2024 március 29

RSS Facebook

Légitársaság
Először érte el a havi 6 milliót az easyJet utasainak száma a társaság fennállása óta. A tavalyi azonos hónaphoz képest idén 3,9 százalékkal többen, 6 101 344-en utaztak 2013 augusztusában a légitársasággal. A repülőgépek telítettsége 1,1 százalékponttal 92,8%-ra emelkedett tavaly augusztusihoz képest, ez éves szintén 0,4 százalékpontos növekedést jelent. Az elmúlt 12 hónapban az easyJet gépei 89,2%-os kihasználtsággal repültek, augusztus végére az éves utaslétszám pedig 60 494 874-re nőtt. Az easyJet jelenleg 4 ország 5 városába kínál 6 útvonalat Budapestről: London Gatwick és Luton, Berlin, Párizs, Genf és Bázel.
Mától ismét van légi összeköttetés a bolgár és a magyar főváros között. Ezentúl heti négy alaklommal közlekedik a Bulgaria Air bolgár nemzeti légitársaság Szófia és Budapest között, méghozzá vadonatúj brazil gyártmányú Embraer ERJ-190 típusú gépekkel. A Bulgaria Air elegáns Embraer ERJ-190 típusú gépei ezentúl hetente négy alkalommal, hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken teszik meg az 1 óra 10 perc hosszúságú repülőutat Szófia és Budapest között. A járat minden menetrendi napon 14.20-kor érkezik Budapestre, fedélzetén maximálisan 8 business- és 100 turista osztályú utas foglalhat helyet. A Bulgaria Air magántulajdonú légitársaság a csődbement Balkan Airlines helyén alakult, jelenleg 600 alkalmazottal és húszgépes flottával repülnek Szófiából 28 menetrendszerinti desztinációra Európában és a Közel-Keleten.A Bulgaria Air lesz az első külföldi légitársaság, amely élvezheti a Budapest Airport kis járatsűrűségű új útvonalakra (ún. Thin Routes) adott legújabb kedvezményét, ami az üzemelés első három évében az utaskezelési…
Végső fázisába ért az easyJet, az Airbus és a Nicarnica Aviation által fejlesztett AVOID hamudetektor technológia tesztelése. A különleges kísérlet utolsó lépéseként 1 tonna, Izlandról gyűjtött vulkáni hamuból hoznak létre mesterséges felhőt a légtérben, hogy azzal teszteljék az új technológia hatékonyságát. A detektor segítségével a jövőben elkerülhetővé válhatnak a vulkánkitörések okozta fennakadások a légiközlekedésben. Európa elsőszámú légiközlekedési hálózatát üzemeltető easyJet az Airbus-szal és a Nicarnica Aviationnel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után indította el az ún. AVOID technológia kidolgozását. A soron következő, augusztusban induló kísérletben két Airbus tesztrepülőgép vesz részt: az egyik a vulkáni hamut oszlatja szét a légtérben, - ami így egy mesterséges vulkáni hamufelhőt hoz létre, - míg a másik AVOID technológiával felszerelt tesztrepülőgép több mint 30 000 láb magasságban igyekszik észlelni és elkerülni a hamufelhőt. A kísérlet kezdetén a Seviri és Calypso műholdak az űrből is képesek…
Novembertől új járatot indít a Jet2.com diszkont légitársaság Budapestről Közép-Anglia szívébe, East Midlands repülőterére. A légitársaság gépei heti két alkalommal, hétfőn és pénteken teszik meg az utat Budapest és a közép-angliai régió legnagyobb repülőtere között, ahonnan egyszerre három nagyváros is elérhető: Nottingham, Derby és Leichester. Az új járattal Budapestről egy hosszú ideje hiányzó, de fontos célállomás lesz újra elérhető. Elsősorban a szabadidős utazók és a külföldön dolgozók számára jó hír, hogy idén ősztől elérhetővé válik Budapestről Közép-Anglia. A Jet2.com diszkont légitársaság november 8-tól indít heti két gépet a magyar főváros és East Midlands repülőtere között. A járatok egy hosszú hétvégi kiránduláshoz igazítva péntek délután 18:40-kor szállnak fel Budapestről és 21:35-kor érkeznek East Mindlandsre. Visszafelé hétfőn 15:00-kor indul a járat és 17:55-kor érkezik meg Budapestre. A Jet2.com a tervek szerint egy 148 üléses Boeing 737-300-as típusú repülőgéppel teljesíti a járatokat.Steve Heapy,…
