2024 március 29

RSS Facebook

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: Sikorsky

Bejelentette az amerikai haditengerészet (US Navy), hogy a dán kormány kilenc darab MH–60R SEAHAWK helikopter beszerzése mellett döntött a dán tengerészeti helikoptermodernizációs programjának az eredményeként. A 686 millió USA dolláros üzletet az amerikai kormány FMS-programjának (Foreign Military Sales) keretében hajtják végre.

Dánia a második olyan ország, amelyik a világ legkeresettebb közepes katonai szállítóhelikopterének, az UH–60-as Black Hawknak a tengerészeti változatát, az MH–60R Seahawkok választotta a korábbi tengerészeti helikopterének a leváltására. Hasonlóképpen eddig az ausztrál haditengerészet döntött, amely 24 darabot vásárolt ebből a típusból 2011-ben. Az új MH–60R tengerészeti helikoptereket 2018-ban veheti majd át a dán haditengerészet. A gépek belső felszerelését a Lockheed Martin és a Raytheon szállítja.

A dán haditengerészet számára készülő SEAHAWK helikopterek egyaránt alkalmasak lesznek a tengeri kalózok elleni hadviselésre, azaz vízfelszíni célok támadására, a dán érdekek megvédésére az észak-atlanti térségben, illetve bármilyen más nemzetközi misszióban való részvételre.

Hasonló döntést legutóbb a svéd kormány hozott, amikor első európai vásárlóként szintén az amerikai Sikorsky helikoptergyár UH–60M Black Hawk helikoptere mellett döntött, s ezzel szereli fel a svéd hadsereget, mivel a korábban megrendelt európai NH–90-es program csúszása miatt nem tudták a szállítók időben átadni ezeket a forgószárnyasokat. A 15 darab Black Hawk-ot idén szeptemberben le is szállította a Sikorsky helikoptergyár a svéd hadsereg számára, amely Afganisztában is használja majd a forgószárnyasokat szállító, MEDEVAC és kutató-mentő feladatok végrehajtására is. A 15 darab gépet egyébként rekord idő, 16 hónap alatt szállította le a gyár, pedig ezek a gépek nem is a lengyelországi Mielecben lévő Black Hawk gyártósoron, hanem az Egyesült Államokban lévő gyárban készültek. A programban – hasonlóan a magyar Gripen üzlethez – a svéd védelmi beszerzésekért felelős FMV is közreműködött, illetve az ipari együttműködés keretében a Gripeneket is gyártó Saab is bekapcsolódott az üzletbe, s az UH–60M helikopterek karbantartásában és javításában vesz részt.

www.mh-60.com

www.lockheedmartin.com/us/products/mh60r.html

Fotó: Lockheed Martin

Kategória: Katonai Repülés

Elkészült az amerikai Sikorsky helikoptergyárban a US Marine Corps (Tengerészgyalogság) számára kifejlesztett új CH-53K nehéz szállítóhelikopter első prototípusa, amelyet földi tesztelési feladatokra használnak majd. Ezzek az elkészült forgószárnyassal végzik majd el mindazokat az ellenőrzéseket, amelyek befejezésével szállhat fel az a négy CH-53K, amelyek a berepülési programban szerepelnek majd 2014-15-ben.

A földi próbák lényege, hogy még a repülések előtt leellenőrizzék az új típus hajtóművét különböző üzemmódokban, a rotorlapátok, áttételek viselkedését a különböző terheléseknek megfelelően. Az a feladatuk lesz továbbá a NAVAIR teszpilótáinak, hogy levizsgáztassák a helikopter vezérlő-, elektromos, hidraulika- és navigációs rendszerét még az első felszállást megelőzően. Illetve igazolják mindazokat a műszaki és teljesítmény paramétereket, amelyeket a tengerészgyalogság elvár az új generációs nehéz szállítóhelikoptertől.

