2024 április 20

RSS Facebook

Katonai Repülés (Archív)
Teljes lendülettel folytatódik idén is tovább az amerikai Lockheed Martin által gyártott F–35 Joint Strike Figher repülőgép berepülési programja, jelentette be a gyártó. A tervek szerint idén mintegy 1000 felszállást hajtanak majd végre a berepülési program keretében. Az F–35 Lightning II-es, 5. generciós harci gépek ezidáig 114 tesztfelszálláson vannak túl.Január elseje óta a következő berepülési programokhoz tartozó feladatokon estek át a tesztrepülőgépek:Az AF–4-es számú F–35A (CTOL) hagyományosan fel-, és leszálló repülőgép január 9-én csúcsmagasságra, 43 000 lábra, azaz 14 000 méterre emelkedett MSL (Mean Sea Level) szerintJanuár 11-én leszállította az LM az első két gyártósoron készült F–35B (STOVL) rövid felszállópályájú és függőlegesen leszálló típus példányát az amerikai tengerészgyalogságnak. A BF-6-os és BF-8-as számú gépek az Eglin légitámaszponton lévő 33. vadászrepülő ezredhez kerültek csapatpróbára. Január 18-án végrehajtották a típus történeténe első éjszakai repülését az F–35-össel a kaliforniai Edwards légitámaszponton. Az AF-6-os…
A kép a napokban készült Spanyolország felett. A három Airbus A330MRTT (multi role tanker transports), vagyis légi utántöltő és katonai szállítógép három különböző megrendelőnek készült. A fotóstól legtávolabb eső A330-ast, a formáció vezérgépét a brit királyi légierő megrendelésére építették meg, s része az Egyesült Királyságban meghirdetett FSTA (Future Strategic Transport Aircraft) programnak. A középső az A330MRTT program elsőként megépített gépe, amely a tervek szerint az ausztrál légierő kötelékében szolgál majd. A kamerához legközelebbi, egyelőre még festetlen gép az Egyesült Arab Emirátusok számára készült második A330MRTT. Fotó: Airbus
Túllépte az amerikai B–1-es Lancer bombázó repülőgéptípus a tízezredik harci bevetését. Az első és mindmáig egyetlen szuperszónikus nehézbombázó 1985. június 29-én állt szolgálatba az amerikai légierő (USAF) szolgálatában. A Lancer azóta minden olyan harci cselekményben részt vett a nagyvilágban, ahol az Egyesült Államok fegyveresen is beavatkozott. A 10 000. bevetését Afganisztánban hajtotta most végre a B–1-es egy dél-ázsiai repülőtérről berepülve a hadműveleti területek fölé majd onnan vissza a bázisrepülőterére.A B–1-esek jelenleg közeli légi támogatási és csapásmérési feladatok látnak el Afganisztán felett, a légtérből felügyelve a földi egységek hadműveleteit. Összesen 66 darab B–1-es áll a US Air Force-nál hadrendben, ami azt jelenti, hogy a gépek és személyzeteik egyenként külön-külön több mint 150 harci bevetést hajtottak végre az elmúlt évtizedek során.A B–1-est eredetileg nukleáris bombák célba juttatására tervezték még a hidegháborús időkben, de a feladatok jellege megváltozott az 1990-es években. Ennek érdekében…
Átadták a Hill légibázison az első új szárnyakat kapott A–10 Thunderbolt II-es csatarepülőgépet az amerikai légierőnek. A "Varacskosdisznónak" becézett A–10-es átszárnyazására a Boeing repülőgépgyár kapta a megbízást. A megbízás szerint összesen 233 gép szárnyait cserélik le 2018-ig. Az új szárnyaknak köszönhetően még erősebbé vált a gép szerkezete, lehetővé téve, hogy 2040-ig szolgálatban maradjanak a Thundebolt II-esek a US Air Force-on belül.A szárny szetteket a Boeing maconi gyárában készítik a Korean Aerospace Industries-zel közösen. Az első készletet 2011 márciusásban szállították le, amelyet követően azok beszerelése történt meg, majd pedig a különféle földi ellenőrzések és próbák. Az első felszállás 2011 novemberében zajlott, amely után a gép berepülésével folytatódott a program annak érdekében, hogy az új szárnyakkal is megkaphassa a típus a légialkalmassági bizonyítványát. Fotó: Boeing
