. Egyet a pilótafülkében, egyet pedig az orrfutó gondolájában. Ezeknek a képeit is látni lehetett a felszállás közben.https://www.youtube.com/C919A C919-est a kínaiak a Boeing B 737-es típusának és az Airbus A320-as gépcsaládjának a versenytársának szánják. A sikeres szűzfelszállást követően kezdődik el a 4200 órás berepülési program, amelyben összesen majd hat C919-es példány vesz majd részt. A tervek szerint a gyártó állami COMAC 2020-ban adja majd át az első széria példány a kínai China Eastern légitársaságnak. Ez idáig több, mint 570 gépre érkezett megrendelés a gyárba elsősorban…
Az amerikai Boeing repülőgépgyár bejelentette, hogy petíciót nyújtott be a kanadai Bombardier repülőgépgyár ellen az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájánál, illetve a nemzetközi kereskedelmi szövetségnél, mondván a kanadai gyártó a piaci szabályokat felrúgva jóval a valós ár alatt értékesítette az új CSeries gépcsalád repülőgépeit az Egyesült Államokban annak érdekében, hogy piaci részesedést szerezhessen az egyfolyosós kereskedelmi repülőgépek piacán. A Boeing állítása szerint a kanadai gyártó 20 millió dolláros áron értékesítette az új CSeries repülőgépeit az amerikai piacon, holott a nyilvános piaci információk szerint egy-egy ilyen repülőgép előállítási költsége legalább 33 millió dollár. A Boeing szerint ez a piaci magatartás közvetlen veszélyt jelent az amerikai piacra, illetve az általa gyártott új generációs B 737-700-as és B 737-7 MAX repülőgépek értékesítésére. A Boeing szerint a Bombardier mintegy 3 milliárd dolláros állami támogatást kap a kanadai kormánytól, s emiatt engedheti csak meg magának, hogy…
Április 24-én átvette a dél-koreai Asiana Airlines flottája első A350-900-as repülőgépét. Ezzel a délkelet-ázsiai fuvarozó vált az A350XWB tizenkettedik, egyben legújabb üzemeltetőjévé. Az Asiana három osztályos kivitelben 311 üléses változatban használja majd a repülőgépet, amelyek közül 28 business ülés teljesen ággyá alakítható a fedélzeten. Az Asiana összesen harminc A350-est rendelt a gyártó európai Airbustól, amelyeket először az ázsiai útvonalain használ majd. 2017 harmadik negyedévétől kezdődően viszont már az európai és észak-amerikai repülőtereken is találkozhatunk majd az Asiana legújabb szélestörzsű gépeivel. Az első transzkontinentális járatok Londonba és San Franciscóba indulnak majd Szöulból. Az Airbusnak jelenleg 821 darab A350-re vonatkozó megrendelése van 44 légitársaságtól világviszonylatban.Fotó: Airbus
Április 20-án átadta az európai Airbus repülőgépgyár a legelső elkészült A321neo utasszállító gépet az amerikai Virgin America légitársaságnak. Az új generációs CFM LEAP–1A hajtóművel ellátott egyfolyosós gépet a hamburgi gyárban vehették át ünnepélyes keretek között a légitársaság munkatársai. A Virgin America volt az  első olyan légitársaság, amely 2010 decemberében megrendelést adott le az Airbusnak az új A320neo típusvoltázatra. Az új A321neo köszönhetően az új generációs erőforrásnak 50 százalékkal kevesebb nitrogén oxidot bocsájt ki, mint amekkora az arra vonatkozó hatósági előírás. Emellett 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot is fogyaszt, mint a Virign America jelenlegi gépparkjában repülő modellek. Az alacsonyabb fogyasztás révén az új gépek egyenként 5000 tonnával kevesebb széndioxidot is termelnek éves szinten. Az A321neo a legnagyobb tagja az A320neo famíliának s jelenleg több, mint 1300 példányra van megrendelése az Airbusnak. A Virgin America jelenleg 63 Airbus A320-as családba tartozó gépet üzemeltet,…
