2017 szeptember 23

RSS Facebook

Repülőtér
Május 10-én közös bemutatót tartott a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéri tűzoltósága és a Rockwool Kft. abból az alkalomból, hogy a tűz- és épületszigetelési cég támogatásként ismét elláta a repülőtéri tűzoltókat olyan speciális tűzálló szigetelőanyaggal, amellyel évekig tudják majd gyakorolni a zárt teres tűzoltást a ferihegyi lánglovagok egy speciálisan átalakított konténerben. Sőt a bemutató során arra is lehetősége nyílt az Aeromagazinnak, hogy a tüzet testközelből, azaz a konténeren belülről élje át a repülőtéri tűzoltók speciális védőfelszerelésében és felügyeletével. Vagyis ma szó szerint tényleg átestünk a tűzkeresztségen! A meghívott újságírókat Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes fogadta, aki elmondta, hogy 2010-ben Svédországban járt egy továbbképzésen, s ott látta először azt a fajta zárt teres tűzoltási gyakorlatot, ahol a tűzoltók egy arra speciálisan kialakított konténerben gyakorolhatták, hogy miként kell egy olyan zárt helyiségben tevékenykedniük, ahol tűz, lángok és a füstben még éghető anyagok…
Ma délután a köd és a szürkület leple alatt egy német Ju–52/3m landolt a budaörsi repülőtéren. A Luftwaffe festésű katonai szállítógép feltehetőleg Skorzeny ezredes elit ejtőernyős alakulatát szállította a főváros melletti repülőtérre, hogy egy titkos akció keretében elrabolják Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó kisebbik fiát, hogy őt Németországba szállítsák.Talán ez lehetett volna a hír mintegy hetven évvel ezelőtt a Budaörsi Harsonában, amikor valóban megtörtént a legifjabb Horthy fiú elrablása. De az is tény, hogy ma, 2017. február 14-én délután leszállt a HB–HOP lajstromjelű svájci Ju Tante a budaörsi repülőtéren, ahol egy filmforgatás részeként szerepel majd. A gép valóban német katonai zöld festést kapott és oldalán jól látható a fekete kereszt is.Ha tudunk a későbbiekben részletesen is beszámolunk a Ju–52-es budaörsi látogatásáról.Fotó: Aeromagazin
Minden idők legerősebb április utasforgalmát regisztrálta a Budapest Airport – összesen 840 486 utas érkezett és indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Ez pontosan 10,8 %-kal magasabb, mint egy évvel ezelőtt és több, mint a kétszerese az EU-tagállamokban mért forgalomnövekedésnek. Nagyon erős forgalommal indult a nyári menetrend első hónapja a Budapest Airportnál, mert még soha nem volt ekkora forgalom az év negyedik hónapjában, mint az idén. A 840 486 főnyi utas 6-7 évvel ezelőtt egy erős június-júliusi hónapban fordult meg a repülőtéren. A budapesti forgalom növekedési üteme elérte a 10,8 %-ot a tavalyi év áprilisához viszonyítva, az év eleje óta pedig 12,1 % a tavalyi év első négy hónapjához képest. A le- és felszállások száma 3,9 %-kal volt több mint 2014 áprilisában, a gépek kihasználtsága (az ún. load-factor) elérte a 79,8 %-ot. Ami az év eleje óta tapasztalható forgalom-növekedést illeti,…
Hatvanöt éve, 1950. május 7-én kezdte meg működését a magyar főváros új repülőtere. A történelmi esemény aznap reggel az első Li-2-es utasszállító repülőgép átrepülésével kezdődött Ferihegyen, ezzel indult el a polgári repülés a mai is működő repülőtéren. Az első évben 7 133 utas fordult meg a repülőtéren, 2014-ben ez a szám meghaladta a 9 milliót. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, korábbi nevén Ferihegyi repülőtér története még ennél is korábbra nyúlik vissza. A repülőtér területét már 1938-ban kijelölte a főváros kettős használatú, polgári-katonai repülőtér céljaira, azonban a II. világháború közbeszólt. Ferihegyen – bár megindult az ifj. Dávid Károly által tervezett egyedi, Bauhaus-stílusú utasforgalmi épület kivitelezése – elsősorban a Magyar Királyi Légierő és a Repülő Kísérleti Intézet hangárjai épültek meg, civil utasforgalom alig volt. A repülőteret 1944-ben több szövetséges bombatámadás is érte, emiatt csak 1950-re épült újjá (az eredeti tervek alapján) és…