Két évtized kihagyás után a Raytheon hivatalosan újrakezdte az AGM-65 Maverick levegő-föld rakéta lézerirányítású változatának gyártását - jelentette be a cég a minap a szingapúri repülőgépipari kiállításon. Szemben a nagysikerű, és világszerte elterjedt Maverick-ek többségével, az elektrooptikai önirányítás helyett az E változat annak idején félaktív lézeres irányítást kapott a tengerészgyalogság közvetlen légi támogatási (CAS) követelményrendszerére válaszul. Ebben prioritást élvezett a külső (földi) célmegjelölés lehetősége és a saját csapatok közelsége miatt a a fokozott diszkriminációs képesség. Az elmúlt évtized harci alkalmazási tapasztalatai - különös tekintettel a közvetlen légi támogatás jelentőségére urbánus környezetben, kis méretű, mozgó célpontok esetén - igazolta a lézeres Maverick létjogosultságát. Bár eredetileg a lézeres változat kizárólag a tengerészgyalogság és a haditengerészet állományában szerepelt, ugyan ezzel a kihívással szembesülve az amerikai légierő is alkalmazásba vette Irakban és Afganisztánban. A készletek azonban apadni kezdtek, így megfelelő utód híján került sor…
Február 15-én a Singapore Airshown bejelentette az amerikai Lockheed Martin repülőgépgyár, hogy piacra dobja a legendás Fighting Falcon F-16-os legújabb V-változatát. Az új típusba immár új generációs AESA (Active Electronically Scanned Array) radart valamint modernizált fedélzeti komputert építenek, illetve átalakítják a gép pilótafülkéjét is az amerikai légierő és más használó fegyveres erők új, jövőbeni elvárásainak megfelelően. Ezidáig összesen mintegy 4500 darab F-16-ost állítottak hadrendbe világszerte, aminek törvényszerű folyamata, hogy a típus időről időre megújuljon megfelelve a 4. generációs harci gépekkel szemben támasztott követelményeknek megfelelően. A program annak idején az F-16A/B könnyű vadászgép típussal kezdődött, s jelenleg a legmondernebb változata a típusnak az F-16C/D Block 60-as széria. Az AESA radar a jelenlegi legmodernebb lokátortechológiát képviseli megnövelt hatékonyságot nyújtva a pilóták számára harci körülmények közepette. Ugyanakkor a Lockheed Martin kidolgozta azt a kitet is, amely lehetővé teszi a légierők számára, hogy a…
Azzal, hogy a szolnoki Repülőtiszti Főiskolán az 1993-ban újraindult hajózóképzés néhány rövid év után megszűnt, számos fiatalember kényszerült arra, hogy eredeti tervét feladva más irányú tanulmányokba kezdjen. Azonban a pilótaképzésben később bekövetkezett változás néhány szerencsés fiatal számára mégiscsak meghozta a lehetőséget, hogy vadászrepülő lehessen. A szerencsés fiatalok egyike Kocsis Csaba főhadnagy, aki bár közgazdaságot tanult, a 2002-ben újraindult pilótaképzésnek (NFTC) köszönhetően öltöny helyett ma hajózóruhát hord, munkahelye pedig nem egy multinacionális cég irodája, hanem a Gripen pilótafülkéje. Arra kértük, hogy ossza meg a pályamódosításával, és az élményeivel kapcsolatos gondolatait. Volt egy álom Mint sok más gyereknek, nekem is az volt az álmom, hogy pilóta legyek. Ez a vágy később a gimnáziumban erősödött, ezért ráhajtottam a fontosabb tantárgyakra, a fizikára és a matematikára. Mire azonban a gimnázium után jelentkeztem volna, megszűnt a hazai katonai pilótaképzés. Elővettem hát a „B tervet”. A…