A CH–53K a típus korábbi változatának, a CH–53E Super Stallion helikopternek a nyomdokain jött létre, s ezt a típust váltja majd a tervek szerint 2019-től a US Marine Corps légi flottájában. Az új K-változat háromszor nagyobb hasznos terheléssel lesz képes repülni mint az elődje, közel kétszáz kilométerrel megnövelt hatótávolságra, akár "high hot" körülmények közepette is, vagyis magas hegyi vagy sivatagi viszonyok között. Ezt a három darab új, 7500 font lóerős GE38-1B hajtóműveknek és a kompozitból készülő rotorlapátoknak köszönhetően teheti meg. További újítás az is még, hogy a gép sárkánya is kompozitanyagú, amely révén jelentős mértékben csökkent a forgószárnyas önsúlya.

Az elkövetkezendő időszakban a földi tesztek során számos mérést és kalibrálást elvégeznek majd a GTV-n (Ground Test Vehicle) többek között az üzemanyagrendszerét, és 1300 ponton mérik majd a gépen a különféle olyan adatokat, amelyek a tesztelés során fontos információkat adhatnak a mérnököknek a gép állapotáról. Mérik például a különféle hőmérsékleteket, a statikus és dinamikus terheléseket, nyomásokat és a vibrációt. 2013 közepétől pedig egy olyan különleges külső helyszínen lévő tesztpadhoz rögzítik majd a helikoptert, amely megakadályozza, hogy a szerkezet felemelkedhessen akkor is, ha mind a három hajtóműve teljes teljesítményen dolgozik. Ezt a "light-off" tesztet először majd rotorlapátok nélkül, majd pedig rotorlapátokkal is elvégzik a legextrémebb terheléseknek kitéve a hajtóműveket, az áttételházat és a későbbiekben a forgószárnyakat.

A prototípusokat a Sikorsky helikoptergyár floridai, Palm Beach-en lévő teszt szerelőüzemében és repülőterén rakják össze, s itt zajlik majd a gépek földi ellenőrzése és berepülése.

Fotó: Sikorsky Aircraft Co.

Kategória: Katonai Repülés

Az Indonesian Aerospace amerikai leányvállalata, az IPTN North America kettő plusz négy gépes megrendelést adott le az amerikai Sikorsky Aircraft Co. által gyártott S–300C dugattyús kishelikopter típusra. A beszerzés révén több mint száz új helikopterpilóta képzését kezdhetik majd meg az indonéz hadsereg számára a közeljövőben. Mindezt annak a programnak a keretében hajtja végre a kelet-ázsiai ország, amelyet 2012 márciusában hirdetett meg indonézia védelmi minisztere, Purnomo Yusgiantoro. Eszerint Indonézia megduplázza a katonai helikopter flottáját a jövőben, amelyhez új kiképzőhelikopterekre és pilótákra is szüksége van.

Indonézia gazdasága folyamatosan fejlődik, így lehetősége van arra, hogy megújítsa a szállítóhelikopter flottáját. Ennek egyik első állomása az új S–300C dugattyús kiképzőhelikopterek beszerzése. Az S–300C a világ vezető alap kiképzőhelikoptere, köszönhetően olcsó üzemeltethetőségének, megbízhatóságának, egyszerű karbantarthatóságának és könnyű vezethetőségének. Éppen ezért kiválóan alkalmas a leendő katonai helikopterpilóták alapkiképzésére. Az új gépeket várhatóean ez év végén átveheti már az indonéz megrendelő.

Az amerikai Sikorsky Aircraft Co. folyamatosan terjeszkedik a dél-ázsiai régióban is, amelynek egyik első lépéseként irodát nyitott Malajziában idén februárban. Ezt megelőzően pedig tavaly decemberben 12 darab S–70i Black Hawk helikoptert adott el a Brunei Szultánság védelmi minisztériumának.

Az S–300C kishelikopter a világ minden részén megtalálható nem csak kiképzőhelikopterként, hanem katonai és rendőrségi felderítő helikopterként, olajevezeték ellenőrző gépként, légifotós, vadszámláló és taxihelikopterként. A pilótafülkéje mérete, a hasznos teheremelő képessége, repülési paraméterei, erős és megbízható sárkányszerkezete és motorja, valamint olcsó üzemeltetése révén kategóriájának vezető típusa az S–300C kishelikopter.