Könnyített ülésekkel és új, szárnyvégi aerodinamikai elemek bevezetésével spórol üzemanyagot 14 új repülőgépén az easyJet. A légitársaság április végén mutatja be új repülőgépeit, a jelenlegiekhez képest 26 százalékkal könnyebb ülésekkel. További 214 gépén is fejlesztéseket vezet be az easyJet: kisebb tömegű kézikocsikkal csökkenti üzemanyag-felhasználását és CO2 kibocsátását a légitársaság. Az áprilistól bemutatkozó 14 új repülőgépen Recaro SL3510 ülések várják majd az utasokat. A sportautó üléseket is gyártó német cég olyan ülő alkalmatosságokat tervezett a légitársaságnak, amelyek ergonomikus kialakításuknak köszönhetően még kényelmesebbek lettek és több helyet is hagynak az utasok lábának. Az új gépek szárnyvégi elemekkel, azaz Sharkletekkel bővülnek, amelyek tovább növelik a szárnyak hatékonyságát. A könnyebb kézikocsik pedig a meglévő flotta gépein mutatkoznak be, ugyancsak áprilistól. A technikai törekvéseknek köszönhetően az easyJet az éves 2,7 milliárd fontos üzemanyagköltségből 2,7 millió font megtakarítást remél. A légitársaság, - amelynél 22 százalékkal kevesebb az…
Április 28-tól heti két járatot indít Szentpétervár és Budapest között a UTair orosz légitársaság. Az Oroszország nyugat-szibériai részén települő UTair Boeing 737-500-as típusú gépei szerdán és vasárnap érkeznek Budapestre a Néva-parti városból, ami egyformán kényelmes menetrend a városlátogató turistáknak és az üzletemberek is. A UTair gépei helyi idő szerint 12.20-kor szállnak fel Szentpétervár pulkovói repülőteréről, hogy a Baltikumon és Lengyelországon keresztülrepülve érjék el Budapestet. A Boeing 737-500-as típusú gép budapesti idő szerint 14.40-kor indul vissza, hogy 2óra 40 perces repülés után érkezzen Oroszország második legfontosabb nagyvárosába. A UTair elődje eredetileg a tyumenyi földgázlelőhely légiközlekedési összeköttetésének biztosítására jött létre Hanti-Manszijszkban, az Uráli kormányzóság területén. A UTair jelenleg 67 gépes flottát üzemeltet, amelynek gerincét a Boeing 737-500-asok illetve az ATR 42/72 gépcsalád repülői alkotják.„A Budapest Airport számára különösen fontos, hogy ismét lesz légi összeköttetés a magyar főváros és Szentpétervár között.” – hangsúlyozta…
A Lufthansa német légitársaság a nyári menetrend életbe lépésével megszünteti a Budapest és Berlin között közlekedő járatait.A legnagyobb német légitársaság új menetrendjéből a német főváros és Manchester, illetve Lyon közötti járatok is hiányoznak majd, több útvonalon pedig csökkentik a járatsűrűséget, így ritkábban járnak majd a Lufthansa-gépek a Berlin-Párizs, Berlin-Genf és Berlin-Moszkva útvonalon - közölte a cég egy szóvivője pénteken, megerősítve a Tagesspiegel című lap információját. Az intézkedésre azért van szükség, mert a járatok kihasználtsága nem megfelelő, az új berlini nemzetközi repülőtér átadásának elhúzódása miatt kényszerűségből használt Berlin-Tegel repülőtér pedig túlterhelt - mondta a szóvivő. Ugyanakkor a Germanwings, a Lufthansa leányvállalata pénteken arról számolt be, hogy tavaly 5 százalékkal 100 ezerre emelkedett a budapesti járatain utazók száma, és az idén további növekedésre számít. A diszkont légitársaság jelenleg Budapest és Köln, illetve Budapest és Stuttgart között üzemeltet járatokat. A Germanwings az MTI…