Összeszerelték az Airbus Military sevillai gyárában a francia légierő számára készülő első A400M sárkányát. Az MSN7-es gyári számú szállítógép végszerelése még 2011 novemberében kezdődött meg a végszerelő hangárban. Először a törzs elülső és hátsó részét illesztették össze, amit követően a törzs immár a saját futóművein gurult el a következő szerelési fázis állomására, oda, ahol a szárnyakat illesztették rá a gépre. Miután felkerültek a szárnyak, a farokrész következett, amelyet még a beszerelés előtt teljesen összeállítottak, s így kerülhetett fel immár a függőleges és a vízszintes vezérsík a kormányokkal együtt a végleges helyére. Ezek után még a hajtóművek beszerelése következik, illetve a rendszerek teljes mértékű összeszerelése. Ha ezzel is végeznek az Airbus Military szakemberei, akkor kerülhet át a gép arra a munkaállomásra, ahol a gép rendszereinek, berendezéseinek, hajtóműveinek és kormányszerveinek a földi próbái következnek. Ez a gép egyébként az első, immár szériában…
Hozzálátott az amerikai Lockheed Martin repülőgépgyár a tizenegyedik C-5-ös katonai szállítógép feljújításához, amely a nagyjavítást és modernizációt követően C-5M Super Galaxy néven folytathatja majd a légi pályafutását. A gép ezidáig a Dover légitámaszponton állomásozott, mint az amerikai légierő szállítórepülő egységének a része és részt vett olyan háborús akciókban, mint az iraki, amely mellett még számos alkalommal szállított hadieszközt, katonákat és felszerelést Olaszországba, Németországba, Kuvaitba, Kirgizisztánba, Qatarba, Spanyolországba és Törökországba. A 86-0017-es számú C-5-ös ezidáig összesen 18 ezer órát repült 4300 fel- és leszállást teljesítve.Fotó: LM
Svájccal tovább bővülhet a Gripent repülő közösség, ha a berni kormányzat novemberi döntését tettek követik, és sikerül szerződést aláírniuk a svéd ajánlattevővel. Az óvatosság indokolt, ugyanis a beszerzésnek sok és befolyásos ellensége van az alpesi országban.Meglepetést keltett, amikor a svájci kormány védelmi minisztere november 30-án bejelentette: a Tiger-Teilersatz (az F–5E/F Tiger II-es gépek részleges felvátását célzó) programban a svéd Saab által ajánlott JAS 39E/F típust választották ki. A meglepetés egyrészt annak szólt, hogy a kormány mégis úgy döntött, hogy a potenciális, illetve már testet öltött ellenállás dacára elindul a beszerzés útján, másrészt a Saab sikerének a francia Dassault Rafale-jával, és az EADS-Cassidian Eurofighter Typhoonjával szemben. Svájc két századnyi, azaz 22 repülőgépet rendszeresítene. A program teljes költségét a bejelentés megtételekor a védelmi tárcavezető, Ueli Mauer kevesebb mint hárommilliárd svájci frankra tette, s így a Gripené bizonyult a legkedvezőbb ajánlatnak. A miniszter…
Január 30-án átadta az amerikai Lockheed Martin repülőgépgyár a 2400. elkészült C-130-as Hercules repülőgépét. A jubileumi gép egy MC-130J Combat Shadow II-es, amelyet az amerikai légierő különleges műveleti erők parancsnoksága használ majd a 27. különleges műveleti ezred cannoni légibázisán Új-Mexikóban. A mostani átvételt rekord év előzte meg a Lockheed Martinnál a C-130J Super Herculesek mariettai gyártásának a tekintetében, mivel 2011-ben 33 darab gépet adtak át a megrendelőkknek, amely számot eddig még soha nem értek el a gyártás tekintetében.Hat különböző modellt szállítottak le 2011-ben az USAF szállítórepülő parancsnokságának, a különleges műveleti erőknek, a tengerészgyalogságnak valamint a kanadai, az indiai és a qatari légierőnek. A mariettai gyár végszerelő hangárjában készülnek a leghosszabb ideje megállás nélkül katonai repülőgépek a világon. A C-130J Super Herculest jelenleg tizenöt országban használják különféle katonai szállító és különleges műveleti feladatok ellátására. Fotó: Lockheed Martin
