2017 szeptember 26

RSS Facebook

Típus (Archív)
A Sikorsky Aerospace Service bejelentette, hogy újabb három darab modernizált S-61T szállítóhelikoptert rendelt tőlük az Egyesült Államok kormánya. Ezzel összesen már 29 darab ilyen felújított gépet igényelt Washington a Sikorsky leányvállalatától, a Sikorksy Aerospace Service-től, amely a gyár ügyfélkapcsolataival foglalkozik. Az S-61-est a leginkább, mint az Egyesült Államok elnökének a helikopterét lehet ismerni a hírekből, a hívójele "Marine One".Az S-61T az iparág "igáslovának" számít évtizedek óta, hiszen amióta forgalomba állt a 60-as években azóta szállítja megbízhatóan az Egyesült Államok és más szövetséges országok katonáit és civil utasait a világ legkülönbözőbb területein. Az S-61T a típus modernizált, teljesen felújított változata, amely ár-érték arányban ma a legkedvezőbb feltételekkel üzemeletethető a közepes méretű kéthajtóműves szállítóhelikopterek kategóriájában. Az első teljesen felújított S-61T-t 2010 decemberében vehette át az amerikai kormányzat. A most megrendelt három új S-61T diplomatákat szállít majd Irakban és Afganisztánban. A típus fél…
A brazil Embraer repülőgépgyár átadta Sao José dos Camposban az első Phenom 300-as üzleti jetjét a svájci Baruna AG-nek. A gépet a zürichi székhelyű Jet Aviation Business Jet üzemelteti majd az európai charter piacon. Így ez lesz az első svájci tulajdonú Phenom 300-as Európában. A Jet Aviation Business Jet a kontinens egyik vezető üzleti jeteket bérbe adó charter cége. A Phenom 300-as programot 2005-ben indította el a brazil gyártó új színt hozva a könnyű üzleti jetek kategóriájában mind utaskényelem mind pedig üzemeltetési szempontból. A típus 2009 decembere óta van forgalomban, s 2010 májusában kapta meg az EASA által kiállított európai légialkalmassági bizonyítványt.A Phenom 300-as összesen tíz utast képes egyszerre szállítani a BMW Group Designwork USA által tervezett kabinban. A gépnek egy központi üzemanyag tankoló csatlakozása van, kivülről üríthető és feltölthető a mosdója, rövid a fel- és leszállópálya igénye. Utazósebessége 839…
A Boeing everetti hangárjában hozzáláttak az 1000. B 777-es repülőgép összeszereléséhez. A jubileumi "triple seven" egy B 777-300ER megnövelt hatótávolságú változat lesz. A gépet a dubai székhelyű Emirates légitársaság veheti majd át 2012 márciusában. Az Emirates jelenleg a B 777-es típus legnagyobb felhasználója, összesen 95 drab ilyen gép repül a flottájában. Az ezredik példány majd a százkettedik B 777-ese lesz a fuvarózónak.A gép összeszerelése a 29,5 méteres szárny főtartó építésével kezdődik, amelyen egy automatikus berendezés elkészíti az összes furatot, mitegy ötezer darabot. A főtartót a szintén Washington államban lévő Auburnben gyártják, innen kerül Everettbe. A gép teljes összeszerelése 49 napot vesz igénybe, s mintegy ötszáz beszállító részvételével folyik.A B 777-es típus tizenhat évvel hamarabb érte el az 1000. példányt, mint a legendás B 747-es Jumbo, köszönhetően annak a népszerűségének, amelyet kivívott magának a légitársaságok és az utasok körében. Ezidáig hatvanöt…