Magasra törő tervek az új márka- és termékkoncepció jegyében A Germanwings német diszkont légitársaság jelenléte folyamatosan erősödik a magyar piacon. 2012-ben a légitársaság közel százezer utast szállított budapesti közvetlen járataival Kölnbe és Stuttgartba, amely 5 százalékos növekedést mutat az előző évi adatokhoz képest. 2013-tól kezdődően pedig - a Lufthansa leányvállalataként ­- még inkább arra törekszik, hogy növelje utasforgalmát Magyarországon, és néhány hónapon belül a legmagasabb színvonalú termékkoncepcióval lépjen piacra Európában. A Germanwings 2013 márciusától kezdve új járatokat indít Stuttgarton keresztül Hamburgba, Brémába és Brüsszelbe is. 2013. július 1-jén az „Új Germanwings“ egy vadonatúj termék- és márkakoncepciót vezet be, amely lehetővé teszi az utasok számára az „á la carte repülés“ élményének megtapasztalását. Mindenki egyénileg választhat a többféle szolgáltatási csomag közül, amelyek személyre szabottan elégítik ki az utasok igényeit, kezdve a hagyományos, diszkont légitársasági megoldásoktól egészen a legmagasabb minőséget nyújtó csomagajánlatokig. Ezek…
Április 22-tól a repülőjegy áráról leválasztja a feladott poggyászért felszámolt összeget a KLM, így 11 újabb európai célállomásra kínál diszont áron repülőjegyeket, közölte a holland társaság. 2013. április 22-től versenyképes, 99 eurós árat vezet be a KLM újabb 11 európai útvonalán, mellyel a légitársaság több mint 30 úti célra kínál diszkont áron eljutási lehetőséget. Ezzel párhuzamosan a légitársaság külön kezeli a feladott poggyász árát a repülőjegyétől, azaz 2013. április 22-től Európán belül a turista osztályon utazó utasoknak darabonként 15 eurót kell fizetnie a feladott csomagok után. A díj megfizetése alól mentesülnek a jelenlegi illetve leendő Flying Blue Frequent Flyer hűségprogramban résztvevők. Ugyanígy nem vonatkozik azokra az utasokra, akik szerződésben álló Corporate Clientek, BlueBiz tagok vagy teljesen rugalmas repülőjeggyel rendelkeznek. A megújult üzleti modell bevezetését azzal indokolta a légitársaság, hogy Európában utazó ügyfeleik jelenleg is már túlnyomó részben kézipoggyásszal repülnek. Jellemző tendencia az is,…
A német AERO International Magazine kiválasztotta a világ tíz legbiztonságosabb légitársaságát. A német AERO International Magazine kiválasztotta a világ tíz legbiztonságosabb légitársaságát. A társaság már 9 éve mindig benne van a top 10-ben, és javított korábbi helyezésén is. Jelenleg a hatodik a listában a Finn Air, az Air New Zealand, Cathay Airways, Emirates és az Etihad Airways mögött. A magazin havonta jelenik meg, és a polgári repülésre fókuszál. A magazin az értékelést a Jet Airliner Crash Data Evaluation Centre (JACDEC) hivatalos tanulmánya alapján készítette, melyben összesen 800 légitársaságot vizsgáltak. A JACDEC 800 légitársaságot vizsgált több szempont alapján, például történt-e súlyos baleset az elmúlt 10 évben. Az EVA AIR-nél huszonegy éves fennállása óta nem történt semmilyen végzetes baleset. A dolgozók folyamatosan biztonsági képzésekben részesülnek, a legmodernebb technológiákat alkalmazzák, a repülőgép flottát folyamatosan szigorúan vizsgálják. A légitársaság 2005 óta két évenként folyamodik…
Május 3-tól az Alitalia elindítja második járatát Róma és Budapest között. Az Alitalia az új menetrendszerinti szolgáltatását új generációs Airbus A320-as repülőgépekkel üzemelteti majd májusban heti 3 alkalommal, júniustól szeptember végéig heti 5 alkalommal és októberben ismét hetente 3-szor.  A járatokon a turista és a business osztály szolgáltatásai is elérhetőek lesznek. Az új járatnak köszönhetően az utazóknak még több lehetőség nyílik, hogy megválasszák a számukra legkedvezőbb utazási időpontot. A nyári menetrend kiváló csatlakozásokat kínál az Alitalia hálózatában elérhető valamennyi olasz, nemzetközi és interkontinentális célállomásra. Az új menetrend lehetővé teszi az egynapos üzleti utakat vagy egy tartalmas hétvégi városlátogatást a lehető leghosszabb időt töltve az úti célon. Ezenkívül  rövidülnek a csatlakozási idők és még több Alitalia célállomás válik elérhetővé. Turizmus Panoráma BulletinFotó: ASN