Dinamikus növekedés indult a légi teheráru szállítás (air cargo) területén az év elején Budapesten, ráadásul egyre újabb kapacitásokat kínálnak a magyar főváros repülőterén a légitársaságok. Hosszú évek stagnálása után a gazdasági fellendülés felszálló pályára állította a légi teheráru szállítást is, bár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nemcsak a magyar gazdaság cargo-igényeit szolgálja ki. 2015 márciusában nem kevesebb, mint 10 %-al haladta meg a légi teheráru forgalom (air cargo) az előző év hasonló időszakának adatait. Az abszolút számok is a fejlődés tényét támasztják alá: a márciusban megmozgatott 8 300 tonna árú tömege rekordnak számít az elmúlt három év adataival összehasonlítva. A budapesti repülőtér ideális cargo-központtá válhat, hiszen jelentős fejlesztési potenciállal, kiváló közúti és vasúti összeköttetési lehetőséggel rendelkezik, méghozzá úgy, hogy 20 európai ország érhető el a repülőtér közúti vonzáskörzetének számító 1000 kilométeres sugarú körben. A cargo-forgalom fellendüléséhez az is hozzájárult, hogy…
Minden korábbinál erősebb volt az évkezdet a Budapest Airport termináljain – majdnem kétmillió utas érkezett és indult az első negyedévben. A légiközlekedésben hagyományosan leggyengébb forgalmú időszakban, vagyis januárban, februárban, és márciusban is folytatódott, sőt tovább gyorsult az utasforgalom növekedése Budapesten. 12,6 % - ennyivel növekedett a budapesti utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2014 hasonló időszakához képest és egészen pontosan 1 969 029 utas fordult meg a terminálokon. Ez minden idők legerősebb évkezdete Ferihegyen. Az első negyedévben 5,5 %-kal növekedett a repülőgépmozgások, azaz a fel- és leszállások száma a Budapest Airport futópályáin, amelyek átfogó felújítását éppen a tavalyi évben végezték el. A repülőtéri statisztikákból az is kiderül, hogy a charter forgalom kezd magára találni a tavalyi megtorpanás után és idén a nyaralójáratok forgalma 16,4 %-kal nőtt az előző évhez képest. A légitársaságok sorrendjét továbbra is a Wizz Air vezeti magabiztosan…
2015. április 3-án járt a Budapest nemzetközi repülőterén az OK–UBA lajstromjelű cseh L–410-es a Citywing légitáraság járataként
Budapest, 2015. március 17. Az Air China kínai nemzeti légitársaság még idén tavasszal heti négy járatot indít Peking és Budapest között. A Budapest Airportnál megkezdték a technikai előkészítést az új járat kiszolgálásával miután kormányszintű megállapodás született Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti közvetlen légi összeköttetés felújításáról. Az Air China heti négy járattal kezdi meg a szolgáltatást a Peking-Budapest útvonalon, úgy, hogy a tervek szerint a kínai gép – a mostani hírek szerint – 19:40-kor érkezik Budapestre, majd 21:10-kor indul vissza Kínába. Az Air China az új budapesti útvonalon Airbus A 330-200 típusú gépeket állít forgalomba, amelyek fedélzetén 30 business- és 207 turista osztályú helyet kínálnak. A mostani tervek szerint a gépek hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek Peking és Budapest között. A közvetlen Budapest-Peking járat 2012-ben szűnt meg, amikor a Malév csődje után a Hainan Airlines úgy döntött: a budapesti…