Sikeresen vizsgázott az új orosz Szuhoj SuperJet100-as az EASA kabinnyomás próbáján, amelyet a Moszkva melletti Zsukovszkij repülőtéren lévő Központi Aerohidrodinamikai Intézetben végeztek az Európai Repülésbiztonsági Szervezet részére. A teszt során azt vizsgálták, hogy az SSJ100-as törzsének statikus szilárdsága megfelel-e az EASA erre vonatkozó CS-25-ös előírásának. A túlnyomásos próba során az MSN95002-es számú gép törzsét  a normál érték közel kétszeresére "fújták fel", azaz az üzemi értéknél jóval nagyobb túlnyomásnak tették ki. A SuperJet 100-as a próbán hozta a várt értékeket, így megfelelt az EASA erre vonatkozó követelményének. Ez az eredmény lehetővé teszi, hogy hamarosan teljes mértékben befejeződjön az SSJ100-as európai berepülési programja, s így az EASA által kiállított légi alkalmassági bizonyítvány révén a SuperJet megkezdheti az üzemelését a nyugati légitársaságoknál - mondta a sikeres teszt kapcsán Igor Vinogradov, a Sukhoi Civil Aircraft tervezésért és engedélyeztetést felelős alelnöke. - Mi több, az…
Manapság ha van sikertörténet a kisgépes repülésben, az minden bizonnyal az amerikai Cirrus Design cég nevéhez köthető, mivel a minnesotai gyár egymotoros kompozit repülőgépei pillanatok alatt meghódították a világot. A gyártók hasonló sikert remélnek legújabb gépüktől, a mono-sugárhajtóműves Cirrus Vision SF50-estől is.Bár az amerikai Cirrus Design repülőgépgyár még igen fiatalnak tekinthető, mivel alig 25 évvel ezelőtt, 1985-ben hívta életre Alan és Dale Klampmeier a minnesotai Duluthban, ennek ellenére a neve már igen jól cseng a repülésben. A cég a megalapítása óta jelentős piaci szereplővé vált, és az általuk tervezett és gyártott SR egymotoros, kompozitanyagból készült légcsavaros gépek immár jobban fogynak, mint  hagyományos alumíniumépítésű társaik. Olyannyira, hogy a Cessnát is megelőzve ma már a Cirrus Design adja el a legtöbb egymotoros repülőgépet a világon, s ennek köszönhetően piaci részesedése is elérte a 35 százalékot ebben a szegmensben. A titok nyitja abban…
Újabb fontos állomásán van túl az amerikai Sikorsky Aircraft Co. az S-76D típusú közepes helikopterének fejlesztése kapcsán. A kanadai légügyi hatóság (Transport Canada) megadta a légialkamassági bizonyítványt az S-76D erőforrásának, a Pratt&Whithey Canada által gyártott PW210S sugárhajtóműnek.A légialkalmassági bizonyítvány kiállításával a kanadai légügyi hivatal igazolta, hogy a PW210S hajtómű minden olyan tesztnek és előírásnak megfelelt, amely szükséges ahhoz, hogy a gázturbinát beépíthessék az új S-76D helikopterbe. Ennek az ellenőrzési folyamatnak a részeként a PW210S hajtóművet több mint 8700 órán keresztül járatták földi tesztpadon, illetve a levegőben.Azt követően, hogy a kanadai légügyi hatóság megadta a légialkalmassági bizonyítványát a hajtóműnek az amerikai (FAA) és az európai hatóság (EASA) hasonló engedélyeinek a kiadása következik, annak alapján. A nagy múltú S-76-os család legújabb változata, az S-76D várhatóan jövő évben kapja meg a légialkalmassági bizonyítványát, s már abban az évben le is szállítják az első…
Hozzáláttak a spanyolországi Getaféban az első A350-900-as vízszintes stabilizátorának az összeszereléséhez. A fődarab teljes szélességében 19 méteres lesz, s várhatóan néhány hét alatt elkészül. Jelenleg a fő tartóelemek összeszerelése folyik, amelyet követően bekerülnek a stabilizátor lapba az elektromos és hidraulikus berendezések is. Ezt követően az elkészült stabilizátort Toulouse-ba szállítják a gyár A300-600T Beluga szállítógépével, s itt történik majd az első A350-900-as végszerelése. Időközben az A350-es amerikai beszállítója, az észak-karolinai Kinstonban lévő Spirit AeroSystem is elkészült az általa gyártott első kompozit törzs résszel.Fotó: Airbus