Az airberlin egy éve köti össze Budapestet a német fővárossal, Berlinnel. A légitársaság 2012. február 6-án indította el a két város között napi összeköttetést biztosító járatot Berlinbe. A 2013-as nyári menetrendben a légitársaság napi kettőre bővíti a járatok gyakoriságát és összehangolja az indulások idejét.„Nagyon elégedettek vagyunk a Budapest–Berlin útvonallal, ezért 2013 májusában növeljük a járatok gyakoriságát, így naponta két járatot indítunk Budapestre és vissza. Ez különösen az üzleti célból utazók számára jelenthet előnyt, akik így ugyanazon a napon repülhetnek oda és vissza. Ezenkívül a Budapestről utazóknak még előnyösebb csatlakozási lehetőséget biztosítunk a nemzetközi járathálózatunkhoz” – nyilatkozta Gergye Ottó, Vice President Sales Scheduled Services, airberlin.Magyarország nagykövete, Dr. Czukor József is gratulált az airberlin-összeköttetés első születésnapja alkalmából: „Berlinnek szüksége van Budapestre, Budapestnek pedig szüksége van Berlinre. Az airberlin elősegíti a két város közötti kiváló összeköttetést.”Fotó: airberlin
Az Air France csoport három regionális légitársaságát, a Brit Airt, a Regionalt és az Airlinairt átszervezve vadonatúj légitársaságot indít HOP! néven. A társaság járatai Európa különböző városait kötik össze Franciaországgal, közölte az Air France.Az új regionális légitársaság elnök-vezérigazgatója, Lionel Guérin szerint a három társaság egyetlen márkanév alá szervezésével jobb szolgáltatást lesznek képesek nyújtani az utasoknak, hiszen a légitársaság kínálata a korábbinál sokkal tisztább, követhetőbb lesz. A HOP! az utasok igényeihez és pénztárcájához igazodik majd. A szabadidős turisták már 55 eurótól találhatnak egy útra szóló jegyeket. Az üzleti utasok all-inclusive viteldíjakból és prémium szolgáltatások közül válogathatnak. Az igazgató szerint a gazdasági válság ellenére az európaiak mobilitása egyre nő, amelynek egyik legnagyobb nyertese a légiközlekedés. Másik jelentős trend, hogy az utasok egyre inkább online vásárolnak repülőjegyet, az európai lakosok több mint 60 százaléka automatikusan az interneten teszi ezt meg. Az utasok így könnyedén összehasonlíthatják…
Marosvásárhelyről is indít járatokat az ír Ryanair diszkont légitársaság - jelentették be szerdán az erdélyi városban.Európa legnagyobb diszkont légitársasága április végén, illetve május elején indítja első brüsszeli és pisai járatát az erdélyi repülőtérről heti négy alkalommal - közölte Kate Serry, a Ryanair fejlesztési igazgatója. Terveik szerint az idén 30 ezer utast fognak szállítani a két marosvásárhelyi járaton. A légitársaság becslése szerint a Romániából induló és az oda érkező járataikon összesen 80 ezer utast szállítanak 2013-ban. A repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat és a légitársaság öt évre kötött szerződést. A Kolozsvártól 110 kilométerre lévő erdélyi város repülőterének tavaly 305 ezer utasa volt, a létesítményt működtető önkormányzat 400 ezerre akarja növelni az idén ezt a létszámot.A Ryanair a második diszkont légitársaság a Wizz Air után, amely a marosvásárhelyi repülőtérről indít járatokat. Az ír társaság romániai úti céljai között eddig csak a Fekete-tenger…