Budapest, 2015. március 12. Egymás után másodszor szerezte meg a Budapest Airport a Skytrax brit légiközlekedési elemző cég felmérésén a legjobb kelet-európai repülőtérnek járó díjat. Az utasok véleményének összesítésén alapuló rangos Skytrax-elismerést Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója vette át a Párizsban zajló Passenger Terminal EXPO 2015 nemzetközi kiállításon. Óriási sikere a hazai légiközlekedésnek, hogy 2014 után idén is a régió legjobb repülőterének választották az utasok a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A nemzetközi légiközlekedési minőségvizsgáló és tanácsadó cég, a brit Skytrax független utaselégedettségi felmérésében világszerte nem kevesebb, mint 550 repülőtér vett részt, a szavazás összesítése alapján ítélik oda a díjakat. A 2015-ös elismeréseket idén Párizsban a Passenger Terminal EXPO 2015 repülőtéri szakkiállításon adták át. „A Kelet-Európa legjobb repülőterének járó Skytrax-díj az egyik legrangosabb szakmai kitüntetés, amit a nemzetközi légiközlekedésben elérhettünk. Ugyanakkor ez egy nagyon fontos visszajelzés is a…
Mint arról az Aeromagazin nyomtatott változata a márciusi számában beszámolt, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat azt tervezi, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér irányítótornyát a jövőben egy távoli irányítótoronnyal (Remote Tower) váltja fel. A koncepció lényege, hogy a most meglévő torony szerepét kiváltják az ANS III komplexumban létrehozandó irányító helyiséggel, s a jövőben onnan zajlik majd a Ferihegyre érkező és onnan induló gépek irányítása. Ehhez kapcsolódó hír, hogy a svéd légiforgalmi irányító szervezet, az LFV is hasonlóan kívánja a jövőben megoldani a svédországi polgári repülőterek torony irányítását. A Saab március 12-én jelentette be, hogy ennek az elképzelésnek a keretében állapodott meg arról az LFV-vel, hogy a linöpingi székhelyű cég által kifejlesztett rendszer alkalmazásával oldják meg a jövőben a linköpingi nemzetözi repülőtér torony irányítását is. Ez lesz a harmadik olyan repülőtér Svédországban, ahol az LFV bevezeti a Remote Tower irányítási rendszert…
Mintegy háromszáz millió forint értékű zajvédelmi beruházással korszerű hajtómű próbázó létesítményt épített a Liszt Ferenc repülőtéren a Budapest Airport. A speciális hangelnyelő- és sugárterelő elemekből álló szerkezetet ünnepélyes keretek között ma avatták fel. A Budapest Airport zajvédelmi programjában is szereplő beruházáshoz hasonló fejlesztésre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon. Az új létesítmény átadásán jelen volt Ughy Attila, a főváros XVIII. kerületének polgármestere, országgyűlési képviselő (FIDESZ) valamint számos környékbeli település polgármestere, önkormányzati képviselője. A légijárművek karbantartása során a hajtóműveket időnként részleges, vagy maximális teljesítményen kell rövid ideig működtetni – a földön. Ez az eljárás a repülésbiztonság szerves része, hiszen csak olyan repülőgéppel szabad a levegőbe emelkedni, amelyeknek hajtóművei hibátlanul működnek. Ennek a tesztelésére van szükség az ún. hajtómű próbázó helyekre és mivel ez a művelet a felszállásokhoz hasonlóan jelentős hangkibocsátással jár, így egyik összetevője az úgy nevezett repülőtéri földi zajoknak. A…
A Budapest Airport 15 napos határidővel felmondta a haszonkölcsön szerződést a repülőtéri szabadtéri repülőgép parkot üzemeltető alapítvánnyal. A népszerű repülőtéri autóbuszos látogatások tavasszal új üzemeltetővel folytatódnak, ahogy a szabadtéri múzeum is továbbra látogatható lesz – megújult tartalommal. A ferihegyi szabadtéri repülőgép emlékpark jogi helyzete majdnem egy évtizede rendezetlen volt, a múzeumot üzemeltető alapítványnak nem is volt aláírt szerződése arról, hogy egyáltalán joga van a repülőtér területén a skanzenban a működésre. Az emlékparkban a szabad ég alatt tárolt repülőgépek állapota leromlott, az üzemeltetés színvonala messze elmaradt a Budapest Airport várakozásaitól, számos szempontból méltatlan volt a magyar polgári repülés emlékeinek megőrzéséhez.A jelenlegi üzemeltetővel emiatt a Budapest Airport 15 napos hatállyal felmondta a haszonkölcsön szerződést és tavasztól már mások üzemeltetik a repülőtéri emlékparkot. A népszerű repülőtér látogatások is tovább folytatódnak, a korábbinál mind szakmai, mind egyéb szempontból lényegesen magasabb színvonalon. Az emlékparkban található…
