2024 március 28

RSS Facebook

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: légi irányítás

A nemrégiben beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump a napokban találkozott a nagy légitársaságok, repülőterek és cargo cégek vezetőivel. A találkozón a  légitársaságok újból felvetették Trumpnak azt az ötletüket, hogy javasolják részben (vagy egészben) privatizálni az amerikai légi irányítást, vagyis inkább ki szeretnék azt vetetni az amerikai légügyi hatóság (FAA) kezeléséből. Az ok: véleményük szerint a Kongresszus által irányított modernizációs döntések lassúak, hatékonytalanok és ezáltal hátrányt szenvednek az ezt használó légitársaságok. Az új felállásban egy non profit szervezetbe integrálnák az országos légiirányítást, amelyenek a tulajdonosai a légitársaságok lennének egy később kialakított súlyozás szerint. A világban több országban le van választva a légiirányítás a kormánytól (vagy a parlamenttől), de arra nem sok példa van, hogy ne állami cégként üzemelnének azok. A javaslatnak pártolói mellett természetesen ellenzői is vannak. Az egyik ilyen csoport a kis repülős magáncégek, akik attól tartanak, hogy a nagy és tőkeerős légitársaságok a maguk javára formálják majd a döntéseket. Ennek eredményeképpen vagy többet kell majd fizetni a kicsiknek, vagy a légiforgalomban szorulhatnak majd hátrányba. Trump (nem meglepően) nem zárkózott el az ötlettől, de döntést még nem hozott a kérdésben. Az találkozón még egyet odaszúrt az Obama adminisztráció által kinevezett, nem pilóta hátterű jelenlegi FAA (Amerikai Légügyi Hatóság) vezetőjének is: „Szerintem az FAA is jobban működne, ha egy pilóta irányítaná!”

Kategória: Polgári Repülés

Az Ír Légügyi Hivatal (IAA) február elején hivatalosan is sikeresnek nyilvánította két kisforgalmú repterének távoli toronyirányítási megoldását. Európa szerte több országában is nagy erőkkel folynak a kísérletek arra, hogy a gyakorlatban is használható távoli légiforgalmi irányító torony megoldást dolgozzanak ki. Ebben a munkában a hazai Hungarocontrol is aktív, sikeres tesztet idehaza is végeztek már, kicsivel más körülmények között mint az ír példa. Az írországi kísérleti megoldás egy, már éles helyzetben üzembehelyezett, de még nem véglegesített eljárást alkalmazott. A kísérletbe Cork és Shannon repterét vonták be, amelyeken bizonyos ideig egy légiforgalmi irányító vezette a forgalmat, a dublini „anyareptérről”, azaz távolból.

A kísérlethez mindkét reptéren nagyfelbontású kamerákat, digitális érzékelőket és távolból kapcsolható reflektorokat helyeztek üzembe, valamint megoldották hogy a kamerák képét digitálisan nagyítani tudják. A dublini toronyszobában körpanorámás képernyőket helyeztek el, hogy az ottani irányító a kamerák képein át a valósághoz még közelebbi képet lásson. A három reptér között pedig nagymegbízhatóságú, tartalékolt digitális átviteltechnika biztosította az adatátvitelt. A távoli vezérlést fokozatosan vették át, lépésenként biztosítva hogy minden lépésre tudjanak figyelni. Így először az igen kisforgalmú éjszakai forgalmat, majd ezeket kiértékelve a nappali forgalom egy részét majd a teljes forgalmat vették át. Az ír kísérlet után a szélesebb körű elterjedéshez még Európai szabályzói lépésekre van szükség.

A korábban bejelentett, Hungarocontrol által kifejlesztett hazai megoldáshoz a cég tavalyi bejelentése alapján a megrendelt elektronikus berendezések üzembehelyezése zajlik a Liszt Ferenc reptéren. A hazai megoldás méretben képes lesz kiszolgálni a Budapesthez hasonló közepes méretű reptereket.

Az ír hatóság oldalán egy érdekes videót is közzé tettek a kísérletről.

https://youtu.be/bDwzE4ISQU8

maradi

Kategória: Technika