2024 április 19

RSS Facebook

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: Boeing
2017. február 07. kedd, 10:46

Repülj az új Saab-Boeing T–X trénerrel

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen lehet az új generációs Saab-Boeing T–X trénerrel repülni, akkor most kipróbálhatod ezt az élményt! Az új T–X-et azért fejlesztette ki közösen a svéd Saab és az amerikai Boeing repülőgépgyár, hogy ezzel a típussal szálljanak versenybe az amerikai légierő (USAF) közelmúltban kiírt tenderén, amelynek a tétje nem kevesebb, mint az, hogy a nyertes beszállító több mint, kétszáz új sugárhajtású kiképzőgépet szállíthat az USAF-nak az elkövetkezendő 30 évben. A nyertes típus az 1960-as évek óta rendszerben lévő T–38-as Talon iskolagépeket váltja majd, amelyek felett már igencsak elszállt az idő és nem alkalmas arra, hogy az új 4. és 5. generációs harci gépek pilótáinak a kiképzéséhez alkalmazzák.

Szeptember 14-én mutatták be az Egyesült Államokban azt az új kétüléses sugárhajtású iskolagépet, amelyet az amerikai Boeing és a svéd Saab repülőgépgyár fejleszett ki az amerikai légierő (USAF) új, ötödik generációs T–X iskolagép programja számára, mint lehetséges váltó típus a jelenleg szolgálatban lévő több, mint negyven éves T–38-as Talonok helyett. Az első elkészült példány pedig 2016. december 22-én emelkedett első ízben a magasba. Az erről készült viedót itt tekintheted meg:https://youtu.be/p01yyPA1DdI

De nem csak a Boeing-Saab egyesülés készül arra, hogy megnyerje a T–X tendert, hanem szinte minden másik nagy amerikai repülőgép gyártó más és más külföldi partnerrel szövetkezve annak érdekében, hogy győztesként több, mint háromszáz új ötödik generációs kiképző repülőgépet szállíthasson majd az USAF számára 2034-et követően.

Korábban úgy tűnt, hogy csak a Boeing-Saab páros lesz az, amelyik egy teljesen új fejlesztésű modellel vesz majd rész a tenderen, de mára kiderült, hogy hasonló módon kíván indulni a megmérettetésen a szintén amerikai Norhtrop-Grumman is, amely korábban a brit BAe System által gyártott Hawk T2-essel pályázott volna, ám csakhamar kiderült az amerikai-brit duó számára, hogy a T2-es modell nem hozza azokat a paramétereket, amelyeket az amerikai légierő támaszt az új, ötödik generációs sugárhajtású iskolagépével szemben. Így bevették a csapatba a nagy múltú, szintén amerikai Scale Composit vállalkozást, amellyel közösem megtervezték a Modell400-as névre keresztelt, szintén teljesen új fejlesztésű sugárhajtású iskolagépet, amely ez év augusztusában már nagy sebességű gurulási teszteket hajtott végre a Mojave sivatagban lévő Mojave repülőtéren. Az új gép formája kísértetiesen hasonlít a leváltásra szánt előd, a T–38-asra, ami valószínűleg nem véletlen, hiszen korábban azt is a Northrop-Grumman szállította az USAF számára.

Velük szemben a Lockheed Martin a dél-koreai partnerével közösen indul majd a várhatóan idén decemberben kiíradnó tenderen, méghozzá a KAI (Korean Aviation Industry) által már évek óta gyártott T50-es Golden Eagle iskolagépnek a tenderre átalakított változatával, a T50A-val. Ennek első példánya már fel is emelkedett idén júniusban Dél-Koreában, s a Lockheed szerint az a típus nagy előnye, hogy már bebizonyítta a képességeit, mivel több, mint ezer pilótát képeztek ki immár azzal a száz elkészült Golden Eagle-lel, amelyek Dél-Koreában, Irakban, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Thaiföldön repülnek az ottani légierők kötelékében.

A szintén amerikai Raytheon viszont az olasz Leonardoval állt össze a siker érdekében, amely utóbbi cégnév idén április óta az új elnevezése a nagy múltú, szintén olasz Finmeccanica hadiipari vállalkozásnak, amely az M346-os trénerét hozta be a projektbe T100-as néven.

Ezeken az egyesüléseken kívül még a világhírű Cessna repülőgépgyár tulajdonosa, a Textron Corporation kíván majd harcba szállni a tíz milliárd amerikai dollár értékű üzletért, igaz náluk is meg kellett változtatni az alap koncepciót annak érdekében, hogy versenyképes repülőgéppel álljanak csatasorba a többiekkel szemben. A Textron ugyanis az AirLand Scorpion modellel kívánt volna pályázni az T–X-programban, de az előzetesen nyilvánosságra hozott műszaki paraméterekből kiderült, hogy ez a típus sem felel meg az új, ötödik generációs iskolagéppel szemben támasztott követelményrendszer néhány elemének, így a Textronnál is gőzerővel hozzá láttak egy teljesen új repülőgép típus kifejlesztéséhez.