Október 21-én átadta az amerikai Boeing repülőgépgyár a háromszázadik példányát a nagy sikerű B 777-300ER megnövelt hatótávolságú szélestörzsű repülőgépének. A gépet a bangladesi Biman légitársaság vette át, amely fuvarozónak ez az első ilyen típusú hosszú távú repülőgépe.2011. szeptember 30-ig ez idáig összesen 543 megrendelés érkezett a B 777-300ER típusváltozatra, míg a teljes B 777-es család 1288 megrendelést tudhat a magáénak. Ebből 325 gép még gyártás és átadás előtt áll. A B 777-300ER (Extended Range) 2005 óta van forgalomban, s azóta a típus legkeresettebb változata. Népszerűséségét többek között az igen kedvező gazdasági mutatóinak, a belső tágas terének és nagy hatótávolságának köszönheti, illetve annak is, hogy együtt üzemeltethető a Boeing család két másik típusával is, a B 767-essel és a B 787-essel.Ezidáig harminchét légitársaság rendelt a B 777-300-as megnövelt hatótávolságú változatából, s huszonöt fuvarozó jelenleg is használja már a flottájában. További tíz…
Október elején elérte az örmény Armavia légitársaság Szuhoj SSJ100 SuperJetje az ezer repült órát. Mindezt október 9-én a Jereván-Amszterdam-Jereván útvonalon telejsítette az első új orosz regionális utasszállító repülőgép.Az első SSJ100-as 2011. április 21-én állt forgalomba az örmény légitársaságnál, s azóta több mint 21 ezer utast szállítva mintegy 650 ezer kilométert tett meg a levegőben. Ez idő alatt huszonhét városba repítette az Armavia utasait az örmény fővárosból, többek között Oroszországba, Ukrajnába, Grúziába, valamint kölünféle dél- és nyugat-európai nagyvárosokba.A repülések során a gép 35-39 ezer lábas utazómagasságon (11 500-12 870 méter) repült, átlagosan 0,78-0,8 mach-os utazósebességgel. A leghosszabb távú repülés 4000 km-es volt, amit a SuperJettel teljesítettek a Jereván-Madrid-Jereván útvonalon. Ezzel a járattal a gép elérte a napi 16,5 órás üzemelési időt. Az esemény kapcsán Mihail Bagdasarov, az Armavia légitáraság tulajdonosa kiemelte, hogy az SSJ100-as ez idő alatt bebizonyította, hogy nem csak…
Október 14-én kezdődtek a mexikói Guadalajaraban a XVI. Pan Amerikai Játékok. Ezen debütált Jalisco állam új rendőrségi S-70i Black Hawk helikoptere, amelyet szeptember végén vehetett át a mexikói állam vezetése a Sikorsky Aircraft helikoptergyártól.Az S-70i Black Hawk a legendás amerikai UH–60-as legújabb nemzetközi piacra szánt változata, amelyet a Sikorsky lengyelországi leányvállalatánál, a PZL Mielecznél gyártanak. A mexikóiak alig négy hónappal az után átvehették a világ legsikeresebb – rendőrségi feladatokra kialakított – közepes szállítóhelikopterét, hogy aláírták a megállapodást a gyártóval. A gépet egy Il–76-os teherszállító repülőgép vitte Lengyelországból Guadalajaraba. Mexikó így immár a negyedik olyan ország, amelyik az elmúlt két hónap alatt új, lengyel gyártású S-70i Black Hawk helikoptert rendelt.A gép személyzetét is Lengyelországban képezték ki a repülésre és az üzemletetésre. Az új S-70i-vel kiegészülve immár húsz darab Black Hawk repül Mexikóban, amelyeket a rendőrségen kívül még a hadsereg és a…