Gyorsítja az orosz United Aircraft repülőgép gyártó konzorciumba tartozó Szuhoj repülőgépgyár az általa tervezett és gyártott SuperJet 100-as regionális utasszállító repülőgépek gyártási és átadási üzemét. A terv az, hogy 2016-hoz hasonlóan idén már kétszer annyi SSJ100-ast adnak át az orosz megrendelőiknek, mint amennyit 2014-ben szállítottak le. Az átadási idő ilyen mértékű lecsökkentését az által kívánja a Szuhoj gyár elérni, hogy felgyorsítja az elkészült gépek utasterének a belső kialakítását, a légitársaság színeire történő festés időtartamát, az átadásra váró elkészült példányok berepülési programját, illetve az átadás-átvételhez szükséges adminisztrációs feladatok végrehajtását. 2014-ben még hatvanhat napot vett igénybe ez a folyamat, amelyet 2015-re már ötvenkettőre csökkentettek. 2016-ban pedig már csak huszonnyolc napra volt szükség, ahhoz, hogy egy SSJ100-ast átadhassanak a megrendelőjének. A végszerelés és az átadási folyamat idejének a csökkentését a Szuhojnál végzett felmérést követő gyártás racionalizálási folyamat eredményeként tudta a cég elérni. Ennek…
Szinte majdnem napra pontosan 50 évvel az első B 737-100-as szűzfelszállását követően 2017. április 13-án csütörtökön a levegőbe emelkedett első ízben az amerikai Boeing repülőgépgyár legújabb B 737-9 MAX típusú új generációs repülőgépe. A B 737-9 MAX a nagyobbik testvére a már berepülési programban szereplő B 737-8 MAX-nek. A 2,2 méterrel hosszabb törzsének köszönhetően ez a típusváltozat 16 üléssel több férőhellyel rendelkezik mint a kisebb testvére, lehetővé téve akár 220 utas szállítását is a fedélzetén. A gép hatótávolsága 3515 tengeri mérföld, azaz 6327 km. Ennek a hatósugárnak köszönhetően a B 737-9 MAX-szel bármilyen olyan útvonal lerepülhető, ahol jelenleg más egyfolyosós gépek üzemelnek. Az április 13-ai berepülésen Christine Walsh és Ed Wilson tesztpilóták vezették a gépet, amely a Renton Field-i felszállást követően 2 óra 42 percet töltött a levegőben. Ezt követően pedig a Seattle-ben lévő Boeing Fielden landolt sikeresen. Az első…
Már csak percek vannak addig hátra, hogy a levegőbe emelkedjen az amerikai Boeing repülőgépgyár legújabb egyfolyosós repülőgépe, a B 737-9 MAX. A Boeing által élőben közvetített WEBCAST adás szerint várhatóan magyar idő szerint este fél nyolc előtt pár perccel száll majd fel a típus első példánya. Az esemény különlegességét az adja, hogy alig egy héttel ezelőtt ünnepelte a Seattle-i székhelyű gyár a B 737-es repülőgép típus legelső, B 737-100-as változatának az 50 évvel ezelőtti szűzfelszállását.Akit érdekel a B 737-9 MAX szűzfelszállása, az az alábbi linken követheti a látványos eseményt:http://www.boeing.com/commercialFotó: Boeing
A Boeing tervei szerint a mai napon, azaz 2017. április 13-án hajtják végre az új generációs Boeing B 737 MAX gépcsalád második elkészült példányának, a B 737-9 MAX-nek a szűzfelszállását. A Boeing a gyár rentoni egységéhez tartozó futópályájáról indítja útjára a legújabb MAX-változatot, természetesen csak akkor, ha ehhez megfelelőek a meteorológia körülmények és a mérnök műszaki részleg is engedélyt ad a berepülésre.Alig egy hónapon belül ez lesz a második új Boeing típus szűzfelszállása, hiszen nem olyan régen lehettűnk tanúi az új B 787-10-es Dreamliner első repülésének. Most pedig a MAX család második tagjának a berepülési programja kezdődhet el. Az új B 737-9-es 16 utassal többet képes szállítani, mint a kisebb B 737-8-as változat, és minden olyan útvonalon repülhet, amelyet ma egyfolyosós gépekkel üzemeltetnek a légitársaságok világszerte, köszönhetően a 3515 tengeri mérföldes (6327 km) hatótávolságának.Aki élőben szeretné nyomon követni a B…