Fotó: Sikorsky Aircraft

Kategória: Katonai Repülés

A héten zajlott az Egyesült Államokbeli Nashville-ben az Army Aviation Association of America szokásos éves szakmai találkozója. Ezen jelentette be az amerikai hadsereg (US Army) légi divíziójának a vezetése, hogy modernizációs programot indít a régebbi változatú Sikorsky UH–60 Black Hawk és Boeing CH–47 Chinook helikopterek tekintetében. Méghozzá annak érdekében, hogy mindkét igen megbízható és népszerű helikopter típus esetében megnöveljék a régebbi változatú gépek hadrendben tarthatóságát.

Ennek a programnak a részeként a régebbi változatú UH–60L Black Hawkok új digitális műszerezettségű pilótafülkét kapnak és teljesen felújítják azok sárkányszerkezetét is annak érdekében, hogy további 10 évvel megnöveljék a gépek élettartamát és így az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig maradhassanak a US Army kötelékében. A modernizációs csomag révén azonban nem csak plusz egy évtizeddel megnövelt szolgálati időt kapnak a Black Hawkok, hanem olyan új képességeket is, amelyekkel az L-változatú UH-60-asok korábban nem rendelkeztek. A felújítási program előkészületei 2013-ban kezdődnek a megfelelő helikopterek és modernizációs csomag kiválasztásával, amit követően 2016-ban indulhat meg a gyakorlati munka mintegy 760 darab jelenleg is szolgálatban lévő L-változatú Black Hawk esetében. A modernizációs program lényege, hogy az "L-modell" csomag révén a jelenleg gyártás alatt álló UH-60M képességihez a lehető legközelebbi tudással vértezzék fel a modernizálásra szánt példányokat.

A US Army ugyanakkor további öt évvel meghosszabbította azt a beszállítói szerződést a világ vezető helikopter gyártójával, a Sikorsky Aircraft Co.-val, amelynek a keretében évente 60 darab új UH–60M-et állítanak szolgálatba a hadseregben. Így a jövőben csak L- és M-változatú Black Hawkok alkotják majd az amerikai hadsereg közepes szállítóhelikopter flottáját.



Szintén Nashville-ben jelentették be azt is, hogy hasonló felújítási programot indít a US Army a CH–47-es Chinook nehéz szállítóhelikopterek esetében is. A hadsereg jelenleg az új generációs CH–47F modelleket használja, amelyek modernizálásval párhuzamosan a régebbi típusú Chinook-okat is F-változatúra alakítják át. Összesen 169 darab CH–47-es kap új digitális műszerezettségű pilótafülkét, amelyben többek között mozgótérképes navigációs rendszer is helyet kapott. Ennek a folyamatnak az eredményeként a US Army azt tervezi, hogy 2018-ra mind a 440 darab CH–47-es Chinook nehézhelikoptere F-változatú lesz.

Idén ünnepli egyébként a US Army az első CH–47-es Chinook nehéz szállítóhelikopter hadrendbe állításának az 50. évfordulóját, ugyanis 1962-ben érkezett meg az első példánya ennek a különleges, dupla főrotoros kialakítású forgószárnyasnak az amerikai hadseregbe. Külön érdekessége a történetnek, hogy a típus legkorábbi A-változatának egyes példányai még mind a mai napig szolgálatban állnak az US Army kötelékében és háborús szállítási feladatokat látnak el Afganisztánban. Igaz az elmúlt évtizedek során több modernizációs prpgramon is átestek és immár D-modellként szerepelnek a flottában.