A 64. Las Vegas-i NBAA (National Business Aviation Association) kiállítás és vásáron bejelentette az amerikai Eclipse Aerospace, hogy piacra dobja új, Eclipse 550-es ultra könnyű üzleti gépét. A gép külsőre ugyanolyan lesz, mint a korábbi very light jet változat, az Eclipse 500-as volt.A gyár az eddig használt hajtóművön sem változtatott, így a jövőben két darab Pratt & Whitney PW610F gázturbina adja a szükésges tolóerőt a gép számára. Az új 550-es viszont a külsején kívül szinte mindenben megújul, modern integrált avionikát és fedélzeti elektronikát kap, amely minden olyan eszközt és berendezést magában foglal, ami nélkülözhetetlen napjaink üzeleti repülőgépeinek az irányításához. Ilyenek többek között a TAWS, TCAS, ADS-B, berendezések, színes időjárás radar, rádió magasságmérő, kettőzött FMS, és iPad csatlakozási lehetőség. Ugyanakkor az Eclipse lesz az első olyan ultra könnyű üzleti jet az iaprágban, amelynél megrendelhető lesz az automatikus teljestímény (auto throttles) fukció,…
A kanadai Bombardier Aerospace bejelentette a 64. NBAA konferencán és vásáron Las Vegasban, hogy elkezdődik a LearJet család legújabb tagjának, a kompozitból készülő Learjet 85-ösnek a gyártása.Az után jutott erre a döntésre a kanadai cég vezetősége, hogy elkészültek az új gép főbb elemeinek a kritikus számításai, s ezek eredményei igazolták az új Learjethet fűzött reményeket. Így immár hivatalosan is megkezdődhet a Learjet 85-ös gyártási fázisa. A tervek szerint 2013-ban állhat majd forgalomba az új Learjet 85-ös.A gép egyes tesztelésre szánt kompozit elemei már elkészültek, illetve teljesen össze is szerelték már az első prototípusnak a kompozit törzsét, hogy leellenőrizzék a gyártás menetének zökkenőmentességét, illetve azt, hogy minden szerszám és alkaltrész megfelelően illeszkedik a programba. Ennek eredményeként már a gyártósorra kerülhetett az a példánya a Learjet 85-ösnek, amellyel az első felszállást hajtják majd végre. Mindezeknek az előkészítő munkáknak köszönhetően a wichitai gyár…
A Boeing repülőgépgyár bejelentette a 64. NBAA (National Business Aviation Association) konferencián és vásáron Los Angelesben, hogy egy újabb VIP változatú Boeing Business Jetet adott át a kínai Deer Jet légitársaságnak.Ez a második BBJ-je a pekingi székhelyű charter légitársaságnak, amely mellé további két BBJ érkezik majd a Der Jethez a későbbiekben. Ezzel a legnagyobb BBJ felhasználó lesz a charter légitársaság a Kínai Népköztársaságban.A most átadott gép belső kialakításában a texasi Associated Air Center of Dallas készítette a Deer Jet elvárásainak megfelelően 28 személyes kivitelben. A gépen nem csak tárgyaló, hanem hálószoba és zuhanyzós fűrdőszoban is helyet kapott. A Deer Jeten kívül még a Beijing Airlines, a Metrojet és a Korean Air működtet még BBJ-ket a távol-keleti piacon, amely légitársaságokon kívül már több magánszemély is rendelkezik ilyen repülőgéppe. Jelenleg a BBJ-nek a legnagyobb a hatótávolsága a világon az üzleti gépek kategóriájában.…
Az amerikai Cessna repülőgépgyár szeptember 26-án bejelentette, hogy új gépet dob piacra a Light Business Jet kategóriában. A Citation M2 névre keresztelt típust a jelenleg is forgalomban lévő Citation Mustang és a CJ család közé pozícionálták.A Citation M2-es pilótafülkéjében Garmin G3000 avionika található majd és ugyanolyan hajtóművekkel látják el a gépet, mint a Citation CJ család tagjait. Az utaskabinban pedig teljesen új enteriőrrel találkozhatnak majd az utasok. A gép mock-upját, először október 10-12 között mutatják be a Los Angeles-i repülőkiállításon. A tervek szerint a két pilótás repülőgépben hat utas számára van kényelmes férőhely. A gép utazósebessége 400 csomó, (741 km/h) és a maximális hatótávolsága 1300 tengeri mérföld (2408 km) és akár 990 m-es kifutópályáról is üzemeltethető. A maximális utazómagassága pedig 41 ezer láb (FL410 – 12 497 m), amely szintre 24 perc alatt képes majd felemelkedni az M2-es.A Cessna gyár…