A HungaroControl Zrt. és a román léginavigációs szolgálat, a ROMATSA segítségével a bolgár légtérben is megvalósult március 30-tól a „free route”, azaz a szabad légtér koncepció. A repülőgépek korlátozások nélkül, szabadon használhatják a légteret, a meghatározott ki -és belépőpontok között, akár a lehető legrövidebb útvonalon. Az eddigi tapasztalatok alapján mindez tovább csökkenti a repülőgépek üzemanyag-felhasználását és a károsanyag-kibocsátást. Közel 1,5 millió kilométerrel csökkent a Magyarország felett átrepülő járatok útvonala, a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takarítanak meg és több mint 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe – ez a mérlege a HungaroControl Zrt. által 2015 februárjában bevezetett HUFRA (Hungarian Free Route) kezdeményezésnek. A HungaroControl Zrt. által kidolgozott és Európában elsőként, 2015 februárjában bevezetett megoldás lényege, hogy a teljes légi útvonalhálózat törlésével lehetővé teszi a magyar légtér korlátozások nélküli, szabad használatát, az országhatáron meghatározott ki -és belépőpontok…
Március 31-én jelentette be a lengyel kormány és az amerikai Boeing repülőgépgyár, hogy  aláírták azt a szerződést, amelynek a kererében a lengyel politikai vezetés három darab új Boeing B 737-es VIP repülőgépet vásárol az amerikai gyártótól a kormányzati repülések végrehajtására. A három B 737-es közül kettő a BBJ 2-es (Boeing Business Jet 2) változat, egy pedig a B 737-800-as alaptípusnak a VIP átalakított változata. A lengyel kormány 2017-től veszi át az új kormánygépeket, amelyek közül az utolsót 2020-ban szállítja majd le a Boeing Varsó számára. A BBJ 2-es VIP változat 30 utassal képes nonstop megtenni a Varsó New York távolságot. Fotó: Boeing
A Focus német magazin március 25-i számában cikk jelent meg arról, hogy a Lufthansa megfontolhatja a két éve bevezetett, a pilótafülkében két személy állandó tartózkodását előíró belső eljárásának (az úgynevezett „4 szem elvének”) a megszüntetését. A Germanwings 9525-ös járata 2015 március 24-én zuhant le Franciaországban, miután az egyik pilóta kizárta pilóta társát (a járat kapitányát) a pilóta fülkéből, és a gépet szándékosan a közeledő hegyoldalnak vezette.  A gépen összesen 150 személy vesztette életét. A nyomozás után akkoriban hamar egyetértettek a biztonsági szakemberek és a politikusok is, hogy ha ketten lettek volna a pilótafülkében, a szándékos lezuhanás valószinűleg elkerülhető lett volna (a kizárás biztosan). Az esemény után bevezetett szabály előírja, hogy ha a két pilóta egyike elhagyja a pilótafülkét, akkor egy utaskísérőnek be kell lépnie helyette mindaddig, amíg a második pilóta vissza nem tér a fülkébe. Szinte minden légitársaság be is…
Március 9-én megkapta az FAA, Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal típusalkalmassági bizonyítványát az amerikai Boeing repülőgépgyár legújabb egyfolyosós repülőgép típusa a B 737 MAX 8-as. Így forgalomba állhat immár a nagy sikerű B 737-es gépcsalád legújabb generációs sorozatának az első típusváltozata. Az új B 737 MAX 8-as berepülési programja éppen egy évvel ezelőtt kezdődött Seattle-ben, amelyben összesen négy teszt repülőgép vett részt. A program során minden olyan kritériumnak megfelelt az új generációs B 737 MAX, amely feltétele annak, hogy a típus immár kereskedelmi forgalomban repülhessen. Az első légitársasági gép átadása az FAA bizonyítvány megszerzéséven immár lehetővé vált a Boeing számára.Az új B 737 MAX 8-as a legújabb típusváltozata az 1960-as évek vége óta gyártott B 737-es gépcsaládnak, amelyet a B 737 MAX 7-es és MAX 9-es követ majd, illetve szó van a MAX 200-as típusváltozat piacra dobásáról is. A B 737…