Átszervezési fázisba jutott a tavaly december végi csődkérelem után az ukrán AeroSvit légitársaság, amelynek keretében szinte teljes nemzetközi járathálózatát az ukrán UIA (Ukraine International Airlines) veszi át - írja a CAPA Centre for Aviation szakmai hírportál.Az UIA legalább 30 nemzetközi desztinációra tesz szert, az AeroSvit pedig - ha túléli a csődeljárást - valószínűleg elsősorban, vagy teljes egészében belföldi légitársaságként működik tovább. Az AeroSvit öt középtávú és öt távolsági nemzetközi desztináció megtartásával az üzleti eredményesség helyreállítását célzó átszervezés alatt is folytatni kívánja működését. Ezt azonban nehezíti, hogy az ellene indított eljárások keretében számos repülőgépét lefoglalták különböző repülőtereken. Az AeroSvit a 2012. december 27-i állás szerint 4,27 milliárd hrivnya (403 millió dollár) tartozást halmozott fel hitelezőivel szemben. A 2012. szeptember 30-i állás szerint pedig aktíváinak összértéke 1,47 milliárd hrivnya (138,7 millió dollár).Az AeroSvit 2012-ben indított, majd túlzottan ambiciózusnak bizonyult terjeszkedési programba bukott…
Vizsgálatot indított a japán közlekedési minisztérium a Japan Airlines (JAL) Boeing 787-es Dreamliner repülőgépén két alkalommal is bekövetkezett üzemanyag-szivárgás okának kiderítésére hétfőn, három nappal azután, hogy az amerikai kormányzat is hasonló intézkedést rendelt el a múlt hét folyamán az utasszállító típus műszaki meghibásodásai miatt.A japán vizsgálatot azután rendelték el, hogy a JAL egyik 787-eséből, amelynél a múlt kedden üzemanyag-szivárgást észleltek Bostonban, a hiba kijavítását és a repülő Japánba visszatérését követően elvégzett tesztek során ismét elfolyt a kerozin. Japán a Boeing legújabb modelljének fő piaca, a JAL és az All Nippon Airways (ANA) az eddig világszerte leszállított 50 darab 787-esből 24-et üzemeltet. A JAL-gép bostoni üzemanyag-szivárgása mellett a múlt héten ugyanott, ugyanannak a légitársaságnak egy másik Boeing 787-esén elektromos tűz ütött ki, míg az ANA egyik ilyen típusú repülőjének egyik generátoránál olajszivárgást vettek észre, egy másik esetében pedig a pilótafülke szélvédője…
Vadonatúj géptípust köszönthettünk szombat este a Ferihegyi repülőtéren: a LOT lengyel légitársaság vadonatúj Boeing 787 Dreamliner típusú gépe érkezett Budapestre a típus magyarországi premierjére. A lengyelek első Boeing 787-ese decemberben és januárban egy sor európai városban tart bemutatót, ami egyben a személyzetek kiképzésének is a része, így fordult meg Prágában, Londonban, Bécsben, Münchenben, Frankfurtban, Kijevben, Hannoverben, Brüsszelben és végül nálunk is.A Boeing 787-es tervezése még a 90-es végén kezdődött, amikor az amerikai gyártó elkezdett gondolkodni a sikeres Boeing 747-es és még inkább a 767-es széria utáni gépek kialakításáról. A 2000-es évek elejére kiderült, hogy a Jumbo-ban még van fejlesztési és üzleti fantázia is, így készült el a 747-8-as széria, amelynek cargo-változatát már több mint egy éve rendszeresen láthatjuk Ferihegyen. A kisebb befogadóképességű, 220-300 személyes, de hosszútávú repülőgép kategóriában viszont a Boeing látott fantáziát, így született a Dremaliner a 767-esek leváltására…
2012-ben több mint 12 millió utas választotta a Wizz Airt, ami 12%-kal több mint az előző évben. 2012-ben a légitársaság tovább növelte útvonalhálózatát, 203-ról 250-re emelte útvonalai számát, működését újabb országokra terjesztette ki, így most már 29 országba indít járatokat, köztük Grúziába, Izraelbe, Szlovéniába és Svájcba is.Az összesen 80 ezer járat átlagos kihasználtsága 85% felett van, ami jól mutatja, milyen népszerűek a légitársaság alacsony árai. Csak Magyarországról 1,77 millió utas választotta a légitársaságot.2012-ben a Wizz Air bevezette új poggyászszabályzatát. Arra ösztönzi utasait, hogy kisméretű kézipoggyásszal utazzanak a további megtakarítások és a még nagyobb hatékonyság elérése érdekében. Az utasok pozitívan fogadták a megújult Discount Club újraindítását is, amely minden foglalásra érvényes, garantált kedvezménnyel jutalmazza az utasok hűségét. A Wizz Air felkészülten várja a 2013-as évet, amikor még az eddiginél is több, 13,5 millió utas választja a légitársaságot. Turizmus Panoráma Bulletin
Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden - közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér. A törölt járatok között van a légitársaság Budapest-Kijev és a Kijev-Budapest egy-egy járata is. Továbbá nem érkezett és nem indult kedden Kijevbe öt belföldi járat, valamint egy chisinaui és egy tel-avivi. A Boriszpil repülőtérről induló járatok közül törölték még a Stockholmba induló járatot is. A mintegy két éve anyagi nehézségekkel küzdő ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását helyi sajtójelentések szerint fizetési elmaradás miatt a múlt pénteken felfüggesztette a Boriszpil repülőtér. A kijevi nemzetközi repülőtér már tavaly november óta előre kéri a gépek kiszolgálásának díját a légitársaságtól. Miután az Aerosvit múlt hét végén egy részét törlesztette elmaradásának, illetve írásban ígéretet tett a fizetési feltételek jövőbeli teljesítésére, a nemzetközi repülőtér újra fogadta gépeit, de előre jelezte, hogy a fizetés elmaradása esetén azonnali hatállyal ismét felfüggeszti…
Sajátos üzleti modellel veszi fel a versenyt az Air France a diszkont légitársaságokkal: a korábbinál olcsóbb jegyár-kategóriát vezet be meglévő járatain bizonyos poggyász nélkül utazók számára - írja a német Die Welt online kiadása. Az Air France 49 eurós jegyárak bevezetését tervezi meglévő járatain, összesen 58 franciaországi belföldi, európai, valamint észak-afrikai célállomásra, 20 euróval alacsonyabb áron eddigi legolcsóbb ajánlatainál. Az olcsó jegyeket azonban nem lehet átfoglalni, és nem járnak utánuk törzsutas pontok sem, illetve poggyászt feladni csak pótdíjjal lehet.A poggyászfeladás 15 euróba kerül előzetes internetes vagy telefonos foglalás esetén. Amennyiben az utas már csak a reptéren dönt poggyász feladása mellett, akkor a díj duplájára, 30 euróra emelkedik.A fedélzeten kínált italok és rágcsálnivalók azonban az olcsó jegyes utasoknak is ingyen járnak.Az új jegyár-kategória nem váltja fel, hanem kiegészíti az Air France klasszikus jegykínálatát.Szintén a diszkont légitársaságok által támasztott verseny késztette az…
Hivatalosan is bejelentette az új Helsinki-Budapest járat elindítását a Norwegian skandináv diszkont légitársaság. A jellegzetes piros-fehér festésű Norwegian-járatok a nyári menetrendi időszakban heti háromszor repülnek a finn és a magyar főváros között. 2013. április 11-én érkezik az első piros orrú Norwegian gép Helsinkiből Budapestre. A mostani tervek szerint heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és vasárnap közlekedik a norvég diszkont légitársaság Boeing 737-800 típusú gépe a finn és a magyar főváros között. A járat 19.40-kor indul Helsinkiből és 20.55-re érkezik Budapestre, ahonnan a szokásos félórás fordulóidővel 21.25-kor indul vissza, hogy helyi idő szerint 00.40-re érjen Helsinkibe. A Norwegian gépei – időjárástól függőn – átlagban 2 óra és 15 perc alatt teszik meg az utat Helsinkiből Budapestre. A Budapest-Helsinki Norwegian járatra már lehet jegyet vásárolni az interneten. Az utazás időpontjától függően akár mindössze 100 euróba (árfolyamtól függőn kb. 29.000 forintba) kerülhet egy…
