2024 május 09

RSS Facebook

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: Bombardier
2011. október 11. kedd, 13:12

Készül az új Learjet 85-ös


A kanadai Bombardier Aerospace bejelentette a 64. NBAA konferencán és vásáron Las Vegasban, hogy elkezdődik a LearJet család legújabb tagjának, a kompozitból készülő Learjet 85-ösnek a gyártása.









Az után jutott erre a döntésre a kanadai cég vezetősége, hogy elkészültek az új gép főbb elemeinek a kritikus számításai, s ezek eredményei igazolták az új Learjethet fűzött reményeket. Így immár hivatalosan is megkezdődhet a Learjet 85-ös gyártási fázisa. A tervek szerint 2013-ban állhat majd forgalomba az új Learjet 85-ös.

A gép egyes tesztelésre szánt kompozit elemei már elkészültek, illetve teljesen össze is szerelték már az első prototípusnak a kompozit törzsét, hogy leellenőrizzék a gyártás menetének zökkenőmentességét, illetve azt, hogy minden szerszám és alkaltrész megfelelően illeszkedik a programba. Ennek eredményeként már a gyártósorra kerülhetett az a példánya a Learjet 85-ösnek, amellyel az első felszállást hajtják majd végre.

Mindezeknek az előkészítő munkáknak köszönhetően a wichitai gyár is készen áll arra, hogy itt történjen meg a típus példányainak a végszerelése. Ehhez kapcsolódóan egy új szerelő, illetve festőhangár is épül a gyárban, amelyek mellett egy gépátadó központ is helyet kapott. 2013-tól itt vehetik majd át az ügyfelek az elkészült Learjet 85-ösöket. Jelen pillanatban mintegy 1700 Bombardier alkalmazott dolgozik az új business jet programjában.

A Learjet 85-ös program 2007-ben vette kezdetét az ügyfelek elvárásait figyelembe véve. A gép egy teljesen új típus a Learjet családon belül, vagyis tervezését a nulláról kezdték, s azoknak a vásárlóknak szánják, akik a Learjet 60XR és a Challenger 300-as közötti kategóriában keresnek maguknak üzleti jetet. A gép folytatva a legendás Learjet hagyományokat kimagasló teljesítmény mutatókkal rendelkezik majd, mindazt a komfortot biztosítva a kliensek számára, amelyet az elmúlt évtizedek során megszoktak a világ első üzleti jetjét piacra dobó gyártótól.

A Learjet 85-öst két darab Pratt & Whitney Canada PW307B hajtómű emeli a magasba egyenként 6100 font teljesítménnyel tengerszinten. A minimális zajterhelésű gázturbinák nitrogéndioxid kibocsájtása is igen alacsony minimálisra csökkentve a gép környezet károsító hatását. A gyártók tervei szerint a gép utazósebessége igen magas, 0,82 mach lesz, amellyel 3000 tengeri mérfödlet, azaz 5556 kilométeres távolságot tehet majd meg.

Fotó: Bombardier


Kategória: Típus (Archív)
2011. október 03. hétfő, 14:44

Négy Q400NG-t rendelt a Luxair


Négy darab Q400NG repülőgépet rendelt a kanadai Bombardier repülőgépgyártól a luxemburgi Luxair légitársaság.

A megrendelés emellett további négy gépre vonatkozó opciót is magában foglal. A luxemburgi fuvarozó 2006-ban rendelte meg az első három darab Q400-as repülőgépeit, amelyet követően újabb két Q400-as érkezett a flottájához. Így a mostani megrendeléssel együtt immár kilenc darab Q400-asa lesz a légitársaságnak.

A Q400/Q400NG típusból ezidáig összesen 412 darabot rendeltek, amelyből ezév közepéig 368 darabot szállított le a kanadai gyártó.

Fotó: Bombardier

2. oldal / 2