Éves szinten összesen 10 százalékkal mérsékelte szén-dioxid kibocsátását a Budapest Airport. A budapesti repülőteret üzemeltető cég 2012-ben számított emissziós adatai alapján megállapítható, hogy több mint egy teljes havi átlagos CO²-mennyiséggel csökkent a légikikötő úgynevezett karbon lábnyoma, ami az éghajlatváltozást előidéző környezetterhelés elfogadott nemzetközi mutatószáma.A kibocsátás újabb jelentős csökkenése egyrészt a forgalom-visszaesés számlájára írható, másrészt a Budapest Airport tudatos energiaracionalizálási tevékenységével magyarázható. Tény, hogy a Malév, mint bázis légitársaság összeomlása (2012. február 3.) önmagában is jelentős csökkenést eredményezett a szén-dioxid kibocsátásban. Emellett a repülőtér folyamatos környezetvédelmi erőfeszítéseit igazolja, hogy az emissziós adatok már évek óta egyre kedvezőbben alakulnak. A kibocsátás még az utasforgalmi szempontból rekordévnek tekinthető 2011-ben (akkor 8,9 %-kal nőtt az utasforgalom) is csökkent, méghozzá közel 8 százalékkal. Tavaly a hatékony energiafelhasználás eredményeként egyebek mellett 850 000 köbméter földgázt sikerült megspórolni a repülőtéren. Ez a mennyiség hozzávetőleg megegyezik egy teljes…
Több mint húszezer hibát vétettek a kivitelezők az új berlini nemzetközi repülőtéren, amelynek átadását már négyszer el kellett halasztani a sorozatos problémák miatt. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint a több hónapig tartó ellenőrzés során a csempézési hibáktól a 60 kilométer hosszúságú hűtővezeték-rendszer szigetelésének elmulasztásáig valamennyi problémát összegyűjtötték, majd a súlyosság alapján rangsort állítottak össze. A hibakatalógus "biztosítja a beruházás teljes átláthatóságát" - mondta a lapnak Rainer Bomba, a közlekedési és építésügyi minisztérium államtitkára. A munkálatokat ezentúl a lista alapján folytatják a 280 ezer négyzetméteres terminálon és a kapcsolódó létesítményeken. "Nem csupán dokumentáljuk az kudarcot, hanem egymás után kijavítjuk a hibákat" - mondta az államtitkár.A Willy Brandt nemzetközi repülőtér a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb szabású beruházás. A csaknem 2000 labdarúgó pálya nagyságú területet elfoglaló repülőtér az észak-európai térség legnagyobb légiközlekedési csomópontja lesz. A kivitelezést 2006-ban…
Éves szinten 11 százalékkal esett vissza tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) utasforgalma, ugyanakkor a teherforgalom hasonló arányban emelkedett - közölte az MTI-vel Dana Madunická, a BTS szóvivője szerdán.A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2012-ben 1 millió 416 ezer fő volt, ennek többségét a menetrendszerű járatok utasai adták. A Pozsonyban menetrendszerű járatokat üzemeltető 6 légitársaság 28 célállomásra és onnan összesen 971 ezer utast szállított, ez 13,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Nem menetrendszerinti járatokat 2012-ben 17 repülőtársaság indított Pozsonyból, ezek 40 célállomásukból oda és vissza összesen több mint 440 ezer utast szállítottak tavaly, ez 3,4 százalék csökkenés. A Pozsonyból menetrendszerinti és rendszeres charter járatokat indító légitársaságok közül a Ryanair járatai bonyolították a legnagyobb utasforgalmat, összesen több mint 875 ezer utast szállítva. Ebben a kategóriában a BTS második legnagyobb forgalmát a Danube Wings (közel 27 900 utas) könyvelte el,…