A világ negyedik legsikeresebb repülőgépgyártója, a brazil Embraer újabb versenyképes sugárhajtású üzleti gépekkel szándékozik növelni piaci részesedését. A közepes méretű Legacy 500-as prototípusa a program gördülékeny haladásának köszönhetően már az idén debütálhat, rövidebb törzsű kistestvére, a Legacy 450-es első felszállására pedig 2012 őszén kerülhet sor.Az Embraer semmit nem bíz a véletlenre, ezért felmérte a várható igényeket az üzleti mikrojetek hazai és nemzetközi piacán, mielőtt szabad utat kapott volna a hosszú távú stratégiájukban szereplő új generációs típus kifejlesztése. Arra az eredményre jutottak, hogy világszerte rohamosan nő a kereslet a középkategóriájú és a kisebb méretű üzleti gépek iránt, így a gyártók az előrejelzések szerint 13 150 üzleti jet értékesítésére számíthatnak az elkövetkező tíz évben. Ami saját esélyeiket illeti, becslésük szerint versenyképes gépük két változatával húszszázalékos részesedésre tehetnek szert ezen a lukratív piacon. A meggyőző érvek alapján tehát a vállalat igazgatósága 2007-ben jóváhagyta…
A francia–olasz ATR népszerű turbólégcsavaros gépcsaládjának legkorszerűbb verziója a repülési tesztek sikeres lezárását követően a közelmúltban megkapta típusengedélyét az Európai Légügyi Hatóságtól (EASA). Az új generációs ATR–72-600-as első példánya már az idén nyáron forgalomba állhat a bevezetését vállaló marokkói légitársaság, a Royal Air Maroc Express regionális vonalhálózatán.A toulouse-i székhelyű francia–olasz ATR tőkét kovácsol abból, hogy a több hullámban is történelmi csúcsot döntő kerozinárak miatt évről évre nő a kereslet a rövid hatótávolságú turbólégcsavaros kereskedelmi repülőgépek iránt. Ezért manapság hihetetlennek tűnik, hogy két évtizeddel ezelőtt még ódzkodtak a presztízsüket féltő menetrendszerű légitársaságok a korszerűtlennek tartott légcsavaros gépek beszerzésétől. Ám elhamarkodott véleményüket megváltoztatták, amikor ezeket alaposabban megismerve előnyös tulajdonságaikról is meggyőződhettek. Az 1990-es évektől kezdve aztán egyre többen rendelték meg regionális forgalmuk kiszolgálására az ATR, valamint kanadai versenytársa, a Bombardier Aerospace megbízható, igénytelen és gazdaságos modelljeit szerte a világon. Mindkét gyártó arra…
Az amerikai Boeing repülőgépgyár hozzálátott a nagy sikerű B 777-es gépcsaládjának a megújításához. Az elképzelés szerint az új B 777-8X/9X típusnéven futó változatok a jelenleg gyártott B 777-300ER modifikációi lennének. Az új 8X és 9X típusoknak kompozitanyagból készülne a szárnyuk, illetve a jelenleginél kisebb GE90-es hajtóműváltozatot kapnának. Az sem kizárt, hogy a gép törzsét is megnyújtanák, illetve még több ülés befogadására tennék alkalmassá az utasteret. Mindezeknek a változtatásoknak köszönhetően mintegy 15 százalékkal javulna a gép teljesítménye a jelenleg repülő B 777-esekhez képest. Mindezeket az átalakításokat annak kapcsán határozta el a Boeing, hogy az átadásra váró B 787-es típus révén már más típusoknál is alkalmazható az az új technológia, amellyel például legyártható lesz a B 777-esek teljesen kompozit szárnya is. A gyár ígérete szerint az új B 777-8X/9X forgalomba állítása még azt megelőzően megtörténhet, hogy a konkurens Airbus A350 XWB szolgálatba…