Az Airbus Military repülőgépgyár átadta a tizenharmadik HC-144A Ocean Sentry tengerészeti járőrgépet az amerikai parti őrségnek. A HC-144A-t a gyár CN235-ös szállítógépből fejlesztette ki tengerészeti feladatok végrehajtására. A gép az Airbus Military sevillai üzemében készült el két hónappal tervezett átadási határidő előtt.A gépet elsősorban kutató-mentő feladatokra használja majd a US Coast Guard, de emellett egyaránt alkalmas utas- és teherszállításra, tengeri járőrözésre valamint tengeri felderítésre és szállítógépnek természeti katasztrófa esetén is.Ezt a most átadott gépet még 2010-ben rendelték meg a gyártól egy másik HC-144A-val közösen, amelyet ez év közepén vehet majd át a parti őrség. 2011 augusztusában egyébként egy újabb Ocean Sentryt rendelt a US Coast Guard, immár a tizenötödiket. A terv pedig az, hogy összesen harminchat HC-114A-t üzemeltetnek majd Amerikai-szerte a partvidékeken.A HC-144A képes akár kilenc órán keresztül is folyamatosan a levegőben maradni ha szükséges, szemben a korábban használt HU-25-össel,…
Január 31-én India hivatalosan is bejelentette, hogy a Eurofighterrel szemben a francia Rafale-t választotta abban a közbeszerzési eljárásban, amelyben legalább 126 közepes méretű többfunkciós harci repülőgép (MMRCA – Medium Multi-Role Combat Aircraft) beszerzését írta elő. A tendert 2011. november 4-én írták ki. A Dassault repülőgépgyárral kötött végleges szerződést most egy hosszadalmas előzetes tárgyalássorozat előzi meg, amelynek során a felek egymás között részletesen is tisztázzák az ügylet konkrét feltételeit. Annyi már bizonyos, hogy az első 18 gép bevetésre készen érkezik a mérignaci gyárból, a többi gépet azonban Indiában szerelik majd össze. Az ügylet összértéke meghaladja a 11 milliárd dollárt.Fotó: Dassault Aviation
Hende Csaba magyar és Sten Tolgfors svéd honvédelmi miniszter a stockholmi Karlberg Palotában ünnepélyes keretek között aláírta a magyar és svéd kormány között 2001-ben kötött Gripen- szerződés módosítását. Ezzel a lépéssel 2026-ig biztosítottá vált hazánk légterének védelme, továbbá – a futamidő meghosszabbítása és a kedvezőbb szerződési feltételek révén – jelentősen csökken a Gripenek bérléséből adódó költségvetési teher.A magyar tárcavezető hétfőn a kora délelőtti órákban érkezett a svéd fővárosba, ahol katonai tiszteletadással fogadta őt Sten Tolgfors, svéd védelmi miniszterA ceremónia után Hende Csaba és svéd partnere – az elmúlt évek kiváló tapasztalataiból kiindulva – dekrétumban erősítette meg a két ország gazdasági, politikai és katonai együttműködési szándékát, valamint azt, hogy hosszú távú stratégiai partnerként tekintenek egymásra. A két miniszter jelenlétében dr. Keszthelyi Gyula, a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója, valamint Ulf Hammarström, a svéd Védelmi és Biztonsági Export Ügynökség főigazgatója…
A Lockheed Martin repülőgépgyár két hónappal az eredeti határidő előtt adta át az amerikai vám és határőrségnek az általa modernizált és nagyjavított negyedik P-3 Orion típusú felderítőgépet. A munkálatokkal 11 hónap alatt készültek el a LM Greenville-i bázisán. Ez a mostani gép volt a negyedik olyan P-3-as, amelyet az amerikai vám és határőrség számára modernizáltak és újítottak fel a LM-nál. A gépeket hatáőrizeti és drogcsempészek ellen feladatokra használja a szervezet.A gépek a tengerészgyalogsággal és a haditengerészettel közösen végzik a felderítési feladatokat az ország déli határvidékén, aminek az eredményeként tavaly mintegy 7,5 tonnányi kábítószert derítettek fel és koboztak el az amerikai hatóságok az Egyesült Államok déli részén. Az élettartam meghosszabbító felújítás (MLU – Midlife Upgrade) során teljesen átvizsgálták az Orionok sárkányszerkezetét és a teherviselő elemek egy részénél kicserélték a fődarabokat, aminek köszönhetően a gépek korrózió állósága az ötszörösére nőtt, jelentős mértékben…
A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái nemcsak a felhők felett gyakorolhatják a légi műveleteket, hanem a földön is. A JAS–39 Gripen szimulátorban ezúttal nézőink is átélhetik a repülés ritka élményét. A szimulátor most először mutatkozik be a nyilvánosság előtt.A videót ide kattintva megnézheti: http://www.honvedelem.hu/cikk/29969/legi-elmeny-a-foldonForrás: Honvédelem.hu