Március 7-én bemutatta az amerikai Bell helikoptergyár a legújabb FCX–001-es típusjelzésű koncepció helikopterének a számítógáes grafikáját a dallasi HELI-EXPO kiállításon. A nagy múltú helikoptergyár – amely immár 80 éve tervez és épít forgószárnyasokat – fél évvel ezelőtt hozott létre egy olyan mérnöki csapatot, amely feladatul kapta, hogy a jelenlegi legmodernebb, csúcstechológiai fejlesztéseket figyelebe véve tervezze meg az általa elképzelni vélt új generációs helikopter koncepcióját. Ennek eredményeként született meg az FCX–001-es koncepció helikopter. Az új elképzelés szerint megálmodott helikopter minden olyan technikai újdonságot magában foglal, amely a Bell mérnökei szerint jellemezni fogja majd a jövő helikoptereit és maximálisan megfelel a pilóták és az utasok elvárásainak. Az új forgórszárnyasról Dallasban bemutatott számítógépes grafika ennek a folyamatnak az első lépcsőfoka. A látványterven kívül számos konkrét javaslat is született a tekintetben, hogy melyek azok a technikai fejlesztések, amelyek meghatározóak lesznek a jövő helikoptereinek a…
2017 januárjában már bizonyos lett, hogy a német főváros új, csúcstechnológiát megjelenítő repülőtere még az idén se várja az utazó közönséget. A határidő halasztások hivatalosan a hatodiknál tartanak. A megrendelők és a kivitelezők egyetlen dologban jutottak közös nevezőre: egyformán tanácstalanul élik meg a legendás német pontosság kudarcát. Michael Müller 2014 decembere óta Berlin polgármestere, ám beiktatásakor aligha gondolta, hogy a következő három évben állandó programként fogja bejelenteni a német főváros új repülőtere megnyitásának újabb és újabb dátumait. Az idén januárban Erfurtban óvatosabb volt. Csupán annyit közölt, hogy 2017-ben bizonyosan nem lesz megnyitó. A fantomrepülőtér naponta egymillió euróba kerül, a bérlő nélkül üresen szunnyadó belső terek havonta húsz millió eurót nem keresnek meg a reménybeli üzemeltetőknek. Berlin polgármestere eközben kénytelen arról beszélni, hogy a megnyitás bizonyossága legfeljebb 2019-re, vagy 2020-ra válhat valósággá. Ha nem Németország harmadik legnagyobb repülőteréről lenne szó el…
Nem írják elő kereskedelmi légitársaság kötelező alapítását a légitaxizás és a sétarepülés vállalkozói számára Oroszországban egy új – egyelőre elfogadás előtt álló – szabályozás-tervezet szerint. Az egyszerűsítés különösen az Urálon túli, gyéren lakott települések légiközlekedésében jelent majd milliókat érintő utazási lehetőségeket. Az un. kisméretű légieszközök üzemeltetői a mai napig csak úgy szállíthatnak fizető utasokat Oroszországban, ha e tevékenységet a hatóságoknak bejelentik és kereskedelmi légitársaságot hoznak létre, egészen pontosan úgy, mint a naponta milliós utasforgalmat magukénak tudó nagyvállalatok. Ezt a helyzetet hivatott megváltoztatni az a tervezet, amelyet az orosz közlekedési minisztérium már elfogadott a hajózó, üzemeltető, gazdálkodó és utasszervező közösségek szakértőinek bevonásával, hónapokon át tartó konzultációt követően. A legfontosabb akadály tehát elhárul a kisgépesek, köztük a könnyű helikopteresek elől, hiszen – egy-két kivételtől eltekintve – alig vállalta bárki is egy „igazi” légitársaság kritériumainak teljesítését. A repülés biztonságával és a szakmai feltételeknek…