Az F modellek felújítási programjának része az is, hogy a rotorlapátokat kompozitból készültekre cseréljék, amely súlycsökkenés révén további 1000 kg-mal nőhet a Chinookok teheremelő képessége. A kompozit rotorlapátok szélcsatornás tesztjei már zajlanak és várhatóan 2015-ben kezdődhetnek meg a berepülések az új anyagú rotorlapátokkal. Emellett új görgős padlózatot is kapnak a CH–47-esek, aminek köszönhetően felgyorsíthatják a ki- és berakodást a gépek csomagteréből. Ennek harci alkalmazáskor van nagy jelentősége. Ez a program várhatóan jövő februárban indul el. Emellett pedig az is a modernizációs program részét képezi, hogy a műszakiak áttérnének állapot szerinti karbantartásra és javításra a Chinookoknál, ami jelentős mértékben csökkentheti a CH–47-esek üzemben tartási költségeit. Egy olyan monitoring rendszert építenének a gépekbe, amelyik könnyen, bármikor ellenőrizhető a műszakiak részéről, s folyamatosan jelzi, hogy az egyes alaktrészek, berendezések milyen műszaki állapotban vannak.

Fotó: US Army


Négy új Sikorsky S-76D típusú kutató-mentő helikopert kap a japán parti őrség, jelentette be a Sikorsky Aircraft Co. és a Mitsubishi Corporation a Singapore Air Shown. Ezekkel a gépekkel helyettesítik azokat a kutató-mentő helikoptereket, amelyek 2011-ben megsemmisültek a Japánt ért cunami során. A japán parti őrség hosszú évek óta használja az S-76-os közepes helikoptereket kutató-mentő feladatok ellátására. Az S-76C, az S-76C+, valamint az S-76C++ változatokat, amelyek kategóriájuk legmegbízhatóbb típusai, s egyaránt használhatóak földi bázisról vagy éppen hajó fedélzetől tengeri mentési feladatokra.

Ennek a legendás családnak a legújabb tagja az új S-76D-változat, amelynek immár teljesen kompoziból készülnek a rotorlapátjai, a pilótafülkében intergrált Thales avionika és robotpilóta található, valamint aktív vibráció ellenőrző-, valamint hajtómű és rendszerellenőrző rendszer van beépítve. A gépet két Pratt & Whitney Canada PW210S hajtómű emeli a magasba és a helikoptert el lehet látni aktívhajtómű és rotor jégtelenítő rendszerrel is, ami lehetővé teszi a típus használatát minden időjárási körülmény közepette.

Fót: Sikorsky

Kategória: Típus

Harmincöt cég vesz részt a Sikorsky Aircraft Corporation új generációs S-97 RAIDER helikopternek a tervezésében és az első két prototípusnak a legyártásában, jelentette be a napokban a világ első számú helikopter gyártó vállalata. A Sikorsky és a társult vállalkozások által finanszírozott fejlesztés célja, hogy elkészítsék az X2-es kísérleti helikopter sikerét követően azt az új fajta koaxiláis rotoros, tolólégcsavaros forgószárnyast, amelyik bemutatja, hogy miként alkalmazhatják az új technológia előnyeit a fegyveres erők.

A tervek szerint 2014-ben szállhat majd fel első ízben az új generációs helikopter, amely – hasonlóan az X2-eshez – minden paraméterben felülmúlja a jelenlegi forgószárnyasokat. Többek között sebességben, ami az egyik leglényegesebb szempont a helikopterek tekintetében. Az X2-es 2010 szeptemberében átlépte a 450 km/h-s álomhatárt, amely eddig megközelíthetetlen volt a helikopterek számára. A Sikorsky helikoptergyár az S-97 RAIDER megépítésével azt szeretné demonstrálni, hogy az X2-es által elért technológiai eredmények mutatják meg a jövő katonai helikoptereinek az irányvonalát, s ennek lesz az első példánya az S-97 RAIDER.

A connecticuti gyár a fejlesztés költségeinek a 75 százalékát fedezi, a maradék 25 százalékot pedig a partnerek osztják meg egymás között. Az S-97 RAIDER az X2-eshez hasonlóan egy egyhajtóműves koaxrotoros, tolólégcsavaros jármű lesz, amelynek utazósebessége mintegy 400 km/h, csúcssebessége pedig több mint 450 km/h lesz. A gépet könnyű taktikai helikopternek szánja a Sikorsky, amely megfelel az amerikai hadsereg könnyű felfegyverzett felderítő helikopter-program elvárásainak. A US Army ugyanis ennek a programnak a keretében kívánja lecserélni a jelenleg hadrendben lévő OH–58D Kiowa Warrior forgószárnyasokat.