Miközben Szíriában egyre erősödik a Bassár el-Aszad elnök rezsimje elleni felkelés, és fokozódnak az ország elleni nemzetközi szankciós erőfeszítések, Oroszország  550 millió dollár értékben 36 darab Jak-130-as harci gyakorló gépet ad el Damaszkusznak. Az üzletről beszámoló Kommerszant napilap szerint a szerződést még decemberben írta alá, bár annak tényét sem a gyártó Irkut, sem az állami fegyverexport-ügynökség, a Roszoboronexport nem erősítette meg a RIA Novosztyi hírügynökségnek.Az üzlet megfigyelők szerint jelzi, hogy Líbiával szemben (mely mellesleg szintén megrendelt hat Jak-130-ast, melyek leszállítására a forradalom miatt már nem volt lehetőség), Moszkva Szíriában elzárkózik a nemzetközi közösség bárminemű intervenciós lépésétől.Az Egyesült Államok, mely decemberben, egy orosz fegyverrakományt szállító St. Vincent és Grenadin-i teherhajó tartuszi kikötésekor is kérdőre vonta Oroszországot, ezúttal is magyarázatot követel. Azt szeretnék megtudni, miért szállít Moszkva fegyvereket Szíriába, ahol meg nem erősített hírek szerint a felkelés elleni kormányzati fellépés eddig 5400…
Oroszország harminc MiG-31-es vadászgépet tart folyamatos készültségben légterének védelmére - adta hírül az Orosz Légierő szóvivőjére hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség január 22-én, mely Oroszországban a légvédelmi elfogó vadászrepülő fegyvernem napja. A gépek minden alkalommal felszállnak, ha fennáll az orosz légtér megsértésének veszélye, de akkor is, ha külföldi időjárási ballonok sodródnak az ország területe fölé a sztratoszférában - áll a közleményben, mely arra is felhívja a figyelmet, hogy a nehéz elfogóvadászok rendszerint nagy manőverezőképességű Szu-27-esekkel együtt kerülnek alkalmazásra.  Az védelmi minisztérium decemberben írta alá azt a szerződést az Orosz Repülőgépipari Egyesüléssel (UAC), mely szerint 2020-ig összesen hatvan MiG-31-est modernizálnak BM változatra. Ez az elektronika, a pilótafülkék korszerűsítésén túl kibővíti a gép fegyverzetét is, melybe állítólag levegő-föld fegyverzetet is integráltak, így az H-31-es lokátor elleni rakétát, melyet a nagy sebességű platformról indítva különösen hatékony lehet.Szöveg és kép: Zord Gábor László
Az amerikai haditengerészeti és a tengerészgyalogsági repülés teszt- és kísérleti központjába látogatva Leon Panetta amerikai védelmi miniszter pénteken felmentette a próbaidő alól az F-35-ös összhaderőnemi vadászgép B, azaz röviden fel- és függőlegesen leszálló (STOVL) változatát. Az F-35B-t még a Pentagon előző vezetője, Robert Gates helyezte próbaidőre, miután a fejlesztési próbák során számos olyan technológiai probléma merült fel, melyek megkérdőjelezték a megrendelő követelményeinek teljesíthetőségét. Panetta a Maryland államban lévő bázison világossá tette, hogy a folyamatban lévő védelmi megszorítások ellenére, az új fenyegetések kezelése érdekében nem mondhatnak le az ötödik generációs harci gépről, hogy ezzel megőrizzék a "hozzáférés képességét". A Pentagon ezt a kifejezést olyan ellenséges környezetre érti, ahol a hagyományos kialakítású repülőgépek csak jelentős kockázatokkal és veszteségekkel képesek tevékenykedni, s csak az alacsony észlelhetőséggel (lopakodó képesség) csökkenthetőek ezek a nem kívánatos tényezők elfogadható szintre. Az F-35-ös kifejlesztése melletti egyik legfontosabb érv…