A nemrégiben beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump a napokban találkozott a nagy légitársaságok, repülőterek és cargo cégek vezetőivel. A találkozón a  légitársaságok újból felvetették Trumpnak azt az ötletüket, hogy javasolják részben (vagy egészben) privatizálni az amerikai légi irányítást, vagyis inkább ki szeretnék azt vetetni az amerikai légügyi hatóság (FAA) kezeléséből. Az ok: véleményük szerint a Kongresszus által irányított modernizációs döntések lassúak, hatékonytalanok és ezáltal hátrányt szenvednek az ezt használó légitársaságok. Az új felállásban egy non profit szervezetbe integrálnák az országos légiirányítást, amelyenek a tulajdonosai a légitársaságok lennének egy később kialakított súlyozás szerint. A világban több országban le van választva a légiirányítás a kormánytól (vagy a parlamenttől), de arra nem sok példa van, hogy ne állami cégként üzemelnének azok. A javaslatnak pártolói mellett természetesen ellenzői is vannak. Az egyik ilyen csoport a kis repülős magáncégek, akik attól tartanak, hogy a…
Február 9-én bemutatták a Lockheed Martin mariettai gyárában az első elkészült, civil teherszállításra szánt LM–100J Super Hercules kargógépet. A most elkészült új változat berepülése is hamarosan megkezdődik miután minden földi teszttel elkészülnek a gyár mérnökei. Az amerikai gyártó még 2014 feburárjában jelentette be, hogy piacra dobja a nagy sikerű C–130J Hercules polgári teherforgalomra szánt változatát, s meg is kezdte ezzel kapcsolatban az amerikia szövetségi légügyi hivatallal (FAA) az erre vonatkozó engedélyeztetési eljárás előkészítését. A típus legmodermebb és egyben legújabb katonai változata, a C–130J már 16 különböző légierőnél áll hadrendben, s túl van több, mint 1,5 millió repült órán, ami jól illusztrálja a megbízhatóságát és a sikerét. A most elkészült LM–100J a kilencedik gyártási változata az eredeti C–130J Super Herculesnek, amely egyben azt is jelenti, hogy a polgári teherszállító változat a tizenhetedik alkalmazási módja a C–130J-nek. Az új civil Super Hercules…
A repülés történetének meghatározó repülőgép típusai immár az Airbus A320-as, az A340-es és az A380-as, amely utóbbi típus 2007-ben állt forgalomba. A gépeket gyártó Airbus vezetősége a napokban jelentette be, hogy az említett típusok kifejlesztéséhez, azaz a berepülésekhez és hatósági engedélyek megszerzéséhez használt prototípusok példánya közül négyet átad két repülési múzeumoknak. A Párizs Le Bourget repülőtéren lévő légi és űrkutatási múzeumnak, illetve a Toulouse-i Aeroscopia repülési múzeumnak.A négy kiválasztott gépek közül az első az MSN1-es gyári számú A320-as repülőgép, amely a nagy sikerű A320-as keskeny törzsű gépcsaládjának a legelső repülőképes példánya volt, s amelyet már korábban kivont az Airbus az aktív berepülő flottájából. Ezen kívül még múzeumba kerül az MSN360-as gyári számú A340-600-as négyhajtóműves szélestörzsű gép, illetve MSN2-es és MSN4-es gyári számú A380-as szuperjumbó.Az első átadásra szánt példány az MSN4-es gyári számú A380-as szuperjumbó, amely a tervek szerint február 14-én…