A múlt év februárjában, amikor összedőlt a Malév, tudtuk, hogy igen nehéz év vár a kisgépes repülésre. Azért bizakodtunk, hogy nem mindenki akar nagy gépen repülni, elég a magán szakszó, az örömrepülés, fotózás, sétarepülés, „csak fütyüljön a sejhajunk alatt a szél”. Ez ment is egy darabig. Aztán a CentroPlane repülőiskolánál 2012 decemberében elfogyott a szél is. A tulajdonos azt mondta: „Nincs tovább, mert nem éri meg”. És itt ez a lényeg: NEM ÉRI MEG! Hiába működik minden nagyon jól, mindent az előírásoknak megfelelően végzünk, minden auditnak megfelelünk, minden akadályt átviszünk, a szabályokat betartjuk és milliókat költünk a megfelelésért, ennek egyenes következménye, hogy simán belebukunk. Miért volt a CP „látványpékség”? Miért a CP volt az etalon? Miért voltak itt többször külföldi auditorok, mint más cégeknél? A hazai ellenőrzés is szinte százszázalékos felkészültséget követelt. A kérdésekre rövid a válasz: tudták, hogy itt rendben…
Befejeződött annak az ideiglenes poggyászosztályozó épületnek a bontása, amit a SkyCourt építkezés kezdete előtt emelt a Budapest Airport a repülőtér betonján. A repülőtér forgalmi előterén évek óta álló és a SkyCourt hatalmas üveghomlokzatán át a kilátást akadályozó szürke csarnokot 2009-ben azért emelték, hogy az építkezés idején helyet adjon az ideiglenes poggyászosztályozó gépsoroknak. A bontást és az áthelyezést követően az utasoknak hamarosan sokkal szebb rálátásuk lesz a repülőtéri forgalmi előtér életére, mint eddig valaha. Már csak a helye látszik annak a szürke könnyűszerkezetes csarnoknak, ami a SkyCourt megnyitása óta csorbította a zavartalan kilátást a budapesti repülőtér forgalmi előterére az új terminálépületből. A SkyCourt éppen azért kapott mintegy 20 méter magas üveghomlokzatot, hogy a repülőtér pezsgő életének lenyűgöző látványát tárja az utasok elé, amíg a járatra várnak. A Budapest Airport még tavaly nyáron kérte meg bontási engedélyt az épületre, amit ezúttal jóval…
A Budapest Airport átadta a vadonatúj Baby Lounge-ot, vagyis baba-mama várót a 2B terminál tranzit területén. Az első vendégek a XVIII. kerületi Martinovics téri óvoda gyermekei voltak, akik a helyszínen egyúttal a Mikulással is találkoztak. A baba-mama várót a Budapest Airport még komfortosabbá és barátságosabbá alakította, amelyben ezentúl játszósarok, vidám színekkel és figurákkal dekorált fal, rajztábla és modern pelenkázó- és szoptatóhelyiség is található.Bámulatos változáson esett át a Budapest Airport 2B terminálján a frissen felújított ún. Baby Lounge: vidám színek és otthonos hangulat várja a budapesti repülőtér legfiatalabb utasait. Olyan festést kapott a Lounge, amely mesés, mégis nemzetközi hangulatot teremt. A színes rajzfigurák mellett 13 nyelven olvasható a felirat, hogy minek mi a neve. Az újragondolt váróban a gyermekeknek is élmény lesz a felszállás előtt a tranzitban eltöltött idő. A kisebbek számára berendezett, mintás szőnyeggel borított interaktív játszósarok, valamint a nagyobbaknak…
Fontos lépést tett a Budapest Airport annak érdekében, hogy egy új Business Parkot hozzon létre a repülőtér területének déli részén. A 4-es főút közvetlen szomszédságában álló terület hosszú ideje nincs használatban, a Budapest Airport ezt a helyszínt jelölte ki a fejlesztési tervében egy jövőbeni üzleti- és kereskedelmi negyed létrehozásához.Irodák, raktárhelyiségek, logisztikai park – ezek a lehetséges jövőbeli bérlők a tervezett Business Parkban, ami a repülőtér területén hamarosan megvalósul. A jogerős építési engedélyek birtokában és a legelső bérlővel megkötött szerződés alapján már 2013 tavaszától szemmel látható változások lesznek a repülőtér területének déli részén.A területrendezés még idén decemberben megkezdődik, az első irodák és raktárépületek kivitelezési munkálatai pedig jövő év elején startolnak, amint az időjárás ezt lehetővé teszi. Miközben a Budapest Airport a Malév csődje miatt a 2. Terminál melletti vadonatúj, Cargo Város névre keresztelt beruházás elhalasztására kényszerült, más lehetőségek is akadtak a…