Az eddigi nyilatkozatok szerint valamennyi pályázni kívánó cég nagyon lelkes és optimista, s bízik az általa kiajánlásra szánt típus sikerében. Mindenesetre a szakértők hosszú és kemény harcra számítanak ennek a tendernek a tekintetében is, de nem azért, mert a gépek technikai paraméterei közt csak olyan minimális különbségek lesznek, hogy minden bizonnyal csakis több fordulós kiválasztással dőlhet majd el a nyertes sorsa, hanem azért, mert ismerve az amerikai mentalitást nincs annak a lehetősége sem kizárva, hogy a kihirdetett végeredményt követően több vesztes pályázó is megtámadja majd a döntést, s el tudja érni azt a döntéshozói szinten, hogy új pályázatot írjanak ki újabb esélyt teremte saját maga számára a győzelemre. Úgy, ahogyan történt ez az új generációs tankerek és a bombázógépek kiválasztásának az esetében. Vagyis koránt sem biztos, hogy a 2017 végére, 2018 elejére ígért döntés meghozatala tényleg végleges lesz...

Kategória: Katonai Repülés

Átvette a qatari légierő a Boeing Long Beach-i gyárában a negyedik C–17-es Globemaster III-as nehéz katonai szállítógépét. Ezzel a Qatar Emiri Air Force az egyik legnagyobb felhasználójává vált a típusnak, igen jelentős szállítási kapacitást tudva a magáénak. Az emírség eredetileg csak két darab C–17-est rendelt, de a későbbiekben további két Globemaster III-assal toldották meg a vásárlást. Az ezt megelőző harmadik C–17-es ez év elején állt szolgálatba Qatarban.

A korábban átadott qatari C–17-esek idén év elején már átestek a tűzkeresztségen, amikor a NATO-erők oldalán részt vettek a Líbia elleni légi blokád logisztikai támogatásában. Illetve szintén részt vettek abban a mentőakcióban, amely során segélyeket szállítottak a kenyai szárazság megszenvedőinek. Ezt megelőzően pedig 2010-ben szintén segélyszállítmányok eljuttatásával vettek részt a Haitin és Chilében történt földrendgések után. Qatar az első olyan közel-keleti ország, amelyik rendelt a C–17-es szállítógépből, s az első repülőgépet 2009-ben szállította le a Boeing a QEAF-nek.

A Boeing összesen 249 darab C–17-est adott át világszerte, ebből 218 darab repült az Egyesült Államok légierejének a flottájában (USAF), amelyeken kívül 31 gép szolgál Ausztráliában, Kanadában, Qatarban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Nagy-Britanniában és annak a tizenkét országnak a kötelékében, amelyek a pápai bázison lévő három C–17-est használják a NATO Strategic Airlift Capabilitiy program keretében. Ezeken kívül Indiának van még egy tíz gépes megrendelése, amelyet 2013-ban és 2014-ben teljesít majd a Boeing.

Fotó: Boeing

Kategória: Katonai Repülés

December 3-án rekordott döntött az éves gépátadások tekintetében az amerikai Boeing repülőgépgyár. Ezen a napon adta át ugyanis az idei évben elkészült 377. Boeing B 737-900ER típust az amerikai United Airlinesnak. A Seattle-i gyártó az ezt megelőző években 2010-ben volt képes 376 darab B 737-es legyártására és átadására.

Októberben szintén megdőlt egy korábbi rekord a Boeingnál mivel ekkor lépte túl a 846 darabos éves megrendelés számot a B 737-es legújabb változataira a gyár. Ez a megrendelésszám 2007 óta vezette az eladási listát. Idén már 1031 darab megrendelés érkezett összesen a B 737 Next Generation és B 737MAX legújabb generációs keskenytörzsű repülgépekre az amerikai gyártóhoz. Az is új rekordnak számít, hogy ez az első olyan év az egyfolyosós gépek megrendelésének a történetében, amikor egy év alatt több mint ezer megrendelés érkezik egy repülőgép típusra.

Fotó: Boeing

Kategória: Polgári Repülés

Április 14-én több mint ötszáz alkalmazott és meghívott vendég jelenlétében a Seattle-ben lévő Boeing Field-i repülőtéren ünnepélyes keretek közepette átadta az amerikai Boeing repülőgépgyár a 4000. darab elkészült B 737 Next Generation egyfolyosós repülőgépét a guangzhoui székhelyű China Southern légitársaságnak. A rentoni gyárban készült gép várhatóan a jövő héten repül majd az új állomáshelyére a műszaki átvételt követően.