A maximum 5000 kg súlyú RAIDER a tervek szerint mind a sebesség mind pedig a magasság kekintetében kétszeresét nyújtja majd teljesítményben napjaink hasonló kategóriájú helikoptereihez képest. A gépet két fős személyzet vezeti, akiken kívül további hat katonát szállíthat még az S-97-es a fedélzetén.

Fotó: Sikorsky

Kategória: Típus

Elkészült az Ír Parti Őrség számára gyártott első Sikorsky S-92 SAR kutató-mentő helikopter. Az új forgószárnyast a CHC Helicopter üzemelteti, s kimondottan mélytengeri kutató-mentő feladatokat lát majd el Írország Atlanti-óceáni partszakaszán Corktól egészen Galway-ig. A gép a shannoni bázisra kerül, ahol az eddig 20 éven át sikeresen szolgálatban állt szintén Sikorsky S-61-est váltja majd fel.

Az a terület, ahol az új S-92-est szolgálatba állítjuk a világ egyik legveszélyesebb és legviharosabb tengerrésze, s éppen ezért örülök annak, hogy a kiválasztási folyamat során az S-92-esben megtaláltuk az erre a feladatra legmegfelelőbb helikoptertípust – mondta köszöntőjében Chris Reynolds, az Ír Parti Őrség igazgatója. – Így biztosan a segítségükre tudunk majd sietni mindazoknak, akik számítanak ránk a vízen, a partvidéken és a környező  szigeteken.


Az S-92-es kutató-mentő változata olyan speciális eszközökkel és berendezésekkel van felszerelve mint például az az automata repülésirányító program, amelyik lehetővé teszi a pilóta számára, hogy előre beprogramozott kutatási útvonalon repüljön végig s automatikusan megfüggeszkedjen a mentési helyszín felett. Emellett a mentőbúvár folyamatos rádióösszeköttetést tud fenntartani a fedélzeten lévőkkel a mentés során, amely mellett a helikopter képes rádión kommunikálni a hajókkal, a rendőrséggel, a mentőkkel, illetve fel van szerelve időjárás radarral, infravörös érzékelővel és digitális videórögzítővel, amely felveszi a mentési folyamatot. Továbbá a gép fel van még szerlve dupla mentőcsörlővel, valamint két ki-beszerelhető 880 literes tartalék üzemanyagtartállyal és egy Spectrolab kereső fényszóróval.

A kutató-mentő feladatokat ellátó CHC Helicopter összesen négy darab S-92 SAR helikoptert rendelt a Sikorskyról az írországi tengeri kutató-mentő feladatok ellátására. A további három gép állomáshelye Sligo, Waterford és Dublin lesz. Jelenleg még további hat Sikorsky S-61-es áll még szolgálatban, amelyek együttesen adnak Írország-szerte 24 órás készültséget az év minden napján.

Ez a most átadott gép a harmincharmadik CHC Helicopter által üzemeltetett S-92-es, s egyben az ötödik S-92 SAR helikopter 2004 óta, hiszen ez a cég látja el a tengeri kutató-mentő feladatokat többek között Skócia partvidékén is négy ugyanilyen helikopterrel.


A Sikorsky Aircraft Co. 2004 óta összesen 151 darab S-92 helikoptert adott át világszerte, amelyek közül 25 gép repül kutató-mentő konfigurációban. A 151 gépes flotta összességében pedig már túljutott a 370 ezer repült órán és a típus bevethetőségi mutatója 95 százalékos.

Fotó: Sikorsky

Újabb jelentős állomáshoz érkezett az amerikai Sikorsky Aircraft Co. helikoptergyár új S-76D közepes szállítóhelikopterének az engedélyeztetési folyamata. A forgószárnyast meghajtó Pratt & Whitney Canada PW210S gázturbina megkapta az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA) a légialkalmassági bizonyítványt. Az FAA által december 5-én kiadott engedély szerint a PW201S hajtómű megfelel a PART 21.29-es előírásnak.