Közel 3000 látogatót ért el személyesen, és több mint 3700 érdeklődőt regisztrált online a HungaroControl a nyári toborzási és munkáltatói márka építését szolgáló kampánya során. A három könnyűzenei fesztiválon kimagasló érdeklődést hozott az impozáns, 18 méteres TORONY!MAGAS installáció - melyből a bátrabbak ki is ugorhattak, valamint a hozzá tartozó AIRbility applikáció. Az appot - amely a légiforgalmi irányításhoz szükséges készségeket méri - letöltők eddig 108 000 játékot indítottak. Az installáció központi eleme, a 18 méteres torony tudatos döntés eredménye volt, hiszen a repülőtéri irányítótorony, Magyarország „légi kapuja” a HungaroControlhoz és az irányításhoz kötődő ikonikus épület. A három fesztivál (VOLT, EFOTT, SZIGET) közel 3000 látogatója a felszállási engedélyt az AIRbility nevű applikáció letöltésével és a napi célpontszám elérésével szerezhette meg. A CheckIn Point-ot elhagyva, a futópályán lehetett elérni a TORONY!MAGAS-t, ahol a kilátó tér felé vezető séta során az irányítással kapcsolatos, és…
Igen komoly felháborodást keltett a hazai közforgalmi pilóták körében az az írás, amely múlt héten jelent meg az Index hírportálon. A cikk negatív fényben tüntette fel azokat a hazai kereskedelmi pilótákat, akik különféle külföldi, illetve magyar légitársaságoknál dolgoznak azt állítva, hogy a tudásuk csak közelíti a világszínvonalat, de el nem éri azt. Szerkesztőségünk erre reagálva írt egy válasz cikket, amely kapcsán számos köszönő és támogató megkeresést kaptunk azoktól az emberektől, akiket személyesen is érintett a támadás. Ez úton is köszönjük ezeket. Ugyanakkor a témához kapcsolódóan megkérdeztük a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalától, hogy mekkora azoknak a köre, akik hivatásos pilótaként keresik ma a kenyerüket a magyar hatóság által kiállított szakszolgálati engedély birtokában. Mint azt a hivataltól megtudtuk, az LH jelenleg közel ötszáz (480) FCL és Nemzeti ATPL (Air Transport Pilot License) jogosítással rendelkező pilótát tart nyilván, illetve rajtuk kívül még…
Elsőre ez a cím jutott az eszembe, amikor az Index szombati, pilótaképzéssel és a közelmúlt hazai légi baleseteivel kapcsolatos írását elolvastam. Sajnálom, hogy a szerző a szenzáció hajhászás helyett nem vette arra a fáradtságot, hogy egy kicsit is utána nézzen a valóságnak és nem olyan szakembereket keresett meg, kérdezett meg, akik a kisgépes és a kereskedelmi repülésben járatosak, vagy azokon dolgoznak. Esetleg rákérdez a témára az Aeromagazin szakíróinál, akiknek teljes rálátásuk van a nemzetközi és a hazai repülő élet teljes spektrumára. Ehelyett megkérdezett egy sárkányrepülő oktatót, ami ebben a témában olyan, mintha egy kenus mondana vélemény a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó vezetéséről. Amivel nem Nagy Richárdot szeretném minősíteni, hanem azt, hogy “szakértőként” hozzászólt a témához… Az a megállapítás, hogy csak a gazdagokból lehetnek kereskedelmi pilóták nem csak valótlan, hanem sértő is azokra nézve, akik a hitüknek, tehetségüknek, akaraterejüknek köszönhetően érték…
Rosztovban a FlyDubai gép körözésének időpontjában, egy Tadzsikisztánból érkező gép leszállt, majd fél óra múlva elindult célpontja felé. Az orosz pilóta 16 éves kora óta repül, tanulmányait Tambovban, a katonai repülőfőiskolán végezte egykor.A rosztovi légijáratokról szóló adatsor tanúsága szerint a szerencsétlenül járt, Dubajból érkező, Boeing–737-800 gép a jobb időjárásra várakozva körözött a környéken, miközben egy Tadzsikisztánból érkező járat leszállt. A Komszomolszkaja Pravda híradása szerint, Rif Szadikov pilóta hallotta 2016. március 19-én, szombaton hajnalban a torony és a 981-es járat pilótájának párbeszédét. Az Uralszkije Avialinyii pilótája maga is tapasztalta, hogy rosszak a látási viszonyok, de az 51 éves kapitány számára a rosztovi esőzés és szél nem jelentett újdonságot. A pilóta a vállalt kötelezettségeire hivatkozva nem nyilatkozott. Emlékezetes, hogy a dubaji gép 2 óra 9 percen át körözött a leszállásra várva. –Megrázott bennünket a Rosztovban történt tragédia – mondta Szadikov volt kollégája,…