Korszerű parkoló rendszert épít ki az Airport-Debrecen Kft. a debreceni repülőtéren. A fejlesztéssel együtt november 1-től megváltozik a parkolási rend: az autósok beléptetőkapun át hajthatnak a területre, a járművek itt 10 percig tartózkodhatnak ingyenesen. Akik egy napnál tovább kívánják igénybe venni a szolgáltatást, azok ezt kedvezményesen tehetik meg.Fontos újítás, hogy a 180 állóhelyes parkoló zárttá, így biztonságosabbá válik. A tarifa kialakításánál az Airport-Debrecen Kft. tekintettel volt az utasokat szállító, illetve az érkezőket fogadó rokonokra, ismerősökre, így akik ebből a célból érkeznek a repülőtérre, azoknak nem kell behajtási díjat fizetniük – írják közleményükben.A 10 percet meghaladó várakozás díja 420 forint lesz minden megkezdett óra után. Azok, akik autójukat 24 órát meghaladó időtartamban kívánják a reptéri parkolóban hagyni, napi ezer forintért tehetik meg.dehir.huFotó: Debrecen Airport
Újra megnyílt a ferihegyi 1. Terminál – négy hónappal a bezárás után. Valójában rendezvényközpontként nyitotta meg kapuit az üresen álló repülőtéri utasforgalmi épületben. A Budapest Airport a korábbi elképzelésnek megfelelően az értékes épület állagmegóvása mellett döntött, így a terminál továbbra is használatban marad. A Terminal 1 Airport Event Center október 1-től rendezvényhelyszínként ad otthont céges- és magánrendezvényeknek.Október 1-jétől Terminal 1 Airport Event Center néven rendezvényközpontként nyílt meg újra a budapesti repülőtér májusban kényszerűségből bezárt 1. Terminálja. A vagyonkezelő Budapest Airport Zrt. már a záráskor kijelentette: a bezárásra ítélt épületnek továbbra is jó gazdája marad, az 1. Terminál kiváló állapotát továbbra is megőrizi, ennek keretében pedig meg kellett vizsgálni, milyen módon hasznosítható más célra a repülést szolgáló épület. A repülőtér üzemeltetője külső partnerek bevonásával létrehozta az Terminal 1 Airport Event Centert, amely lehetővé teszi az épület rendezvényhelyszínként való használatát céges- és…
Minden eddiginél pontosabb és részletesebb utasforgalmi felmérést és elemzést készített a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmának alakulásáról a Malév csődjét követő időszakban. Bár eddig is készültek különféle felmérések és statisztikák az idegenforgalom alakulásáról, a Budapest Airport által elvégzett vizsgálat legfőbb előnye, hogy konkrét utasforgalmi adatokon alapul és egyfajta kézikönyvként szolgálhat az idegenforgalmi szakemberek számára.Vajon van-e élet Ferihegyen a Malév után? Hogyan változtak az utazási szokások azt követően, hogy nincs többé nemzeti légitársaság? Vajon eltűntek-e a repülővel érkező amerikai turisták azt követően, hogy mind a Delta, mind az American Airlines megszüntette new yorki járatát? Hogyan foglalják le és mikor az utazók a repülőjegyet, vajon utazási irodánál veszi-e vagy maguk intézik a foglalást és fizetést is interneten keresztül? Igaz-e, hogy megduplázódott a német egyetemisták száma a légi utasok között, amióta csődbe ment a Malév? Kik és mennyiért utaznak a…
Újabb járatok érkeznek Budapestre a téli menetrendi időszakban és még az ősszel növeli a járatai sűrűségét több légitársaság is. A Budapest Airportnál még tart a nyári utazási szezon, de a légitársaságok és a repülőtér már az őszi-téli menetrend megvalósítását tervezik.Heti kettőről háromra emeli budapesti járatainak számát a svájci SkyWork Airlines. Az elsősorban üzleti utazókra és a turistákra alapozó légitársaság közel egy éve indította el a közvetlen Bern-Budapest járatot, amely a jelek szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A SkyWork ezért a csütörtöki és a szombati repülők mellé szeptember 4-ével kezdődően egy újabb, keddi járatot is felvett a menetrendjébe. A svájci társaság gépei hétköznapokon kedden és csütörtökön 13.25-kor érkeznek Budapestre és 13.55-kor indulnak tovább, míg a szombati járat 19.25-kor jön és 19.55-kor száll fel a svájci főváros irányába.A svájci légitársaság 7 gépes flottát üzemeltet, ebből három kanadai gyártmányú Bombardier Dash-8 Q400-as…