A most átadott gép nem csak azért volt jubileumi, mert a 4000. darab elkészült Next Generation B 737-es, hanem azért is egyben, mert ez a példány a China Southern 75. darab B 737-ese. A kínai fuvarozó összesen 45 darab B 737-700/800NG-t rendelt a Boeingtól ezidáig. Ugyanakkor 450 gépes flottájával a Kínai Népköztársaság legnagyobb légi fuvarozója, s egyben a világ hatodik legnagyobb légitársasága. A most átadott gép egy B 737-700-as volt, amely két osztályos kivitelben 126 utas szállítására alkalmas. Az utaskabina az új Boeing Sky Interior belső került.

A B 737-es típus minden idők legsikeresebb kereskedelmi repülőgépe, s ezidáig több példány készült belőle, mint bármelyik másik utasszállító repülőgépből. Az óriási sikerre való tekintettel a Boeing jelentős mértékben felgyorsította a gépek gyártását az elmúlt években. Míg a 2000. és 3000. példány legyártása között három év és egy hónap telt el, addig a 3000. és a 4000. gép elkészülte között csak két év és nyolc hónap volt a különbség. Az amerikai gyártó azonban még ennél is gyorsabb üteműre kívánja fokozni a gyártást. A tervek szerint 2014-ben már havi 42 darab B 737-es gördülhet ki a rentoni gyártósorról.

Az új generációs B 737NG család gépeire ezidáig összesen több mint 6600 megrendelés érkezett a világ különböző légitársaságaitól, amelyek közül még 2600 gép vár a gyártásra és az átadásra. Jelenleg 5550 darab B 737NG van forgalomban világszerte, ami azt jelenti, hogy világ teljes működőképes kereskedelmi szállításra használt flottájának több mint a negyedét ez a típus adja. A B737-es család különböző típusváltozatait 358 légitásaság használja ma is 114 országban.

Fotó: Boeing

Kategória: Polgári Repülés


Az amerikai Boeing repülőgégyár nyilvánosságra hozta a 2012 első negyedévben átadott kereskedelmi és katonai repülőgépeinek, helikoptereinek valamint a műholdjainak a számát.

Eszerint a Seattle-i gyár átadott 99 darab B 737 Next Generation egyfolyosós repülőgépet, 6 darab új generációs B 747-8-as Jumbót, 7 darab B 767-est, 20 darab B 777-es "Triple Seven" szélestörzsű repülőgépt és 5 darab kompozitanyagból készült B 787-es Dreamlinert. Azaz összesen 137 darab kereskedelmi repülőgépet.

Ezen kívül a Boeing repülőgépgyár védelmi szektora leszállított 10 darab új CH–47-es Chinook helikoptert, 2 darab C–17 Globemaster III-as katonai szállítógépet és 5 darab F–15-ös vadászgépet. Továbbá 12 darab F/A-18 E/F Super Hornet és EA–18G Growler haditengerészeti vadász- és elektronikai zavarógépet valamint egy darab P–8A Poseidon haditengerészeti járőr, felderítő és tengeralattjáró vadász repülőgépet (A B 737NG katonai változata). Ezeken kívül pedig pályára állított 3 darab műholdat kereskedelmi célból és az Egyesült Államok kormányának számára.



Az F/A–18 E/F-ből kifejlesztett EA–18G Growler elektronikai zavarógép

Fotó: Boeing

Kategória: Típus

Ma reggel érkezett meg az Air France légitársaság hatvanadik "Triple seven" repülőgépe a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre. Az új gép egy B 777-300ER megnövelt hatótávolságú változat. A gép 468 üléses három osztályos kivitelben készült, amelyből 14 a business osztályú ülés, s amelyek teljesen vízszintes ággyá alakíthatóak. Ezeken kívül 32 "Alize" prémium kategóriájú turista üléssel ellátott osztályt is kialakítottak a fedélzeten. Ezek a székek amellett, hogy dönthető a háttámlájuk fix kialakításúak, így 40 százalékkal nagyobb a hely ezen az osztályon az utasok számára.

Az Air France – amely a SkyTeam légitársasági szövetség tagja – a jövőben Párizst és a francia tengerentúli területeket köti majd össze ezzel a géptípussal, közvetlen járatot biztosítva Fort de France, Pointe a Pitre és St-Denis de la Reunion között. 2012 nyarától az AF 62 darab utasszállító változatú és két kargó B 777-est üzemeletet majd. A B 777-es 19 százalékkal könnyebb mint a legnagyobb rivális szélestörzsű repülőgép, aminek köszönhetően kevesebb üzemanyagot fogyaszt és 22 százalékkal kisebb a károsanyag kibocsájtása. Az üzemeletetési költsége pedig 20 százalékkal kevesebb az utasülésekre kivetítve.