A China Airlines folytatva a megújulást a kényelem, a versenyképesség és az energiatakarékosság jegyében, december 18-án 4 új Boeing 777-300-as gép átvételéről kötött szerződést, melyek 2014-től állnak a légitársaság flottájába.Az új gépek a China Airlines hosszú távú, magas utasszámú útvonalain fognak repülni, úgymint Európa, valamint Észak Amerika és Taiwan között.  Az energiatakarékosság a China Airlines kulcsfontosságú stratégiai terve, így B777-300-as gépek alacsony károsanyag kibocsájtása maximálisan megfelel a légitársaság céljainak. Az új 777-300-as gépeket az új generációs GE90-115BL motorral szerelik fel, valamint teljesen új kabinbelsőt kapnak, mellyel a légitársaság a jövőben kényelmes és élménydús utazást biztosít utasai számára. Turizmus Panoráma Bulletin
A Budapest Airport 13 óra 15 perckor arról tájékoztatta az utasokat, hogy leállhat az Aerosvit ukrán légitársaság. Közleményüket idézzük: "Az Ukrajnából kapott hírek szerint a Kijevi Nemzetközi Repülőtér leállította az Aerosvit ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását, ami gyakrolatilag a légitársaság leállását jelenti. A pénzügyi nehézségekkel küzdő ukrán légitársaság gépei Budapestre is repültek, ezért akinek az Aerosvit járataira volt jegye Kijevbe, kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot az Aerosvit légitársaság képviselőivel."BUD
Order includes 40 firm CRJ900 NextGen aircraft and options for 30 more for operation by Delta Connection carriers Transaction has potential value of $3.29 Billion US A kanadai Bombardier repülőgépgyár és az amerikai Delta Air Lines megállapodást írt alá arról, hogy az észak-amerikai fuvarozó 40 darab CRJ900-as Next Generation repülőgépet vásárol további 30 gépre való opciós megrendeléssel a Delta Connection regionális légitársasága számára. Az üzlet értéke 3,29 milliárd dollár.A Delta Air Lines bejelentése szerint a CRJ900 NG repülőgépek 76 üléses konfigurációban, két osztályos elrendezésben kerülnek majd a Delta Connection regionális légitársasági csoporthoz. A Connection jelenleg 466 darab CRJ típusú regionális utasszállító repülőgépet üzemeltet, amelyek közül 286 darab CRJ200-as, 79 darab CRJ700-as és 101 darab CRJ900-as van. Így ez a regionáis légitársasági egyesülés jelenleg a legnagyobb felhasználója a kanadai CRJ (Canadian Regional Jet) regionális utasszállító repülőgépcsaládnak. A Delta Connection ráhordó légitársasági…
Novemberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 7,7 százalékkal, 4 116 576-ra emelkedett, közölte lapunkkal a légitársaság. Az éves utaslétszám pedig 7,3 százalékkal, több mint 59 millió főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is pozitív változást mutat a tavalyi számokhoz képest, ez eddig éves szinten 1,2 százalékpontot jelent.
Három év kihagyás után jövőre újra indít interkontinentális járatot a cseh légitársaság.Egy szélestörzsű Airbus A330-as érkezik a légitársaság flottájába, amely Dél-Korea fővárosába, Szöulba fog közlekedni. A tervek szerint ezzel a CSA szorosabbra fogja code-share együttműködését a Korean Air légitársasággal, az együttműködés az Etihad Airways esetében már sikeresen alkalmazott modellt követi.A 2013-as nyári menetrendben ezen felül további új úti célokat is menetrendjébe állít a cseh légitársaság: Perm, Nizza, Zürich, München és Firenze kerül be a desztinációk közé. A cseh légitársaság értékesítési és marketing elnök-helyettese, Jiri Marek szerint “Az indulási és érkezési időpontok kölcsönös összehangolása révén a Prágából Szöulba érkező utasokat kiváló átszállási lehetőségek várják Japán, Kína és a Csendes-óceán térsége felé, míg a Prágába érkező ázsiai utasok kényelmesen juthatnak el Európa számos városába”. Az új A330-ast várhatóan forgalomba állítják majd a Független Államok Közössége több, népszerű városába is.