Február 12-én délután négy óra előtt pár perccel indult a német Lufthansa légitársaság első hivatalos nyító járata a cég legújabb A320neo repülőgépével az Airbus hamburgi gyárából a frankfurti nemzetközi légikiötőbe. Az új generációs Airbus keskenytörzsűt ezen az úton mutatta be a német légitársaság és az Airbus a nemzetközi sajtó munkatársainak, akik a fedélzeten ki is próbálhatták az új neót a Hamburg-Frankfurt útvonalon. Jómagam a 7A ülésre kaptam a beszállókártyám, vagyis éppen az új generációs Pratt & Whitney PW1100G hajtóművek szomszédságában ülhettem. Komoly váarkozással néztem az út elébe, hiszen az Airbus új A320neo-ja igen komoly újításokat tudhat a magáénak. Többek között éppen a PW erőforrásoknak köszönhetően. Nos, az első meglepetés akkor ért, amikor a személyzet bekapcsolta a gázturbinákat. Szinte semmilyen zaj nem szűrődött be ebből az utastérbe. A második meglepetéssel pedig akkor szembesültem, amikor a felszálláshoz "rátolta" a pilóta a gázt…
Február 12-én ünnepélyesen átadta az Airbus repülőgépgyár a második új generációs A320neo repülőgépét a Lufthansának, amely a típus bevezető légitársasága. Az első A320neo január 25-e óta már repül a Lufthansa flottájában, de csak a Frankfurt-München-Hamburg útvonalon, mert a gép Pratt & Whitney hajtóművével kapcsolatban egyelőre szoftver problémák vannak, amelyet a P&W vezérigazgatójának, Robert Leducnak az ígérete szerint áprilisra megoldanak, így az új típus immár nem csak ezeken a desztinációkon repül majd, hanem Európa-szerte.A géppel 3 órakor repülünk át Hamburgból Frankfurtba, amiről szintén beszámolunk az Aeromagazin weboldalánA második A320neo a hamburgi gyár előterén, mellette a januárban átadott első A320neoA PW1100G-JM új generációs hajtóműMinden fontos információ szerepel a gép oldalán az új neorólIlyen a hajtómű hátulról
2015. december 7-én este, a Polgári Repülés Világnapja alkalmából adott szakmai fogadás keretében átadták a 2015. évi a Magyar Polgári Repülésért Érdemérmeket. A légiközlekedési terület széles rétegét átfogó Kuratórium javaslata alapján a közlekedést felügyelő miniszter Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet adományozott Benkő Attilának, a sármelléki repülőtér vezetőjének, elismerve mindazt az erőfeszítését, amit a sármelléki repülőtér fenntartásáért, ismételt üzembe helyezéséért, üzemeltetéséért tett; Lichtenberger Tamásnak, a Lufthansa légitársaság budapesti station managerének, kiemelve a budapesti nemzetközi repülőtérre közlekedő légi társaságok képviselőjeként végzett tevékenységét; posztumusz Notheisz Antal hőlégballonosnak, akinek nevéhez köthető az első magyar hőlégballon gyártás megvalósítása, illetve több fejlesztés a hőlégballonok gyártása és működtetése terén; Rácz Jánosnak, a BASE Kft. minőségbiztonsági managerének, a Lufthansa Technik Budapest nyugalmazott igazgatójának az elmúlt évtizedekben végzett kimagasló innovativ tevékenységéért. Magyar Polgári Repülésért Junior Díj kategóriában két elismerést ítélt oda a Kuratórium Gyöngyösi Diánának, a Travel Service közelmúltban felavatott…
2. oldal / 5