Tavaly rendelték meg minden idők legtöbb B 777-esét a Boeing repülőgépgyártól, összesen 200 darabot 24 különböző légitársaságtól. Ezt megelőzően 2005 számított rekord évnek, amikor 154 megrendelés érkezett a "Triple sevenekre". A nagy érdeklődésre való tekintettek a Boeing felgyorsította a típus gyártását, így immár havi 8,3 repülőgép készül Everettben. 2013-ra pedig az amerikai gyár eléri a 100 gép/év gyártási ütemet.

Ezidáig összesen 1367 megrendelés érkezett 64 fuvarozotól a típusra.

Fotó: Boeing

2012. április 04. szerda, 13:17

200 repülőtér várja az új B 747-8 Jumbót

Kevesebb mint hat hónappal azt követően, hogy forgalomba állt az amerikai Boeing repülőgépgyár új generációs B 747-8 Jumbója, immár a 200. repülőtér is megkapta a jogosítást arra, hogy az új szélestörzsű repülőgéptípust fogadhassa. Ez pedig nem más, mint Nagy-Britannia elsőszámú nemzetközi légikiötője, London Heathrow repülőtere. Jelenleg 14 darab B 747-8F, azaz teherszállító Jumbo van forgalomban, amelyek ezidáig 63 különböző repülőtérre teljesítettek kereskedelmi repülést.

Jelenleg a B 747-8I az egyetlen olyan több mint 400 utas befogadására alkalmas szélestörzsű repülőgép típus, amelyik hatvannál is több nemzetközi repülőtérre repülhet keresedelmi járatot. A B 747-8-as fesztávja nagyobb mint elődjének, a B 747-400-as típusénak volt, ám ennek ellenére megfelel az ICAO F-kategóriában sorolt feltételeknek, azaz a megadott legnagyobb fesztáv és főfutómű tengelytávolság méretnek. Így nem kell semmilyen átalakítást végrehajtani azokon a repülőtereken a B 747-8I érkezése kapcsán, amelyeket korábban a B 747-400-as típussal használtak a légitársaságok.

Jelenleg összesen 240 olyan repülőtér van világszerte, ahova mindenféle korlátozás vagy átalakítás nélkül el lehet jutni a Jumbó legújabb változatával.


Fotó: Boeing

Kategória: Típus
2012. április 03. kedd, 12:47

Az AirBridgeCargo második B 747-8F-je

Átvette az orosz tulajdonban lévő AirBridgeCargo légitársaság a második új generációs B 747-8F teherszállító repülőgépét az amerikai Boeing repülőgépgyártól. A Volga-Dnepr Gropu-hoz tartozó légi áruszállító cég az első olyan kelet-európai szállítmányozó, amelyik a B 747-es Jumbó legújabb változatát használja.

Fotó: Boeing

Március 26-án átvette a japán JAL az első két Boeing B 787-es Dreamliner repülőgépét. A Japan Airlines az első olyan légitársaság, amelyik az új General Electric GEnx hajtóművekkel állítja forgalomba az új kompozitból készült repülőgépet. A B 787-es forgalomba állításával olyan új útvonalakat nyit meg a JAL, amelyeken korábban egyetlen légitársaság sem repült. Mindezt annak köszönhetően tehetik meg, hogy a B 787-es Dreamliner sokkal üzemanyag takarékosabb és gazdaságosabb, mint a korábbi repülőgép típusok voltak.

Az első ilyen új útvonal a Tokió-Boston, illetve a Tokió-San Diego járat lesz a JAL menetrendjében. A JAL gépeken a GE által kifejlesztett új, GEnx-1B erőforrásai vannak, amelyek a General Electric legújabb generációs gázturbináit képviselik. Ennek köszönhetően nem csak a fogyasztás és a károsanyag kibocsájtás csökkent jelentős mértékben, hanem a hajtóművek zajterhelése is.

Fotó: Boeing

2012. március 12. hétfő, 12:27

Indiában landolt a B 787-es Dreamliner

Tizennégy órás nonstop repülés után Új Delhibe érkezett a Boeing új, kompozitanyagból készült utasszállító repülőgépe, a B 787-es Dreamliner. Méghozzá az indiai nemzeti légitársaság, az Air India festésével. A gép az indiai főváros Indira Gandhi nemzetközi repülőterén lesz kiállítva azt megelőzően, hogy részt vesz a március 14-én kezdődő hyderabadi India Aviation 2012 kiállításon.

Az Indiába látogató gép belső kialakítása business és turista osztályos kivitelű. Ez idáig több mint nyolcszáz példányt rendelt hartvan légitársaság a világ első kompozitanyagból készült utasszállító repülőgépéből.

Fotó: Boeing

1. oldal / 7