Pontosan 264.842.374 euró, azaz 73,6 milliárd forint. Ez a teljes összege azoknak a beruházási kötelezettségeknek, amelyeket a Budapest Airport megvalósított, sőt túl is teljesített, mivel a privatizációs szerződés értelmében a teljes összeg 260,6 millió euró lett volna. A Budapest Airport 2012. július 25-én adta át az erről szóló hitelesített teljesítési jelentést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek. Vadonatúj központi épület SkyCourt néven a 2. Terminálon, teljesen új automatizált csomagosztályozó rendszer, teljesen új repülőtér-védelmi kerítésrendszer, biztonságos energiaellátó rendszer, új futópálya és gurulóút rendszerek, az egész repülőtér informatikai rendszerének megújítása és egy vadonatúj repülőtéri bázis a Magyar Posta számára. Ezek azok a nagyobb projektek, amiket a Budapest Airport az elmúlt öt évben megvalósított a privatizációs szerződés keretében. A Budapest Airport a 2008-2010-es pénzügyi világválság éveiben is megszakítás nélkül folytatta a repülőtér fejlesztését, egyes időszakokban ez volt Magyarországon az egyetlen nagyobb léptékű beruházás, ami…
A Budapest Airport új, korszerűbb parkolási- és behajtási rendszert vezet be 2012. augusztus 8-án 0 órától a 2. Terminálon. A Repülőtéri Rendőr Igazgatósággal, a közlekedési hatósággal és a repülőtéri partnerekkel közösen kidolgozott rendszer megnyitja a 2. Terminál indulási- és érkezési szintjét az autósok előtt, akik 5 perces időtartamra ingyenesen szállíthatják ki és vehetik fel az utasokat a járdánál. A fő parkolási terület az épületek előtti „katlanban” az ún. Terminál Parkoló lesz a 2A és a 2B előtt, ahol 749 autó számára építettek ki férőhelyet. Nyomja meg a gombot, vegye el a jegyet és hajtson át az automata sorompón, tegye ki az utasokat és hajtson ki öt percen belül a 2. Terminál előtti útszakaszról ugyanezzel a jeggyel – ingyen. Röviden ilyen egyszerű lesz augusztus 8-a után a be- és kihajtás a repülőtér 2. Termináljának közvetlen közeléből. Az új behajtási rendszer megnyitja…
Megváltozott névvel és céllal, de ismét megnyitotta kapuit a budapesti repülőtér 1. Terminál hosszú távú parkolója. A repülőtéri parkoló mostantól a P+R rendszerhez hasonló szolgáltatást kínál, így hozzájárul a főváros környezeti- és zajterhelésének mérsékléséhez. A Budapest Airport elsősorban a főváros és az agglomeráció között naponta ingázók számára kínál rendkívül kedvezményes parkolási lehetőséget a MÁV Ferihegy vasútállomás közvetlen közelében.Az 1. Terminál két hónappal ezelőtti bezárása óta a terminál pakolói teljesen kiürültek, a repülőtér üzemeltetője ezért más hasznosítási lehetőségeket keresett. Július végén a korábbi hosszú távú parkoló helyén egy P+R rendszerű „Ferihegy megálló” parkoló nyílt, ami az út túloldalán lévő vasútállomásra utal. A Budapest Airport célja, hogy az agglomerációból a főváros irányába munkába járók mindennapjait segítse, olcsóbbá tegye: az átlagos munkaidőhöz igazított tarifa szerint 14 óra parkolás mindössze 500 forint, ami egy kicsivel több, mint 1 liter üzemanyag ára. A tömegközlekedést is…