Január 17-én felszállt az orosz Szuhoj repülőgépgyár Szu-35-ös harci gépének a harmadik S3-as számú szériapéldánya. A vadászgépet a gyár berepülőpilótája, Taras Artsebarszkij vezette, aki több mint két órán keresztül tesztelte a gép különböző rendszereit a levegőben. A Szu-35-ös típus első két tesztgépe 2011. augusztus 15 óta ezidáig már 400 órát töltött a levegőben az állami 929. számú központi repülőkísérleti intézet repülőbázisán.Az eddigi tesztek során a két első Szu-35-össel földi gurulási próbákat hajtottak végre, illetve a gép manőverező képességét vizsgálták a levegőben. Emellett a különböző rendszerek tesztelése zajlott különféle repülési konfigurációkban. Vizsgálták a gép stabilitását, a repülési karakterisztikáját a Szu-35-ösnek, a hajtóművek teljesítményét más és más beállításoknál, valamint a gép navigációs rendszerét. Valamennyi eddigi teszt sikeresen zárult. A gépekkel földközelben elérték az 1400 km/h-s sebességet, 18 ezer méter magasan pedig a 2400 km/h-t. A Szu-35-ös radarját is vizsgálták, amely levegő-levegő üzemmódban…
Lángolva lezuhant a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) egyik helikoptere Afganisztán déli részén hétfőn. A NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) közölte, tudomása van az esetről, amelyet kivizsgál majd. A tálib felkelők internetes oldalukon mindenesetre azt állították, hogy ők lőtték le a gépet. Az első jelentések még egy ISAF-helikopter lezuhanásáról szóltak. Kamaluddin Serzai, Hilmend tartomány Nad Ali körzetének rendőrparancsnoka korábban azt mondta, hogy Sóra település közelében zuhant le a szövetséges erők egyik helikoptere. Hozzátette, hogy a gép már a levegőben lángolt, valószínűleg műszaki hiba okozta az orosz gyártmányú gép balesetét. Számtalan orosz gyártmányú helikoptert bérel a NATO teherszállítási feladatokra. A szövetségeseknek azért van szükségük ezekre a gépekre, mert így elkerülhető a közúti szállítás, ahol a felkelők az utak elaknásításával próbálnak veszteséget mérni a külföldi erőkre. MTI
Bár a Pentagon - Barack Obama elnök múlt héten bejelentett stratégiaváltása nyomán - február elején nyilvánosságra hozza takarékossági politikájának részleteit, a legnagyobb beszerzési program, az F-35-ös összhaderőnemi vadászgépé, egyelőre rendületlenül halad előre. Január 11-én leszállították a leginkább problematikus, és ezért leginkább veszélyeztetett változat a STOVL F-35B első két sorozatgyártású példányát, a BF-6 és BF-8 számút a tengerészgyalogság átképző százada számára. A VMFAT-501 annak az összhaderőnemi ezrednek a része a floridai Eglin légitámaszponton, amely a típusra oktatja majd úgy a hajózó, mint a földi személyzeteket, jöjjenek azok a légierőtől, a haditengerészettől, vagy a tengerészgyalogságtól, illetve a külföldi megrendelőktől. Az Integrált Kiképző Központ számára ezekkel együtt összesen nyolc F-35-öst szállítottak le, hat hagyományosan fel- és leszálló Alpha változatot - mely a légierő, és a külföldi megrendelők többségének modifikációja lesz - tavaly kaptak meg.Az F-35B, mely rendkívül összetett STOVL meghajtási rendszerének köszönhetően a…
Elkészült az Ír Parti Őrség számára gyártott első Sikorsky S-92 SAR kutató-mentő helikopter. Az új forgószárnyast a CHC Helicopter üzemelteti, s kimondottan mélytengeri kutató-mentő feladatokat lát majd el Írország Atlanti-óceáni partszakaszán Corktól egészen Galway-ig. A gép a shannoni bázisra kerül, ahol az eddig 20 éven át sikeresen szolgálatban állt szintén Sikorsky S-61-est váltja majd fel.Az a terület, ahol az új S-92-est szolgálatba állítjuk a világ egyik legveszélyesebb és legviharosabb tengerrésze, s éppen ezért örülök annak, hogy a kiválasztási folyamat során az S-92-esben megtaláltuk az erre a feladatra legmegfelelőbb helikoptertípust – mondta köszöntőjében Chris Reynolds, az Ír Parti Őrség igazgatója. – Így biztosan a segítségükre tudunk majd sietni mindazoknak, akik számítanak ránk a vízen, a partvidéken és a környező  szigeteken.Az S-92-es kutató-mentő változata olyan speciális eszközökkel és berendezésekkel van felszerelve mint például az az automata repülésirányító program, amelyik lehetővé teszi a…
