2024 május 11

RSS Facebook

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: Renton
2011. december 06. kedd, 10:28

Havi 35 darab B 737-es

December 4-én gurult ki a Boeing rentoni szerelőcsarnokából az az új B 737-800-as, amely már az új gyártási menetrendnek megfelelően készült el. Eszerint immár havonta 35 ilyen gép hagyhatja el a gyártósort a korábbi 31 helyett. Az összeszerelést követően a gép még átesik egy földi tesztsorozaton, amely során minden rendszerét, berendezését, illetve a hajtóműveit kipróbálják. Ezt követően jöhet a festés, majd pedig az első felszállás. Ez a mostani új B 737-800-as a Norwegian Air Shuttle légitársasághoz került majd 2012 január elején.

Ezzel a lépéssel azonban nem zárult le a gyártási folyamat felgyorsítása, mivel a Boeing azt tervezi, hogy 2013 második negyedévére eléri, hogy havi 38 darab B 737-es guruljon ki készen a rentoni csarnokból, majd pedig tovább gyorsítva a folyamatot 2014 első félévére szeretnék elérni a 42 gép/hónapos gyártási rátát.

Fotó: Boeing

2011. október 19. szerda, 12:55

35 darab B 737-es havonta

Az amerikai Boeing repülőgépgyár bejelentette, hogy a rentoni gyártósorán átállt a havi harmincöt darabos összeszerelési szériára a korábbi harmincegy és fél gépesről. Mindezt azzal indokolta az amerikai gyár vezetősége, hogy ezzel még inkább meg kívánnak felelni az ügyfeleliknek, azaz minél rövidebb határidőre le kívánják szállítani a számukra a világ legkelendőbb egyfolyosós repülőgépeit.


Ennek a lépésnek az első elemeként beindították azt az új robotot, amely révén gyorsabban össze tudják szerelni a B 737-esek szárnyait. (képünkön) Az új automata berendezés a szárny főtartójához rögzíti a különböző merevítő és tartóelemeket, amit követően a teljes szárny összeépítése megtörténhet. Összesen 1700 lyukat fúr a berendezés a fővartóba, amelyekhez rögzíteni lehet a szárny küönféle további elemeit a főtartóhoz. Ezzel a berendezéssel a korábbi módszernél gyorsabban készülhetnek el a szárnyak, s ezáltal az egyes repülőgépek is. Emellett más átalakításokat is végeztek a boeingosok Rentonban annak érdekében, hogy optimalizálni tudják a termelést, felgyorsítva a gyártósor kapacitását. Összesen kilenc olyan új berendezést állítottak szolgálatba, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy havonta immár harmincöt darab B 737-es készülhessen el Rentonban.

A Boeing további terve az, hogy 2013 harmadik negyedévére harmincnyolc gépesre növelik az átadási rárát, s 2014 első félévére pedig negyvenkét gépet kívánnak összeszerelni havi szinten.


Fotó: Boeing