Rangos nemzetközi elismerést kapott a Budapest Airport termináljain elérhető étel- és italkínálata. Az utazási iparág legbefolyásosabb kereskedelemmel foglalkozó szakújságja, a Moodie Report a közlekedési csomópontok, ezen belül a repülőterek és pályaudvarok gasztronómiai szolgáltatásaival kapcsolatos konferencián osztott ki tizenhét kategóriában díjakat, a budapesti repülőtér pedig az egyik legfontosabb kategóriában nyert.„A világ legjobb étel- és italkínálata – a tízmilliós utasforgalom alatti repülőterek között” – ezzel a díjjal jutalmazta a magyar főváros repülőterének éttermi felhozatalát a legnívósabb angol utazással kapcsolatos kereskedelmi szakmai lap, a Moodie Report. Ez az első olyan szakmai elismerés a repülőtér számára a SkyCourt 2011-es megnyitása óta, amely kifejezetten nem építészeti jellegű, hanem a terminálon nyújtott szolgáltatás színvonalát veszi figyelembe.A nemzetközi mezőnyben a budapesti légikikötő olyan repülőterekkel került díjazottként egy csoportba, mint Amszterdam-Schipol, London-Heathrow, vagy Dublin. Utóbbiak magasabb éves utasszámok alapján meghatározott kategóriákban lettek a legjobbak. A versenyen a világ…
Heteken belül teljesen megújul a Budapest Airport parkolási rendszere a 2. Terminálnál, amint az átalakítási munkálatok véget érnek. A repülőtér üzemeltetője a terminál előtti utakra telepített behajtási rendszerrel nagyobb áteresztő kapacitást és magasabb szintű biztonságot vár. A Budapest Airport a SkyCourt tavalyi átadását követő egy évben folytatta a munkálatokat a 2A és a 2B Terminál belső felújításával, ami éppen néhány hete fejeződött be. Most pedig a közúti előtér és a parkoló fejlesztésével folytatódnak a munkálatok.Várhatóan a következő hetekben életbe lép a budapesti repülőtéren az ún. közúti előtér teljes átalakításon átesett új rendszere, ami a 2. Terminál autós megközelítését is érinti. Az autósok számára jó hír, hogy a legfontosabb változások egyike, hogy újra megnyílik a közforgalom számára az érkezési szint egyik útpályája, így közel három év után ismét be lehet hajtani autóval a terminál bejárataihoz, ha érkező utast szeretne felvenni valaki.…
Az Alkotmánybírósághoz fordult beadványával a Budapest Airport, miután a repülőtéri cég megítélése szerint az idén aránytalanul magas mértékben emelkedett a kivetett telekadó mértéke. A Budapest Airport szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó.A Budapest Airport beadványa szerint a főváros XVII. és XVIII. kerületi önkormányzata által kivetett 2012-es telekadó mértéke megsérti az arányos közteherviselés alkotmányos elvét ezért kéri a repülőtér az Alkotmánybíróság állásfoglalását. A Budapest Airportnak csak az idei évben a helyi iparűzési adón felül további 2,25 milliárd (!) forint telekadót kell fizetnie, ami a 2011-es kötelezettség 330 százaléka. A repülőtér jogi álláspontja szerint a szóban forgó helyi önkormányzatok differenciálatlanul és aránytalanul magas mértékben állapították meg a telekadó mértékét. A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér területe 1515 hektár, amelynek túlnyomó része a két fővárosi kerület önkormányzatához tartozik.A Budapest Airport jogi szakértői hangsúlyozzák, hogy a repülőtérnek, az üzemelés…
Az afrikai hőséget idéző júniusi kánikula miatt ideiglenesen felfüggesztették a gyalogos beszállítást a nappali órákban a Budapest Airport 2A termináljának forgalmi előterén. Az utasok továbbra is gyalogosan hagyják el az érkező gépeket, azonban a beszálláshoz mostantól buszok szállítják ki az utasokat.A hőmérő 35 fokot mutat árnyékban, azonban a ferihegyi forgalmi előtéren ez jóval több, hiszen már a délelőtti órákban 47 fokosra hevült a repülőtéri beton. Emiatt a hatóságokkal történt egyeztetésnek megfelelően délelőtt 10.00 és délután 18.00 óra között ideiglenesen felfüggesztették 2. A Terminál forgalmi előterén a gyalogos beszállítást. Az utasokat a nappali órákban, amíg a hőségriasztás érvényben van, ismét autóbuszok szállítják az induló gépekhez, az érkező utasok azonban továbbra is gyalogosan hagyják el a repülőgépet.A repülőtéren dolgozókról is természetesen gondoskodik a Budapest Airport. Tegnap óta, ahogy ez a kánikulában lenni szokott, a repülőtér munkabiztonsági szakértői palackozott ásványvizet osztanak a betonon…
1. oldal / 2