A brazil Embraer Defense and Security és amerikai partnere, a Sierra Nevada Corporation nyerte az az amerikai légierő könnyű légi támogató programjára (LAS – Light Air Support) kiírt tendert. A cég a brazil A-29 Super Tucano légcsavaros gázturbinás repülőgéppel indult a pályázaton, amelyet azért írt ki az USAF, hogy új kiképző, felderítő és légi támogató gépet válasszanak.A program keretében húsz darab A-29 Tucano repülőgépet és a hozzájuk tartozó földi kiképző és kiszolgáló berendezést szállítja majd le a brazil gyártó 355 millió dollár értékben. A LAS programot olyan könnyű harci gépek beszerzésére írta ki az amerikai védelmi tárca, amelyek fenntartása és működtetése jóval olcsóbb mint a hagyományos vadászgépeké, ám ugyanakkor számos olyan képességgel rendelkeznek, amelyek révén legalább annyira hatékonyan lehet ezeket a harctéren alkalmazni mint a klasszikus értelemben vett harci gépeket. Így ezeknek a merevszárnyú, turbólégcsavaros gépeknek alkalmasnak kell lenniük vizuális és…
Az Airbus katonai repülőgépeket fejlesztő részlege, a sevillai székhelyű Airbus Military december 20-án bejelentette, hogy sikeresen zárult az A400M többcélű katonai szállítógép tesztrepüléseinek első éve: a levegőbe emelkedett a program ötödik és egyben utolsó példánya.A Grizzly 5-ös felszállósúlya 125 tonna volt. A gép reggel 8.55-kor szállt fel Sevillából, s 2 óra 10 perccel később ugyanott ért földet. Az immár ötgépes kísérleti széria az első évben 2500 repült órát teljesített az összesen 3700 órás tesztprogramból, amely egészen az első szériagép leszállításáig tart. Eddig több mint 60 európai pilóta kapott kiképzést az új, nagy teléjesítményű katonai szállítógép vezetésére. A Grizzly 5-ös első repülése után az Airbus Military januárban folytatja a tesztrepülési programot, majd a második év elteltét követően, a program befejeztével az első szériagépet – várhatóan 2012 végén – leszállítják a francia légierőnek.Fotó: Airbus
Sikeresen végrehajtotta első felszállását az új Pratt & Whitney hajtóművekkel felszerelt E-8C Joint STARS (Joint Surveillance Target Attack Radar System) célfelderítő, ellenőrző és légtérirányító légi radarállomás.A gép egy három éves modernizációs programon van túl, amely magában foglalta a fejlesztést, a tervezést és a működést ellenőrző teszteket. Az az új hajtómű, amelyet az E-8C-be építettek eredetileg a T-3-as erőforrása, s ezt alakította át a Northrop Grumman az új elvárásoknak megfelelően. Ennek részeként például áttervezték a gázturbina pneumatikus rendszerét.Napjainkban a Joint STARS az egyetlen olyan légtér felderítő, hadszintér ellenőrző és irányító légi egység a világon, amelyik képes bármilyen időjárási körülmények közepette repülni bármilyen távolságra, lehetővé téve a valós idejű tájékozódást a hadszíntéren a parancsnokok számára. Ilyen gépekkel jelenleg az amerikai légierő 116. és 461. ezrede repül a Warner Robins-i támaszpontról. Ezidáig összesen 70 ezer órányi harci repülést hajtottak végre az E-8C-k többek…
Négy új Szu-34-es frontbombázót adott ár a novoszibirszki NAPO repülőgépgyár az orosz légierőnek. A gépek a gyár repülőteréről felszállva saját szárnyaikon repültek át a légierő voronyezsi bázisára, amelyeket követően két újabb új Szu-34-es érkezik majd még a napokban a támaszpontra. A mostani gépátadás annak a megállapodásnak a keretében történt, amelyet még 2008-ban kötött az orosz védelmi minisztérium a gyártóval, s amelynek értelmében összesen 32 darab Szu-34-es frontbombázót rendeltek a Szuhojtól.A Szu-34-esek tesztelését ezév szeptemberében fejezte be az orosz légierő, s ezt követően tették meg a javaslatot arra vonatkozóan, hogy a gépeket hadrendbe lehessen állítani a légierőn belül. Az új Szu-34-esek a kiöregedett Szu-24 Fencer frontbombázókat váltják majd az orosz légierőn belül. A Szu-34-es egyaránt alkalmas földi, vízi és légi célok elleni bevetésre nappal és éjszaka, jó és bonyolult időjárási viszonyok közepette. A negyedik+ generciós gépnek számító frontbombázóval precíziós támadásokat is…