November 27. óta minden easyJet-járaton könnyebbé és kényelmesebbé vált az utazás az ülőhelyfoglalásnak köszönhetően, naponta több mint 1000 járaton. November 13-tól már a Budapest-London járatokon is lehetőség nyílt az előzetes helyfoglalásra, mostantól pedig a teljes easyJet hálózaton bevezetik a rendszert. Aki családtagjai mellett szeretne utazni, nem akar a gép hátsó felében ülni, vagy éppen hosszabb lába miatt van szüksége extra helyre a repülőgépen, saját maga jelölheti ki ülőhelyét az easyJet összes járatán. Az áprilisban kezdődő tesztelés óta több mint 2 millióan utaztak így 12 500 járaton. 70 százalékuk szerint az új rendszer jobb, mint az easyJet-en eddig alkalmazott foglalási mód. Helyfoglalási díjak: · 12 GBP az extra lábhosszú üléseknél · 8 GBP az elől lévő üléseknél · 3 GPB minden más választott ülésnél Akik nem szeretnének utazás előtt ülést választani, azok természetesen továbbra is élhetnek a hagyományos foglalás lehetőségével, ahol…
Tovább folytatja fejlődését a Turkish Airlines flottájának folyamatos megújításával. Már a légitársaság elérte célját, flottája 200 repülőgéppel üzemel. Az új gépbeszerzésekkel a Turkish Airlines flottája az egyik legfiatalabb és legmodernebb Európában, és jó úton halad a felé, hogy az egyik legkiterjedtebb globális útvonalhálózattal rendelkezzen. A 200. repülőgéppel a világ ötödik legnagyobb légitársaságává vált a Turkish, és tovább erősíti pozícióját. Az új Boeing 737-900-es repülőgép a napokban landolt az Atatürk Repülőtéren. A megérkezésekor tartott ünnepségen a légitársaság elnöke, Hamdi Topcu elmondta, vállalatként mindig csak a következő célra tekintenek. Először megünnepelték a 100-adik repülőgépet, ma pedig  elérték következő céljukat, a 200. gépet. A következő cél pedig, hogy a flotta 300-ra emelkedjen. 2003-ban, a légitársaság terjeszkedésének kezdetén még 54 repülőgép alkotta a flottát és összesen 103 úticélra repült. Mára 90 ország 205 városába kínálnak utakat. Míg 2003-ban 651 pilótára és 1579 légiutas-kísérőre volt szükségünk, ez a…
Egyszerre két városból indított összesen 9 járattal tér vissza Budapestre az SAS skandináv légitársaság. Az SAS ma jelentette be, hogy március 31.-től, vagyis a 2013-as nyári menetrendtől kezdve menetrendszerű járatokat indít Budapestre Oslóból és Koppenhágából. Hatalmas piaci offenzívába kezdett az SAS skandináv légitársaság és ennek részeként Norvégiából és Dániából is új járatokkal tér vissza Budapestre. Az SAS heti hat alkalommal indítja gépeit Koppenhágából Budapestre (hétfőtől-péntekig 12.40-kor érkezik az SAS-gép Budapestre és 13.30-kor indul, vasárnap pedig 21.20-kor érkezik és 21.55-kor indul vissza). Az oslói járat kedden 13.25-kor (visszaindulás 14.15), csütörtökön 13.15-kor (visszaindulás: 14.05) és vasárnap 10.50-kor (visszaindulás 11.40) érkezik Budapestre. Az előzetesen leadott tervek szerint a két járatot többféle típussal, köztük Airbus A 321-essel, Boeing 737 800-assal vagy 700-assal illetve Canadair CRJ-900 típussal repüli az SAS. Az SAS azt is megerősítette, hogy a járatokat nemcsak a nyári menetrendben, hanem egész éven át…
A Ryanair november 22-én bejelentette, hogy 40%-os leépítést hajt végre budapesti bázisán. Miután a Hochtief üzemeltetésében lévő repülőtéren megemelték a díjakat, nem voltak hajlandóak jól működő létesítményeket biztosítani és képtelenek voltak versenyképes költségalapot ajánlani a Ryanair által ajánlott jövőbeni növekedéshez, a Ryanair 2013. január 10-től kezdve 10 útvonalat zár be, amely hetente több mint 280 járatot érint. A Ryanair budapesti forgalma évente 800 000 utassal fog csökkenni (2 millióról 1,2 millió utasra), és ez közel 800 ”helyi” munkahely elvesztését fogja eredményezni, írják. "Az, hogy a Hochtief nem volt hajlandó megegyezni Európa második legnagyobb légitársaságával egy hosszú távú növekedési megállapodásról, további bizonyítéka annak, hogy a Budapest Airport-nak nem érdeke a magyar turizmus fejlesztése, a forgalom és a munkahelyek számának növelése, hiszen az egyre csökkenő forgalom ellenére ismételten emeli árait. Ezt Patrick Bohl (Budapest Airport) is alátámasztotta, aki nemrégiben elismerte, hogy a ’fapados…
2. oldal / 3