A Pratt & Whitney Canada által gyártott erőforrást több mint 10 ezer órán át járatták földi tesztpadon és a levegőben annak érdekében, hogy az alkalmasságról szóló bizonyítványt megkaphassa. Az Európai Repülésbiztonsági Szervezet (EASA) hasonló tanúsítványát is hamarosan megkapja a PW210S hajtómű a már érvényes eredeti kanadai légialkalmassági bizonyítvány alapján. Így az első új generációs S-76D várhatóan 2012-ben állhat majd forgalomba.

Jelenleg három elkészült S-76D-t használnak a berepülési programban, amelyekhez két újabb gép csatlakozik majd 2012-ben. Jövőre még olyan fontos tesztek várnak a helikopterre, mint a hideg időjárási körülményekben való üzemelés és a rotor jégtelenítő rendszerének az ellenőrzése (RIPS).


Az új S-76D közepes szállítóhelikopter egyaránt alkalmas lesz üzeleti VIP repülések, légimentési és rendőrségi feladatok végrehajtására valamint tengeri fúrotornyokon dogozók szállítására a part és az úszó sziget között.

Fotó: Sikorsky Aircraft Co.

Kategória: Típus

Tizenkét darab új Sikorsky S-70i Black Hawk helikopter vásárlását jelentette be a Brunei Szultánság védelmi minisztériuma. A Brunei Királyi Légierő (RBAF) 2013 és 2015 között veheti majd át az új amerikai szállítóhelikoptereket. A Sikorsky Aircraft által Lengyelországban gyártott S-70i Nemzetközi Black Hawk a tenderen az európai EC725-öst, és a szintén amerikai Bell 412-est, illetve az olasz-brit Agusta Westland AW139-es típusát győzte le. Az új S–70i Black Hawk helikopterek a szultánság régi Bell 212-es és MBB BO105-ös helikoptereit váltják majd.

A tizenkét új Sikorsky S-70i Black Hawkot csapatszállításra, illetve szükség esetén humanitárius feladatok ellátására használja majd a brunei királyi légierő amellett a négy darab S-70A Black Hawk mellett, amelyeket korábban állított hadrendbe a mini szultánság.

Fotó: Sikorsky Aircraft
2011. november 18. péntek, 21:08

Hkp 16: Készülnek Svédország Blackhawkjai

Az amerikai szárazföldi haderő (U.S. Army), mint közvetítő szerv, november 17-én megkapta a negyedik, Svédország számára gyártott Sikorsky UH-60M Blackhawk helikoptert. A skandináv ország hadereje, mindenekelőtt afganisztáni missziós alkalmazásra 15 helikoptert rendelt, a szerződést januárban írták alá, az utolsó gépet jövő októberben szállítják le. Az amerikai hadsereg Huntsville-ben, Alabama államban módosítja a gépeket, ugyanolyan konfigurációra, mint melyet ők is használnak Afganisztánban. Többek között ballisztikai védelemről és mentőcsőrlőről van szó, és Svédország a gépeket meghatározatlan ideig ebben a konfigurációban hagyja, ami arra utal, hogy saját módosításokat nem terveznek.

Az első négy gépet januárban szállítják le Svédországba, az első afganisztáni településre pedig 2013-ban kerül sor, ahol Medevac, csapatszállítási, és logisztikai utánpótlási feladatokra fogják azokat használni. A gépek helyi típusjelzése Hkp 16 lesz.

Noha a beszerzést és a gépek gyártását az afganisztáni misszió igénye sürgette meg, a Blackhawkokra odahaza is számít a svéd haderő, mely 18 NH90-es helikoptert is kap. Arról még nem született döntés, hogy a jelenleg rendszerben álló Super Pumák sorsa mi lesz.

Fotó: Zord Gábor László


1. oldal / 2