Irán bemutatta azt az RQ-170 Sentinel amerikai pilóta nélküli lopakodó felderítő repülőgépet, melyet a hétvégén sikerült földre kényszerítenie. Az állami televízión bemutatott felvételen a néhány kisebb sérüléstől eltekintve ép, bemutatáshoz előkészített szerkezetet két egyenruhás járja körül és mutatja be egy-egy részletét.A lépéssel Teherán igazolta állításait, melyet a rezsim kommunikációs jellegzetességei miatt az elmúlt napokban nyugati megfigyelők szkepticizmussal fogadtak annak ellenére, hogy a drón elvesztésének tényét nem hivatalosan több hírcsatornának is megerősítették a Pentagonban. Eszerint az RQ-170-es a határ közelében volt bevetésen a CIA feladatszabása alapján. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy az irániak szerint a gép az afgán határtól 225 kilométerre, Kasmár városa mellett ért földet. A New York Times is azt írta, hogy a gép feladata a nukleáris létesítmények megfigyelése volt, melyek nem az afgán határvidéken fekszenek.Ami az irániak által alkalmazott módszert illeti, határozottan állítják, hogy elektronikai hadviselési egységeik átvették a…
Sikeresen végrehajtotta első felszállását az indiai kormány által rendelt Embraer EMB 145 Airborne Early Warning and Control (AEW&C) légtérellenőrző és irányító repülőgép első példánya, amely típusból összesen három darabot rendelt India. A szűzfelszállás a brazil gyár repülőtéren, São José do Camposban történt.A sikeres első berepülést követően még számos további felszállásra lesz szükség ahhoz, hogy 2012-ben le tudja szállítani az Embraer a repülőgépet az indiai légierő számára. Az új AEW&C repülőgépet egy hagyományos EMB 145 regionális utasszállító repülőgépből alakították ki, ellátva azt légi utántöltő nyílással, SATCOM műholdas kommunikációs képességgel, továbbá jelentős mértékben megnövelték a gép elektronikai teljesítményét és a hozzá tartozó hűtési rendszert. Emellett külsőleg is igen látványosan megváltozott a gép a sok antenna és aerodinaimikai kiegészítő miatt. Ezeknek az átalakításoknak köszönhetően a gép készen áll arra, hogy beépítsék mindazokat az eletronikai berendezéseket, amelyeket az indiai katonai kutatási és fejlesztési szervezet…
Az indiai védelmi beszerzések történetét ismerve cseppet sem meglepő információ látott napvilágot a minap az Indiai Légierő mesés MMRCA-tenderéről, mely nem kevesebb, mint 126 többcélú közepes harci gép rendszeresítését célozza, s melyet a szaksajtó az "évszázad üzleteként" is emleget egy ideje. Az orosz fegyverexportcég, a Roszoboronexport vezérigazgató-helyettese, Viktor Komargyin a malajziai LIMA airshow-n annak a véleményének adott hangot, hogy a beszerzést törölni fogják az elfogadhatatlan árajánlatok miatt, melyet a két versenyben maradt típus, az Eurofighter és a Rafale gyártói nyújtottak be. Bár lehet, hogy az orosz nyilatkozatban némi "savanyú a szőlő" hangulat is felfedezhető (ajánlott MiG-35-ösüket korábban kizárták az indiaiak), tény, hogy az elmúlt hetekben több jelentés is szólt arról, hogy az eredetileg tíz milliárd dollárban meghatározott keretösszeget mintegy kétszeresen túllépték a francia, illetve az európai konzorcium árajánlatai. Kapcsolódó hír, hogy a francia védelmi miniszter bejelentette: ha a Dassault nem…
2. oldal / 5